Somogyi Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-13 / 240. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KORKÉP Helyi árucikkekkel csábítanak Kaposvár Új termékek színesíthetik a piaci boltot, beszállítókkal tárgyalnak A helyi élelmiszerekből legyen még gazdagabb a Kaposvári Áruk Boltjának kínálata - jelezte több olvasónk. Jó páran kissé egyhangúnak tartják a yálasztékot, s egyúttal nagyobb hírverést csapnának az üzletnek. Harsányi Miklós Korábban sokan felkapták a fejüket, amikor bejelentették a nagypiacon található bolt megnyitását. Bár számos kaposvári, illetve somogyi kis és nagy élelmiszer- ipari cég termékei fellelhetők az üzletben, több vásárló amondó: van mit javítani a felhozatalon. Szmolka János, az egyik kaposvári vállalkozás munkatársa általában teljes kiőrlésű vagy rozskenyeret és zsemlét szokott venni. Szerinte örvendetes lenne, ha ezután még több kaposvári sütöde termékei közül válogathatnának a betérők.- Törzsvásárlóként jól ismerem a Kaposvári Áruk Boltját és szomorúan tapasztalom, hogy nem kell hosszú ideig sorba állni az üzletben - magyarázta Koponya Ottó kaposvári nyugdíjas. - Akciókra, bemutatókra volna szükség, ám ennél lényegesebb, hogy minél több helyi vállalkozást csábítsanak az üzletbe. Elsősorban kaposvári cégekre gondolok és nem feltétleHelyi értékek. Sok vásárló az eddiginél is bőségesebb választékot szeretne a kaposvári termékekből nül a megye távoli településein működő vállalkozásokra. Egyed Károly, egy gesztenye - feldolgozásra és -eladásra szakosodott kaposvári cég igazgatója szerint a sikerhez nélkülözhetetlen, hogy folyamatosan fenntartsák a vásárlók érdeklődését. Ehhez viszont újdonságokra van szükség. Cégük egyelőre nem szállít a piaci boltba, ám ha vállalkozásukat megkeresik, egészen bizonyosan tető alá hozzák az üzletet. Hiába keressük az ország egyeüen cukorgyárának, a kaposvári Magyar Cukor Zrt. termékeit is a Kaposvári Áruk Boltjában.- Pedig fontos lenne, hogy helyi cégként jelen legyünk és bemutassuk kínálatunkat - emelte ki Csima Ferenc, a vállalat vevőszolgálati és logisztikai vezetője. - Amúgy ha sikerül kialakítani a lokálpatrióta vásárlói kört, akkor hosszú távon eredményes lehet egy ilyen bolt. Ha nem, akkor kérdéses a jövő.- A kezdetektől fogva folyamatosan bővül az áruválaszték, mely főként kaposvári, de más somogyi árukkal is kiegészül - számolt be Gonda László, a Kaposvári Nagypiac Kft. ügyvezető igazgatója. Jelezte: a boltban különleges dolgok is megtalálhatóak. Ide sorolta többek közt a halfelvágottat, a grillnyársat, a forrócsoki italport és a szóródobozos cukrot. A minőségi, drágább cikkek - például különféle biomézek, magas gyümölcstartalmú kistermelői lekvárok, olajok és szemes kávé - mellett kifejezetten olcsó, de kiváló termékek is kaphatóak. Az igazgató elismerte: egész termékvonalak - példaként említette a konzerveket - hiányoznak. S mit hoz a jövő? Alighanem tovább bővül a felhozatal. Egy gyümölcslégyártó cégen kívül jelenleg egy édesség-előállítóval tárgyalnak. Jakó: mindkét fél nyert a megállapodással A Somogy megyei Fidesz területi választmánya kedden beszámolót hallgatott meg a kormány és a megyei önkormányzatok között nemrégiben létrejött megállapodásról. Jakó Gergely, a Fidesz somogyi elnöke szerdán az ülés kapcsán a megyeházán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a megállapodás értelmében januártól az állam átveszi a megyei önkormányzat intézményeit, és 180 milliárdos adósságát. - Utóbbi rendezéséről tárgyalások kezdődnek a hitelezőkkel - hangsúlyozta -, S meggyőződésünk, hogy az állam jobb feltételekkel tud majd tárgyalni. Minden reményünk megvan arra, hogy a kincstár az adósság újratermelését meg tudja akadályozni. A megállapodásról szólva Jakó Gergely hangsúlyozta: a kormány nem jogi személy, tehát közjogi, polgárjogi értelemben szerződést nem köthet - A megállapodása a felek egyoldalú politikai szándéknyilatkozata - emelte ki -, aláírása polgárjogi értelemben sem a közgyűlés elnökére, sem a megyei önkormányzatra kötelezettséget nem ró. Á megyei önkormányzatok kiszabadulhatnak az adósság- csapdából, és erőiket a területfejlesztésre összpontosíthatják. A megyei intézmények dolgozóinak és az ellátottaknak a biztonsága jelentősen nő. Ezzel a megállapodással a legerősebb szövetséges partnert nyerték meg maguknak az önkormányzatok, de nyertes a kormány is; mert megnyerte magának és céljainak a megyéket. ■ Márkus Kata HIRDETÉS Egymillió forintos kart okozott a tűz a Videotonnál Becslések szerint több mint egymillió forint kár keletkezett a Kaposvári Videotonnál történt tűz során. Erről Gerber András, a vállalat igazgatója szerdán tájékoztatta lapunkat. Megírtuk: a legnagyobb kaposvári foglalkoztatónál kedden este ütött ki a tűz, személyi sérülés nem történt. A cég igazgatója szerdán elmondta: az úgynevezett klímaszekrény gyulladt ki, amelyben a cégnél gyártott alkatrészeket tesztelték. A vállalat megfelelő biztosítással rendelkezik, a kártérítéssel kapcsolatos eljárás rövidesen megkezdődik. Vélhetően műszaki hiba okozhatta a bajt. ■ Harsányi Miklós HIRDETÉS Csíp a chips CSÍPI A SZEMEMET a chips- adó. Főleg azóta, hogy meghallottam: képviselői javaslatra azt tervezik, hogy többek között a kávét is megadóztatják. Azóta keserűbb a reggeli italom és napközben is érzem ezt a fura mellékízt. Azt mondja egy vendéglátós, hogy mindez csak két-három forinttal drágítja a duplát. Elhiszem neki, bár hozzáteszem, hogy itt is érvényes a sok kicsi sokra megy elve. A chipsadóval az állítólag egészségtelen élelmiszerek fogyasztását kívánják visz- szaszorítani. Azt gondolom, kevés sikerrel. Mert ha ennek a logikának a mentén gondolkodunk, akkor előbb-utóbb chipsadóval lesz terhelt egyebek mellett a szalonna és a zsíros kenyér, az ebédhez elfogyasztott fröccs és a sör is. TUDOM ÉN, hogy az államnak pénzre van szüksége. Nekem pedig valamilyen szabadságra. Hadd dönt- sem el én, hogy mi a jó és mi a rossz nekem. Mit szeretek, mit eszem meg jóízűen és mit nem. A müzlit például nem szeretem, a tej ára meg már így is magas. Időközben az is kiderült, hogy nem a termelők kapnak sok pénzt, hanem a forgalmazók és a feldolgozók. így aztán a termelők ha tehetik, otthon árulják a szokottnál zsírosabb tejet, s a közösségi étkezdékbe a vaj helyett margarint adnak az embereknek. Bár állítólag ez egészségesebb, de túl sok a jelző körülötte, hogy elhiggyem valamelyiket. A vajat viszont sokkal jobban szeretem, mert természetes táplálék. szóval, várom, hogy a cseppet sem ideális súlyúnak mondható honatyák milyen ötletekkel állnak még elő azért, hogy pénzt lehessen szerezni az állami költségvetésnek. A szigorításokat, ha rajtam állna, először náluk vezetném be. Amíg ez nem történik, addig továbbra is csípi a chip- sadó a szememet. Az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. közleménye Értesítjük a Kaposváron közlekedőket, hogy szeptember 26-tól várhatóan október 20-ig a Bartók Béla utca 83-89 sz. épületek előtt gázvezetéket építünk. A Bartók Béla és a Táncsics Mihály utca kereszteződésében lévő autóbusz megállót erre az időszakra a Kőrös utca bejáratához helyezik át. A gázvezeték építés idejére a Kőrös utca lezárásra kerül. Köszönjük türelmüket és megértésüket! &on Hálózat ^^lelenor ! lonor.hu Pillants be a Telenor vadonatúj üzletébe Kaposváron, a Fő utcában! i Régi készülékedet BhhEhB 5000 Ft-ért beszámítjuk! • Hozd el régi mobiltelefonodat, • válassz egy újat üzletünk aktuális kínálatából, • köss új, Okostarifa vagy Alaptarifa előfizetést hűségnyilatkozattal, • es mi 5000 Ft kedvezményt adunk neked a készülék árából! Az 5000 Ft-os kedvezmény kizárólag a megújult Telenor Értékesítési Ponton (7400 Kaposvár, Fő u. 16.), 2011. október 13. es 15. között érvényes, uj Okostarifa vagy Alaptarifa előfizetés vásárlása és hűségnyilat kozat aláirasa esetén. A kedvezmény a lakossági akciós készülékek hűségnyilatkozattal érvényes arából kerül levonásra. Amennyiben az előfizető tarifahuséget is választ, akkor a kedvezmény a vonatkozó árból kerül levonásra, más kedvezménnyel nem vonható össze, és részletfizetéses konstrukcióban nem érvényes. Amennyiben az uj készülék ára kevesebb, mint 5000 forint, a készülék 0 forintért elvihető. A Telenor a különbözet értékét nem téríti meg. A kedvezmény készpénzre nem váltható. A kedvezmény további feltétele, hogy a leadott mobilkészülék az IMEI-száma alapján azonosítható legyen, valamint a készüléket leadó előfizető a készülék tulajdonjogáról nyilatkozzon. Telefonos Ügyfélszolgálat: 1220. www.tetenor.hu