Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-08 / 287. szám
14 HIRDETÉS 2011. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP Kutyafogak gyöngyökből újragondolás Törzsi kultúra ékszerei a mai korba átültetve A marcali Bertalan Edit gyermekkora óta foglalkozik gyöngyfűzéssel is. Az amatőr kedvtelés előkelő díjat hozott neki Amatőr kedvtelésből, díjazott pályamunka. Harmadik díjat kapott a Néprajzi Múzeum pályázatán a marcali Bertalan Edit alkotása. Vigmond Erika Óceániai színek és formák magyar szemmel. A Néprajzi Múzeum pályázata Bíró Lajos óceániai gyűjteményéhez kapcsolódott: pápua ékszereket és öltözékeket kellett megjeleníteni a mai kor igényeinek megfelelően, hogy akár a hétköznapokban is viselhetők legyenek. A pályázati felhívásra összesen 89 jeligével ellátott pályamű, ezen belül 61 ékszer és 28 öltözékterv érkezett be, 31 alkotótól. A marcali Bertalan Edit, aki gyermekkora óta foglalkozik hobbiszinten gyöngyfűzéssel is, öt különböző ékszer-szettel nevezett. - Lehetőséget kaptunk arra is, hogy a Néprajzi Múzeumban tanulmányozzuk a jellegzetes tárgyakat - tette hozzá Bertalan Edit. - Megfigyeltem azok természetes színeit, a formáit, s az anyagban előforduló formákat is. Kiválasztottam a látottakból néhányat, s azokat újragondoltam, megterveztem az én elképzelésem szerint. így élesztette újjá a halacskamotívumot, a kagyló-melldíszt, a kutyafogakkal díszített nyakláncot, a teknőspáncélból, piros bogyókból, vagy éppen orchideaháncsból készült karkötő mintáit és színeit gyöngyfűzéssel. A harmadik díjat az alkotónak a Kutyafog jeligés munkája hozta. - Az óceániai népeknél a kutyafog és a disznóagyar a gazdagságot jelképezte. Ha valakinek sok kutyafog volt a nyakában felfűzve, azt mutatta, hogy képes eltartani több négylábút is, tehát gazdag. A kutyafogat gyöngyből, horgolt láncelemekkel készítettem el. Nyakláncot és karkötőt is formáztam ilyen módon - folytatta Bertalan Edit. A Néprajzi Múzeumban a díjátadáson, divatbemutató keretében minden elkészült ruha- és ékszerkollekciót felvonultattak. HIRDETÉS 55. házassági évfordulóját ; |ÉN|f } 1J Nagybajomban sM PERÁK JÓZSEF és neje TÓTH MARGIT Ez alkalomból sok szeretettel köszönd^ 'tol ^ és jó egészséget kíván: szerető családjuk-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------. Ma ünnepli 60. házassági évfordulóját NIESELBERGER BALÁZS ÉS NEJE Ez alkalomból sok boldoságot kívánunk gyermekeitek,unokáitok és dédunokáitok '"■■W - - >' - . flSSSSKMüS’^ Ma ünnepük ’ 60. házassági évfordulójukat NIESELBERGER BALÁZS KIRCHNER ESZTER fi ^4 Szeretettel köszönti őket \ §1 MF fia, lánya, menye, 3 unokája V Jgf Á és 5 dédunokája. .... NYEREMÉNY SORSOLÁSUNKAT 2011. december 9-én 14-16 óráig BRwj tartjuk a Kapós Rádióban Önöknél minden jól ÁLL? Mert nálunk IGEIM!!! Merevedési zavarok kezelése. Urológiai magánrendelés: 06-20/541-7007 PROMÓCIÓ Ismét segítettek az építőiparis diákok Az Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium kőműves és festő szakiskolai tanulói a szakmai gyakorlat keretében - a Toponári Általános Iskola felújításához hasonlóan - részt vettek a ■ Péntel toponári Kálvária jubilál kápolna felújításé- kapós nak kivitelezési tőipar munkálataiban. A képző diákok, szakoktatójuk vezetésével a vakolási és homlokzatfestési munkálatokat végezték el. A kápolna újra régi szépségében pompázik, ünnepélyes átadása december 10- én 15 órakor lesz. Az elvégzett munka minősége Ismét megmutatta az építős diákok és oktatóik szakmai tudását és a munkához való hozzáállását, hiszen a rossz időjárási körülmények között is helytálltak. Az építőipari egyébként az idén ünnepli alapí- n tásának 25. évforl dulóját. A jubileumi épí- mi ünnepség pénszak- teken 10 órakor ikola. kezdődik az iskolában. Ekkor mutatják be az évfordulóra készült, Emléklapok című kiadványukat is. ■ Pénteken jubilál a kaposvári építőipari szakképző iskola. SAJTÓKÖZLEMÉNY Széchenyi terv KÖRNYEZETTUDATOS FEJLESZTÉSEK A KAPOSVÁRI RENDŐRKAPITÁNYSÁGON UNIÓS TÁMOGATÁSSAL 2011.12.07. A Környezet és Energia Operatív Program keretében nyert támogatást az ., így is tehet!- Környezettudatos fejlesztések a Kaposvári Rendőrkapitányságon" című mintaprojekt megvalósítására a Kaposvári Rendőrkapitányság. Kedvezményezett: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság A mintaprojekt célja volt a Kaposvári Rendőrkapitányság környezetterhelésének csökkentése, és minta közvetítése a lakosság részére a környezettudatos életmódot és technológiákat illetően. A Kaposvári Rendőrkapitányság a mintaprojekt keretében hulladék megtakarítást eredményező fejlesztésként nagyteljesítményű 2 oldalas nyomtatókat, tölthető akkumulátorokat szerzett be, ivóvíz megtakarítást eredményező fejlesztésként víztakarékos csapokat szereltetett fel, esővízgyűjtő tartályt telepített, az épületében teljes szelektív szemétgyűjtést valósított meg, növelte az újra papír használatot. A mintaprojekt révén a Kaposvári Rendőrkapitányság az etektromos hálózat korszerűsítésével, energiatakarékos világítótestek beépítésével, napelemről töltődő LED alapú térvilágítással jelentősen csökkentette a Rendőrkapitányság épületének energiafelhasználását. A projekthez kapcsolódott egy lakosságot célzó kommunikációs kampány is. A viselkedésváttozásra ösztönző kommunikációs kiadványok, Road Showk, nyílt napok, helyi média megjelenések és oktatócsomagok révén a Kaposvári Rendőrkapitányság célja, hogy megismertesse a lakosságot az épületfenntartással kapcsolatos új technológiákkal, és energia, valamint anyagtakarékos szemléletet közvetítsen. A Kaposvári Rendőrkapitányság a mintaprojekttel demonstrálni kívánta, hogy elkötelezett a fenntartható életmód mellett. A projekt költsége összesen 130.976.110 Ft volt, 100% támogatás mellett. A mintaprojekt ünnepélyes záró rendezvényére 2011.12.08-án 11.00 órakor kerül sor a Kaposvári Rendőrkapitányságon. A rendezvényen beszédet mond Búzás László r. alezredes a Kaposvári Rendőrkapitányság vezetője, és Mergancz Sándor r. dandártábornok, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Kaposvári Rendőrkapitányság 7400 Kaposvár. Szent I. u.U/C. »«™tiF,)i«u,í!iug,™i.sés mmwmmtmmmmmmm ' www.uisjechenyitcrvgovhu __ J Te l:82/502-700 _____ WW W.pOliCG.hu/SOmOQy ApmyoMa* Európai Unió l*mog—WJ tirovm ReyonMi Fajleurtm Alap UratnanaróuáttMn v atomi mag www.ujszechenyiterv.gov.hu Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638 I A projekt az Európai Untó támogatásával, az Európai I Fajtesztási Alap társfmanszirnzásáOan valósul mag HIRDETÉS HIRDETÉS HEJ ALFA* TÓTH KaP°sv*rt Bajcsy Zs. u. 2. Tel.:82/417-440 Kaposvár, Szent László u. 5. Tel.: 82/419-819-nyílászárok- ... . , .... ' . ' . Szántott lambéria, hajópadló, uvegtegla. szegelylecek. műanyag. Alapítva 1 yy 1 |a nytlászárók akár szarkazelkészen i$, asztalosoknak, Siegenia WWW.alfatoth.hu ablak, ajtó vasalat. Mllesi felületkezelő lazúrrendszer kaphatói TÖRZSÖK TEMETKEZÉS Kaposvár, Dombóvári u. 1. Temetkezési szolgáltatás az ország egész területén Tel.: 82/410-500 Halottszállitási ügyelet éjjel-nappal (ünnepnapokon is) + 36-30-256-5444 +36-30-636-7003 V • _________________________________________ r P ROMÓCIÓ Új utakra terelték a csapadékvizet Tótiban Akadálytalan utakat kapott a csapadékvíz Lengyeltótiban: 67 millió 354 ezer 876 forintból rendezték az elvezetést. A beruházás a korábban befejezett munkákkal megoldotta a település legfontosabb csapadékelvezetési gondjait. Zsombok Lajos, Lengyeltóti polgármestere a projekt zárásaként elmondta: régi gond volt, hogy egy-egy nagyobb esőzés után ingatlanokat, kerteket, tereket, utcákat öntött el a víz, komoly károkat okozva a városnak és a lakóknak is. Ugyanakkor jelentős költséggel járt a károk utáni tisztítás, fertőtlenítés, helyreállítási munka. Ennek megoldásaként uniós támogatással a belterületi főbecsatlakozó csapadékvíz-elvezető rendszerét egységesítették és a becsatlakozó szakaszait a megfelelő kapacitásúra építették át. A városban összesen 2608,4 méteren alakítottak ki újakat, illetve újították fel az elvezetőket. 1336 ember szabadult meg így a csapadékvíz-gondoktól. A fejlesztéshez segítséget is kapott a város: a Lengyeltóti belterületi vízrendezése II. ütem elnevezésű projektre az önkormányzat, az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél Dunántúli Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott pályázatán 63 millió 987 ezer 132 forint támogatást nyert. cJjJÉpílőipofi