Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-29 / 253. szám

2012. OKTÓBER 29., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP 5 Könnyűnek mutatkozik az idősek kosara idősek hónapja Somogybán százezer szépkorú él egyre nehezebben, mert növekszik az infláció ► Folytatás az 1. oldalról A nyugdíjas szervezetek pá­lyázati forrásairól, támogatási le­hetőségeiről is szólt kérdésünk­re Stikel János, alapvetően azok leszűkülését körvonalazta: - A Nemzeti Civil Alapprogram meg­szűnésével és a Nemzeti Együtt­működési Alap létrehozásával nem változott a kiírás, hogy ezek­re a forrásokra csak egyesüle­tek, közhasznú szervezetek pá­lyázhatnak - mondta. - Ezekben a hónapokban kötik meg a szer­ződéskötéseket. Azt látni, hogy nagy a sorban állás: a pályázato­kat elfogadták, támogatásra érde­mesnek ítélték, de nincs rájuk for­rás. Pesszimista vagyok. A LEA- DER közösségekben még vannak programok, amelyekre nyugdí­jas közösségek pályázhatnak, de ott is szűkös a forrás. A nagyobb gond a kluboknál várható janu­ár 1-től. Az új önkormányzati tör­vény szerint: az önként vállalt fel­adatokra csak saját bevételükből fordíthatnak a települések, így meglehetősen aggályos ez a kér­dés. Somogy sok kistelepülésén működnek nyugdíjas klubok, amelyeknek nem érdemes átala­kulniuk, mert annyi pénzük sincs, hogy egy könyvelőt fizes­senek. Viszont klubként a támo­gatási lehetőségeik nagyon leszű­külnek. Ugyanakkor a tapaszta­latok is azt mutatják, hogy főleg a kisebb településeken az egyedül élő idős emberekre ezek a nyug­díjas szervezetek nyitják rá a kis­kaput, vagy kínálnak lehetőséget a közösségi életre. Ezért is szeret­ne a szövetség minél több fiata­labb nyugdíjast megszólítani, be­vonni a klubokba, egyesületek­be, akik szívesen részt vennének a munkában. ■ Vigmond Erika Idősek mosolya Lábodon A szociális Gondozási Központ idős lakóinak rendeztek ünnep­séget Lábodon. A művelődési házban Tóth Lászlóné köszön­tötte a megjelenteket, majd Cso- konyavisonta hagyományőrzői szereztek műsorukkal vidám perceket a résztvevőknek, aki­ket éneklésre is csábítottak... Az ünnepi asztalra került óriás­tortával és a jóízű beszélgetés­sel sikerült feledhetetlenné ten­ni a rendezvényt az idősek szá­mára. GamosA. Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége az egyik alapvető feladatának tartja a hagyományok ápolását MEGKÉRDEZTÜK: MIÉRT FONTOSAK A FELLÉPÉSEK? mag ANDRÁSNÉ, a somodon Ha­gyományőrző Egyesület tagja:- Fontos, hogy megmutassuk magunkat, hogy mit tudunk, de az is, hogy megismerjük mások tevékenységét. Mi nagyon sok bemutatón ott vagyunk, a me­gyei gálára is minden évben be­jutunk műsorainkkal. Éneke­lünk, táncolunk, a Marcaliban tartott gálán például hortobágyi karikázót adtunk elő. pintér József marcali citerás:- Ezen a gálán a marcali Dalár­da, a Szivárvány Nyugdíjas Egyesület és a niklai Sárga Ró­zsa Nyugdíjas Klub műsoraihoz adtam citerakíséretet. A kultúra közelebb hozza egymáshoz az embereket, s amellett, hogy az ilyen találkozókon a napközbe­ni problémákat is megbeszél­jük, újabb népzenéket, dalokat, táncokat is megismerhetünk. VARGA IMRÉNÉ, ö táskái ASZ- szonykórus tagja: - Nagyon sze­retjük a fellépéseket. Összejö­vünk, régi ismerősökkel találko­zunk, és jókat beszélgetünk. Sze­retjük nézni, hallgatni is, hogy mások milyen műsorral lépnek színpadra. Az asszonykórussal a környéken számos szereplést vállalunk falunapokon, fesztivá­lokon. A marcali gálán táskái népdalcsokrot adtunk elő. Szövetségben a szépkorúakért nyugdíjasok szervezetei­nek Somogy Megyei Szövetsé­ge 2011-ben, Szövetségben a szépkorúakért elnevezéssel díjat alapított, amit minden évben a szépkorúak hónapja alkalmából megrendezett mű­vészeti gálán ad át. Idén öten kapták meg az elismerést: An- talicz Istvánné, a marcali Szi­várvány Nyugdíjas Egyesület elnöke, Boór Miklósné, a ba- latonszemesi Derűs Ősz Nyugdíjas Egyesület elnöke, Borsos József, a szövetség ala- p(tótagjal aki 13 évig volt a csurgói Őszi Rózsa Nyugdíjas Klub vezetője, Geszti György- né, az osztopáni Kulturális Egyesület Rozmaring Nyugdí­jas Klub alapítótagja és Jekó Józsefné, a görgetegi Közéleti Nyugdíjas Klub és a csoko- nyavisontai Borostyán Nyug­díjas Klub tagja. Dalok citerakísérettel Marcaliban gála Népdalcsokrok, magyar, orosz tánc, katonadalok, versek jelenetek, zenés bemutatók. Ka­posváron 500, Marcaliban több mint 300fellépő mutatkozott be a szépkorúak művészeti gálá­ján: csaknem 80 nyolcvan mű­sorszámmal léptek színpadra a két helyszínen. A Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetségének elnöke, Stikel Já­nos köszöntőjében kitért arra is: a szövetség erős oldala az érté­keket képviselő kulturális tevé­kenységápolása. Évről évre egyre magasabb színvonalú a művészeti bemutató, mely nagy­szerű alkalom arra, hogy a szö­vetség 151 szervezetének közös­ségei találkozzanak. A marcali gálán Sütő László polgármester a rendezvény védnökeként a Marcaliban alakult nyugdíjas szervezetek indulását idézte fel, amikor az elsődleges törekvés a közösségformálás, a gondosko­dás volt. Majd megjelent az igény, hogy megmutassák azt a tudást is, mely az évek alatt felhalmozódott. Ez hívta élet­re a művészeti csoportokat, melyek elsőként szőkébb, majd nagyobb közösség elé álltak ki. Ezek a csoportok magjaivá, mozgatóivá is vál­tak az egyesületeknek, klu­boknak. V. E. Nyugdíjasköszöntő Kaposváron a szeretetet szeretném elő­ször megköszönni - mondta Szita Károly polgármester szombaton a Kaposvári Sport- csarnokban a nyugdíjasok kö­szöntésén. - Ugyanis a sok-sok feszítő gond közepette Önök úgy nőttek föl, hogy nem tud­nak nem szeretni. Hogy min­dig figyelnek másra is, arra, hogy mindig valami jót nyújt­sanak. szombaton tartotta hagyo­mányos nyugdíjasköszöntőjét a Szeretem Kaposvári mozgalom a kaposvári önkormányzattal közösen. Az immár hetedik al­kalommal megrendezett esten a Déryné társulat tagjai szóra­koztatták a közönséget, majd nagysikerű koncertet adott Ko­vács Kati. Márkus Kata Ismeretszerző és sportos foglalkozás gimis témahét Középpontban a fiatalok környezeti- és egészségnevelése Mikor született Koppány? Jöhetnek a cáfolatok Számos programot kínáltak a diákoknak a környezeti- és egészségnevelési témahéten a marcali Berzsenyi Dániel gim­názium és közgazdasági szak- középiskolában. Az előadá­sok érintették a hulladékkeze­lést, az energiafákat, az erdő- gazdálkodást, túraútvonalakat, szó volt a serdülők életmódjá­ról, az anorexiáról, a pszicho­lógusi* munkáról, de még a csa­ládfáról is. Az önismereti tré­ningek mellett kiránduláson, üzemlátogatásokon is részt vet­tek a diákok, valamint papírt és műanyag palackokat is gyűjtöt­tek. A sportos foglalkozások kö­zött volt röplabda, focibajnok­ság is. Fellegi Bálint, a gimná­zium igazgatója elmondta: a té­mahét keretében idén először tartottak amolyan pályaválasz­tási, Gimi educatio napot a Szü­lői Munkaközösség kezdemé­nyezésére és közreműködésé­vel. A végzős diákok megis­merkedhettek a marcali tűzol­tóság, a rendőrség, a mentők, a kórház, a könyvtár és az ala­pítványi, színházi munkával, a szakemberekkel beszélgetve. A cél az volt, ahogyan Felle­gi Bálint igazgató részletez­te, hogy a szakmákban dolgo­zó előadók tolmácsolják: mi az, ami gimnáziumban végzett, érettségizett fiatalnak lehető­ség lehet Marcali és környékén. ■ Vigmond E. Ismeretszerző és sportos foglalkozások a marcali gimnáziumban Friedrich Klára rovásíráskuta­tó szavait („A magyar múlt em­lékeinek igazgyöngyeit szét­szórták, sárba taposták, új­ból össze kell gyűjtenünk és megtisztogatnunk”) maguké­nak érezve a szerzők, Maurer Teodóra és Onody Gyula azt vallják: „Sárba taposott kin­cseinkről a magunk módján - igyekezve nem bántani sen­kit, lehetőség szerint szeretet­tel megközelítve mások véle­ményét - mossuk le a ráragadt rétegeket és öltöztetjük fehér gyolcsba múltunkat, ősi hitün­ket, hercegünket.” Egyebek között ez is kiderült szombaton Balatonszabadiban a Koppány, Somogy hercege cí­mű kötet bemutatóján. A szer­zők szerint „igen nehéz hely­zetbe hozták a magyarországi tudományos világot: Koppány herceg születési évét ismerete­ik szerint soha, senki nem ad­ta meg, ők azonban meghatá­rozták ezt: 959-ben. ■ A könyv szerzői várják a tudományos körök reagá­lását A feltételezett évszám köny­vükben szerepel. Innentől kezdve várják azon tudomá­nyos kutatók kritikáját, akik megcáfolják ha tudják egy lel­kes, nemzetének elkötelezett amatőr megállapításait.” ■ F. I.

Next

/
Thumbnails
Contents