Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-23 / 46. szám

Idei legjobbjával lett bronzérmes a Bécsben futó Lukács Máté Több fronton is rajthoz álltak a kaposvári Favorit MG Produkt AC atlétái. Lukács Máté Bécsben képviselte eredményesen az egyesület színeit. Lukács ked­venc számában 400 méteren idei legjobbjával (48,77) lett harma­dik a nemzetközi mezőnyben.- Az utánpótlás korosztály közben Bonyhádra érkezett Tol­na megye fedett pályás bajnoksá­gára - számolt be a viadalról Dovigyel Csaba edző. - A Favorit MG Produkt AC sportolói mellett a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola atlétái is jelen voltak. A kaposváriak tizenegyszer áll­tak a dobogó tetején, két ezüst-, és egy bronzérmet szereztek. A legjobb teljesítmény ezúttal is Szabó Márk nevéhez fűződött. ■ Nemzetközi szintű ered* ményt ért el Szabó Márk távolugrásban. A távolugróknál az első soro­zatban megjavította egyéni csú­csát (736 cm), majd a második sorozatban még egy centit javí­tani tudott. Ezután tartalékolt, hiszen másnap már Budapesten állt rajthoz. A legeredménye­sebb Székács Máté volt, aki há­rom számban állt a dobogó tete­jére. Rajta kívül Deák Lajos gá­ton, Szalai Gergő távolban, Za- lánfi Bence súlylökésben, Ko­vács Petra 60 méteren, Bajnok Eszter távolugrásban, Kishanti Martin 1000 m-en, Hideg Regina 1500 m-en győzött korosztályá­ban. Ezüstérmes lett korosztálya súlylökő versenyében Fábos At­tila és Gérnyi Balázs. Szabó Márk másnap Budapes­ten indult a válogatott keret fel­mérő versenyén. A kaposvári ugró a válogatott utánpótlás és felnőtt szakvezetői előtt is meg­mutatta felkészültségét és kiváló formáját. Az utolsó hatodik soro­zatban mindenkit meglepve ha­talmasat ugrott és 748 centire szállt. Ez az. eredmény fedett pá­lyán, junior korosztályban nem­zetközileg is kiváló teljesítmény, így általános elismerést váltott ki a szakemberekből. ■ Kun Z. Hátrány volt az emberelőny labdarúgó ligakupa A Bene-csapat nyert a Bene Akadémián Majd félórán át ember­előnyben játszhatott, mégis kikapott a Kapos­vári Rákóczi FC csapata hazai pályán a Pápától. Fenyő Gábor Az első 45 percben nem igazán történt túl sok említésre méltó esemény; némi túlzással akár munkanélküli segélyért is el le­hetett volna küldeni a két háló­őrt. Kerek 50 percet kellett vár­ni az első olyan eseményre - amikor is Pavlovics húzta meg látványosan a jobb oldalon -, amely után a nézők elismerően összeverték a tenyerüket. Az 53. percben aztán Lovrencsics Ger­gő amúgy gyámoltalannak tűnő kísérletét a jobb kapufa hárítot­ta. Előbb átvette a játék irányítá­sát a pápai egylet, majd megfo­gyatkozott: a csereként érkezett Miroszlav Grumicsot utolsó em­berként Rodenbücher István te- perte látványosan a földre, s azon nyomban előkerült a piros színű kártya. Ezután Szűcs La­jos bizonyította, hogy anno miért vigyázhatott a válogatott kapu­jára, majd a 75. percben jött a hi­degzuhany; az emberhátrány­ban játszó Pápa amolyan sakk­matt helyzet után a nyolc perccel Jánvári Gábor (jobbról) és társai kemény párharcokat vívtak a pápaiakkal korábban pályára lépett Tóth Gá­bor révén eldöntötte a meccs sor­sát (0-1). Zárszóként a vendé­gek az oldalhálót találták el, míg a másik oldalon inkább csak küszködést véltünk felfedezni. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC- LOMBARD FC PÁPA 0-1 (0-0) Kaposvár, Bene Ferenc Lab­darúgó-akadémia (műfüves pá­lya), 300 néző. V.: Oláh G. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC: Posza - Pavlovics, Zsók, Graszl, Jánvári - Addo (Hegedűs D. az 51. perc­ben), Horváth T. (Sedlak a 88. percben) - Balázs B., Kovács 0. (Szafarics az 51. percben), Gujics (Haruna a 77. percben) - Bebeto (Grumics az 58. percben), veze­tőedző: Sisa Tibor. LOMBARD FC PÁPA: SzŰCS L. - Nagy S., Balogh B., Présinger (Németh M. a szünetben), Ro­denbücher - Horváth L., Farkas A. - Lovrencsics (Arsics a 86. percben), Tóth B. (Gyömbér a szünetben), Quintero (Inutile a szünetben) - Szilágyi P. (Tóth G. a 67. percben), vezetőedző: ifjabb Bene Ferenc. sárga lap: Jánvári a 10., Zsók a 26., Rodenbücher a 40., Balogh B. a 88. percben. kiállítva: Rodenbücher a 65. percben. gólszerző: Tóth G. a 75. percben. A Csepellel meccsel a Demeter-egylet röplabda nb i Három győztes mérkőzésig tartanak a negyeddöntők Négy nappal a Magyar Kupa döntője után újra pályára szólít­ják a Fino-Kaposvár immár 15- szörös kupagyőztes és 13-szoros bajnok férfi-röplabdacsapatát. A Demeter-egylet csütörtökön 18.30 órakor a Csepelt fogadja; a három győztes ütközetig tartó sorozat - a második meccset va­sárnap 17-kor játsszák a fővá­rosban, a harmadikat pedig hét­főn ugyancsak 18.30-kor a so­mogyi megyeszékhelyen ­győztese a legjobb négy, a vesz­tese pedig az 5-8. helyekért folytathatja majd. Az esélyeket nem érdemes fir­tatni, lévén az idei szezonban eddig háromszor találkozott egy­mással a két társulat, s mind a bajnoki alapszakaszban, mind pedig a kupában a játszmanye­résre sem volt esélyük a csepeli­eknek. Gyaníthatóan így lesz ez a negyeddöntő találkozóin is.- A játékosok közül ifjabb Laszczik Iván bajlódik húzódás­sal, így valószínűleg Magyar Bá­lint kap helyet a kezdőcsapatban a feladó posztján - mondta De­meter György, a Fino-Kaposvár aranycsapatának a mestere. A négy közé jutásért a Ve­gyész RC Kazincbarcika a Duna- ferr SE csapatával mérkőzik - ennek a párharcnak a győztesé­vel találkozik majd a Fino- Kaposvár a döntőbe jutásért -, míg a Dági KSE a Bp. MAFC BME-Mapei együttesével, a Kalo-Méh Kecskeméti SE pedig a Szolnoki Főiskola RK-Sport- iskola alakulatával csap össze. Ha szükség lesz negyedik, illet­ve ötödik mérkőzés(ek)re, azo­kat a jövő héten szerdán, majd pénteken játsszák. A kezdőcsapat: Magyar Bálint, Nacsa Gábor, Nagy József, Geiger András, Gergye Roland, Szabó Alpár; a liberó Dömötör Lajos lesz. ■ Fenyő Gábor Triplazáport zúdítottak a mágusok megyei kosárlabda A SEVAX-Hengert verte az éllovas címvédő Tüskevár SE HIRDETÉS A második félidőben nyújtott trip­lazáporával nyert a Kaposplast Mágusok a Somogyjád ellen a megyei bajnokság rájátszásának 2. fordulójában. Magyarfié 15 há­rompontost szórtak. Egy-egy ve­reséggel áll a tabella első két he­lyén a Tüskevár és a Zrínyi. Előb­bi a Henger ellen, míg az újonc Zrínyi Nagyatádon nyert. 1-6. HELYEKÉRT: SEVAX-HENGER KK-TÜSKEVÁR SE 62-79 (13-35,16-11,19-13,14-20) Vezette: Fábián, Koncsek. SEVAX-HENGER KK: BorOVSZky Á. (23), Nagy G. (17), Halász (4), Nagy I. (2), Rózsa (-). csere: Győrfi (7/3), Fonai T. (5), Fokvá­ri (2), Marosi (2), Borovszky Gy. (-). edző: Marosi Péter. tüskevár SE: Fehér I. (17/6), Kim (16/6), Mester (14/9), Do­monkos (-), Pintér D. (-). csere: Bodródi D. (8), Kovács A. (7/3), Ágfalvi (6), Lázár (5/3), Jakó (4), Barna (2), Földvári (-). EDZŐ: Bodródi Lajos. KAPOSPLAST MÁGUSOK- SOMOGYJÁDISZKKSE 80-54 (13-9,10-16,30-8, 27-21) v.: Zsigmond, Nagy L. ld.: Ma- gyarfi (24/18), Hernesz (21/18), Babócsai (14/3), Kiss G. (12/3), 111. Kasza (19/9), Birkás (14). NAGYATÁDI KK-ZRÍNYI-KE KK 60-70 7-11. HELYEKÉRT: KASIKADETT DELFINEK-TAMÁSI KSE 52-74 (8-22,14-16,15-14,15-22) V.: Söjtöry, Deák. ld.: Herbel (15/3), Dross (12/6), ill. Haraszti L. (24), Madarász (18/6), Breuer- Orbán (14). VOLGA BC-MELÓ-DIÁK KK 57-58 (6-12,16-13,17-16,18-17) v.: Lakos, Bartics. LD.: Csizma­dia G. (14/3), Bíró (10), ill. Tóth Cs. (21/3). Az ATM-VTP KK sza­badnapos volt. ■ Kun Z. A bajnokság állása Az 1-6. helyekért: 1. Tüskevár SE 12 11 1 1031-741 0.96 2. Zrínyi-KE KK 12 11 1 896-704 0.96 3. Kaposplast 12 9 3 885-623 0.88 4. Henger KK 12 7 5 826-802 0.79 5. Somogyiad 12 6 6 837-826 0.75 6. Nagyatádi KK 12 5 7 840-831 0.71 A 7-11. helyekért: 7. Tamási KSE 11 5 6 747-716 0.73 8. Meló-Diák KK 11 5 6 676-698 0.73 9. ATM-VTP KK 10 2 8 473-731 0.60 10. Volga BC 12 2 10 616-789 0.58 11. Kasi Delfinek 12 1 11 574-900 0.54 így folytatják: PLAY-OFF 3. FORDULÓ: FEBRUÁR 25., SZOMBAT: (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium): 9 óra: Kosi Kadett Delfinek-Meló-Diák KK; 10.30 ÓRA: Volga BC- ATM- VTP KK; 12 ÓRA: SEVAX-Henger KK-Kaposplast Mágusok; 13.30 óra; Zrínyi-KE KK-Somogyjádi SZKKSE. FEBRUÁR 26., VASÁRNAP: (Nagyatádi sportcsarnok): 13 óra; Nagyatádi KK- Tüskevár SE. A Tamási szabadnapos. Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. rx m nmzetkozi pémtranafer I U U. I lL. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 283,50 290,90 USD 213,50 219,49 CHF 234,00 240,49 ÉRVÉNYBEN: FEBRUÁR 22. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS AzAlbával mérkőztek a Magyar Kupában kosárlabda Szerdal lapzár­tánkkal egy időben rendez­ték a somogyi megyeszék­helyen a Kaposvári KK- Albacomp Fehérvár férfi­kosárlabda Magyar Kupa negyedöntő visszavágót. A félidőben 34 44 volt az eredmény. A találkozóról pénteki lapszámunkban ol­vashatnak beszámolót, (kz) Szurkolói buszt bérelnek a játékosok kézilabda A Budapest Bank Férfiligában szereplő Csurgói KK férfi-kézUabda- csapata a múlt szombati súlyos hazai vereség után az együttes hivatalos hon­lapján kért elnézést szurko­lóitól. A játékosok vállalták, hogy a csapat vasárnapi - FTC-PLER elleni - fővárosi meccsre autóbuszt bérel­nek és díjmentesen szállít­tatják a mérkőzés helyszí­nére a drukkereket, (kz) Ma dönthetnek az őrizetes előzeteséről labdarúgás Információ­ink szerint a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön kezdeményezi a kedden őrizetbe vett L. Ákos előzetes letartózta­tásba helyezését. A bunda­ügy kapcsán kihallgatott diósgyőri játékos további sorsáról a Pesi Központi Kerületi bíróság dönt. (kz) Egy héttel elhalasztották a harmadik fordulót labdarúgás Az MLSZ So­mogy Megyei Igazgatósá­gán döntöttek arról, hogy az eredetileg február 26- ára kiírt Magyar Kupa me­gyei selejtező 3. fordulóját, a rendkívüli időjárási kö­rülmények miatt egy héttel későbbre, március 4-ére halasztja el. A mérkőzések 14 órakor kezdődnek, (kz) Kulcsár Győző lemondott posztjáról vívás Szerdán lemondott a párbajtőrözők szövetségi kapitányi tisztéről Kulcsár Győző, mert nem őt jelöl­ték Magyar Olimpiai Bizott­sági tagnak, (kz) rURDETÉS SSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 14.00 A KÉZ Jókai III. sz. bérlet *280253* WWW.CSIKY . www.csiky.hu BÁR-LISTÁSOKNAK, NYUGDÍJASOKNAK IS! ITT A MEGOLDÁS! 1 000 000 Ft 3 335 Ft/hó-tol 3 000 000 Ft 10 000 Ft/hÓ-tÓI 10 OOP OOP Ft 33 335 Ft/HÓ-tÓI Tájékoztatás kizárólag Időpont-egyeztetés alapján. j Kaposvár Honvéd u?4. Tel.: 70/541-29-87 és 30/668-28-44 NyitvaTiTl^

Next

/
Thumbnails
Contents