Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-09 / 34. szám
Szegény ember kéménye sokkal kormosabb Kéménytüzet okozhat a szegénység. Idén már tizenhat- szőr vonultak kéménytűzhöz a tűzoltók Somogybán. Február elejéig több kéménytűz volt Somogybán, mint a fűtésszezon első három hónapjában összesen. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól megtudtuk: 2012. január 1-jétó'l február 8-ig tizenkilenc kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat, míg tavaly október 6-a és december 31-e között csupán tizenhathoz. Az ok mindannyiszor a kéményben lerakódó, és meggyulladt korom volt, illetve a szabálytalanul beépített kémény. VEGYE ÉSZRE! Vegye észre és örüljön annak is, ami ritka! Zöldessárga csíkos ruhácskájuk csak elvétve tűnik fel, meglehetős örömmel tölt el mindenkit jelenlétük. Megelégedve szemléljük, amint a hóbuckákon serényen munkálkodnak, ügyesebb végtagjaik ugyanis eszközhasználatra alkalmasak. Vidáman huncutkodnak egymással, de nem okoz nekik gondot, ha nagyobb távolságra kell kommunikálni Rejtőzködő színűk is van, ám azt most a jégvirágos télben nem annyira tudják kihasználni. Dolgos elődeiktől származó lendületükből picinykét már vesztettek. Tavaly még gyakrabban tűntek fel, idén jelentősen megcsappant a számuk, pedig megnyugvást, biztonságot hoznak zimankós világunkba. Mindenesetre szeretnénk, ha többen lennének, vágyunk a látványukra. A hómunkásokéra... (tr) iIliin iiiiwIII 9 770865 912046 12034 Lefagytunk. Az országban Kaposváron mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet, és a folytatás sem túl biztató: még marad a hideg Rekordhideg Somogybán szibériai tél Egyre több gondot okoz a rendkívüli időjárás Az országban Kaposváron volt a leghidegebb szerda reggel: mínusz 24,7 Celsius fokot rögzített az automata mérőállomás. Az extrém hideg miatt narancs- sárga vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki szerdán So- mogyra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Fennakadás a termelésben, elszabaduló fűtés- számlák - a rendkívüli időjárás egyre több gondot okoz. Borult a menetrend, több száz somogyi munkás késve érkezett a Kaposvári Videotonban. A megyeszékhely legnagyobb foglalkoztatójánál átcsoportosítást hajtottak végre, készenléti ügyeletet tartanak fenn, s minden lehetséges módon igyekeznek fenntartani a zökkenőmentes termelést.- A kiszállítást megoldjuk - utalt a tél következményeire szerdán Gerber András, a Kaposvári Videoton igazgatója. - Ugyanakkor az alapanyag-utánpótlásban kisebb fennakadásokat lehet tapasztalni, de igyekszünk mindent megoldani. Zsikla Ágota, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) siófoki obszervatóriumának munkatársa lapunk internetes hírportáljának, a SONLINE.hu nak elmondta: a leghidegebb Kaposváron volt, a második legalacsonyabb hőmérsékletet pedig - mínusz 23,2 fokot - íüs- bárapátiban mutatták ki, míg „legenyhébb” értéket, mínusz 16,2 fokot Siófokon regisztrálták. Somogybán hat mérőállomás található. M. oldal ■ Idén már tizenhatszor vonultak kéménytűzhöz a tűzoltók Somogy megye területén. A lerakodott korom amúgy is veszélyes, de zord időjárásnál, amikor erősebben fűtünk, ez a veszély megsokszorozódik. Farkas József, a Somogy Kéményseprő-Mester Kft. ügyvezetője elmondta: ahol lerakodott, el- kátrányosodott a kémény, ott nagyobb eséllyel gyullad meg a kátrány az intenzívebb fűtés miatt. Utóbbi egyébként előnyös is lehet, de csak a karbantartott kéményeknél, hiszen ha erősebben „dolgoztatjuk” a kályhánkat, kevésbé kátrányo- sodik a kémény. V2. oldal Bezárt üzletek, Ausztriának tanul a vendéglátós Ausztriának, Észak-Olaszor- szágnak képezzük a vendéglátós szakembereket, mert a fiatalok közül egyre kevesebb kezd idehaza vállalkozásba, vagy találja meg itthon a számítását alkalmazottként - ez is elhangzott a Kisosz siófoki vállalkozói fórumán, ►a. OLDAL Összefogás a vészhelyzetben megyeszerte Lencsefőzeléket kaptak a kris- násoktól a somogyvámosi rászorulók. Sulalita Devi Dasi- Schiffrich Orsolya, a Krisna- völgy kommunikációs referense elmondta: az önkormányzattal együttműködve és az általuk kiadott lista alapján kopogtatnak be a házakhoz hétfőn, szerdán és pénteken, meleg ételt osztva. ►a. oldal Siófoki siker. A házigazda siófokiak a második félidőben ötgólos hátrányukat ledolgozva remek játékkal fordítottak a Vác ellen ►18. OLDAL Elítélték a somi rendőrt, de tovább szolgálhat Egy év két hónap, három évre felfüggesztett börtönre ítélte a Kaposvári Törvényszék hivatali visszaélés miatt a som-nagy- berényi körzeti megbízottat. A bíróság előzetes mentesítést adott a törzszászlósnak, aki így- ha felettesei is úgy gondolják- továbbra is rendőr maradhat. A másod- és harmadrendű vádlottak hat-hat hónap felfüggesztett fogházat kapott.- A jóakarat, a hivatástudat és a segítőkészség motivált - mondta az utolsó szó jogán a rendőr. - Aki dolgozik, hibázik, aki nem dolgozik, nem hibázik. S ahogy szokták mondani: aki nem hibázik, azt előléptetik... ►s. OLDAL Toldi iskola: elutasított LMP-kezdeményezés Hatáskör hiányában nincs lehetősége fellépni a Somogy Megyei Főügyészségnek a kaposvári önkormányzat tavalyi határozata ellen, mellyel a város megszüntette a Toldi iskolát. A hatóságnál Osztolykán Ágnes, az LMP parlamenti képviselője, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke kezdeményezett ügyészségi törvényességi felülvizsgálatot az ügyben. Á képviselő szerint a kaposvári önkormányzat több pontban megsértette, illetve nem tartotta be a közoktatási törvény előírásait a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium megszüntetésekor. ► 3. oldal---------^y & ♦ ....................... S> _ / * ^c jpűsvkú8 ÁRA: 140 FT, ELŐFIZETVE: 96 FT £ ''■V’ ^ M WWW.SONUNE.HU Somogyi Hírlap áfc 2012. FEBRUÁR 9., CSÜTÖRTÖK XXIII. ÉVFOLYAM, 34. SZÁM ff KÖZÉLETI NAPILAP keresse A SONLINE.hu OLDALON: NÉGY ÉV FELKÉSZÜLÉS eietwkeli, ÉÍnPm MEGERŐSZAKOLTA, MAJD BEJELÖLTE UCUCT DMCÉirDJI A MADARNAK ^vJmI A FACEB00K0N ► www.sonline.hu lYltlltl I wwwtlllJrl ► 5. oldal SE KÖNNYŰ : 2300 embert elbocsát a Nokia ■ Amit már korábban is sejteni lehe- : tett, az most bekövetkezett: a Nokia : iparági változásokra hivatkozva 2300 : dolgozóját elbocsátja. ►6. oldal ; . jgk : i dőjárás Kényelmesebb Bősen felhős Idő tempójön : lesz, de néha elő- r ' ■ bukkan a nap. Jövő héten frak: Kevés helyen esik cióülésekkel, va- : a hó. A hőmér- lamint egy kétna■ séklet -15 és pos üléssel meg: -18 fokig süllyed, kezdődik a parla- ►13. oldal ment tavaszi időszaka. ►s. OLDAL : IMF-fegyver: visszafelé sülhet el : Martonyi János külügyminiszter azt | mondta, a magyar kormány reményei ■ szerint március elején indulhatnak : az IMF-EU tárgyalások. >7. oldal ! Igényelhető ügyelet H a kompenzáció SZERKESZTŐ: : A közszféra és az * 20/9689-444 : egyházi intézmé- terjesztés: : nyék dolgozóinak » 80/488-9268 : a bérkompenzáci- hirdetés: : ót február 15-ig * sa/sgs-ns : kell igényelniük, e-mail: ►8 OLDAL sonJinetásonüne.hu