Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-14 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 39. szám
2012. OKTÓBER 14., VASÁRNAP INTERJÚ 7 bodrogi gyula Gyerekkora óta „bölcsen” éli az életét, könnyen felülemelkedik a kicsinyességen és az indulatokon. Akit megszeret, örökké szeretni tudja. A színpad számára ma is az első. Vadászat közben és a konyhában tud leginkább feltöltődni. Minden szerepét szerette, így elkerülte a skatulya. „HA AZ A FELADAT, FALRA MÁSZOM” A barátaim nekem fontosak, és életem nagy szerencséjének tartom, hogy az élet soha nem kényszerített rá, hogy közülük bárkit meg kelljen tagadnom Arra kérem a jóistent, addig éljek, amíg meg nem halok, és amíg szerep van a színpadon - mondta Bodrogi Gyula, aki nagyon sajnálja, hogy nem lehet Pókember, de örül, hogy Príma Primissima Díjra jelölték. Fábos Erika- Próbálja már a Pókember szerepét ?- Jaj, ezt ne is mondja! Még mielőtt elkezdtük volna, abbamaradt, mert valami jogdíjakról nem sikerült megegyezni a szerzőkkel. Nagyon sajnálom. Nagyon! Az unokáim meg főleg, nagyon örültek amikor meghallották. Hihetetlenül izgalmas helyzet lett volna, szenzációs.- Pedig megnéztem volna Törő- csik Marit Macskanőként, Sinkó Lászlót Batmanként és azt, ahogy Pókemberként Bodrogi Gyula falra mászik a Nemzetiben!- Én is megnéztem volna, és sokan. Rengeteg újság megírta a nyáron, és idegenek is felhívogattak, hogy mikor játsszuk már. Hatalmas ötlet volt.- Szóval nem is tartott attól, hogy rendes Pókemberként esetleg falra is kell másznia?- Boldogan másztam volna.- Ennyi idősen? 78 éves...- Ez így nem jut eszébe az embernek, ha a színpadon van. Ha az a feladat, és ameddig fel akar mászni, felmászik. A színpad ilyen furcsa hely. Ott még a fogfájás is elmúlik. Fáj előadás előtt és utána is piszkosul, de közben megszűnik. Időnként gyötör a lumbágó, és előfordult, hogy éppen rettenetesen fájt a derekam, amikor a szerepem szerint is egy lumbágós férjet alakítottam a Hálószobái komédiában. Alig bírtam menni, de az előadáson úgy kellett eljátszanom, mert ahogy a színpadra léptem, megszűnt a fájdalom.- Ez mitől van, az adrenalin teszi?- A színész ilyen. Mindegy, milyen ember civilben, akarva-akaratlanul olyan lesz, amilyennek a szerep kívánja. Teljes átéléssel és odaadással. Ha az van megírva, fájdalmak között is táncol, mint a bolond, de ha a Mici néni két életében taxisofőrt, vagy a Tanítónőben, az öreg Nagyot alakítom, azt hiszem, én vagyok. Azt nem tudom, hogy mi okozza, lehet, hogy valami biokémia is van benne, de ahhoz nem értek.- Izgul még előadás előtt?- Hát hogyne, de ezt ilyenkor már nem izgalomnak mondják. Az a pálya elején van, ez már valami érdekes és izgalmas koncentráció. Ettől van az, amiről beszélek: hogyha valaki a Tanítónő közben megkérdezné, hogy hívnak, rávágnám, Nagy István a nevem.- Minden szerepben, műfajban jól érezi magát?- Szerintem csak a nézők számára léteznek műfajok. Ők eldöntik, hogy ma este nevetni akarnak, vagy inkább valami gondolkodósabb darabra ülnének be. Egy színész akkor teszi jól, ha neki mindegy, hogy Süsü vagy Csőrmester hangja, vagy Veszprémi Linda apukája, esetleg a színpadon Willy Loman az Ügynök halálában, ő mindenképpen jól érzi magát. Utólag aztán, az emlékeimből tudom, hogy a Kaktusz virágát jobban szerettem, mint mondjuk a Czillei és a Hunyadiakat, melyben délvidéki paraszt voltam, de akkor boldogan voltam az a paraszt. Mindegy, hogy csak kétoldalnyi szerepem van, vagy két és fél órát végigjátszom, ugyanúgy szeretem.- Ennek köszönheti, hogy sosem skatulyázták be?- Azt hiszem, ha nem így álltam volna a pályához, valóban könnyen beskatulyázhattak volna a komikus szerepkörbe. De szerintem nincs olyan, hogy vidám vagy komoly szerep, csak szerep van. Azt meg kell valósítani, aztán a közönség meg vagy nevet vagy sír, vagy figyel és gondolkodik. Legyen az bármekkora feladat, az a lényeg, hogy amit a színész csinál, annak értelme, tartalma legyen. Ha a saját alaptermészetemtől teljesen idegen, önző, igazságtalan, gonosz embert kell játszanom, hát az leszek, és belül érzem is, hogy én most rossz vagyok: képes vagyok valójában gyűlölni a színésztársaimat addig ott, a színpadon.- Mert egyébként önzetlen, igazságos és kedves?- Teljesen kedves és aranyos vagyok, igen.- Ezek szerint könnyű magával?- Na azt azért nem mondanám. A civil életben, szerencsére ritkán, de olyan is megesik, hogy ha azt gondolom, hogy nekem van igazam, más meg nem úgy gondolja, akkor igazságtalan vagyok, és nem ismerek se istent, se embert, amíg dűlőre nem jutunk. De haragudni olyankor sem haragszom. Tíz perc múlva, történjék bármi, és bármennyire is beleéltem magam a vitába, valahogy mindenkinek megbocsátok. Eszembe jut, hogy én is meghalok, ő is meghal, akkor meg kár ilyesmire fecsérelni az időt.- Mindig ilyen bölcs volt, vagy ezt az idő hozta?- Ez érdekes, mert mindig. Már egész fiatal koromban öreg kínainak meg Buddhának hívtak. Na nem mintha annyira tudós elme lennék, hanem ezért. Van valami az agyamban, ami automatikusan bekapcsol, és aminek köszönhetően a leg- léhetetlenebb helyzetekben is felül tudok emelkedni minden emberi kicsinyességen vagy indulaton.- Ezért van, hogy mondjuk a volt párjaival is szeretetben Bodrogi Gyula 1934-ben született Budapesten. 1951-54 között a SZOT együttes szólótáncosa volt. 1958-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1958-1982 között a József Attila Színház tagja volt. 1975 óta a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. 1982-2001 között a Vidám Színpad művészeti igazgatója és rendezője volt. 2003-TÓL a Nemzeti Színház művésze. 2006-ban a Nemzet Színészévé választották, Kossuth-díjas. él? Voith Ágival máig játszanak együtt, és legendásan jó a kapcsolatuk.- Látja, ezen sokan csodálkoznak, miközben én meg éppen azt nem értem, hogy ha valaki egyszer nekem csodálatos volt és kedves és tündéri, akkor hogyan lehetne évek múlva ugyanaz az ember mocsok és szemét. Persze előfordul, hogy a csodálat és a kedvesség elmúlik, és nem látom olyan tündérinek, mint akkor, amikor az megvolt, de ami valaha egy ilyen kapcsolatban működött, azt egy életre meg lehet, meg kell tudni őrizni.- Sok embert szeret?- Azt nem tudom, hogy sok vagy kevés, de nehezen szeretek meg embereket. Akiket viszont megszeretek, azokat lehetetlen belőlem kitörölni. Igaz, akiket meg nem szeretek, azokat soha nem szeretem.- Ez a barátokra is érvényes? Talán ön volt az, aki végig és a legnyíltabban kiállt Stohl Andrásért a büntetőügye idején.- Akkor is meg előtte is, meg azóta is. András nagyon jó barátom. Egy megbízható, egyenes és tehetséges ember. Hibázott, hát istenem, mind hibázunk, így vagy úgy. Én is mennyit hibáztam, de engem az isten, vagy szüleim az égből megsegítettek, hogy nem lett belőle bajom. A barátaim nekem fontosak, és azt is az életem nagy szerencséjének tartom - vagyok már olyan öreg, hogy mondhatom már így -, hogy az élet soha nem kényszerített rá, hogy érdekből közülük bárkit meg kelljen tagadnom.- Nem mindenki volt így a pályatársai közül: színészekről, rendezőkről is tudunk, akik az előbbre jutásért - vagy más indokkal - elárulták a barátaikat is, jelentettek róluk. Velük megbocsájtó?- Nem szoktam foglalkozni ezekkel a történetekkel, nem is akarom tudomásul venni. Fogalmam sincs, hogy egy-egy ilyen tény mögött milyen történetek álltak valójában. De ha tudnám is, akkor sem tudnám most úgy és aszerint értékelni, amit az akkor jelenthetett, jelentett. Azokat a pálfordulá- sokat, amelyek az ember szeme előtt zajlanak, jobban meg lehet ítélni, és nagyrészt meg is értem őket. Mindenki a lelkiismerete szerint érvényesül, és van, akinek más a lelkiismerete, mint az enyém.- Akad valami, amit a színháznál is jobban szeret?- Jobban? Olyan nincs. De a nők és a vadászat, és a jó ételek, a konyha, ezek ott vannak a közelében.- Tényleg: mivel vette le a lábáról a nőket? Két nagyszerű nő: Törőcsik Mari és Voith Ági is a párja volt.- Na azt nem tudom. Őket kéne megkérdezni, mert én a mai napig nem tudok udvarolni. Az én életemben valahogy úgy alakult, hogy mindig a nők néztek ki maguknak, és választottak engem. Mondogatom is ezért, hogy én mindent a nőknek köszönhetek - kezdve az édesanyámtól.- Enni mit szeret?- Bármit, ami jó, és amit megkívánok. Ma borjúbécsit ettem, mert napok óta vágytam rá. Nagyon jó volt, jólesett. Ma az volt a kedvenc ételem.- Egyébként?- Ezt a mai, könnyű konyhát szeretem: jó körömpörkölt, túrós csusza, marhahúsleves velős csonttal, lábszárpörkölt...- Szóval nem fitneszsalátát csirkemellel?- Ha jól van elkészítve, azt is szeretem. De van egy mondásom: nem kell mindig egészségesen étkezni, lehet néha jóízűen is. Az evés nagyon fontos, csak nem mennyiséget kell enni, hanem ízeket. Nekem meggyőződésem, hogy minél többet eszik az ember jóízűen, annál jobbat tesz a szervezetének, annál jobb lesz az élete. Az evés fontos örömforrás és élmény, a színházhoz tudnám hasonlítani.- Már megint a színház. Pedig olvastam, hogy majdnem matematika-fizika szakos tanár lett.- Azért az a majdnemtől igen messze volt, de tény, hogy színész nem akartam lenni, tanár meg egy időben igen. Jó voltam matekból, mindenki küszködött vele, nekem meg kézenfekvőén egyszerűnek tűnt. Aztán mégis úgy alakult, hogy ez a pálya kiválasztott engem: négyéves koromban már szavaltam, és akárhova sodort az élet, mindenhol szerepelnem kellett. Úgy belejöttem, hogy kitaláltam, színházi rendező leszek. El is mentem a főiskolára, ahol kiderült, hogy abban az évben nem indul ilyen szak. Kérdeztem, mi indul, mondták, színész szak. Erre én: akkor adjanak oda egy bilétát! Felvettek. A főiskolán tapasztaltam, hogy a többség sokkal tudatosabb nálam. Voltak konkrét elképzeléseik a pályáról, én meg csak úgy hagytam magam, hogy történjen, aminek történnie kell. Az első élményem a vizsgaelőadás volt, amikor megéreztem, hogy mit jelent a közönség. Szóval szerencsém volt, hogy nem a tanárság felé terelgetett az élet, mert el sem tudom képzelni, hogy mást is ilyen kitartó szenvedéllyel tudtam volna végigcsinálni, mint ezt a pályát.- A pálya meg is hálálta ezt. Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze, most meg Prima Primissima Díjra jelölték az előadó- művészek között. Fontosak az elismerések önnek?- Szinetár Miklóssal és Kosa Ferenccel jelöltek. Ez hatalmas dolog, mindig jólesik az ilyen visszajelzés. Főleg egy olyan nagyszerű gondolat, hogy magánemberek magánpénzből ilyesmire szánnak, hogy sportolókat, művészeket, tudós embereket megünnepelnek, támogatnak. Drukkolok, hogy igazságos legyen az eredmény, és örülök. Mást tenni nem tudok, sem kampányolni, sem mesterkedni, hogy majd én legyek, aki nyer. Isteni gondviselés ez is, vagy a szüleim segítettek az égből, nem tudom, de nagy öröm a számomra, hogy minden díjamat úgy kaptam, hogy csak dolgoznom kellett érte.- Most éppen mit dolgozik?- A Nemzeti Színházban öt darabban játszom, de a József Attilában és a Karitnhy Színházban is van egy-egy szerepem. Hála istennek. Mindig arra kérem a jóistent, hogy addig éljek, amíg meg nem halok. Meg amíg vannak feladatok a színpadon.
