Somogyi Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-12 / 10. szám

EB Az egyensúlyteremtést övező kedvező hangulat könnyen megváltozhat - jelen­tette ki Olli Rehn Brüsszelben. Az Európai Bizottság aielnöke szerint 2013 kevésbé mozgalmas és unalmasabb év lesz, mint az előző. Nincs csodafegyver a válság ellen, az európai szociális pi­acgazdaság modelljét pedig nem szabad feladni, de az reformra és modernizációra szorul. HÍRSÁV Idén már több ingatlant vehet az eszközkezelő tavaly Évvégéig 1970 ingat­lant ajánlottak fel a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) részére. A NET 600 lakást vá­sárolt meg, a többi felajánlott ingatlan ezekben a hetekben kerül az állam tulajdonába. 37 százalékuk van vidéki városban van. A megyei jo­gú városok mindössze 13, a főváros pedig 4 százalékkal részesedett a pályázó ingatla­nokból. Vidéken 10 millió, Bu­dapesten és a megyei jogú vá­rosokban maximum 15 millió forintos szerződéskori értékű lakást lehet felajánlani. Az idén 13 ezer felajánlásra számítanak, amiből 9500-at át is tudnának venni. ■ VG Közvetlenül választják a cseh államfőt Milos Zeman az egyik fő esélyes ÁLLAMFŐVÁLASZTÁS kezdő­dött tegnap Csehországban. Szakítva a hagyományokkal,' ■ ezúttal már nem a parlament, hanem közvetlenül a lakos­ság választja meg Václav Klaus jelenlegi köztársasági elnök utódját. A legnagyobb esélye a győzelemre Milos Ze- mannak, és Jan Fischer volt miniszterelnököknek van. Zeman támogatottsága 25 százalék, Fischeré 21 száza­lék körül mozog. ■ MTI Bayer-dkk: betelt a pohár az egyetemeknél KÖZÖS NYILATKOZATBAN ítélte ' el Bayer Zsolt fideszes közírót a romákat állatokhoz hason­lító írását az ELTE, a szegedi a pécsi, valamint a debreceni tudományegyetem kommuni­káció tanszékének vezetője. A tanszékek úgy döntöttek, nem fogadják el, ha hallgatóik a Magyar Hírlaphoz menné­nek gyakornoknak. ■ MTI Drog miatt lopott a hegedűművész GYORSÍTOTT ELJÁRÁSBAN ítél­ték el azt a tolvajt, aki január 7-én a Vígszínház öltözőjébe beosonva lopta el Fesztbaum Béla színész pénztárcáját. Az elkövető a börtönt többször is megjárta, de két éve még megtéréséről és a drogfüg­gőségétől való megszabadu­lásról beszélt. Járóka Antal a színházból kifelé menet összetalálkozott a Fesztbaum- mal és Molnár Áronnal, akik a lopást észrevéve a művész­bejárónál visszatartották. Já­róka Antal 2000 óta 13 alka­lommal volt büntetve lopásért és kábítószer-használatért. A bíróságon azzal védekezett, hogy a drog miatt siklott félre az élete. ■ MTI Zsíros megbízások a tárcáknál válaszok Százmilliók, milliárdok ügyvédi költségekre, tanácsadásokra Egyes tárcáknál igen jelen­tős, többmilliós, sőt a nem­zeti fejlesztési tárcánál akár milliárdos nagyságrendű megbízási szerződések is voltak a kormányváltás óta. Az utazási költség több mi­nisztériumnál is százmilliós nagyságrendű volt az elmúlt félévben. A kormányváltás óta 521 darab megbízási, 8 ügyvédi, 36 tanács­adói szerződést kötöttek, vala­mint 34 darab kirendelés alap­ján történt megbízás a Nem­zetgazdasági Minisztériumnál (NGM) - áll a tárca által a Józsa Istvánnak küldött válaszban. Az MSZP-s képviselő többek között arra volt kíváncsi, a tárcák meny­nyit költöttek utazásra augusz­tus 7. óta, illetve milyen megbí­zási szerződéseket kötöttek. Pén­teki lapszámunkban már beszá­moltunk arról, hogy a tárcák kü­lönböző beszerzései (gépjármű, bútor, mobiltelefon, informatikai eszköz) mibe kerültek, miután a kormányzat korábban takaré­koskodásra intette őket, beszer­zési stopot hirdetve. Malólcsy György tárcájánál valószínűleg elírás, de a reggeli hírösszefoglalóra, nemzeti saj­tókörképre, tematikus médiafi­gyelésre 2078-ig van szerződés, így már nem is tűnik soknak az erre szánt 5,6 millió forint. A nyilvántartó rendszerek kar­bantartására például 11 napra ötmilliót fizettek ki. A Webbank alapításával kapcsolatban két megbízás 9,9 millió, egy pedig 9,7 millió forint értékű volt. Az ügyvédi megbízási szerző­déseknél 53-53 millióba került az állam és a KC Building közöt­ti koncessziós szerződéssel kap­csolatos megbízási szerződés, továbbá a Magyar Köztársaság jogi képviselete az ICSID (Be­ruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja) előtti beruházásvédelmi jogvitában. A Gránit és a Széchenyi bankok tőkeemelésénél való bábáskodás 30, illetve 31 millióba került. Az NGM a hozzá tartozó szerveze­tekkel együtt összesen 241,3 millió forintot költött utazások­ra. Ebből a repülőjegy költsége 125,8 millió (724 darab), a szál­lásé 72,3, míg a napidíjaké 43,1 millió forint volt, 724 főt utaztat­tak. A tárcához kötődő szerve­zetek közül a Nemzeti Külgaz­dasági Hivatalnak 52,3 milliós, az adóhatóságnak 39,7 milliós utazási költsége volt. A Belügyminisztériumnál egy év alatt az önkormányzatokkal és többcélú kistérségi társulá­sok feladataival kapcsolatos ta­nácsadásra 6,8 milliót, de akár 7,5 milliót is kifizettek. Az ócsai szociális falu szakmai koordiná­ciója 9 hónapra 4,5 millióba kós­tált. Összesen 174 milliót költöt­tek utazásokra. Repülőjegyből 689 darabot vásároltak 98,4 mil­lió forintért. A szállásköltségek 27,8 millióba, a napidíjak 47,4 millióba kerültek. A legtöbbet a rendőrség költötte 71,4 milliót. A Terrorelhárítási Központ - külföldi műveletekre, társszer­vezetekkel való kapcsolattartás­ra, nemzetközi konferenciákra - 30 milliót szánt utazásra. A közigazgatási és igazság­ügyi tárcánál a legjelentősebb vállalkozói ■ szerződés' 'értéke 357,5 millió forint a Nemzeti Jog­szabálytár portáljával kapcso­latos feladatok ellátására. Egy 300 milliós keretösszeg is van a Nemzeti Könyvtár kiadvány- sorozat előkészítésével, kiadá­sával, értékesítésével kapcsolat­ban: ebben szerepel a Kerényi Imre kormánymegbízottnak végzett szakmai tanácsadás is. 24 milliót ért a tanácsadói tevékenység az FTC új stadion­jával kapcsolatban. A tárcánál a háttérintézményekkel együtt 135,4 milliót fizettek utazások­ra. Egy találkozó a dél-amerikai magyar szervezetekkel október 23. apropóján Brazíliába, Chilé­be, Paraguayba Uruguayba, Ar­gentínába, 14,9 millióba került. A Honvédelmi Minisztéri­umnál (HM) 9 megbízási és 4 tanácsadási és 1 ügyvédi megbí­zási szerződést kötöttek. Egy jogi átvilágítás volt 11,8 millió volt. A jogi tanácsadások 31, 30,4, 10,7, illetve 10,9 millió forint értékűek voltak. Az összes utazási költség 276,1 millió forint volt. Ebből a napidíjak összege 81,9 millió, a szállásé 96 millió volt. A külügyi tárcánál augusztus óta 9 megbí­zási szerződés volt, 129,7 millió forintot költöttek 454 repülő­jegyre, szállásra 22,4 milliót, míg a napidíjakra 30,2 milliót. A vidékfejlesztési tárca kimu­tatása alapján 226,1 millió fo­rintba kerültek az utazási költsé­gek. A háttérintézmények közül 27 millió forintot költött a Föld­mérési és Távérzékelési Intézet, 21-et az agrárkutató intézetek. Összesen -1274 személyt utaztat­tak ki 3377 nap időtartamra, a repülőjegyek 120,4 millió forint­ba kerültek. Az emberi erőforrás tárca ki­küldetései során (371 utazás 45 országba) 75,9 milliót költött el, 328 repülőjegyet vásároltak. TOVÁBBI RÉSZLETEK: VG.HU Médiafigyelés milliárdokért Németh Lászlóné minisztériumánál A nemzeti fejlesztési tárca ada­tai szerint irtózatos tételek is szerepelnek a megbízási szerző­dések között. A választott bíró­ság előtti nemzetközi eljárás­ban (ICSID) a magyar állam jo­gi képviselete az Electrabel SA, a Dunamenti Erőmű Zrt,. és az AES Tisza Erőmű és tulajdono­sai szembeni perben 2,4 milli­árd forint volt. Három évre 1,3 milliárdotfizetnek közvéle­ménykutatási, tanácsadási és tanulmánykészítési feladatokra egy cégnek. Két hasonló meg­bízás már 3,1 milliárd forintba kóstál. Ezen kívül még több, tíz­milliókra rúgó szerződés van a táblázatokban. A minisztérium a beszerzésekhez hasonlóan szinte áttekinthetetlen válaszo­kat küldött az utazásokkal kap­csolatban Józsa István szocialis­ta képviselőnek. A pdf-en olvas­hatatlan fénymásolatok, vagy olyan lapok is szerepelnek, amelynek az oldala, a teteje, vagy az alja lemaradt, így nem olvashatóak. egyes táblázatoknál nem de­rült ki, melyik háttérintézmény­ről, vagy melyik cégről van szó. Ráakadtunk olyan tételekre is, mint virágos díjkiosztó ünnep­ség, részvétel a nemzetközi üge­tőbajnokságon, lakókocsik télie- sítése, vagy trófeaszállítás (312 ezer, illetve 475 ezer forintért is). A tárcához köthető cégek közül a HungaroControl Magyar Légi- forgalmi Szolgálat Zrt. több mint 70 milliót, a Magyar Posta 16 milliót, a Magyar Nemzeti Film­alap 10 milliót utazásokra. Éber Sándor Megállapodtak: felsőoktatási kerekasztal alakul egyeztetés 16 egyetemi szakról is tárgyalnak, hogy legyen állami öszöndíjas képzés - Folytatják Felsőoktatási kerekasztal ala­kul - erről született döntés Balog Zoltán miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Or­szágos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyezteté­sén. Balog Zoltán a több mint másfél órás egyeztetés után azt mondta: a kerekasztal tagjai közé várják a rektori konferen­cia és a hallgatók képviselőit, a gazdasági élet szereplőit, a Ma­gyar Kereskedelmi és Iparka­mara, a Magyar Európai Üzleti Tanács tagjait. Hozzátette: meg­nyitották a tárgyalásokat arról a 16 szakról is, amelyen nem lenne államilag finanszíro­zott hely. Mint kiemelte, olyan konstruktív javaslatot kaptak a hallgatóktól, amelyet érdemes megfontolni. Bíznak abban, ha ezekben a szakokban meg tud­nak állapodni, a HÖOK is elhi­szi, hogy nincs tandíj, és a ke­retszámokat eltörölték. Abban is egyetértés volt, hogy a rek­torokra a szenátus tegyen majd javaslatot a szakminiszternek és az államfőnek a jövőben is. A miniszter közölte: a hall­gatói szerződést továbbra is na­gyon fontosnak tartják, ahhoz ragaszkodnak, de tartalmáról hajlandóak tárgyalni. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke azt mondta, javasolták, hogy a 16 szakon az általánosnál akár magasabb, szakonként rögzített ponthatár legyen, és Nagy Dávid, a HÖOK elnöke és Balog Zoltán. Csütörtökön újra kezdik így kerülhessenek be állami helyekre a hallgatók. Megálla­pítanának egy minimális beke­rülési arányt is. A lényeg, hogy ezeken a szakokon is legyen állami ösztöndíjas képzés, és ne legyenek tandíjas szakok. Az autonómia területén fontos, hogy visszatérjenek ahhoz a rendszerhez, amikor a minisz­ter, az államfő egyetértési jogot gyakorol a rektor személyéről. A HÖOK elnöke további felve­tésekre elmondta: arra várnak, hogy a tandíjas szakokon se le­gyen tandíj, és egész addig nem terveznek további megmozdu­lásokat, amíg a tárgyalások megfelelő ütemben haladnak. Csütörtökön újabb forduló. ■ KÖZÉLETT1 A tárcák utazásra költött összegei (millió forint) 1. Honvédelmi 2. Nemzetgazdasági pjf^&jí ws... 3. Vidékfejlesztési 4. Külügy mCSy 5. Belügy 6. Közigazgatási és igazságügyi 7. Emberi erőforrás 75,9 8. Fejlesztési n.a. FORRÁS: WWW.MKOGY.HL , A NEMZETI FEJLESZTÉS! < MINISZTÉRIUMNAK NEM VOLT ÁTFOGÓ ÖSSZEGZÉSE, g ILLETVE ELEMEZHETETLEN FÉNYMÁSOLATOKAT TETTEK FEL c u. •'

Next

/
Thumbnails
Contents