Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-08 / 33. szám
Nincs vége a Kulcsár-ügynek labdarúgás Semmilyen papírt nem írt még alá Szombathelyen Kulcsár Kornél: A mezszám és a zöld-fehér szín marad, a klub változik Ötödik edzőmeccsét is megnyerte a Rákóczi Átalakulóban a balatonlellei együttes jatékoskerete Megerősítette a játékoskeretét a labdarúgó NBIII Dráva-csoport- jában a tizenegyedik helyen „telelő” Balatonlelle SE együttese. A klub hivatalos honlapján tette közzé a változásokat. Eszerint hárman ugyan távoztak a klubtól, ám négyen érkeztek is. Pfeif- fer Bence, Timbókovics Péter és Makarész András tavasszal már nem szerepel a csapatban. Előbbi két éve nyáron érkezett a Ba- laton-partjára. Tavaly ősszel ösz- szesen tizenegy alkalommal - háromszor kezdőként - lépett pályára a leheleknél. Pfeiffer Bence tanulmányai miatt távozott a csapattól, a kapus Timbókovics Péter térdsérülése okán visszatért Zalaegerszegre, Makarész András pedig már ősszel sem jutott játéklehetőséghez. ■ Kovács Norbert, Molnár Ákos, Gál Balázs és Balogh László is Balatonlellére érkezett. Az érkezői oldalon eddig négy nevet jegyezhetünk. A 23 esztendős - a Fonyódi Petőfi Sportegyesületben kezdő, ám a Badacsonytomajtól átigazolt - Kovács Norbert leginkább belső védő poszton bevethető. Ősszel tizenhárom bajnokin, valamint kettő Magyar Kupa összecsapáson volt kezdő. Kovács nem érkezik egyedül, hiszen két csapattársa is követi Badacsonytomajból Balatonlél- lére. Egyikük Molnár Ákos ballábas belső támadó középpályás. Ő is játszott a Fonyódi Petőfi Sportegyesületben és megfordult a Lengyeltóti Városi Sportegyesületben is. Társuk, a korábban az NB Il-es Kaposvöl- gye Vállalkozók SC Nagyberkiben is szereplő Balogh László a csatárgondokat enyhítheti Készéi Ferenc vezetőedző együttesében. A negyedik érkező a mezőhe- gyesi Gál Balázs, aki védekező középpályásként segítheti a klubot. A játékos Balatonlellén kapott állást, ami segítséget jelentett a szerződtetésében. A Szombathelyi Haladással készül a 20 esztendős Kulcsár Kornél, de még sem az átigazolási papírját, sem pedig a (fél plusz négy évre szóló) szerződését nem írta alá. Fenyő Gábor- Milyen papírt írt alá a vasi megyeszékhelyen?- Mármint én? Egyelőre még semmilyet. A Haladás és a Rákóczi mindenben megegyezett már egymással, én azonban még sem az átigazolási papírt, sem pedig a szerződésemet nem írtam alá - mondta a 20 éves Kulcsár Kornél.- Pedig mindenki úgy tudta, hogy fél plusz négy évre szóló szerződést kötött Szombathelyen.- A reményeim szerint egykét napon belül rákerül a szignóm.- Eddig miért nem került rá? Merthogy mindenki úgy tudta, már minden rendben a Kulcsár-ügyben.- Szeretném, ha a szerződésembe bekerülne egy fix kivásárlási ár. Ehhez azonban a szombathelyi klub tulajdonosainak a beleegyezése is szükséges, akik csütörtökön ülnek majd össze.- Miért bizalmatlan? Végtére is Ön minden idők legdrágább Hali-játékosa, több mint 20 millió forintot fizettek - pontosabban fizetnek - Kulcsár Kornélért a Rákóczinak.- Szó sincs bizalmatlanságról. Fiatal vagyok, s ha lehetőségem adódik, szeretném magam kipróbálni külföldön is. Márpedig egyáltalán nem mindegy, hogy a Haladás mekkora összeget kér(ne) értem. Vagyis nem a kivásárlási ár összegével van gond - nem titok egyébként, hogy 500 ezer euróról van szó -, hanem azzal, hogy ezt rögzíteni szeretném a szerződésemben. ötödik felkészülési meccsén is győzelmet aratott a tegnaptól Horvátországban edzőtáborozó Kaposvári Rákóczi. Az ellenfél a horvát másodosztályban szereplő NK HaskZagreb csapata volt, amelyet 3-1-re vert a Rákóczi Pavlovié, Mustapha és Zsák góljaival. NK HASK ZAGREB-KAPOSVÁRI Rákóczi fc 1-3 <i-2) Pula. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC: I. FÉLIDŐ: Posza - Farkas P., Graszl, Major, Jánvári - Fenyvesi, Hegedűs - Pavlovié, Mustapha, Katona - Grumic. II. félidő: Horváth L. - Okuka, Zsák, Addo, Gujic - Horváth T., Kovács O. - Pavlovié, Safaric, Balázs B. - Grumic. vezetőedző: Sisa Tibor GÓLSZERZŐK: Pavlovié (12.) Mustapha (40.), Zsák (90.).- Vagyis ha valaki bejelentkezne félmillió euróval a zsebében, azonnal mehetne.- Elvileg igen.- Ez érthetően sem a régi klubjának (a Rákóczinak 30 százalék jár, ha tovább adják), sem pedig új szombat- helyi munkaadójának nem igazán tetszik. Ha ugyanis jól játszik - kívánjuk, hogy így legyen! -, lehet, hogy többért is vinnék.- Pedig roppant egyszerű a képlet: akkor vigyenek többért. Megegyezés kérdése csupán. A félmillió euró a legalját jelenti.- Mi van akkor, ha a Haladás tulajdonosai nemet mondanak?- Nem hiszem, hogy így történne. Akkor nem fizetnének értem ennyit.- A hétvégén Ausztriában az Admira Wacker csapatával játszott előkészületi mérkőzést a Haladás - Kulcsár Kornél nélkül.- Semmilyen összefüggést nem kell keresni a két ügy között. Az egyik edzésen sajnos meghúzódtam. Hétfőn is még az orvosnál vizitáltam, kedden kora délután viszont a többiekkel együtt én is autóbuszba ültem; péntekig Telkiben edzőtáborozunk.- Van-e valamilyen különbség egykori és jelenlegi csapatának az edzésmunkája között?- Van, de erről hiába is faggat, nem szeretnék semmit mondani.- Látjuk-e még valaha Kaposváron zöld-fehér színekben?- Persze, hiszen május 12-én lesz a Rákóczi-Haladás ütközet, s a Hali színe is ugyebár zöld-fehér, mint ahogy a 10-es mezszám is (meg)maradt... De komolyra fordítva a szót semmi nem elképzelhetetlen. Az idő majd eldönti. Keményen büntették a bundázókat Kupadöntőre hangol a Fino legénysége röplabda mk Nemzetközi előkészületi mérkőzéseket játszanak a kaposváriak Újabb kemény büntetéseket hoztak az ítészek nemzetközi bundabotrány kapcsán. Ezúttal a Dél- kelet-Ázsiát is behálózó ügy egyik fő helyszínén Malajziában tiltottak el 18 ifjúsági korú (U21- es korosztályú) labdarúgót. A Maláj Labdarúgó Szövetség évekre „kivonta a forgalomból” a bűnösöket, amiért manipulálták a mérkőzések eredményeit egy helyi kupa tavalyi sorozatában. A három csapatban szereplő fiatal labdarúgók edzője - aki maga is fő érintettje az ügynek - talán elgondolkodik a történteken, miután soha többé nem vállalhat semminemű munkát ebben a sportágban. A Magyar Kupa négyes döntőjére való minél eredményesebb felkészülés jegyében két nemzetközi barátságos mérkőzést is játszik a Fino férfi röplabdacsapata az előttünk álló napokban a kaposvári Városi Sportcsarnokban. A szlovén Muraszombat elleni találkozó szerdán 19 órakor kezdődik, a horvát Eszék pedig a jövő kedden vendégszerepei a somogyi megyeszékhelyen, 18 óra 30 perces kezdettel. A belépés mindkét találkozóra ingyenes. Demeter György vezetőedző tanítványai történetük 15. Magyar Kupa elsőségét szeretnék megszerezni: a fővárosi torna elődöntőjében február 17-én pénteken a Csepel lesz az ellenfél, a másik ágon a Demeter György nemzetközi edzőmeccseken élesíti a formát Kecskemét és a Dunaferr csatázik majd a továbbjutásért. A döntőt február 19-én, vasárnap 19 órától rendezik. A négyes döntőnek a Vasas Fáy utcai sportcsarnoka ad otthont. A hölgyeknél a BSE egymást követő harmadik végső győzelmét gyűjtheti be, míg a férfiaknál a Fino-Kaposvár zsinórban hetedik sikerére készül. Földvári Péter, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) főtitkára az eseményt felvezető, keddi sajtótájékoztatón elmondta, azért esett a választás a fővárosi helyszínre, mert a szervezet által kiírt pályázatra nem volt jelentkező, így a finálét az MRSZ rendezi meg. Hozzátette: a Fáy utcai csarnok semleges helyszínnek tekinthető, egyik csapatnak sem szolgál otthonául, mivel a Vasas női együttese a Folyondár utcában vívja hazai meccseit. A férfiaknál a Kaposvár a Csepellel, a Kecskemét pedig a Dunaferr gárdájával találkozik a legjobb négy között, míg a nőknél BSE-Nyíregyháza és Vasas- Gödöllő párharcokra kerül sor.- Úgy gondolom, hogy a Kaposvár együttese minden tekintetben kilóg ebből a mezőnyből, ráadásul Geiger András személyében olyan meghatározó játékosuk van, mint senki másnak a mai magyar mezőnyben - nyilatkozta Tamás Zoltán, a Csepel vezetőedzője. Négyes döntő küszöbén a siófokiak KÉZILABDA A Siófok KC- Galerius Fürdő első osztályú női kézilabdacsapata története során első alkalommal jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé, mely a keddi sorsoláson az egyetlen még állva maradt alsóbb osztályú együttest kapta ellenfelének, a Budapest SE-Főgázt. Kijelenthető - nem lebecsülve a Budapest SE- Főgázt - a négyes döntő egyik résztvevője Imre Vilmos együttese lesz. (zk) Két bronz is jutott Vajda Nikolettának tenisz Két bronzéremmel zárta Vajda Nikoletta a Budapesten rendezett Hun- garo Casing Kupa II. kategóriás korosztályos országos teniszversenyt. A Kapós TC 14 éves reménysége egyéniben és párosban is - a BSE teniszezőjével, Kobulniczky Lucával egyetemben - felállhatott a dobogó alsó fokára, (fg) Játékosokat keres a balatoni klub labdarúgás Fiatalok jelentkezését várják az első osztályú FGSZ Siófok utánpótlását adó Siófoki Bányász SE korosztályos csapataiba. A klub a Szépvölgyi úti Beszédes iskola műfüves pályáján tart to- borzót február 11.-én, szombaton, ahol kilenc órától a 2000-1999-ben, tíz órától a 1998-1997-ben, tizenegy órától a 1996-1995- ben, tizenkét órától pedig a 1994-1993-ban születettek jelentkezhetnek, (zk) Megkezdődött az önkéntesek toborzása téli olimpia Két évvel a rajt előtt megkezdődött az önkéntesek toborzása a 2014-es szocsi téli olimpiára. Oroszország szerte 24 toborzó központot állítanak fel. A szervezőbizottság kedden közölte: több mint 200 ezer, 18 és 80 év közötti jelentkezőt várnak - ez nyolcszoros túljelentkezés lenne. Szenzációs formában kezdte meg a felkészülési időszakot a Forma-l-be % jíilllMl ílllllSIIlilii, .ííJMít. it., két évnyi ralizás után Lotus-színekben visszatérő Kimi Ráikkönen, aki a legjobb eredménnyel rajtolt a r Jt!. ' í'jj, "fi! *|Éí jSpirT í|j8 ^ “t| jerezitesztelés nyitónapjának délelőttjén. Ráikkönen már hétfőn Is megtett 22 kört az E20-as Lotus-szaf ||ljL-------jgjjn :i : . - igaz, akkor csak az egyes és a kettes sebességi fokozatokat használta az andalúztai versenypályán JL JLip JL HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S 10.00 A PÁL UTCAI FIÚK D bérlet; 14.30 A PÁL UTCAI FIÚK E bérlet *280253* www.csiky.hu Corner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGram. r* .. in nemzetközi pénztramzfer I U U ■ I U . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 288,50 295,49 USD 220,00 226,99 CHF 239,00 246,90 ÉRVÉNYBEN: FEBRUÁR 7. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS