Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-24 / 47. szám
HIRDETÉS Megszavazták a büdzsét költségvetés Tizennyolcmilliárdból gazdálkodik Kaposvár Kéki Zoltán főjegyző szerint a lehető legjobb megoldást tették a polgármester elé, az intézményvezetők partnerek voltak a helyzet kezelésében Stabil, biztonságos, optimizmust sugalló, ugyanakkor a nélkülözés és az ó'szintéüenség költségvetése. Ezekkel a jelzőkkel illették a városatyák - persze pártállástól függően - Kaposvár idei büdzséjét, amelyet csütörtökön többórás vita után fogadott el a város közgyűlése 13 igennel, három nemmel, két tartózkodás mellett. Ennek értelmében a somogyi megye- székhely az idén 18 milliárd forintból gazdálkodhat, újabb hitelfelvételt nem tervez, az év végre nem számol működési hiánnyal. A somogyi megyeszékhely idei adósságszolgálata nem egészen 1,7 milliárd forint. A közgyűlésen szót kaptak a jelentős ingaüanadó-emelés ellen tiltakozó vállalkozók is, akiknek Szita Károly polgár- mester egyértelművé tette: a város adópolitikájának egyik alapleve, hogy akinek több van, az adózzon többet. Amely vállalkozás igazolhatóan emiatt kerül bajba, azon segít a város. A multiknak viszont többet kell fizetniük, hogy a többieknek kevesebbet kelljen. ►5. oldal HIRDETÉS Sas □ PTIKA ..-..... 1 PR OGRESSZÍV LENCSE *Ám =4§ iii n kedvezménnyel! Teleki Optika Kft. 74DD Kaposvár, Városház u. 1. Tel./fax; BZ/3 1 1-165 Tinikúrtaxa: szócsatáztak a balatoniak Éppen hogy csak „átment” a Balatoni Szövetség füredi közgyűlésén az a siófoki javaslat, hogy a szervezet is támogassa a 14- 18 év közötti turisták adóztatását. Meglepően nagy vita kerekedett Balázs Árpád siófoki polgármester támogatáskérő leveléből. A megjelent tizennyolc polgármester közül sokan azt mondták: ne vezessék be köte lező jelleggel a kúrtaxa kiterjesztését, minden önkormányzat maga dönthesse el, melyik korosztályt adóztatja és melyiket nem. Balázs Árpád Matol- csy György miniszternek és Naszvadi György államtitkárnak címzett levelében ugyancsak azt kérte: adják az önkormányzatok hatáskörébe a döntési jogot arról, hogy mely korosztályt mentesítik az idegen- forgalmi adó megfizetésének kötelezettsége alól. ^2. oldal VEGYE ÉSZRE! Vegye észre nagyapáink mondásainak jelentőségét. Nyugdíjas találkozón voltam a minap, ahol a gyülekezés közben arról ment a diskurzus, hogy a férfiak előbb halnak. Erre példát is hoztak: a faluban úgy harminc özvegyasz- szonyt számoltak össze hirtelen, míg csupán egy özvegy férfit. Ez elindította azt a vonalat is, hogy ki, mennyi ideje volt, illetve házas még ma is. Harminc év alatt nem mondtak egyetlenegy számot sem, s aminek vége lett, az sem ■ válás miatt volt, hanem az „Úr szólította el” a társat. A prímet az a férj vitte, aki bevallotta, hogy ötvenkét éve él az asszonyával. Ki is vívta a gratulációkat, válaszában azonban a feleségére hárította a dicsőséget, s azt mondta: én jó lovat vettem, de nem mindegy, milyen szekeret kapott hozzá, (ve) liiiiiliiniiiiiliiiiii 9 770865 912053 12047 Kompenzáció: alacsony bér, elszállt remény Az adórendszerbeli változások hatályba lépése után két hónappal megállapítható, hogy az elvárt béremelést, bérkompenzációt a húsipari vállalkozások jelentős része nem hajtotta végre - jelezte a Húsipari Dolgozók Szakszervezete. ►a. oldal Jelentősen mérséklődik a barcsi telekadó Csökken a telekadó mértéke Barcson - dőlt el a képviselők csütörtöki ülésén. Korábban négyzetméter alapon, 20 forint volt az adó mértéke, de a városatyák több visszajelzést kaptak, hogy ez elviselhetetlen terhet ró a lakosságra, ►a. oldal Jégtörés a tavon: Siofokon figyelik az előrejelzést Továbbra sincs döntés a balatoni jégtörésről. Siófok város honlapján csütörtökön azt olvastuk: az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriuma folyamatos kapcsolatot tart a vízügyi szervezettel. ►a. oldal \ ■íErí-NwmmmmMMmmM wm Fehér folt még a vállalati önkéntesség Aktív munka a közösségért - somogyi civil szervezeteknek tartottak csütörtökön műhelykonferenciát Kaposváron. Új területeket akarnak bevonni a szakértők, fontos feladatot szánnak a kis- és középvállalkozásoknak. ^3. OLDAL Nem kell félni, a vadnyugat még messze van Az új fegyvertörvény tervezete könnyítene a vásárláshoz-tar- táshoz szükséges engedélyeztetésen. Bár felvetődött, nőhet a visszaélések száma, a statisztika szerint az Illegális fegyverekkel követik el a bűncselekmények nagy részét, ►a. oldal ö 0 u. BnitaliS favágás. A kaposvári Temesvár utcába tavaszonként gyönyörködni és fotózni jártak az emberek; gyönyörű virágfelhőbe borultak a japán cseresznyefák. Olvasónk jelezte tegnap: az E.ON fákat gallyaztat. Azt megértette, hogy a magasra nyúló ágakat vissza kell nyesni, mert azok elérhetik az áramvezetéket, de a brutalitás felháborította. így kellett ennek lennie? j IDŐJÁRÁS Áz államosítás : Ma és hol- betegségei : nap erős : felmelegedés kéz- Sorra derülnek • dődik Somogy- ki a kórházálla- : bán, csapadékra mosítás apró, : nem kell számi- azonban az intéz- : tani. Délután 12 mények számára ■ fokra melegszik a igencsak kelle■ levegő> 13. OLDAL mellen következményei. ►6. OLDAL Szárnyakat úoyelet^TII kapott a forint ‘ SZERKESZTŐ: ; Az előző év utol- » 20/8689-444 ■ só hónapjaiban TERJESZTÉS: : gyakran nevez- * 20/428-9268 : ték a forintot az hirdetés: | egyik legrosszab- * S2/528-113 ____ : bul teljesítő devi- e-mail: : zának. OLDAL swnline.hu