Somogyi Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-20 / 17. szám

Iszapömlés: vádemelés tizenöt ember ellen A VÖRÖSISZAP-KATASZTRÓFA ügyében tizenöt ember ellen vádat emeltek a többi között halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt meghaladó vagyoni hátrányt okozó közveszély­okozás bűntette miatt. Az ügyész a vádiratban vala­mennyi vádlottra végrehaj­tandó szabadságvesztés ki­szabását indítványozta. Lecserélik a rendszámtáblákat? az autók rendszámtábláinak cseréjével növelné a 2012-es költségvetés bevételeit a Nemzetgazdasági Miniszté­rium - értesült a hvg.hu. A tárca nem erősítette meg a feltételezést, a portál szerint az Európai Bizottságnak küldött jelentésben tettek ígéretet erre: az idén 12 mil­liárd forintot hozhat az eb­ből befolyó illeték. A csere jelenleg 8 500 forintba kerül táblapáronként. Az NGM visszautasítja Kopits kijelentéseit A NEMZETGAZDASÁGI tárca tegnap visszautasította Kopits György, a Költségve­tési Tanács (KT) volt elnöke kijelentéseit a tárca munká­járól. Kopitsot sértett ember­nek tartják, aki nagyon sze­retne újból a KT elnöke len­ni. Kopits a Heti Válasznak azt mondta: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek nincs már hi­telessége sem belföldön, sem külföldön, ezért meg kell válni tőle. Kopits élesen bírálta Matolcsyt r BET-áruszekció (forint/tonna, 01.19.) MALMI BÚZA 2012. január 52 000 TAKARMÁNYBÚZA 2012. január 48 000 TAKARMANYKUKORICA 2012. január 51500 OLAJNAPRAFORGÓ 2012.január 118 Ó0Ö REPCE 2012. január _______________130 000 MN B-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2012. január 19-én: 1€ 1$ 1CHF X X X 302,74 Ft 234,97 Ft 250,58 Ft-3,78 Ft -4,59 Ft -1,92 Ft Álmukban támadtak a turistákra Etiópia Ma érkezhetnek haza a terrorakció magyar túlélői, köztük egy sebesült Az Etiópia Afar tartomá­nyában lévő Erta Ale vul­kánhoz tartott az a cso­port, amelyet támadás ért kedden. A két magyar ál­dozat holttestét jövő hét elején szállítják haza. Vég Márton Fábián Tamás 53 éves geográfus és Szabad Gábor 39 éves kutató­orvos az Etiópiában turistákat ért terrortámadás két magyar áldo­zata, az egyik sérült túlélő, Vizler Csaba pedig a Szegedi Biológiai Kutatóközpont dolgozója - közöl­te tegnap az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tan­széke. Nem egyetemi szervezésű tudományos utazáson, hanem az egyetemen dolgozók saját szer­vezésű tapasztalatszerző útján vettek részt. A szerdán hazatért Szilassi Péter főiskolai docens Afar tartományt Etiópia legveszé­lyesebb területének nevezte, en­nek tudatában ketten lemondtak erről az utazásról. „Amikor szem­besültünk a költségekkel és a ne­hézségekkel, akkor először mind úgy döntöttünk, hogy ezt kihagy­juk. De egy nappal később öten Virágokat és mécseseket helyeznek el az Etiópiában megölt Szabó Gábor portréja előtt munkatársai, Szegeden úgy döntöttek: mégis megnézik az Erta Ale vulkán környékét. Va­lószínűleg nem tudta elképzelni Tamás, hogy ügy menjen haza, hogy ezt nem látta” - mondta Szilassi.- A két magyar áldozat holt­testét a jövő hét elején szállíthat­ják haza. Pénteken várhatóan egy menetrend szerinti repülőjárat­tal Magyarországra érkeznek az etiópiai merénylet magyar túlélői- közölte a kormányfő szóvivője. Szijjártó Péter elmondta: a Ter­rorelhárítási Központ (TEK) egy­sége csütörtök hajnalban megér­kezett az etióp fővárosba, és fel­vette a kapcsolatot a terrortáma­dás három magyar túlélőjével. Hajdú János, a TEK főigazgató­ja közölte: ha probléma adódna, a magyar légierő repülőgépe, mely az egyiptomi buszbaleset áldoza­tait is hazaszállította, ezúttal is rendelkezésre áll. Az első hírek­kel szemben a turistacsoportot az alvóhelyén támadták meg, nem a járműveikre nyitottak tüzet. A ter­roristák egy embert azonnal, né­gyet menekülés közben lőttek le. Hajdú szerint egyértelműen túsz­szedő akció történt, a gyilkossá­gok oka egyelőre tisztázatlan. Va­lószínűleg nem voltak fegyveres őrök a turistacsoport mellett, így tűzharcról sem tudnak. Túl veszélyes vidék A vulkánikusán aktív, termé­szeti adottságaiban egyedül­álló, de veszélyes Afar tarto­mányt évente csupán pár száz turista keresi fel. Min­denkinek lefénymásolják az útlevelét, és regisztrálják a személyeket. Minimum két te­repjáróval szabad közlekedni 10 méteres követési távolság­ban. A Külügyminisztérium összességében a határövezet elkerülését javasolja, mivel „véletlenszerűen kiválasztott célpontok elleni terrorista merényletek bekövetkezését nem lehet kizárni". A kórházi kezelésre szoruló magyar sérültet nem lőtték meg, hanem rejtőzködés közben egy szakadékba ugorva csípőzúzó- dást szenvedett. A két magyaron kívül két németet és egy osztrá­kot öltek meg, két németet és két etiópot pedig elraboltak. Valószí­nűleg a támadást a szomszédos Eritrea által támogatott szepara- tisták hajtották végre, ahová a foglyokat hurcolták. Nem lehet változtatni a járások tervezett számán! hét fővárosi körzet, a járások száma pedig 168 lesz, ezen nem lehet változtatni! - hangoztatta tegnap Navracsics Tibor mi­niszterelnök-helyettes Veszp­rémben. A közigazgatási és igazságügyi miniszter közölte: megkezdődött a konzultáció a járásokról, tárcája honlapján ja­nuár 29-éig jelezhetik a telepü­lések, ha a tervezetthez képest más járáshoz akarnak tartozni. „Ez a járások számát nem érin­ti, a 168 járás és a hét fővárosi körzet fix szám, ami azt is jelen­ti, hogy ha valaki új járást akar alakítani, azzal kell számolnia, hogy abban megyében egy má­sik járást kell megszüntetni” ­magyarázta a miniszter. Navra­csics elmondta: sorolhatná, hogy az országban hány város szeret­ne a tervezetten felül járásszék­hely lenni, de „a pénz is véges, nekünk az a célunk, hogy haté­kony rendszert hozzunk létre. Az államigazgatásban pedig a haté­konyság elsődleges szempont". Korábban például önálló járás kialakítását kérte a Közigazga­tási és Igazságügyi Minisztéri­umtól a leendő Gödöllői járás­hoz sorolt Veresegyház, illetve a térségében elhelyezkedő továb­bi kilenc település. Budaörs pe­dig azt jelezte, hogy nem szeret­nének a majdani Budakeszi já­ráshoz tartozni. ■ Hősként emlegetik a magyar hegedűst A balesetet szenvedett Costa Concordia elsőként azonosított halálos áldozatáról, Fehér Sán­dor magyar hegedűművészről hősként emlékezett meg a nem­zetközi sajtó. A többi között az amerikai ABC News, a CBS News, a New York Daily News is mind megemlíti, hogy a 38 éves zenész síró gyerekekre adott fel mentőmellényt, nyug­tatgatta őket, mielőtt elindult kabinjába megkeresni imádott hangszerét, ami végül a végze­tét okozta. A cikkek és a videók kom- mentjeiben hősként, nagy em­berként búcsúztatták, többen ki­emelték a különbséget Fehér Sándor tette, és a hajó kapitányá­nak viselkedése között. Az uta­sok cserbenhagyásával megvá­dolt, és a katasztrófa okozójának nevezett Francesco Schettino ka­pitány azt állítja, hogy „nem akartam lelépni, hanem segítet­tem az utasoknak egy mentőcsó­nak vízre bocsátásában”. Egy csörlő megakadása miatt azon­ban beleesett a csónakba, s már nem volt lehetősége visszatérni a süllyedő hajóra. Ezt az olasz la­pok erősen kétségbe vonják, fő­ként azért, mert a mentőcsónak­ban ekkor már ott ült a hajó má­sodik és harmadik tisztje is. ■ ,|Jj Megkezdődik a területalapú támogatások (SAF>S) második részletének kifize- f ^ ^ „ „ „ tése - jelentette be tegnap Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Mintegy 142 mii- | * 1 HsúC - ;; gr® í liárd forint jut el a gazdákhoz. 2011 októberében 173 ezer gazda 135 milliárd forint-.IVi •. ‘Jít# :iiá 1 előleget kapott, így a 2011-es SAPS-támogatás összesen közel 280 miRiárd forint lesz. JLiJLJ jJLJ JL | \ ­HIRDETÉS Ajánlatunk 2012. január 31-ig érvényes. Előfizetési ajánlatunk kizárólag az adott megyei napilap terjesztési területén lakóhellyel/tartózkodási hellyel rendelkező előfizetők által vehető igénybe. Kérjük, hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődjön a megyei napilap helyi tarifával hívható ügyfélszolgálati telefonszámán. Az ajánlatot azok a természetes személyek vehetik Igénybe, akiknek az előfizetést megelőző 3 hónapon belül a megadott előfizetői személyes adatokkal és/vagy előfizetési címen nem volt érvényes, az ajánlatban feltüntetett magazin előfizetése. Megrendelé­sét követően az előfizetési díj kiegyenlítésére számlacsekket küldünk. Az előfizetés időszakáról és az első kézbesítendő lapszámról a számlacsekken talál Információt. Az előfizetési díj számlacsekken megadott batáridőig történő kiegyenlítése esetén az előfizetés a számlacsekken megadott Időszaktól Indul, későbbi befizetés esetén az előfizetés kezdete 1 hónapot tolódhat. Az előfizetésre és adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az Előfizetői Üzletszabály­zatban találja a www.aslapok.hu oldalon. Akciókód: 1889

Next

/
Thumbnails
Contents