Somogyi Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-07 / 106. szám

2012. MÁJUS 7., HÉTFŐ GAZDASAG 7 Elkészültek a megtakarítási ajánlások konvergencia Az elemzők szerint kockázatos lehet az adminisztratív kiadások további csökkentése Elkészültek a költségvetési szerveknél azok a tervek, amelyekből kiderül, miként valósíthatók meg a Széli Kálmán Terv 2.0-ban (SzK2) előirányzott zárolások. Csaba Ferenc Rendben megérkeztek a Nem­zetgazdasági Minisztériumba a SzK2 részét képező, évente közel 45 milliárd forintos záro­lásokra vonatkozó javaslatok az érintett szervektől - tájékoztat­ta a Világgazdaságot a tárca. Az áprilisban közzétett program 2012-re 155 milliárd, 2013- ra 567-665 milliárd forintos egyenlegjavulást irányoz elő. Ehhez a központi megtakarítá­sok mindkét évben 44,7 milli­árd forinttal járulhatnak hozzá. A kiadások csökkenéséhez a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányza­tok kiadásaiból 37,4 milliárd forint zárolása, a vagyonfejezet esetében 3 milliárd, a helyi ön- kormányzatok támogatásánál 4 milliárd, a tb-alapok költség- vetési szerveinél pedig 0,3 mil­liárd forint kiadás megtakarítá­sa révén. A sarokszámokat az április 25-én megjelent határo­zat bontotta ki, rögzítve, hogy az egyes szervektől mekkora összegek megtakarítását várja el a kormány, és hogy melyek azok a területek, amelyektől nem lehet forrásokat elvonni. A javaslatoknak május 2-áig kel­lett megérkezniük jóváhagyásra nemzetgazdasági miniszterhez. A költségvetési egyenleg javítását célozza az is, hogy a kormány felhívja a honvé­delmi, a nemzeti fejlesztési és a nemzetgazdasági minisztert: intézkedjenek a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésé­ben lévő, honvédelmi célra fe­leslegessé vált ingatlanok mie­lőbbi értékesítéséről. A zárolá­sokban érintett szervek való­színűleg megint az adminiszt­ratív kiadásaikat csökkentik- vélekedik Tóth Gyula. Az UniCredit bécsi elemzője la­punknak elmondta: az ilyen kiigazítások megvalósítási koc­kázata magas, mivel az érintett szerveknél nem hajtottak végre olyan strukturális reformokat, amelyek lehetővé tennék a hosz- szú távú kiadáscsökkentést. Megvan tehát az esélye, hogy a vállalásokat nem sikerül tarta­ni, de lehet, hogy ez 2013 máso­dik felében derül csak ki. A Széli Kálmán Terv 2.0 sa­rokszámai nem változhatnak, hiszen ezek a konvergencia­programban is szerepelnek, és az uniós támogatások részle­ges felfüggesztésének feloldása éppen ettől függ - figyelmeztet Tóth Gyula. Ha egyes pontokban nem sikerül eleget tenni a célki­tűzéseknek, akkor további in­tézkedésekre lehet szükség. Ez az UniCredit elemzője szerint nem jelentheti új adók kivetését, ezeket ugyanis az IMF - mellyel a budapesti kabinet feltehetően nehéz tárgyalások elé néz - egy­értelműen ellenzi. A valutalappal való megálla­podásra Tóth Gyula még az opti­mista forgatókönyv esetén sem számít a harmadik negyedév előtt. Az IMF a tárgyalások meg­kezdését a jegybanktörvény to­vábbi módosításaihoz köti, félő, hogy ez pedig hónapokig elhú­zódik. A negatív szcenárió sze­rint itt éppen olyan nehéz lesz áttörést elérni, mint az Európai Bizottsággal való vitában. Kiadáscsökkentő intézkedések A kétszer 45 milliárd forintos zároláson kívül a konvergen­ciaprogram a kiadási oldalon más „takarékossági” intézke­déseket is előirányoz. A gyógy­szer-támogatási rendszer újbó­li felülvizsgálatától 40 milliár­dos megtakarítást várnak, a többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok ra­cionalizálásától 20 milliárdot. A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap állami támo­gatása helyett uniós forráso­kat vonnak be - 25 milliárdos megtakarítás a nagyvárosi tömegközlekedés támogatása 10 milliárddal csökken. Százmilliárdra árazta be magát a Facebook az utolsó részletek is nap­világot láttak az elmúlt évek legnagyobb tőzsdei dobásáról, a Facebook (FB) május 18-ára tervezett elsődleges részvény- kibocsátásáról (IPO). A világ legnagyobb közösségi oldalát működtető társaság a beveze­tés napján 337,4 millió darab részvényt értékesít a New York-i börzén 28 és 35 dollár közötti áron. A felkínált papírok közül 180 millió darab lesz újonnan kibocsátott részvény, míg 157 milliót a jelenlegi tulajdonosok értékesítenek. A vállalat így 4,4-5,1 milli­árd dollárnyi friss tőkét von be, összesen közel 12 milliárd dollár értékben adhat el papíro­kat, amivel a történelem 10 leg­nagyobb részvénykibocsátása között lehet az FB tőzsdei rajtja. A végső összeg némi meglepe­tést jelent, hiszen az első hírek még 10 milliárd dollár körüli IPO-ról szóltak, március óta már csak 5 milliárd dolláros ki­bocsátást várnak a szakértők. ■ Az alapító Mark Zuckerberg szerencsés esetben 700 millió dollárt is kereshet az ügyleten. A bevezetést követően a vál­lalatnak 2,14 milliárd darab részvénye lesz, de ennek csak alig hatoda forog majd a bör­zén. A legnagyobb részvényes továbbra is az alapító vezér- igazgató, a 27 esztendős Mark Zuckerberg marad. A társaság első embere több mint 30 mil­lió részvényt értékesít (700 millió dollár haszna is lehet), a szavazásra jogosult papírok 57 százalékát így is megtartja. A kibocsátási árfolyamsáv 85 és 96 milliárd dollár közé lövi be az FB értékét. Ez ugyan megfelel a korábbi várakozá­soknak, elmarad azonban a másodlagos piaci értéktől, ott ugyanis már hetek óta 100 mil­liárd főié taksálják a céget. A közösségi oldalt működte­tő vállalat így is a világ egyik legértékesebb társasága lesz. A technológiai szektorban glo­bálisan mindössze hét cég érté­ke haladja meg a 100 milliárd dollárt, és az S&P 500 vállalatai közül is csak alig harminc tár­saság kapitalizációja éri el ezt az összeget. ■ HIRDETÉS 2012. május 7. hétfő - május 9. szerda Tolle Trappista sajt* ► kg ^•-"1 FMagyarl Friss. Olcsó. Jó Narancs y I. osztály . hálós y 2 kg ► 190 Ft/kg Vöröhagyma > I. osztály y hálós y 2 kg y 60 Ft/kg Rozscipo V 500 g ► 278 Ft/kg Gyulai májas, Majorannás májas ► 125 g ► 952 Ft/kg . Zöldségeskert csemege uborka y 6-9 cm y töltő tömeg: 350 g ► 511 Ft/kg Részletek üzleteinkben. ’^nkkártyán! w Nyerjen Kékforrás üdítőital y citrom ízű, narancs ízű y 1,5 liter y 39 Ft/liter UHT tej y 1,5% zsírtartalom y 1 liter Sissy Extra Nagy tejföl y 20% zsírtartalom y 900 g y 1*77 Ft/kg <5 Alpi la na www.penny.hu ^ Penny ( MARKÉT OLCSÓBBtj wíVaSií, Érvényes: 2012. május 7. hétfő és május 9. szerda között minden Penny Markét üzletben, az ország 190 pontján. * Az ár a 2012. május 3-át megelőző Penny Markét fogyasztói ár. A Magyar termék emblémával jelölt termékeink származási helye Magyarország. ‘A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Friss. Olcsó. Jó HÍRSÁV Tovább csökkenhet a benzinár A héten tovább csökkenhet a benzin és a gázolaj ára a hazai kutakon - vélekednek a Portfolió elemzői. A múlt héten az olaj átlagos árfo­lyama esett, a forint pedig tovább erősödött a dollárhoz képest, ami megteremtette az árcsökkentés lehetőségét. A mérték egyelőre bizony­talan, de akár 4-5 forintos (vagy nagyobb) literenkénti árváltozásra is sor kerülhet. Egyértelműbb lesz az adótörvény akinek csak egy munka­adótól van jövedelme, nem kell nyilatkoznia arról, ha az meghaladja a 2 millió 424 ezer forintot, a különadó­törvénybe pedig bekerül a kormány és a bankszövetség megállapodása - ezeket is tartalmazza az adószabá­lyokat módosító, a kormány honlapján megjelent tör­vénytervezet. A Nemzetgaz­dasági Minisztérium szerint a változtatások egyértelmű­sítik és koherensebbé teszik a szabályozást. Nincsenek kőbe vésve a szabályok az európai Uniónak egy eu­rópai beruházási paktumra van szüksége a növekedés ösztönzésére - jelentette ki a hétvégén az EU-bizottság gazdasági és pénzügyi al- elnöke Brüsszelben. Olli Rehn azt is hangsúlyozta, hogy az uniós költségvetési szabályok nincsenek kőbe vésve, és az Európai Bizott­ság jelentős teret enged a mérlegelésnek, megengedik a különbségtételt az egyes tagországok között. Rehn: Beruházási paktum kell!

Next

/
Thumbnails
Contents