Somogyi Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-07 / 106. szám

KOZELET1 Több ezer ember gyűlt össze vasárnap Moszkvában, hogy egy nappal Vlagyimir Putyin elnöki beiktatása előtt tiltakozzon az ellenzék szerint elkövetett válasz­tási csalások miatt. Legalább kétszáz tüntetőt előállított a rendőrség, köztük több elllenzéki vezető is. Rendőrök is megsérültek, amikor a tüntetők kordonokat törtek át. Nem ír alá rossz törvényt államfő Áder Jánost váratlanul érte köztársasági elnöki jelölése Áder Jánost ünnepli a parlament, miután megválasztották államfővé. Szerinte a köztársasági elnöknek a törvényesség legfőbb őrének kell lennie. Jön a félmilliomodik honosítási kérelem SIKERTÖRTÉNET az egyszerű­sített honosítás - hangoztat­ta tegnap a lebonyolításért felelős miniszteri biztos. Wetzel Tamás szerint az érdeklődés gyakorlatilag változatlan, és számításaik szerint már jövő év végére meglehet a félmillió állam­polgársági kérelem. Érkezett igénylés Tanzániából is, a legidősebb honosított állam­polgár 103 éves, aki az erdé­lyi Máramaroszigeten él. Közalkalmazotti béremelés Romániában júniustól 8 százalékkal emelik a közalkalmazottak bérét Romániában, és meg­kezdik az átlagon felüli nyugdíjakból jogtalanul visz- szatartott egészségbiztosítá­si járulékok visszafizetését - közölte vasárnap Florin Géorgescu pénzügyminisz­ter-jelölt, miután a beiktatás­ra váró új román kormány küldöttsége befejezte két­napos tárgyalássorozatát az IMF szakértői csoportjával. Cáfolták a németek az ukrajnai bojkottot tévesnek nevezte a né­met kormányszóvivő a Dér Spiegel értesülését, amely szerint Angéla Merkel né­met kancellár azt javasolja, hogy az unió valamennyi tagországának állam- és kor­mányfője bojkottálja a nyári labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai rendezvényeit, ha nem engedik szabadon Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán miniszterelnököt. Merkel uniós bojkottot javasol Kizárólag az alaptörvény szerint fogok eljárni - han­goztatja Áder János. Az új ál­lamfő kijelentette: a kifogás­talan törvényeket mind aláírja, a hibásakat mind visszaküldi. AS-összeállítás Azt hiszem, kevés embert ér­hetett váratlanabbul az, hogy köztársasági elnöknek jelölik, mint engem - nyilatkozta az MTI-nek Áder János. A múlt héten megválasztott államfő a jövőjét az unió parlamentjében képzelte el, ahol már három éve dolgozott. Elmondta, hogy a felkérése után átgondolta az egész életét, elsősorban a sze­mélyes szempontokat, de egy politikus nemcsak a családja, hanem hazájának is felelősség­gel tartozik. Első elnöki beszédében a tiszteletet és a teljesítményt tartotta fontosnak hangsú­lyozni. „Brüsszelből hazatérve ugyanis úgy látja, hogy régi adósságunk a közgondolko­dásban végre méltó helyre kerüljön a teljesítmény elisme­rése” - mondta Áder. Hangsúlyozta: a maga részé­ről minden tisztességgel bol­dogulni akaró magyar embert éppúgy természetes szövetsé­gesének tekint ebben, mint a médiát, a politikai pártokat, a kormányt, a civil szervezete­ket, vagy az egyházakat, de ez nem jelenti azt, hogy bármi­lyen formában be akarna avat­kozni a pártok, az Országgyű­lés vagy a kormányzat felelős­ségi körébe tartozó munkába. A pártpolitikusságát érin­tő ellenzéki kritikákkal A V4-EK találkozójáról való távolmaradása kapcsán Áder János emlékeztetett arra: még nem Magyarország beiktatott köztársasági elnöke, még nincs alkotmányos lehetősé­ge elnöki jogai gyakorlására, így az ország hivatalos kép­viseletére sincs módja május 10-éig, hivatalba lépése nap­jáig. Magyarországot a talál­kozón Balogh Csaba pozso­összefüggésben úgy értékelte, közel negyedszázados politi­kusi tapasztalata sokkal in­kább segíti abban, hogy köz- társasági elnöki megbízatását jól lássa el, mintsem hogy ez hátrányt jelentene. Magát az államfői tisztséget az alkot­mány is politikai megbízatás­ként definiálja, ebből pedig lo­gikusan következik, hogy egy politikai tisztséget politikus is betölthet. Államfői szerepfelfogása kapcsán rögzítette: az alaptör­vény világosan körülírja az államfői megbízatás közjogi nyi nagykövet képviselte. A csúcstalálkozó témái között olyan kérdések is szerepel­tek, mint a tagországoknak a májusi chicagói NATO-csúcs- találkozóján képviselendő ál­láspontja, a visegrádi térség regionális identitásának megerősítése, valamint az idegenforgalom terén meg­valósítható együttműködés fejlesztése. kereteit és meggyőződése, hogy a köztársasági elnök csak akkor nyújthat a politikai nem­zet és a közjó szempontjából is méltányolható teljesítményt, ha maradéktalanul teljesíti azokat a jogokat és kötele­zettségeket, amelyeket az al­kotmány rá ró. „Az államfő a törvényesség őre, és ebben minden benne van. Esküm szövege is arra kötelez, hogy a jogszabályokat megtartsam és másokkal is megtartassam. Ha száz kifogástalan törvényt ka­pok az Országgyűléstől, mind a százat alá fogom írni. Ha pe­dig száz rosszat, hibásat, mind a százat vissza fogom küldeni” - hangsúlyozta Áder. Nem zárja ki, hogy él majd országgyűlési felszólalási jogá­val, de, azt majd az élet dönti el, lesz-e olyan kérdés, helyzet, po­litikai igény, hogy a köztársasá­gi elnök megszólaljon. Minden olyan kérdésben, amelyben szükségesnek tartja kikérni és meghallgatni a pártok vélemé­nyét, számítani fog rájuk, így a kiemelt jelentőségű személyi javaslatoknál is ezt a hagyo­mányt folytatja. Választások Szerbiában, Franciaországban, Görögországban A vajdasági magyarság szá­mára életbevágóan fontos a [ választás, mert a közösség egy építkezési folyamat közepén jár, a voksolás jelentősége az, sike­rül-e megteremteni a továbblé­pés lehetőségét - jelentette ki tegnap Pásztor István, a Vajda­sági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Vasárnap köztársasági, tartományi és önkormányzati választásokat, valamint elnök- választást is tartottak Szerbi­ában. A magyar pártok közül a VMSZ és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) nevű párt indított magyar jelölteket. Az elnökválasztáson tizenkét jelölt indul, köztük magyar jelöltként Pásztor. A két igazán esélyes jelölt Boris Tadic, a Demokra­ta Párt és Tomislav Nikolic, a Szerb Haladó Párt vezetője. A francia elnökválasztás vasárnapi, második fordulójá­ban három nagy közvélemény­kutatóintézet exit poll adatai szerint 52,5-53 százalékkal Francois Hollandé szocialista jelölt állt az élen, megelőzve a jelenlegi, jobboldali államfőt, Nicolas Sarkozyt. Az adatokat azonban óvatosan kell kezelni, mivel a választás első óráiban készültek. Hollandé megígér­te: győzelme esetén azonnal egyeztet Angéla Merkel német kancellárral, mivel nagyon fon­tosnak tartja a jó német-francia viszonyt. Görögországban tegnap par­lamenti választások voltak. Az urnazárás utáni exitpoll- adatok szerint nem biztos, hogy az EU-IMF-hitelmegállapodást támogató két nagy párt, az Űj Demokrácia és a Paszok elegen­dő voksot szerzett ahhoz, hogy egy nagykoalícióban kormá­nyozhassák az országot. Az Új | Demokrácia 16-19 százalékos szavazati aránnyal nyerhette meg a választást. A Paszok 15- 18 százalékot szerzett, második helyét a hitelmegállapodást el­lenző Baloldali Koalíció veszé­lyezteti. Egy működőképes par­lamenti többség eléréséhez 35- j 40 százalékos szavazati arány szükséges. ■ V4-ek: nem volt ott, mert még nincs hivatalban Többmilliárdos kártérítésért perelnek hajókatasztrófa A Costa Concordia magyar túlélői évekig várhatnak a döntésre Kétszázmillió dollár, azaz mintegy negyvenkétmilliárd forint összegű kártérítést köve­tel a Costa Concordia elnevezé­sű óceánjáró katasztrófájának négy magyar túlélője a New York-i szövetségi bíróságon - közölte a hétvégén a felperesek ügyvédje, Rónai Péter. A 114500 tonna súlyú üdü­lőhajó január 13-án ütközött zátonynak Olaszország toszkán partjainál, nem messze Giglio szigetétől, 32-en életüket vesz­tették, köztük egy zenészként ott dolgozó magyar. A fedélze­ten összesen 4229 ember, köz­tük 3200 turista tartózkodott. A hajó azóta is félig elmerülve a zátonyon rostokol. A Costa Concordia négy ma­gyar dolgozója - három férfi és egy nő - nevében május 3-án beadott kereset alapján súlyos gondatlanság miatt követelnek összesen 200 millió dollárt a hajó üzemeltetőitől, melyek a Carnival PLC, Carnival Corpo­ration és a Costa Crociere S.P.A.' A kereset többek között hivat­kozik a hajó kapitányának fele­lőtlen manőverezésére, továbbá arra, hogy a személyzet nem részesült előzőleg megfelelő kiképzésben, nem volt a fedél­zeten érvényben biztonságirá­nyítási és ellenőrzési rendszer és nem volt hasonló vészhelyze­tek esetére biztonsági forgató- könyv, megfelelő mentési terv. Az ügyvéd szerint a mun­káltatónak tudnia kellett, hogy Francesco Schettino kapitány a múltban is követett el a ka­tasztrófánál alkalmazott manő­verekhez hasonlóakat. Tudtak arról is, hogy a fedélzeten pros­tituáltakat alkalmaznak. A keresetet azután adták be, hogy a hajótársasággal holt­pontra jutottak az egyezteté­sek. Érdemesebb volt Ameriká­ban megindítani a pert, mivel Olaszországban hosszabbra el­nyúlhat a jogvita, és a kártérí­tési összegek is alacsonyabbak. A per előtti újabb egyeztetések évekig is eltarthatnak, ezért nem lehet tudni, mikor kerül sor az első tárgyalásra. ■ Vádemelés: emberölés A costa concordia katasztró­fája után Olaszországban, Franciaországban és az Egye­sült Államokban egymás után indultak kártérítési perek a túl­élők és az áldozatok rokonai részéről a luxushajót tulajdonló vállalat, a Costa Crociere és en­nek tulajdonosa, a Carnival el­len. Amerikában többtucatnyi utas indított már pert a Carni- vallal szemben, sok száz millió dolláros kártérítést követelve. Az olasz hatóságok a katasztró­fával összefüggésben a hajótár­saság kilenc tagja ellen emeltek vádat gondatlanság, emberölés és mulasztás miatt. HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents