Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-16 / 243. szám

5 2012. OKTÓBER 16., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Rádió nélkül marad Kaposvár; tizenhét ev után elhallgat az adó Balaton-parti vendégbumm siófok Az utolsó nyári hónapban látványosan megnőtt a forgalom ► Folytatás az 1. oldalról „A Kapós Rádió, az ország füg­getlen rádióinak egyike, októ­ber 16-án elhallgat,,, írja Hor­váth László Árpád ügyveze­tő igazgató. „Nem miattunk, mi mindent megtettünk, hogy ne így legyen. Tavaly február 24 óta kéthavonta kellett meg­hosszabbítanunk lejárt frek­vencia-engedélyünket. Ebben a gazdasági helyzetben szin­te a reménytelent választottuk, de kitartottunk. Mondvacsinált ürüggyel zárták ki pályázatun­kat az eljárásból, formai hibák­ra hivatkozva.’Az igazgató úgy fogalmaz: pályázatuk minden oldalát folyamatos sorszámmal és aláírással látták el, azonban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak ez kevés volt; mi­vel az üres oldalakat nem sor­számozták be és nem írták alá, újabb hét éves működés lehe­tőségétől fosztották meg őket. Csaknem ötven pályázó jutott hasonló sorsra. „A Kapós Rá­dió, ellentétben több rádióval, gazdaságilag is életképes, sta­bil, semmiféle tartozása nincs. Ezúton is szeretnénk megkö­szönni kedves hallgatóinknak, hogy oly sokszor választottak minket az elmúlt tizenhét év alatt. Holnaptól a négy volt ka­posvári rádióból egy sem szól”, hangzik el a keddi adásban. Hozzátéve: „Ha rajtunk múlik, visszatérünk...” ■ B. T. Hosszúra nyúlt a szezon, ráadásul augusztusban látványosan megnőtt a vendégforgalom a tónál ► Folytatás az 1. oldalról A siófoki önkormányzat adó­hivatalának számsora alap­ján 2011 utolsó nyári hónapjá­ban mintegy 277 ezer vendég- éjszakát regisztráltak a város­ban, addig 2012 augusztusá­ban 344 ezerre dagadt a nyá­ri fővárosban eltöltött éjszakák száma. Idén januártól augusz­tusig tíz százalékos vendégéj­szaka-növekedést könyvelhe­tett el Siófok. Figyelemre mél­tó ugyanakkor az is, hogy idén augusztusig már közel annyian szálltak meg a városban, mint tavaly egész évben. Az idei el­ső nyolc hónap adatai csupán öt százalékkal maradnak el 2011-es teljes évet figyelembe vevő statisztikai adatsortól. A szeptemberi adatok ugyan még nem állnak rendelkezésre, de a meleg vénasszonyok nyarának és a jelentős forgalmat generá­ló Finnugor Világkongresszus­nak köszönhetően Siófokon minden bizonnyal elmondha­tó: szeptember végéig legalább annyi turista kereste fel a tele­pülést, mint tavaly egész évben. ■ EL Marcali kerékpárosok a Balaton-karikán A MARCALI KERÉKPÁROSOK Újra meghódították a Balatont A Bala­ton karika névre keresztelt kerék­páros teljesítmény-túrát második alkalommal szervezte meg a Mar­cali Kerékpáros Sportegyesület Si- linger István, az egyesület elnöké­nek tájékoztatása szerint a túra, mint ahogy a nevében is bent van, nem a sebességről, inkább a táv­ról szólt és az együttlétről a csa­patszellem egységesítéséről. Az egy napos karikára reggel 6 óra­kor indultak és este fél tízkor gör­dültek be Marcaliba. Tizenöten vállalkoztak arra, hogy a 170, il­letve a 235 kilométeres távot telje­sítsék. -* Keszthely felé vettük az irányt és Badacsonyban tartottuk az első pihenőnket - folytatta Si- linger István. - A folytatásban Örvényesnél töltöttük fel kulacsa­inkat a Pám forrásból. Majd elbú­csúztunk azon társainktól, akika 170 kilométert választva a tihanyi kompot vették célba. Balatonal­mádinál egy gyors ebéd után foly­tatták a többiek a túrát. Silinger István azt is elárulta: a terveik szerint Balatonfóldvár lett volna a következő megálló, de fáradtab­bak igényeihez igazodva, Zamár- diban álltak párpercet Fonyód felé már kissé szétszakadt a csa­pat, ezért Fonyódon bevárták egy­mást A Marcaliig tartó 30 kilomé­teres szakaszt már egyvágtában tekerték le. m Vigmond Erika Szándékosságot sejt a szolgáltató a gyűjtősziget kiégésé mögött gyújtogatás Vélhetően szándé­kos gyújtogatás történt Kaposvá­ron a Lonkahegyen, a KVG Zrt. feljelentést tesz az ügyben. - Mi­közben azon dolgozunk, hogy egyre többen gyűjtsék szelektí­ven a szemetet - hangsúlyozta az ügy kapcsán Trenyik Tamás, a KVG Zrt. igazgatója - egy-egy ilyen eset gátat vet a törekvése­inknek. A vandálok nem gondol­nak arra, hogy a környéken la­kók életét nehezítik meg, hiszen nekik most egy távolabbi sziget­hez kell elvinniük a különválo­gatott műanyag-, üveg- és fém­hulladékot. Egyre több kapos­vári gyűjti szelektíven a hulla­dékot. Sok helyre épp az ő ké­résükre került ki ilyen szi­get. Amit most pótolni kell, egy komplett sziget mintegy 500 ' ezer forintba kerül. ■ M. K. Nem lesz őszi lomtalanítás A kvg zrt. az idei évben Kapos­vár Megyei Jogú Város városgond­nokságával egyeztetve csak egy alkalommal szervezett lomtalaní­tást - Akik a tavaszi lomtalaní­tásról lemaradtak - közölte a cég -, két módon is pótolhatják. A tár­sasházak lakói közösen rendel­hetnek konténert a KVG-től, ame­lyet kihelyeznek és elszállítanak. A kaposvári kommunális hulla­déklerakóra kaposvári lakcímmel rendelkező lakos évi ezer kiló kommunális hulladékot ingyen beszállíthat. IsuzuD-Max: nem menő, demegy! dn-menetpróbaA legújabb pick-up a VMP Szervizben Megszűnt a grátisz medencehasználat Kaposváron őrzik Vizoviczkit: a védő szerint jogellenesen Egy idehaza még kevésbé is­mert, ám a világ útjain tízmilliós példányban futó patinás japán márka, az Isuzu Dakar-győztes új pick-upjával, a kiemelkedő ár-érték arányú D-Maxszal is megismerkedhet a betérő a pécsi, Megyeri úti VMP márkakereske­dés és szervizben. Ismerünk autómárkákat, ame­lyeknek elegendő csak a slusszkul­csát lazán kidobni mondjuk a sé­tálóutca kávéházi teraszának szélső asztalára, hogy a csak futó pillantást oda­vető hölgyek is azonnal fel­mérjék - na, nem az autó ló-, hanem tulajdonosa vásárlóere­jét.. Az új Isuzu D-Max kulcs (egyelőre...) nem így hat Azt előbb be kell dugni a helyére és szépen elfordítani. De azután... Azután nekilódul a 2.5- ös duplaturbós erőgép 163 (külön­féle elektronikákkal azért megza­bolázott) lova, amely már 1200-as fordulattól leadja maximális, 400 Nm-es nyomatékát, akár 180-ig gyorsítva a közben mindössze 7,4 litert fogyasztó D-Maxot. (Az Isu- zu-motorokról, csak zárójelben: Japán legrégibb, mára a világ leg­nagyobb haszonjárműgyárából a kész teherautók, munkagépek, buszok és pick-upok mellett már 23 millió megbízható, takarékos dízelmotor került többek között hajók, tengeralattjárók mellett a legnevesebb autók, hogy mást ne mondjunk, a minden férfi álmá­nak számító Hummerek orrába...) A D-Max a mai divat­nak megfelelően személyautós, már-már sportos külseje és a ma­gasabb felszereltségi szinteken impozáns (térhatású hifi, isofix, bluetooth, bőrülés, hat légzsák stb.) belsője ellenére mégis sok­kal inkább igazi erőgép. Kerek egytonnás teherbírása, három­tonnás vontatókapacitása, me­rev tengelyes, laprugós alváza mind-mind nagy munkára sar­kallja. És nemcsak a városi asz­falton: az Isuzu D-Max túllép a ma divatpick-upok többségének látszatmacsóságán: az elöl 30, hátul 25 (emelkedéskor 55, eresz­kedéskor 60, oldalirányban 49) fokos terepszög, a középkonzolról forgókapcsolóval (százig menet közben is) váltható összkerék- hajtás, a felező olyan hepehupás, úttalan utakon, meredélye­ken is magabiztos könnyed­séggel segíti át, amilye­neknek a többség már eleve neki se mer vágni. A D-Max háromféle fel­szereltséggel érkezett, az alap „L” a kategória árversenyének tuti befutója (5590000 Ft+áfá- tól), míg az LS Plusz (akár auto­mata váltóval) a tényleg elegáns személyautós belső kényelmet igénylő új gazdája napi kedven­ce lehet. Természetesen opcionálisan az összes pick-upos „kellékkel”: a do­boztól a fellépőkön át a gallytörő­rácsig minden szerepel a szimpla és dupla kabinnal, nyolcféle szín­ben rendelhető D-Max kiegészítő felszereléseinek listáján. ■ HIRDETÉS Az új ISUZU D-Max tesztvezetésére - a nagy érdeklődésre való tekintettel - elérhetőségeinken várjuk a jelentkezéseket ISUZU 7632 Pécs, Megyeri út 80. Telefon: 72/444-066,30/8566-690 E-mail: info@vmpszerviz.hu Internet: www.vmpszerviz.hu KOMPLEX TERÁPIA Csalódottan keresték meg szerkesztőségün­ket azon olvasóink közül né- hányan, akik a kaposvári für­dő komplex terápiájára jártak az utóbbi napokban. A 15 alka­lomból álló kúrát évek óta úgy vehették igénybe elmondásuk szerint, hogy négyfajta gyógyá­szati kezelést választhattak a nyolc-tízféléből, plusz ingyene­sen igénybe vehették a termál­fürdőt és az uszodát. Panaszosaink szerint a múlt héten azzal utasították vissza őket, hogy már nem vehetik igénybe a termálfürdő szolgál­tatásait a korábbi feltételekkel. Sérelmezték, hogy ezt csak kés­ve hozták a tudomásukra, ak­kor, amikor már előre kifizet­ték a 15 alkalomból álló terápi­át még abban a tudatban, hogy használhatják a termálrészle­get is. A gyógyászati terápia ré­szét képezi a komplex terápia, amely ténylegesen 15 alkalom­ból álló kúrát jelent - mond­ta el megkeresésünkre Frank József fürdőigazgató. - A für­dő a gyógyászati tevékenysé­get az Országos Egészségbizto­sítási Pénztárral kötött szolgál­tatói szerződés alapján végzi. A gyógyászati tevékenységre vo­natkozó előírások egyértelmű­en meghatározzák a gyógyke­zelés feltételeit. Ennek értelmé­ben a komplex gyógyfürdőellá­tás keretén belül egy kúraként négy különböző kezelés rendel­hető, kezelésfajtánként legfel­jebb 15 alkalomra. A fürdőben a komplex gyógyfürdő ellátás keretében valamennyi beteg ré­szére biztosított a napi négyféle kezelés, ezen túlmenően a kér­Nemjár a medencehasználat déses intézkedés meghozatalá­ig a betegek ötödik kezelésfaj­taként korlátozás nélkül igény­be vették a gyógymedencéket, valamint a fedett uszoda nyúj­totta szolgáltatásokat is. A fe­dett uszoda díjmentes igénybe­vételének lehetősége valameny- nyi vendég számára továbbra is biztosított, a gyógyfürdő in­gyenes igénybevételét azonban sem szakmai, sem pedig gazda­sági okok nem teszik lehetővé. Természetesen a fürdő gyógy­medencéi a vendégek számá­ra továbbra is igénybe vehetők, amennyiben a komplex gyógy­kezelés egyik gyógytényező- jeként a medencefürdő kerül felírásra. A medence igénybe­vételére vonatkozó korlátozás csak azon betegeinket érinti, akik részére a fürdő biztosítja a napi négyféle kezelés elvég­zését, de ráadásként, díjmente­sen ők még a gyógymedencéket is igénybe vették annak ellené­re, hogy részükre az orvos azt nem írta fel. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a kezelések közötti grátisz medencehasz­nálat nem járandóság, s annak biztosítása eddig sem volt a für­dő kötelessége, mivel azért térí­tési díjat a fürdő sehonnan sem kap. ■ M. K. ► Folytatás az 1. oldalról- Eleinte még Budapesten vol­tak - folytatta Nagy Gábor s éppen aznap született meg a szétszállításukról a határozat, amikor Portik Tamást letartóz­tatták. Az ügyvéd szerint óriá­si pluszterhet jelent így képvi­selni ügyfele érdekeit, hiszen minden egyes alkalommal csaknem négyszáz kilométert kell utaznia Kaposvárra, ami megnehezíti a folyamatos kap­csolattartást. Úgy tudjuk, en­nek ellenére a védelem folya­matosan leutazik a fővárosból, s rendszeresek a találkozói VI- zoviczki Lászlóval. - A bíróság egyelőre december harmadi- káig hosszabbította meg ügy­felem előzetes letartóztatását - mondta Nagy Gábor -, ám fel­lebbeztünk az ügyben, de még nem született erről jogerős ha­tározat. Vizoviczki Lászlót az­zal gyanúsítja a Központi Nyo­mozó Főügyészség, hogy ma­gas rangú rendőröket fizetett le szórakozóhelyeinek védel­méért, illetve rendőrségi infor­mációkért - az ügyben több fő­rendőrt is letartóztattak. Szin­tén kapcsolatba hozható a bu­dapesti éjszakai életben fősze­replőnek tartott vállalkozóval a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága vezetőjének biztonsági és fogvatartási he­lyettese, Dömény Sándor ellen indult büntetőeljárás. A tábor­nok ellen áprilisban indult el­járás hivatali működésével ösz- szefüggő bűncselekmény gya­núja miatt, ám lapértesülések szerint a rendőri korrupciós ügyben is érintett lehet. ■ V. A.

Next

/
Thumbnails
Contents