Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)
2012-03-10 / 60. szám
2012. MÁRCIUS 10., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 Siófoki keverés: csapvíz, gyógyvíz galérius fürdő Elapadt a nagyberényi kút, de hétfőtől várhatóan újra termel (Folytatás az 1. oldalról) Úgy tudjuk, egyes vendégek emiatt a fogyasztóvédelemhez fordultak. „Az 1091 méter mélyről feltörő, minősített termálvíz mozgás- szervi problémák, nőgyógyászati és urológiai betegségek, bőr- gyógyászati elváltozások gyógyítására, valamint baleseti sérülések és ortopédiai műtétek utókezelésére ajánlott - olvasható a Galérius fürdő honlapján. - Gyógyászati hatása akkor érvényesül igazán, ha többször rövi- debb ideig tartózkodnak a vízben. Ajánljuk, hogy dőljenek hátra és lazítsanak legalább egy órát, miután megmártóznak a gyógyvízben, hogy az ásványi anyagok kifejthessék aktív hatásukat.” Akár DRV-féle, intenzíven melegített, akár e vízzel kevert termálvíz esetében persze nemigen akad, ami ilyen hatást fejtsen ki. A nagyberényi kútról egyébként (normál esetben) hetente kétszer szállítanak friss vizet a siófoki fürdőbe lajtos kocsikkal, több fordulóban. A víz egy puffertartályba kerül, majd onnan a medencékbe. Három éve egy modern, antibakterializáló (csírátlanító) rendszert szereltek föl, mely elvégzi a víz teljes szűrését. Az ÁNTSZ havonta vesz vízmintát, de a fürdő külön is mintákat küld a DRV Zrt. laboratóriumába. A vizsgálati eredmények eddig mindig kiválóak voltak. Az is kiderült ezekből, hogy a gyógyvíz a keringetés során nem veszít ásványianyag-értéké- ből. A keringetés viszont hőveszteséggel jár, amit egy száMelegnek meleg, de gyógy-e? Több fürdővendég azt állítja, hogy senki sem tájékoztatta őket a siófoki fürdőben a „kevert vízről A recepción tájékoztatták a fürdeni érkezőket a kevert vízről hétfőtől várhatóan újra termel a nagyberényi termálkút - áll a siófoki városháza pénteki tájékoztatásában. Kozma Ani szóvivő azt mondta: - Az elmúlt időszakban valóban több ízben voltak műszaki problémák, a többszöri javításból eredően pedig kimaradások a Galérius fürdő gyógyvízzel való ellátásában. A meghibásodás abból eredt, hogy a víz kitermelését szolgáló csőrendszer a víz összetételéből fakadóan fokozott korrodálódás- nak van kitéve. A Siotour Kft. ügyvezetője ezért a csövek teljes cseréjéről döntött, ami mostanra meg is történt, így várhatóan jövő héttől zökkenőmentes lesz a szállítás. A javítás ideje alatt az utántöltés normál vezetékes vízzel történt, a vendégeket a recepciónál tájékoztatták arról, hog}' a gyógymedencében kevert víz van. A szóbeli tájékoztatás mellett természetesen lekerült a víz ösz- szetételét részletező tábla a medencetérből. A jövő héttől tehát ismét szállítják a lajtos kocsik a nagyberényi termálvizet a Galérius fürdőbe. mítógép-vezérelte automatikus fűtési rendszer érzékel és nem engedi lehűlni a medencék vizét. Csapvíz esetében persze jóval több energia kell a megfelelő hőfokúra melegítéshez... Létezik egyébként csapvízből előállítható gyógyvíz is, korábban éppen a Galériusban (és a Kaposvári Egyetem állattudományi karán) alkalmazták kísérleti jelleggel egy dombóvári feltaláló szabadalmát. Ilyen berendezés azóta néhány wellness-szállodában is fellelhető már. ■ Fónai Imre Máshová került a hencsei golfklub uniós százmilliója Pedagógusra támadt a böhönyei diák iskola Megrángatta és trágár hangnemben beszélt a nevelőnővel a tanuló Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése és más bűncselekmények miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség egy ötvenkét esztendős érdi férfival szemben, aki 2009. augusztusa és 2010. decembere között egy hencsei kft. ügyvezetője volt. A hencsei golfklubot üzemeltető cég korábbi, ír ügyvezetője szerződést kötött a Dél- Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel (DDRFÜ) egy 1,44 milliárdos golfklub- bővítési projekt támogatására: a kft. 540 millió forintot nyert el, melynek 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a magyar állam finanszírozta volna. A vádlott cége 2008. augusztusában vásárolt kilencvenszázalékos tulajdonjogot a golfklubot üzemeltető kft.-ben, s ettől kezdve az érdi férfi járt el a támogatási szerződéssel kapcsolatban is.'Bő egy évvel később, 2009. novemberében a DDRFÜ 184,1 millió forint támogatási előleget utalt át a cég számára, ám a vádlott csak 59,6 milliót költött el a pályázatban feltüntetett építmények megvalósítására, a maradék 124,5 milliót viszont másra fordította. Az ügyészség börtönbüntetést kért az ötvenkét éves érdi férfira. ■ A. V. Megragadta és megrángatta tanárát egy 15 éves diák a böhönyei Festetics Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában, mert a nevelőnő rászólt. Ri- ba László, az iskola igazgatója elmondta: a kora délutáni napközis foglalkozáson a tanuló az udvaron először rugdosta az ágyás- köveket, majd azokkal elkezdte dobálni az iskola falát, majd a kisebb tanulókat. A felügyeletet ellátó pedagógus ezt szóvá tette, s hozzálépve megkérte: hagyja abba a dobálózást. Ekkor ragadta meg a diák a nevelőnő karját és megrángatta, közben trágár hangnemben beszélve megfenyegette, hogy az iskola után megvárja és megveri, azzal, hogy elszakította a kabátját. Az esetnek több szemtanúja volt, s azonnal értesítették az intézménnyel kapcsolatot tartó iskolarendőrt. A 15 éves fiút el is vitték, a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság tájékoztatása szerint: a fiú kihallgatása során beismerő vallomást tett. A Marcali Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Riba László igazgatótól azt is megtudtuk: az egyébként nevelőotthonban nevelkedő fiúval már korábban is voltak gondok, de nem ilyen súlyosak. Bár a böhönyei iskolában ilyen még nem volt, a probléma jelen van az iskolákban, kezelésére nincs igazán megfelelő módszer, még az iskolapszichológus sem hatékony megoldás. ■ V. E. KaSSdi Kínában. Két hetet töltött Kínában Kassai Lajos, öt nagyvárosban tartott előadásokat és bemutatókat. Találkozott a kínai íjász- és lovas szövetség képviselőivel, lovas bázis tulajdonosokkal, lótenyésztőkkel. Tavasz- szal harmincán érkeznek Kínából a Kassai-völgybe tanulni, ősszel pedig magyar hagyományőrzőket várnak Kína legnagyobb lovas rendezvényére Fegyház vár a kecelhegyi tömegverekedőkre Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűncselekmények miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség hét férfi és egy nő ellen. A vádlottak régóta ismerték egymást, családjaik igencsak rossz viszonyt ápoltak egymással. Tavaly októberben egy délután előbbiek Kaposújlak felől Kaposvár télé autóztak, amikor kecelhegyi bejárónál észrevették az ötödrendű vádlottat. Leparkoltak, majd szitkozódva-fe- nyegetőzve kiszálltak a kocsiból és egy viperával és egy vascsővel ütni kezdték, majd ököllel is nekiestek, végül összerugdosták. Néhány perc múlva a megérkezett a negyedrendű vádlott, aki megpróbálta lefogni a támadókat, eközben testvére elfutott a helyszínről. A negyedrendű ezután a Kecelhegyalja utca egyik házához hajtott, kisvártatva ugyanide érkezett a verekedő duó, s belehajtottak az ott álló autóba. Erre kirohant a telekről a harmad-, a hatod- és a hetedrendű vádlott, akikhez a negyed- és ötödrendű is csatlakozott kezükben egy-egy vasvillával. Ne- kiugrottak a korábbi támadóknak és összeverték őket - végül a páros elmenekült. A vádlottak előzetesben várják a tárgyalást, kivéve a hetedrendűt, aki jogerős büntetését tölti. Az ügyészség fegyház-, illetve börtönbüntetést kért a vádlottakra. ■ A. V. JEGYZET Magyar böjt: a lélek is koldul A BÖJT A TEST KIÁLTÁSA Isten felé. A böjt méregtelenítés, salaktalanítás, lúgosí- tás. A böjt önsanyargató éhségsztrájk a fennálló hatalommal szemben. így vélekedik a vallásos, az egészséges életmódra törekvő, illetve a politikusok döntéseivel szembeni utolsó lehetőségéhez nyúló ember. A TESTNEK A BÖJT JÓT TESZ, hiszen belső pihenést, gyógyulást, megújulást hoz. S ezáltal tisztulhat a lélek, felszabadulhat a szellem is. Mózes negyven napi böjt után kapta meg a Tízparancsolatot, Jézus negyven napi böjt után kezdett el tanítani. De azok a 40 napok önként vállalt böjtök voltak, s a 41. napon ismét jóllakhatott a gyomor. Magyarországon azonban sokan a 141., a 241., sőt az 1241. napon is bőven túl vannak már, s ha jut is számukra néhány falat, folyamatosan éheznek. Több százezernyi kisgyermek számára az óvodai vagy iskolai menza jelenti az evést, ennél is többek számára otthon a krumpli el- készíthetőségének sokféle módja jelent változatosságot. S egyre szaporodik azok száma, akiknek főnyereménnyel ér föl a kukában talált ételmaradék. miközben egyre kilátástala- nabbá válik sokak sorsa, megy a folyamatos egymásra mutogatás, a duma a politikusok földtől elrugaszkodott világában. - Tegyetek végre! - sikítja belül mind több ember. - Vagy legalább fogadnátok szóböjtöt, mint a kamalduli remeték... PEDIG A POLITIKUS LEHET leginkább tisztában a sanyarú helyzettel, hiszen pontosan tudja, hogy négyévente, választásokkor sok ember voksa egy kis kekszszel vagy lejárt szavatosságú konzerwel is megvehető... Konfliktust kezelnek a barcsi pedagógusok Konfliktuskezelést tanulnak a barcsi térség pedagógusai. Ez is egy abból a harmincöt, egyenként harmincórás tanfolyamból, amelyet az Integrált Pedagógiai Rendszer Ernyő Programban valósítanak meg Dél-Somogyban. Kun Eszter közoktatási referens elmondta: tavaly kezdődött a tanfolyamdömping, így november végétől május végéig, majdnem minden hétvégén, képzésekben részesülnek a pedagógusok. Ezek között találhatunk például drámapedagógiát, nevelőtestületi,, az óvodai és iskolai integrációt segítő képzéseket, de zeneprojektet is. ■ Jeki G.