Somogyi Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-23 / 198. szám

4 MEGYEI KORKÉP 2012. AUGUSZTUS 24., PÉNTEK ÖT PERCES INTERJÚ A kisvárosi műlakatosmester A MÚZEUMI KIADVÁNY a Hik man-Szabó család történetét dolgozza fel.- Kettős évfordulóhoz köthető a kiadvány megjelenése? - kérdeztük Huszár Mihály törté­nészt.- Idén 135 éves lenne a hí­res marcali műlakatos, Hik- man Béla, az unokája, Szabó Béla festőművész pedig a 75. születésnapját ünnepli. A ki­advánnyal az volt a célunk, hogy a Hikman-Szabó élet­rajzokon keresztül bemutas­suk egy kisvárosi műlaka­tosmester és családjának vi­szontagságokkal teli évtize­deit - mondta a történész.- Ami több helyszínt is érint.- Hikman Béla marcali la­katosmesterhez került inas­nak. Szakipari tanulmánya­it Budapesten végezte, s jó­nevű mesterré vált. Második házassága révén került visz- sza Marcaliba, ahol műlaka- tosműhelyt nyitott - a város számos épületen dolgozott, és aktívan részt vett a köz­életben. Közben Balatonmá- riafürdőn Bauhaus-stílusú nyaralót épített, ami ma uno­kája, Szabó Béla tulajdona. 1949-ben kuláklistára ke­rült, Iparengedélyét bevon­ták, műhelyét, lakóházát ál­lamosították.- Hagyatéka is több helyre uta­zik?- Elsőként Balatonmária- fürdőn nyílt kiállítás, ami szeptemberben Marcaliba érkezik. A gyűjtemény iránt- Hikman Béla kötődése alapján, a Ferencvárosi Hely- történeti Gyűjtemény is ér­deklődik. ■ V. E. Új szent a kiskápolnában marcali-boronka Folytatódik a temetői kápolna felújítása Közel a városhoz, mégis falusias csend és nyugalom. A Marcalihoz tartozó boronkai városrész lakói elsősorban ezeket sorolták lakhelyük előnyei közé Boronkát 1977-ben csatolták Marcalihoz. A városrészben lakók elsősorban a csendet, a nyugalmat sorolták a falu­sias élet előnyei közé. Vigmond Erika- Mi Marcaliból költöztünk Boronkára - kezdte Sinkovics László. - Csendes, nyugodt te­lepülés, bár az hátrány, hogy télen a hóeltakarításban nem az első helyen állnak a boron­kai utcák. Az útburkolatokra is ráférne már egy alapos javítás. Színvonalas, több rendezvény­nyel is lehetne pezsdíteni a kö­zösségi életet. Azt viszont min­denképpen kiemelném, hogy milyen sokat jelent a Marcali és Boronka között elkészült kerék­párút. Szerintem még biztonsá­gosabb lenne a biciklizés, ha az éjszakai közvilágítás is megva­lósulna mellette. A kerékpár­utat hangsúlyozta Bognár Péter is. - A gyerekek miatt is sok­kal biztonságosabb, szülőként nyugodtabb szívvel engedem el őket - folytatta Bognár Péter, aki a falusi életről beszélgetve elmondta azt is: nem csak Bo­ronkára jellemző az a tenden­cia, hogy elöregedő település. - Egyre több az eladó ház, az idő­sek kihalnak, és nemigen fog­lalja el a helyüket a fiatalabb generáció. Az is szembetűnő, hogy a falusi jellegből adódóan meglepően kevesen gazdálkod­nak a földeken. A boronkaiakat az a kérdés is foglalkoztatja, hogy mit ter­veznek a magántulajdonba ke­rült, 1908-ban épült Kund-féle kastéllyal, melynek utolsó la­kója gróf Széchényi Endre volt. Büszkeségeik közé sorolták a játszóteres parkot, a templo­mot, a temetői kiskápolnát is. Buna Péter, a városrész önkor­mányzati képviselője elmond­ta: folytatódik a kápolna fel­újítása. Legutóbb a nyílászáró­kat cserélték. Új szentet is kap a kápolna. A szoborra, ami fel­tehetően Szent Terézt ábrázol­ja, egy idős boronkai néni buk­kant rá a földben, a kertje vé­gében. Restaurálása még tart, a tervek szerint idén már elhe­lyezik a kápolnában. - Boron­ka valamivel több mint nyolc- százezer forintból gazdálko­dik évente - tette hozzá Buna Péter. - A beruházások között szerepel, hogy a park körül fel­újítottuk a vízelvezető árkokat, s hídátjárót is építettünk. Amo­lyan hirtelen tűzoltásként a te­mető utcájában az önkormány­zat segítségével árok-kialakí­Vidéki idill városi háttérrel tással orvosoltuk az időjárás okozta belvízgondot. A kerék­párutat is biztonságosabbá tet­tük azzal, hogy az árkoknál meghosszabbítottuk a korláto­kat és fényvisszaverő vonalat festettünk az út szélére. A tele­pülés virágosítására szintén fi­gyelmet fordítunk, akárcsak a hagyományos kulturális ren­dezvényekre: a nagyobbak kö- ífé tartozik a falunap. és .a kará­csonyi ünnepség. A YéSzönkor- mányzati képviselő kitért a bo­ronkai egyesületek működésé­re is, melyek jelentős szerepet vállalnak a boronkai közösség építésében, erősítésében. Több pénz a rendezvényekre: A városrészt érintő tervek kö­zött első helyen áll, hogy a park­ban épített színpad tetőt kapjon. Buna Péter elmondta: a beruhá­zással akár több rendezvényt is tudnának szervezni, mivel megmaradna az a jelentős ösz- szeg, amit eddig a színpad lefe­déséhez szükséges sátor bérlé­sére költöttek. A másik hangsúlyos törekvés a közbiztonság erősítése. Pályá­zat sikerességén múlik, hogy a marcali képviselőtestület dön­tése alapján, a városi térfigye­lő kamerarendszer a település- részekben, így Boronkán is ki­épüljön. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Sportban is jeleskednek a szivárványos nyugdíjasok A sport is hangsúlyos szere­pet kapott a nyári programok között a marcali Szivárvány Nyugdíjas Egyesületnél. An- talicz Istvánná, egyesületi el­nök elmondta: részt vettek a megyei sportnapon, ahol a ti­zenkilenc csapat között a nyol­cadikak lettek. Szintén ott vol­tak a marcali Honvéd Nyugál- lományúak Klubja által rende­zett gyótapusztai játékos öttu­sa versenyen is. Legutóbb pe­dig az egyesület szervezte meg | a marcali sportcsarnokban a | kistérségi nyugdíjas sportna- ) pót, társ-civilszervezetek meg- | hívásával. A marcali hét csa­pat mellett csömendi és so- mogyszentpáli versenyzők is megmérettettek. A Szivárvány egyesület négy csapatot is ösz- szeállított, melyek közül az egyik az első helyre küzdöt­te magát. Mindenki kapott ju­talmat. Szünidei foglalkozások a könyvtárban program Szünidős elfoglalt­ságolt kínált a gyerekeknek a marcali Berzsenyi Dániel könyvtár. A meghirdetett prog­ramok között rajzfilmeket ve­títettek a gyerekeknek, illetve kreatív játszóházat szerveztek | társasjátékokkal és kézműves I foglalkozásokkal. A szünidőt stílusosan sulikezdő játszóház­zal búcsúztatják majd el. Megtiltották az erdőlátogatást a vadászterületen tilalom Részleges erdőlátoga­tási tilalmat rendelt el vadász- területére a Gyótai Vadásztár­saság szeptemberre. A baleset- veszély miatt az esetleges gom­ba-, illetve makkgyűjtők kizá­rólag 9 és 15 óra között mehet­nek az erdőbe. Akik mégis a ti­lalmi időben járja a területet, azok ellen szabálysértési eljá­rást kezdeményez a vadásztár­saság. Elkerülő kerékpárúnál Marcalinál 68-as főút A beruházással felszabadul a város az áthaladó forgalom alól Kezdődhet a marcali tűzoltólaktanya építése Kezdődhet a 68-as számú főút Marcalit elkerülő szakaszának építése. Nemzeti Infrastruktú­ra Fejlesztő Zrt. eredményhir­detése szerint a kivitelezői ten­der nyertese az EuroAszfalt Épí­tő és Szolgáltató Kft., mely net­tó mintegy 3,2 milliárd forin­tért vállalta az építést. Az elke­rülő szakaszt nyolc kilométer hosszan új nyomvonalon épí­tik ki. A munkálatok várható­an 2013 év végén fejeződnek be. Az elkerülő út megépítésé­vel mérséklődnek a környezeti ártalmak, felszabadul Marcali az áthaladó forgalom alól, vala­mint a közlekedés gyorsabbá és biztonságossá válik. A legutób­bi testületi ülésen Marcali pol­p ec s ■ó I A nagy forgalom miatt veszélyes a biciklizés Marcali és Kéthely között gármestere, Sütő László arról számolt be: Marcali-Kéthely és a balatonújlaki leágazó közötti külterületen épülő a kerékpár­úira kiírt közbeszerzést egye­lőre visszavonták. Ennek egyik oka, hogy a kerékpárút két pon­ton is keresztezi az elkerülő szakaszt, célszerűbb a kivitele­ző ismeretében kiírni a közbe­szerzést. A kerékpárúira egyébként csaknem 235 millió forintos tá­mogatást nyertek a Közlekedés Operatív Programon keresztül, a 2013-ban elkészülő projek­tet konzorciumi formában va­lósítják meg, aminek vezetője a marcali városi önkormányzat. ■ Vigmond Erika marcaliban új tűzoltólaktanyát épít az önkormányzat és a kor­mány közösen. A csaknem 600 millió forintos kivitelezési szer­ződés versenyeztetése kereté­ben a marcali önkormányzat Pénzügyi, Gazdasági és Környe­zetvédelmi Bizottsága még má­jus elején az Országos Kataszt­rófavédelmi Főigazgatóság és a közreműködő budapesti szak­értő szervezet javaslatára - a ta­polcai SZ-L Bau Kft.-t jelölte ki nyertes ajánlattevőnek. Utólag felfedezett hiányosságok miatt szakvélemény alapján az ajánla­tot érvénytelennek minősítette a bizottság, s a második legala­csonyabb árat megajánló, kis­kunhalasi Merkbau Kft. részé­re ítélte oda a szerződést. Sütő László marcali polgármester el­mondta: mivel a nyertes pályá­zó által ajánlott ár úgy tízmillió forinttal több, mint ami erede­tileg a rendelkezésre áll, ezért az önkormányzat - a közmű­vesített terület biztosítása mel­lett - további tízmillió forinttal támogatja a laktanya megépíté­sét. A vesztes ajánlattevő azon­ban megtámadta a közbeszer­zés eredményét. A Közbeszer­zési Döntőbizottság elutasítot­ta a kifogást, és jóváhagyta a pályázat eredményét. így már megkezdődhet az építkezés az Árpád utcában, mellyel jövő év szeptemberére végeznek. ■ Vigmond Erika

Next

/
Thumbnails
Contents