Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-09 / 34. szám
2 MEGYEI KORKÉP 2012. FEBRUÁR 9., CSÜTÖRTÖK Baleset az ágyban az ágyában, alvás közben ütött el egy autó egy amerikai férfit: a sportkocsi vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Ahogy a gyalogosnak a zebránál, úgy az alvó embernek az ágyában kellene elsőbbséget adni. (szá) Bemutatkoznak a balatoni települések közösen vesz részt turisztikai vásárokon Balatonfeny- ves, Fonyód, Balatonboglár és Balatonlelle. Például győri, miskolci, debreceni, illetve szobioki kiálh'táson is bemutatkoznak, (ve) Minden megjelent adott vért Görgetegen harminchárom donor jelentkezett véradásra Görgetegen. Valamennyien adhattak vért, ketten először, (ga) Magnógyűjtemény a tourinformban „minden magnó egy szerelemmel ér fel” - vallja Boz- zay György, a kaposvári nagypiac vezetője, aki szabadidejében verset ír, zenei felvételeket és magnetofonokat gyűjt A csaknem félszáz korabeli hanglejátszóból álló gyűjtemény egy része a Tourinform Iroda galériáján látható, (mk) Regisztrálják a somogyi cégeket MEGYÉNKBEN ÖT HELYEN személyesen is benyújtható a regisztrációs adatlap. A jogszabály alapján az összes társas- és egyéni vállalkozásnak kérvényeznie kell a kamarai nyilván- tartásba vételt az illetékes kamaránál, (hm) A szegénynek kormos a kéménye szikra Aki nyers fával fűti a kályhát, és kizárja a kéményseprőt, bajba kerülhet Közel ötmilliárd forintos a barcsi költségvetés Első olvasatban tárgyalta Barcs Város képviselő-testiilete a 2012. évi költségvetését szerdán. A mintegy 4,6 milliárd forintos büdzsét hosszas egyeztetés előzte meg. Szakos Gábor a pénzügyi bizottság elnöke elmondta: a város végleges költségvetését számos újabb tárgyalás előzi meg, s harminc napon belül kell benyújtani. ■ Jeki Gabriella Veszélyes a hideg lakás FOLYAMATOS A FORGALOM a kaposvári fakereskedőknél. A zord időben lehetetlen spórolni a fűtéssel.- ZSÁKBAN VISZNEK Ötven, száz kiló szenet - mondta Andréka Ferenc kereskedő.- Nagy tételes vásárlónk alig akad. Érződik, hogy nincs pénz az embereknél. Vettünk száz zsákot, három, négy nap alatt elfogy. Saját kocsival jönnek, hogy a szállítási költséget megtakarítsák. Hasonló a helyzet, öt mázsánként vásárolnak. Pedig az árát nem emeltük, 1800 forint + áfa. A szén ára emelkedett az áfa miatt a lengyel fekete 6450, a cseh barna 4900forintba kerül a fűtéssel pedig nem érdemes spórolni, mert könnyen kihűléshez, fagyhalálhoz vezethet. Az emberi szervezet normális hőmérséklete 36 és 37 Celsius fok között van, amelynek csökkenése hipo- termiás, kihűléses állapothoz vezethet.- a kihűlés nem csak a szélsőséges hidegben lévőkre jelent veszélyt, hosszabb távon akár egy fűtetlen lakás is kiválthatja - mondta Németh Anna magyaratádi háziorvos. - A gyermekek, az idősek és a sérültek fokozottan ki vannak téve a szervezet kihűlésének. Az átnedvesedett ruha és erős szél szintén elősegíti a szervezet vészes lehűlését r. sz. Á. Büntetés vár a figyelmetlen diákokra máv Utólag is bemutatható az igazoló papír, de az már pénzbe kerül rint körül van, és áüagosan másfél kémény jut Mf házanként. Igaz, a vegyes tüzelésű kéményekhez kétszer kell menni, a gáztüzelésűhöz elég egyszer. A szegénység, mint azt a szakembertől megtudtuk, egyéb módon is befolyásolja a kémények állapotát.- A kátrányosodás megnövekedésének oka, hogy friss fával tüzelnek - mondta Farkas József. Már a falvakban is ritka, hogy évekre készleteznek fát, inkább napról- napra szerzik be a tüzelőt, ezért is sok a kéménytűz, mert a nyers fából a kátrány nagyon gyorsan kicsapódik a kéménybe. Amúgy a kémény égés lehet teljesen normális jelenség is mostaJó tanács: ha a kémény tetején szikraesőt látunk, azonnal távolítsuk el az éghető anyagokat a közelből nában, a kéményseprők ugyanis nedves időben végzik a bejegyzett kéményégetéseket, hiszen esetenként erre szükség van. Kiderült: a lakók néha észre sem veszik, hogy ég a kémény, vagy olyan „békésen” lezajlik, hogy nem is szólnak a tűzoltóságnak. Szakemberek azt tanácsoltják: ha halljuk, vagy látjuk, hogy a kémény tetején szikraeső jön ki, azonnal távolítsuk el a ké- . pékét, éghető anyagokat a kémény faláról, illetve el kell zárni a tüzelőberendezés minden nyílását, hogy ne kapjon levegőt a tűz, így egy-másfél óra alatt magától elalszik. Fontos, hogy kéménytüzet vízzel oltani tilos, hiszen a kémény belső hőmérséklete mintegy ezerfokos. A kéményseprőnek azonban mindig szólni kell, mert a kémény falazatán felhólyagosodik, megkeményedik, porózussá válik a kátrány, nem mindig ég le teljesen, muszáj eltávolitani. ■ Varga A. Ideiglenes diákigazolvány helyett sorszámozott igazolás. - Változott a diákigazolványok kiállítását és felhasználását szabályozó jogszabályi környezet, amely érinti a vasúti utazások során tanulói kedvezményeket igénybe vevő utasokat - közölték a MÁV-nál. Ennek megfelelően az igényelt, de még el nem készült diákigazolványok megérkezéséig az oktatási intézmény a diák kérésére igazolást ad ki ideiglenes diák- igazolvány helyett. A vasúti utazáskor a jegyvizsgáló csak ezt fogadhatja el. A tanuló 15 napon belül az utasleadási lappal együtt utólag is bemutathatja a kedvezményre jogosító iratát, ebben az esetben a pótdíjat nem kell befizetni, az utólagos bemutatás díja 1300 forint ■ Harsányi Miklós Diákjegy. Sokba kerülhet, ha valaki nem figyel oda a változásra Kulcskérdés nyilván, hogy beengedték -e a lakásba a kéményseprőt. Az ügyvezető azt mondta: nagyon észrevehető, hogy kevesebb az emberek pénze, cégüknek is több a kintlévősége emiatt, illetve nyilván ez az oka, ha zárt ajtókat, üres házat talál a kéményseprő. A kéményseprési díj pedig nem sok, egy kémény egyéves díja ezer Mi vezet kéménytíízhöz? kéménytüzek esetében a leggyakoribb a koromtűz, de a kéménybe épített gerenda, a koromzsák, tisztítóajtó hiánya vágy rossz állapota, a repedt kéménytest, a füstcső helytelen bekötése, a szakszerűtlen kürtő toldás is okozhat tüzet (Folytatás az 1. oldalról) Skandináv lottó i. 4 5 11 13 21 28 30 ii. 1 7 14 26 27 31 33 A 6. heti nyerőszámok ? *" HÍRSÁV PROGRAMAJÁNLÓ OLVASÓI ÜZENETEK BALATONFÖLDVÁRON a közösségi házban 15 órakor Bibliai előadássorozat. FONYÓDON a könyvtárban 16.30 órakor Balatoni Filmklub Makk Károly Liliomfi című filmjének vetítésével. KAPOSVÁRON az Együd Árpád Kulturális Központban (képünkön) a Kaposvári Polgári Casino rendezvényén 18 órakor „Fordulópontok és érdekességek Kaposvár 300 éves történetében” címmel Nagy Zoltán helytörténész előadása; 18 órakor Élet Reform Klub: a pihenés, az egészséges alvás, relaxálási technikák - stressz nélkül. A kaposszentjakabi művelődési házban 14 órától a Hóvirág Nyugdíjas Egyesület foglalkozása, 15.30-tól hagyományos cigánytáncoktatás gyermekeknek a Fund Cigány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szervezésében. A Liszt Ferenc Zeneiskolában 18 órakor a fuvolista versenyzők hangversenye. A KE Művészeti Kar épületében 19 órakor Reginaid Rose: 12 dühös ember című darabja a III. éves színművészhallgatók előadásában, rendező: Kelemen József. ZAMÁRDIBAN a közösségi házban 18 órakor kulturális hozományszemle. Ajánljon programot ön is! 882/528-153 Hirdesse meg rendezvényét! 882/528-113 TALÁLT KULCSOK. Kaposváron, a Táncsics utca és a 67-es út kereszteződésében találtunk egy kulcscsomót. A szerkesztőségben átvehető! DEIT, Világosodjál! Elfelejtetted, hogy Gy. F. nem vett fel illetményt, hány évig is? 0. V. miért? Egy volt Fidesz-párti VÉLEMÉNY. Infláció alatt a béremelés, mely a kiskeresetűeket érinti hátrányosan. Ajövedelemadó módosításával a megtakarítást közel ötszáz- milliárd forinttal a tehetősek gondját megoldotta az új kormányunk. A többi (a zöm) boldoguljon, ahogy tud, ami maradt neki. Jól van ez így? * Miért van az, hogy a somogyi honatyáink lakhatási támogatása több, mint a havi fizetésem? Na, ezért is tartunk itt! Ha tőlem függne, minimálbért kapnának! Megnézném, hogy tetszene, ha ennyiből kéne finanszíroznia a kaját, a rezsit, a hitelt, a pelenkát, a tankolásról már ne is beszéljek! Horváth Gábor Balatonföld- vár * Nem semmi! Igazán bicskanyi- togató dolgok történnek, és olvashatok a portálon. Egy új roma állami alkalmazott megér az országnak 2,5 miiiát. Ennyibe kerülhet nekünk, nyomoroncoknak. Aztán lesz belőle hú de „díszpinty”, aki hú meg ha, az érdekeikért, nekik, de nagyon megharcol. Aztán gondol nagyot, mert már rutinja van külföldből (EP) és politikai menedékjogot kér Kanadában? Na, ne má! Oszt jöhet a következő 2,5-ért! Rohadt jól megy nekünk! Nekem meg tíz darab receptet kéne gyógyszerre konvertálni. Egyéni szoc. probléma, de nagyon elfújta már a téli szél a jólneveltségem! k BÉRKOMPENZÁCIÓ. A prémium éves közszférás ismét kimaradt a bérkompenzációból. Azt ígérték, senki nem járhat rosszabbul. Valaki nem mond igazat, „csak” 10 ezer forinttal kevesebb a bérem. Egy leírt közszférás TÉL Ötven évvel ezelőtt három méter magas hófalak között mentem két kilométert iskolába oda s vissza. Rokonom halálát december 19-én 2 mm hó és jég okozta, Nekem nagyon tele a hócipőm! Hülye tél! kj NTERNET. Megdöbbentő, hogy az internet pótolja a családot, a szabadidőt, a nagyszülőket, nincs közös program, beszélgetés, nevelés, milyen felnőtt válik az ilyen családokban? BESZAKADVA. Szegény magyar milliomos, jó dolgában nem tudja, mit csináljon vagy feltűnési viszketegsé- ge van! Ebből is látszik, hogy a pénz és az ész nem áll egyenes arányosságban! Hol kell dolgozni, hogy ilyen verdém legyen? Vagy talán apuci és anyuci tette a kicsi fia alá a luxus autót! Én a jogsijukat is elvenném, a va- gyonosodási vizsgálaton felül! Gábor * Aki terepjáróval rámegy a Balatonra, az nagyon hülye. Hogy azokat a terepjárókat is csak ott kellett volna hagyni, az biztos! kj MALÉV. A demokratikus kormányok idején repültek a Malév-gépek, Orbánék alatt pedig nem! Ez a tény, a többi csak lózung, hiába próbál kétségbeesetten a feljelentésügyi kormány(?)biztos vissza mutogatni! A nyugat elvesztette a bizalmát ebben a kormányban! Már-már komikus, hogy a lízingcég órák alatt visszavette a gépeit, nehogy ellopják, mint a magánnyugdíjkasszát! Laci bácsi Várjuk üzeneteiket a 20/968-9444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, hozzászólnának cikkünkhöz vagy feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, nyomják a mobilt!