Somogyi Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-12 / 10. szám
Miniatűr hatalmi központok a világban világpolitika A különböző országokat rendszerint onnan irányítják, ahol a legtöbb állampolgár él. 38 államban azonban olyan városokban működik a kormányzat, amelyek nem az ország legnagyobbjai. Washingtonban például, amely az USA városainak sorában mindössze a 24. helyet foglalja el. A Fehér Háznak otthont adó várost csak 1792-ben alapították, és építették fel, kifejezetten fővárosnak, és ezzel a számos „kis-főváros“ közé tartozik, amely a tervezőasztalon született. Fiatalabb példaként ott van a nigériai Abuja, amelyet az 1970-es években terveztek, a kaotikus Lagosz letisztult ellenpontjaként, vagy Naypyi- daw, amely 2005 óta a burmai katonai diktatúra központja. Más kisebb városok azért lettek fővárosok, hogy kiegyensúlyozzák a nagyobb helységek igényeit: Canberra, Ausztráüa kompromisszuma a Sydney és Melbourne közötti versengésben, a kanadai Ottawa pedig a Peking sem a legnagyobb város francia és angol nyelvterületek határán fekszik. A központi elhelyezkedésű kis-fővárosok, mint a török Ankara, vagy Brazíliavá- ros a nemzeti egységet hivatottak jelképezni. A Babelthuap szigetén fekvő Melekeok pedig, 391 lakosával a világ legkisebb kormányzati székhelye, és 2006- ban azért lett főváros, hogy ne minden hatalom a Palau szigetállam Koros szigetén elterülő, azonos nevű, 10000 lakosú városában összpontosuljon. ■ A nyugati világ vélhetőleg legtöbbször ábrázolt nőalakja. Évente harmincszor emlékeznek meg a katolikusok az istenanyáról Az egyház és a szexualitás cölibátus A papok házasságkötésének problematikája ,Mt* >.*.<! .-yoiimll >UUauc A korai középkorban a2 evilági nőtársak szigorú elbírálásban részesülnek. Éva utódaiként a nőkkel szembeni gyűlölet és fóbia sújtja őket. A legdrasztikusabban ezt a befolyásos középkori egyházatya, Aquinói Tamás (1225-1274) fejezi ki. Szerinte a nő „valami hiányos és félresikerült”. Ezzel a papokat is döntés elé állítja: vagy a nőket, vagy az Istent szeretik. Ritkán esik szó arról, hogy a cölibátus és a papi házasság tilalmának témáját majd 1000 éve vita övezi. A bresciai (olasz- országi) püspököt papjai csaknem agyonverik, amikor kihirdeti az 1059-es lateráni zsinat határozatát, miszerint a papok többé nem köthetnek házasságot. A püspökök többsége ennél okosabban jár el; vonakodik közölni a rossz hírt közösségével. 1074-re rendeződik a helyzet, ekkor VIE Gergely pápa 'elrendeli, hogy azok a papok, akik nem élnek cölibátusban, többé nem léphetik át templom küszöbét. A házas papok áldása az istentisztelet során „átokká, imájuk bűnné” alakul. Amikor Johann von Rouen érsek közölni akarja papjaival Gergely pápa dekrétumát, megdobálják kővel, és kikergetik a templomból. Mások a pápát fenyegetik: ha nem változtat a nézetein, hát megnézheti, „honnan szed majd angyalokat a nép kormányzására a templomokban”. Végül 1139-ben az általános érvényű cölibátus-törvény minden papi házasságot érvénytelenít. Az eredmény: kettős morál, amely hol diszkrét, hol nyílt. X. Gergely pápa 1273-ban önmérsékletre inti Heinrich von Lüttich püspököt: „Az ágyasod egy apácafőnöknő. Egy ünnepi alkalommal pedig azzal dicsekedtél az összes jelenlévő előtt, hogy 22 hónap alatt 14 fiút nemzettél”. A pápák amilyen felháborodással elutasítják a papi frigyet, sőt a papnőket, olyan lelkesen instrumentalizálják Máriát - gyakran politikai megfontolásból. A törökök felett aratott győzelmekhez mindjárt három hálaadási ünnep is kapcsolódik. A „Győzelem királynője” rózsa- füzér-ünnepet V. Piusz pápa hívta életre azután, hogy a keresztény flotta 1517-ben megnyerte a lepantói tengeri ütközetet. „Mária neve napja”, amelyet XI. Ince pápa bevezetett be, azt ünnepli, hogy a törökök 1683- ban kivonultak Ausztriából. A „Fogolykiváltó Boldogasszony” ünnepe 1696 óta egy olyan lovagrend védelmezőjét tiszteli Máriában; amely a Balkánón harcolt'a-'hitetlenek” ellen, és kivásárolta a fogságból a keresztényeket. Kevés lovag és katona tudhatta, hogy Mária, más néven Mariam, az iszlámban is tiszteletreméltó szerepet tölt be. A róla szóló 19. szúra a Korán egyik leghosszabb szúrája, és Máriát a Lukács evangéliumából vett idézetekkel Jézus anyjaként dicsőíti - Jézust a muszlimok nem Messiásnak, hanem prófétának tekintik. De Máriát, az asszonyt, akinek fia a szeretetet és az együttérzést hirdette, nem csak az iszlám elleni harcban használták fegyverként, hanem a „hamis” keresztények, a protestánsok elleni ütközetekben is. A harmincéves háborúban a rettegett Tilly gróf zászlaját például az altgöt- tingi madonna képe díszítette. Részlet GEO2011/12-1-2012/01 Egy összetartó klán a sivatag forróságában mindent együtt csinálnak, közösen gondoskodnak az utódokról, ápolják hagyományaikat - és úgy általában is mások, mint a legtöbb állat. Tudósok hosszú éveken át kutatták az Afrika déli területein élő szurikáták életét, és arra jutottak, hogy a kis testű ragadozók a világ leg- szociálisabb emlőseinek sorába tartoznak. Akár ötven tagot számláló kolóniákat is alkotnak. Csoportokban tartják karban az építményeiket, és az ellenségek ellen is együtt lépnek fel. A kolóniák társasági élete pedig szinte emberinek tűnhet: némely üregben egyszerűen azért alszanak tovább, mint a többiben, mert ez már generációk óta szokás. A szurikáták többnyire közösen indulnak táplálékot keresni (egyik kedvenc eledelük a skorpió), miközben a magaslatokon néhány egyed őrséget áll. Amint egy ragadozó madár vagy egy veszélyes nagymacska közeledik, az őrszem riasztása gyors menekülésre ad alkalmat a védelmet nyújtó üregbe. A mellső lábaikon található négy hosszú karom pedig a sivatagi talaj mélyén megbújó 'bogárlárvák és rovarok kikaparását is lehetővé'tészi. Anyatejjel ugyan többnyire az anya látja el az utódokat, máskülönben a szurikáta- csapat összes tagja közösen neveli fel a kölyköket. ■ A klán egyik őrszeme Az erdős területek értéke környezetvédelem Új kutatások az erdők szerepéről Párhuzamos univerzumok fizika Kutatók neutronokat akarnak katapultálni Az erdők az eddig feltételezettnél is nagyobb szerepet játszanak az éghajlat alakításában. 2,4 milliárd tonnával, a világ erdőségei az évente fosszilis energiaforrások elégetéséből származó üvegház-gázok csaknem egyharmadát kötik le. Erre az eredményre egy, a világméretű szén-dioxid háztartást kutató tanulmány jutott, amelyet az USA erdészetének munkatársa, Yude Pan és csapata publikált a Science-ben. Az abszorpció legnagyobb részét 55 százalékkal, trópusi esőerdők adják. A tudósok becslései szerint, a tarvágásokkal évente 3 milliárd tonna szén-dioxid kerül a légkörbe. ■ A legtöbb szén-dioxidot a dzsungel nyeli el Egyedül a gravitáció képes a magasabb dimenziójú téren át a párhuzamos univerzumokban is hatást kifejteni - és így egy szomszédos univerzumból a miénkbe is. Ez pedig fölöslegessé tenné a csillagászok által feltételezett, sötét anyag létezését az univerzumban, hiszen az ennek tulajdonított gravitációs hatás származhat akár egy párhuzamos univerzumból is. Két belga fizikus most egy olyan kísérletet elvégzésére tett javaslatot, amely bizonyíthatná a párhuzamos univerzumok létezését: Michaél Sarra- zin és Fabrice Petit már évekkel ezelőtt felismerték, hogy a szubatomi részecskék egy A húrelmélet az einsteini fizikát próbálja meg egyesíteni a kvantumfizikával. Ez azonban állítólag csak akkor lehetséges, ha feltételezzük, hogy az általunk ismert három térdimenzión kívül létezik egy negyedik - rengeteg hellyel a párhuzamos univerzumok számára. Igen ám, de mi miért nem látjuk ezeket az univerzumokat? A húrelmélet erre a kérdésre a következő választ adja: a négy alap erőből három a mi háromdimenziós univerzumunk rabja, így nem képesek hatni a negyedik, vagy magasabb dimenziókra. féregjáraton el tudják hagyni az univerzumunkat. Ennek egyik feltétele a mínusz 273,15 Celsius-fokos hőmérséklet. Szükség van még egy meghatározott frekvenciájú elektromágneses hullámra is. Ezt a frekvenciát ugyan senki sem ismeri, de a tudósok most több millió különböző frekvenciájú hullámot akarnak egyszerre a neutronokra irányítani. A kísérlet végén megszámolnák a részecskéket: ha több neutron hiányzik, mint ameny- nyi szétbomolhatott, vagy a kísérleti berendezés falában elnyelődhetett, akkor ezeknek egy párhuzamos univerzumba kellett átcsusszanniuk. ■ eSÍBEBSSSESSSSHHHB^Iaí ^ jjr Olvasóinknak ajánljuk! pHpHpwpi KMM. ■ «% ;s:» ggp m Hónapról hónapra hasonló érdekességeket talál a GEO W gHJr^g^ JMKk M magazinban. A lap azoknak szól, akik többet szeretnének . I Wmmm gjfj S hJ H I tudni a világ dolgairól. A GEO tudás, kaland, inspiráció CS 3ÁD & NEVBLÉÍ UTÓ & MOTOR • LAKÁJ 1ZÁS • ÉGÉS SÉG • MINDMEGETTE • TUDOMÁNY __________________________. ■ _______•_______________________________________________________;_____________________________- ■ < '. ________________________