Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-29 / 253. szám

4 2012. OKTÓBER 29., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Maradjon állandó tárlat látogató A Kálmán Imre-napokra jött Siófokra a komponista lánya Kálmán Yvonne azt ígérte hétvégi látogatásán, hogy újabb dokumentumokkal gyarapítja a kiállítás anyagát Assisi Szent Ferenc szobrát avatták fel Nagyatádon 1731-ben czindery József tele­pítette Nagyatádra a ferencese­ket. A város polgárai 60 év után is szeretettel emlékeznek a ba­rátokra, akik nemcsak a vallá­sos nevelésre törekedtek, hanem szervezték a település társadal­mi és kulturális életét is. Nemen­ként és korosztályonként számos egyesület és önképzó'kör műkö­dött a ferencesek segítségével és a Balatonra is elvitték nyaralni a gyermekeket, a „kis ferencese­ket” amíg tehették. Rájuk is em­lékezik Nagyatád a szentmisét követő szoboravatással. A zsúfolásig megtelt plébá­nia templomban a ferencese­ket képviselő Tihamér atya mu­tatott be szentmisét. Majd Kisne- mes János esperes plébános kö­szöntötte Dénes Zoltánt és fele­ségét, akik az isten házában 50 évvel ezelőtt kötöttek házassá­got, majd a kolostor udvarán fel­avatták a Korr Lajos által készí­tett Assisi Szent Ferenc bronz­szobrát. Ormai István polgármester köszöntőjét „Jó napot jó embe­rek!” Szent Ferenc köszöntés­sel kezdte, és méltatta a feren­cesek nagyatádi ténykedését, akik nem csak a hitet, a val­lást képviselték, hanem hozták a kultúrát is és hozzájárultak a település fejlődéséhez. Példa­ként említette: a ferences test­vérek ma is odafordulnak az emberekhez, segítenek prob­lémáik megoldásában. A meg­emlékezés után Tihamér atya áldotta meg a szobrot, majd a helyi Czindery Szépmíves Céh irodalmi műsora zárta a meg­emlékezést. A látogatók megte­kinthetik a Sasvári Tiborné fe­renceseket bemutató képeslap kiállítását is. ■ Györke József Szent Ferenc szobra Nagyatádon Maradjon állandó jelleggel a siófoki emlékház emeletén a minap nyitott új Kálmán Imre-kiállítás - ezt javasolta Kálmán Yvonne. Fónai Imre A százharminc éve született komponista lánya a hétvégén, amikor - az operettmuzsiká­ban bővelkedő Kálmán Imre Napok rendezvényeire Siófok­ra látogatva - megtekintette a tárlatot édesapja hajdani szü­lőházában. Felvetésével Nagy István, az emlékház vezetője, valamint Györkös Mariann, a Kálmán Imre Kulturális Köz­pont igazgatója is egyetér­tett. Nagy István hirtelenjé­ben annyit tudott hozzáten­ni, hogy bár eredetileg már­ciusig tervezték a korábban még nem publikált dokumen­tumokkal tarkított kiállítá­si anyag bemutatását, de már az első napok látogatói sikeré­tatást meg addig eldöntik...- Ezt a virágot ki kéne cse- s rélni valami színesebbre - mutatott Kálmán Yvonne az egyik vázára a földszinten, ott, ahol egyebek mellett Kál­mán Imre zongoráját, gramo­fonját, kanapéját tekinthetik meg az érdeklődők. - Erre em­lékszem, ez nagyon szép - je­gyezte meg Csiszár Elek (Sió­fok díszpolgára ő is, akár csak az operettszerző) festményé­re pillantva, melynek Kálmán sétány a címe és megelevene­dik rajta maga Kálmán Imre is. Yvonne sok éve járt utoljá­HARMINCHÉT PÁLYÁZÓ ÖSSZe­sen 362 fotót küldött be a péntek éjféli határidőig a So­mogyi temetők üzenete cí­mű fotópályázatra, melyet a Somogy Megyei Temetkezé­si Kft., a Somogyi Hírlap, Ka­posvár Megyei Jogú Város és a Mementó Somogy Alapítvány írt ki. ra az emlékházban, s ahogyan akkor, most sem felejtett el ar­ra emlékeztetni: éppen húsz éve, 1992-ben ott tartotta az esküvőjét is. - Színpadot állí­tottak az egyik emeleti terem közepére és az Operettszín­ház művészei énekeltek - em­lékezett. Majd ennél is régebbi időkre, amikor az új kiállítás családi fotóit pillantotta meg: - Itt a New York-i lakásunk­ban vagyunk lefényképezve, a A szép számú fotó ma dél­után kerül zsűri elé. Az ünne­pélyes eredményhirdetésre, s a legjobb képekből összeállí­tott kiállítás megnyitójára no­vember 1-jén 16 óra 30 perc­kor kerül sor a kaposvári ke­leti temető ravatalozójában, ahová minden érdeklődőt vá­runk. három gyerek, itt meg a Csár­dáskirálynő ausztráliai premi­erjén vagyok látható. Yvonne belelapozott a Kál­mán Imre életéről készült 1985-ös film kockáiból össze­állított fényképalbumba, s azt állapította meg: Huszti Péter kiválóan alakította édesapját, nagyon hasonlított rá. A tárlat interaktív információs pont­ját látva pedig megjegyezte: nagyon sok Kálmán-operett SIKERESNEK MINŐSÍTETTE a pén­teki, Média a véradásért elneve­zésű akciót Szabó Zsuzsanna, az Országos Vérellátó Szolgálat ré­gióigazgatója. Az akció keretében három megye fogott össze egy si­keres véradás reményében. A régióban 412-en jelentkez­tek véradásra az akció keretében - tudtuk meg Szabó Zsuzsanná­van fönt a Youtube-on. Aki ezt csinálta, nagy szívvel tet­te - állapította meg a kiállí­tásról, majd ígéretet tett, hogy új képekkel, dokumentumok­kal egészíti ki a gyűjteményt. Most egyébként Szentpéter­várra készül - tette hozzá -, ahol öt este öt Kálmán-operett díszvendége lesz. Ebből is lát­szik, hogy milyen kultusza van Oroszországban Kálmán Imrének. tói -, s 374-en adhattak vért. So­mogybán 102-en segítettek, Ka­posváron 59-en, Nagyatádon 43- an jelentkeztek véradásra. Fon­tos volna azonban, hogy az elkö­vetkező napokban is jelentkezze­nek véradásra az emberek, mert a négynapos ünnep alatt is fogy­nak a készletek, s utánpótlás akkor nincs. ^Márkus K. Szociális helyzetértékelést sürgettek a charta konferencián ÁLLÁSFOGLALÁST FOGALMAZ­TAK meg a szombati, kaposvá­ri charta konferencia résztve­vői, melyet eljuttatnak többek közt az Országgyűlés illetékes szakbizottságaihoz, az Euró­pa Parlament Baloldali Frakci­ójához és az Európa Parlament Szociális Bizottságához is. Az állásfoglalás egyik leg­fontosabb eleme, hogy felszólít­juk a parlament demokratikus ellenzékének tagjait: fogjanak össze, s kezdeményezzenek a parlamentben politikai vitana­pot az ország szociális helyze­téről - mondta Szöllőssi István­ná korábbi országgyűlési kép­viselő. - Az ország nyilvános­sága előtt tessék végre felvál­lalni fehéren-feketén, miként áll a gyermekétkeztetés, meny­nyi gyerek éhezik az ország­ban, hogy áll az ország egész­ségügyi helyzete, mint a szoci­ális lét egyik fontos eleme. A Magyarországi Munkás­párt Somogy Megyei Elnöksé­ge az Európai Szociális Char­ta érvényesítésének vizsgála­tára és parlamenti ratifikáci­ójának sürgetésére szervez­te a kaposvári charta konfe­renciát, ahol Szöllőssi István- né azt mondta: még a ratifiká­ció sem annyira fontos, mint annak a gyakorlati megvalósí­tása. - Illetve a szembenézés az ország szociális problémái­val - hangoztatta Szöllőssi Ist­vánná. - Azt szeretnénk, ha a szociális kérdésekkel az unió is többet foglalkozna. Nem az a kérdés ugyanis, hogy kell-e nekünk az unió? A kérdés az, hogy valóban jó úton jár-e né­hány hangadója az uniónak, amikor a kétsebességes Euró­páról beszél. A legnagyobb vesztese a pillanatnyi helyzetnek ha­zánkban az a betanított, szakmunkás család, aki alól kiprivatizálták azt, amiből korábban élt - mondta Szöl- lőssiné -, s akinek a gyere­keiből nem lesz semmi. Nem csak a tandíj miatt, hanem mert amúgy sincs esélyük bejutni egy jobb egyetemre. A vesztesek tehát azok, akik az ország privatizációja kap­csán semmilyen koncból nem részesültek, s akiknek a ko­rábbi munkahelye megszűnt. S ez sajnos az ország elsöprő többsége. ■ Márkus Kata Harminchét fotós 362 képet küldött a pályázatra Négyszáznál is többen adtak vért a régióban PROMOCIÓ Lengyeltóti a környezettudatos hulladékhasznosításra ösztönöz projekt: Újabb előrelépés Lengyeltóti környezetének megóvása érdekében Új Széchényi Terv támogatá­sával Lengyeltóti Város Ön- kormányzata komposztálási mintaprojektet indított a KE- OP-6.2.0/A/09-11 pályázati forrásból. A pályázat 5% önere­jét Lengyeltóti Város Önkor­mányzata biztosította, a fenn­maradt 95%-ot európai uni­ós forrásból valósította meg. A projekt keretében ingyenesen 200 db. házi komposztálóládát osztottak ki a település lakói között. A komposztálóedények szétosztása a nagy érdeklődés­nek köszönhetően hamar meg­történt - nyilatkozta Zsombok Lajos, a város polgármestere. A pályázatban részt vevők elő­adásokon hallhattak a pályá­zatról, az ezzel járó kötelezett­ségekről, a komposztálás lé­nyegéről, gyakorlati folyama­táról. Az előadások, gyakorla­ti bemutatók sok hasznos in­formációval szolgáltak a lako­sok számára. Még az idősebb korosztályt is meglepte, hogy a háztartási hulladék milyen nagy részét lehet komposztál­ni és hasznosítani. A pályázat­tal a település célja, hogy a la­kosokkal megismertessék a komposztálást, mellyel nagy­mértékben hozzájárulhatnak a saját és közvetlen környezetük Komposztálási projekthez kapcsolódó előadás épségben tartásához, tisztasá­gához, valamint közvetlenül szolgálják vele a környezet vé­delmét. A komposzt a családi házak kertjeit, növényeit, zöld­felületeit látja el természetes tápanyaggal, csökkentve a mű­trágya-, ezáltal a vegyianyag­felhasználást. A környezetvé­delem egyik legalapvetőbb esz­köze a megelőzés és a tudatfor­málás. A város vezetése büsz­ke arra, hogy az európai uniós fejlesztés révén újabb előrelé­pést tehetett környezetünk vé­delme, megóvása érdekében. - Bízom benne, hogy a pályázat elindítása óta, és az elkövetke­ző időkben is sokan használják majd a komposztálóedényeket, és élvezhetik előnyeit, ezzel is példát mutatva a következő ge­nerációnak a környezettudato- sabb életre és a fenntartható fejlődésre - nyilatkozta a vá­ros első embere. SZÉCHENYI TERV Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hmm www.ujszechenyiterv.gov.hu K 04 40 636 638 ■■■WIBÉÍBÍÍIIÉÍÍÉÉB ■ A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Next

/
Thumbnails
Contents