Somogyi Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-30 / 25. szám

4 2013. JANUÁR 30., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Imahét: testvéri találkozások igei útmutatással a tahi közösségben Egy hullámhosszon a világgal behálózott világ Dobai József 30 éve vezeti a kaposvári rádióamatőröket Dobai József a legjobb magyar rádióamatőr. A világ bármely részével kapcsolatot teremthet hit Isten igéje az igaz útra vezet, s megtanít minket egymásban a testvért felismerni. A tabi öku­menikus imahét témái az úton levő, illetve az útközbeni talál­kozások voltak. Elsőként arról a bibliai történetről esett szó, ami­kor a Feltámadott két tanítvá­nyával Emmausba gyalogolt. A második alkalmon Szigethy Szi­lárd evangélikus lelkész arról tett bizonyságot, hogy mit jelent a keskeny úton járni. A hívek megismerhették az irgalmas sa- maritánus indulatát is, aki út­ban leruzsálem felé segített a bajba jutott, félholtra vert embe­ren. Testvéri indulattal közeled­tek egymáshoz a város külön­böző felekezeteinek tagjai is. Es­ténként a Krisztus-hívők egysé­géért imádkoztak, s felfedezték egymás énekkincseit.- Az istentiszteleten megszo­kott hang helyett, jó volt más lelkipásztort hallgatni, az igei megközelítés szempontjából is - mondta Szigethyné Szentecz- ki Katalin, hitoktató. - A kato­likus, református és evangéli­kus egyházközségek szeretet- vendégségein tovább mélyült a más vallásúak között a baráti kapcsolat. Az együttlétek után jó érzés volt az utcán ismerős­ként egymásra köszönni. Túdva, hogy mindnyájan egy közösség­hez tartozunk. Lullán a katolikus templom­ban Pongráczné Győri Boglár­ka evangélikus teológiai hallga­tó, a kapolyi református hajlék­ban Galbavy lenő miklósi prior atya szolgált. Nagykanizsán hat helyen nyolc ökumenikus össze­jövetelt tartottak. Megtapasztal­ták az igazi hívő közösséget és egységet. ■ Gamos Adrienné Hella Ferenc a kanizsai találkozón Amikor leáll az internet, s minden számítógép megadja magát, a kaposvári rádiósok akkor is kapcsolatban ma­radnak a világ másik felével. Vas András MZ/X, MZ/X, jelentkezz! - ug­rik be Mézga Aladár és az ő Kö- bükije, amikor meglátjuk-hall- juk a készüléket. Harminc éves már, de Dobai lózsef nem ad­ná oda sok csilivili mai rádió­ért, hiszen ez még csöves, ama­zok tranzisztorosak. Bóloga­tunk, mintha értenénk, pedig a rádióamatőrködéshez csak Méz- gáékon keresztül találunk né­mi kapcsolatot. Dobai lózsef vi­szont idejét sem tudja, mikor ült először a készülék elé, az viszont biztos, hogy a kaposvári rádióa- matőrözés hat évtizedének felé­ben ő klub elnöke.- HA3KGC - mutatkozik be rádiós módra, megadja hívójelét: első két tagja az országot jelzi, a szám a körzetet (Somogy, Tolna, Baranya), az utolsó három betű a városi rádióállomás saját jele. Ha valaki a világ bármely részén fogja őket akár rövidhullámon, akár az URH-frekvencián, azon­nal tudja, kikkel beszél. Egy-egy ilyen kapcsolatfelvé­tel három-négy percig tart, az­tán rögzítik a naplóba: ki kivel, s milyen frekvencián került össze.- Általában ugyanazokról be­szélgetünk ilyen rövid idő alatt - mondta Dobai József -, az időjá­rásról, a.készülékjinkről. Akadnak olyan éteri társak is, akikkel érdemesebb lenne hosz- szabban cseverészni: Dobai Jó­Hátrányos helyzetű fiatalok pró­bálhatták ki először az ádándi rallykrossz-pályán az ismert au­tóversenyző, Kőváry Barna le­gendás zöld Trabantjának újjá­épített változatát, persze csak utasként. A szintén versenyző balatonföldvári Kiss Péter készí­tette el a másolatot, mellyel vár­hatóan ő maga fog majd rajthoz állni amatőr rallyversenyeken. zsef egyszer az azóta megboldo­gult jordán királlyal, Husszein­nel, s a meggyilkolt indiai elnök­kel, Radzsiv Gandhival is egy hullámhosszra került.- A világon ma 1,6-1,8 millió­an rádióamatőrködnek - jegyzi meg -, azaz eltart egy ideig, míg mindenkivel kapcsolatba kerül az ember. Már az sem kis bravúr, ha a világ mind a 40 rádiós területét és 325 országát sikerül valaki­nek becserkésznie. Akadnak ne­hezen megközelíthető területek, Új-Zéland vagy Alaszka igazán nagy fogásnak számít.- Időjárásfüggő - magyaráz­za, min is múlik a siker. - Felhős időben vagy hidegben teljesen mások a rádióhullámok. Hiszünk neki, hiszen papír­ja van róla, hogy a világelithez Az ádándi autóleleplezé­sen vöröskeresztes vezetők is ott voltak. - Kőváry Barna a nagykövete annak a program­nak (magam is tagja vagyok a csapatnak), melynek a fő cél­kitűzése az elsősegélynyújtás ismereteinek az elterjesztése minél több civil számára - tá­jékoztatta lapunkat Kiss Pé­ter. - Szemléletváltást szeret­tartozik: a rádióamatőrök leg­nagyobb versenyén, a világtalál­kozón a hetedik legjobb európai lett. És a legjobb magyar. A két­szer 24 órás verseny elmondva nem túl bonyolult: a lehető leg­több állomással kell kapcsolatba kerülni. Neki a 40 terület mellett 280 országgal sikerült. Pedig an­nak idején nem úgy indult, hogy az ország egyik legismertebb rá­dióamatőre lesz, sőt, véletlenül került kapcsolatba ezzel a műfaj­jal: az MHSZ-nél emellett gyors- távírászatra és rókavadászatra - rádiós tájfutás - is lehetett jelent­kezni, ám utóbbiak közül egyik sem tűnt elsőre szimpatikusnak.- Maradt a rádióamatőrködés - mondta. - Persze akkoriban sokkal többen csináltuk, a klub­nak százhúsz tagja volt, ma vi­szont csak harminc. nénk elérni, azt, hogy ameny- nyiben bármiféle baj, baleset történik, a kívülállók tudják, mi a dolguk és segítsenek, ne csak passzív szemlélők legye­nek. Ezen kívül beteg, vala­mint hátrányos helyzetű gye­rekek javára is gyűjtünk, most pedig éppen egy defibrillátort szeretnénk beszerezni ilyen módon. Ha csak a laikus számára sis- tergő-zümmögő rádiót nézzük - halljuk -, akár érthetőnek is tű­nik. Mint ahogy a gyorsbillen­tyűvel is csak érthetetlen szóta­gokat tudunk az éterbe lőni, ar­ra kísérletet sem teszünk, hogy a nem ritkán több tucatnyi kü­lönböző erősségű „pittyegésből” halljuk ki a HA3KGC-nek szólót.- A fiatalokat ez már nem ér­dekli - legyint Dobai József -, ők számítógépeznek vagy a mobiljukat nyomkodják, azt hi­szik, az internet mindent meg­old. Pedig, ha valami történne, s nem lenne áram, igencsak meg lennének lőve. Én viszont ezzel - int a három évtizedes masi­na felé - akkor is a világ bár­mely részével kapcsolatba tud­nék lépni. Akár egy autóakku­mulátorról. Nem véletlen tehát, hogy ádán­di premieren is olyan fiatalo­kat kívántak autóztatni, akik­nek nem nyílna módjuk ilyesmi­re. A Trabant amellett, hogy Kiss Péter kormányzásával versenye­ken is rajthoz áll, rendezvényről rendezvényre jár majd az ország­ban, hogy az ádándihoz hasonló próba alá vehessék „mitfahrer- ként” a gyerekek. ■ F. I. Gyerekek tesztelték a zöld Trabit ádánd Az elsősegély-nyújtási ismereteket terjeszti a kis helyi csapat Mintaételek a stokerájos célcsoportokban menza A megye 130 konyháját tenné egészségesebbé a gasztronómia jeleseivel a népegészségügy Somogybán 174 közétkeztetést végző konyhájából 130-ban főz­nek gyermekekre. A menzák több mint 30 ezer somogyi ne­buló napi étkezésének színterei, nem mindegy hát: mi kerül az asztalra! A Mintamenza-prog- ram régiós munkaértekezletén erről is szó esett kedden a kapos­vári kormányhivatalban. Az egészségesebb, korsze­rű táplálkozás és a helyi alap­anyagokat felhasználó, haté­kony közétkeztetés felé moz­dítaná a napi menüt az annak megújítására irányuló kezde­ményezés, mely nemrég orszá­gossá vált. Minden megyében háromtagú Mintamenza-csapa- tok alakultak, melyek tagjai a népegészségügyi szervek mun­katársai és a gasztronómia te­rületének jeles képviselői. A so­mogyi Mintamenza-program- ban résztvevőknek a békési öt­letgazdák mutatták be a prog­ramot. Három éve eredetileg az Országos Élelmezés- és Táp­lálkozástudományi Intézet és az ÁNTSZ mérte föl azt óvodai közétkeztetés helyzetét, majd a népegészségügyi szolgálat dél-alföldi intézete és a Magyar Gasztronómiai Szövetség fogott össze a helyzet megjavításáért. A háttérbe szorult nyersanya­gok, köztük a hal, a gyümölcs, a minőségi tejtermékek, a tel­jes kiőrlésű pékáruk szélesebb körű alkalmazását, az étlapok Elégedett kosztosok. Finomat és egészségeset tálalnak a gyerekeknek megújítását javasolták, és helyi szálh'tók, őstermelők, bioélelmi­szerek bevonását. A kormányhivatal népegész­ségügyi szervének Fadgyas Er­zsébet megyei tiszti főorvos ve­zette munkaértekezletén So­mogy, Baranya és Tolna me­gye csapatait készítették föl. El­hangzott: az étkeztetők, a peda­gógusok, a szülők, valamint a táplálkozás-egészségügyi szak­emberek együttműködése kell ahhoz, hogy az egészséges táp­lálkozás alapelveit megismer­jék és kisgyermek kortól köves­sék a fiatalok, és elengedhetet­len az is, hogy az ehhez szüksé­ges élelmiszerek elérhetőek le­gyenek. ■ B. T. DR. GYENESEIISTVÁNNÉ Horváth Judit 1951. május 8-án született Kapos­váron. Általános iskolás diákként ismerte meg férjét. 19 éves volt, amikor összeházasodtak. Nagy családot akart, és ez megadatott neki. Három gyermekük született, Anita, István és Leila, családszere­tő, tehetséges, a megyének és az országnak nemzetközi dicsőséget hozó felnőtté nevelődtek. Egymás­ra találásuk Isteni ajándéknak, a Teremtő mestermunkájának bizo­nyult. Élni tudtak a sors eme külö­nösen értékes ajándékával. A taní­tói pályát választotta. Kaposváron több, mint 20 éven keresztül felzár­kóztató pedagógusként az egyik legnehezebb feladatot vállalta. Szülővárosában a Somogyért Egyesület képviselőjeként 10 év óta a városi közgyűlés aktív tagja. 2010-ben a Városfejlesztési Bi­zottság elnökévé választották. Eredményesen küzdött az öreg há­zak megmentéséért, az iskolák működtetéséért, a pedagógusok megbecsüléséért, a sporttámoga­tásáért és a város ápoltságáért. Képviselői munkáját nem politikai küldetésnek, hanem nemes szol­gálatnak tekintette. Feleségként igazi segítőtársa lett politikus férjének. Elmaradhatat­lan résztvevője volt a somogyi tele­pülések eseményeinek. Mint vala­mi könnyű, nyári szellő, olyan volt a lénye, a mosolya, a nevetése. Sze­rette az embereket, és ezért az em­berek is szerették őt. Több község­ben tisztelték meg azzal, hogy zászlóanyának kérték fel, de zász­lóanyja volt a Somogyi Huszárok­nak is. Példát adott, sőt országo­san is Iskolát teremtett a politikus­feleség viselkedéséből. Több ala­pítványt támogatott. így 11 évvel ezelőtt jelentős adománnyal a kór­házi ápolókat segítő Fehér Szív Mozgalmat indította útjára, vagy például Somogybükkösdön min­den évben egy nemes fa adomá­nyozásával járult hozzá a kastély­park megújításához. Szépérzékéhez remek kézügyes­ség, és stílusérzék párosult. Ugyanakkor fontos volt számára a harmónia megteremtése. Igaz ez a városszépítésre éppen úgy, mint a több éven keresztül szervezett ka­rácsonyi díszasztal-bemutatókra, vagy visszafogott, személyes ele­ganciájára. Finom gesztusait nem lehetett nem észrevenni. Hobbijá­vá vált a képzőművészet. Ebben ké­pezte magát. Szász Endre számára is segítséget jelentett, amikor biz­tos szemmel ismerte fel a hamisít­ványokat. Érzékeny ember volt. Nehezen vi­selte a rosszindulatot, az igaztalan hántást. Betegségének kialakulá­sában ez döntő szerepet játszott. Néhány hónapja meggörbült a világ gyémánttengelye, s megkezdődött a kínnal - szeretettel - szomorúság­gal - bizakodással - kétségekkel teli visszaszámlálás. Csodálni való önfegyelemmel fogadta az első di­agnózisokat és az egyre nyugtala­nítóbb következőket. Távozása előtt néhány nappal nem csak csa­ládjának üzenve mondta: „Örökké szeretlek benneteket!”. Beteg tes­tének fájdalmát enyhítette a felé áradó végtelen szeretet. A modern kor adta technika, az Internet háló­ján kedves áthallással „A somogyi szívek királynőjének” nevezték. Bár sokan reménykedtek, imádkoz­tak felépüléséért, a csoda elma­radt. Rá kellett eszmélni, hogy ő maga volt a csoda életével, és távo­zásával. Különös üzenet, hogy a Vá­ros Napjának éjszakáján ölelte ma­gához a Teremtő. Judit engedel­meskedett az éjféli érintésnek... Gyermekei és férje ott voltak az ágyánál, féltő szeretettel fogták a kezét, őrangyalként álltak mellette. Személyiségének bájos varázsá­ból és a belőle áradó jóságból so­kan, sokáig táplálkozhatnak. Ha­lála fájdalom és bánat, de élete ajándék volt.

Next

/
Thumbnails
Contents