Somogyi Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-03 / 206. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP Nem hagyhatták Vilit és Valit meghalni a rádiós Segélyhívót nyomtak a vízibiciklis, a büfés, az intenzíves orvos és a vasutas kezébe is Bartha László az 1999-es napfogyatkozáskor a katasztrófavédők sátrában Majakovszkijt szavalt („Elment a Nap... ”), mert úgy érezte, akkor éppen az illik oda a legjobban. Rádióamatőrnek készült, amióta csak az eszét tudja, de már harminc is elmúlt, mire levizsgázott. Előbb még cébézett, „az első szerkentyűmhöz egy nagyobb antennát vettem, amivel már nemcsak három saroknyi távolságot tudtam elérni, hanem a kerület szélét is. ” Divat lett a rádió az autóban, Bécsben volt a legjobb beszerző hely és miközben megalakította az első budai CB-klubot (a pestit meghagyta másnak), már spanyol, holland, angol kollégákkal teremtettek összeköttetést, igaz, „illegálisan, merthogy a magyar törvények csak a határokon belüli, magyar nyelvű forgalmazást engedték meg. ” NYUGHATATLAN emberként „kitaláltam, szervezzünk segélyközpontot, ahová befutnak a hívások, az információk. Ennek már országos híre ment. A Tabánban jó helyre tettünk antennát és egészen Eíatvanig elrádióztunk. Amikor felhívtam a tűzoltókat hogy ég egy nyaraló Budakeszin, nem azt kérdezték, honnan tudjuk, hanem hogy hová menjünk. Még a József Attila Szabadegyetemen is adtam órákat, rádiózásból. ” A RÁDIÓBAN HALLOTTA a felhívást: kísérőt keresnek a romániai forradalom idején a segélyszállítmányok mellé. Nem habozott, háromszor kelt útra, „otthon lányom hallgatta az adás-vételt, volt úgy, hogy lekapcsoltuk a rádiót, nehogy bemérjenek és kilőjenek bennünket ” a zamárdi s.o.s. az elmúlt két évtized története. Rádióik és tagjaik, mint mondja, „alvó ügynökeik” ma is „lezsírozva”, ugrásra készen. Az elnök pedig e közben már az év nagyobbik részét Németországban tölti. Illegálisan vízimentőztek, URH- rádiót nyomtak a vízibiciklisek, balatoni büfések kezébe. Mára „elcsendesedett” az éppen húsz éves zamárdi S.O.S. segélyhívó alapítvány. Az év több mint felét ma már Bartha László alapító elnök sem idehaza tölti. Fónai Imre- Emlékszem, a kilencvenes évek elején a siófoki helyi rádió is „S.O.S.-pont” volt, ott surrogott a stúdióban az URH- rádió, de tudtuk is, hogy éppen hová vonulnak a tűzoltók...- A City Rádiót is bevettük a hálózatba- felelte Bartha László. - ló rádiókat tudtunk beszerezni, került a vízibiciklishez, a tóparti éttermeshez, de a vasútállomástól a kórház intenzív osztályán át az orvosi rendelőkig számos helyre. Egy gombnyomás a rádión és már készítették a betegnek az ágyat az intenzíven. Ilyen azóta sincs, mármint mentőautóból közvetlen összeköttetés az intenzív osztállyal.- Sok halálos vízi baleset történt akkoriban a zamárdi szabad strandon, valójában ez keltette fel az ön érdeklődését is? Ennek köszönhető az S.O.S. alapítvány?- Pontosan. A fővárosból a Balatonhoz keveredtem, itt is próbáltam segíteni, mert én ilyen vagyok. Egy balesetnél én vagyok az első, aki megáll. Számos esetben tudtam is segíteni, mert nekem már harminc évvel ezelőtt is volt rádió az autómban. A telefonhelyzet a Balatonnál is katasztrofális volt 1990 körül. Úgy fulladtak emberek a vízbe, hogy esélyük se volt arra, hogy valaki segítséget hívjon számukra. Zamárdiban évente hatan- nyolcan fulladtak a vízbe. Azt mondtam, ez tűrhetetlen.- S nekilátott megszervezni az S.O.S.-t. Könnyen ment?- Felpezsdült a vérem: megcsinálni itt is ami Pesten bevált, csak sokkal korszerűbben, szelektív hívóval, nem zajos, URH-frekvenciával. A polgári védelem még hullámsávot is kijelölt számunkra. Rengeteg kilincseléssel, de minden várakozást fölülmúló összefogás jött létre, százezres céges, önkormányzati támogatásokkal. Mindenki érezte, nagy űr tátong e téren a Balatonnál. A Dédász egy öreg UAZ-t adott 500 forintért, motort bele a kaposvári katonaság. Telefonos EKG-s rohamkocsink akkor a legkorszerűbb volt az országban. Érdekes, de a siófoki temetkezési vállalkozó volt az egyik legkomolyabb támogatónk, még ha más is lett volna amúgy az érdeke, nem a mentés...- S aztán már jöttek is az emlékezetes esetek...- Egy fiatal fiút kidobtak a vonatból Balatonszemesnél. Rohamkocsit, helikoptert riasztottunk. Őrzöm az édesanya köszönő levelét, amiben tájékoztat: a fiú már jobban van. Vagy a sok halálos vízi baleset után majdnem az utolsó: Vali meg a Vili, a két német esete. Ötszáz méter hosszan senki se volt, aki bemenjen segíteni nekik, mi meg ott álltunk a parton „leesírozott” mentőhajóval. Mert ugyan kitaláltuk mi Nánási Ákos doktorral - aki ma is az alapítvány alelnöke, s a zamárdi vízimentő egyesület vezetője -, hogy a rádiós hírközpont mellett a vízimentéssel is bővítjük a tevékenységünket, csakhogy nem kaptunk rá engedélyt. Vilit és Valit azonban nem hagytuk meghalni. Azt mondtam: megyünk és mentünk.- Lett is belőle ribillió, nagy médianyilvánosság...- Mentőhajónkat, amit hivatalosan sose tehettünk volna vízre, az akkori megyei rendőrfőkapitány, Ferenczi László aláírásával, a vízirendészet révén kaptuk meg. Az említett eset után toboroztam össze a sajtót és a médiahad előtt demonstratíve tettük vízre a hajót, hangsúlyozva, hogy nincsen rá engedélyünk. Az volt az első, hogy bejelentkeztünk rádión a vízirendészetre, suth Rádió rip< el is szaladt a ’ rendőrségre és kapitánynak sz gezte a kérdést hogyan lehetséges, hogy belső égésű motort tesznek a vízre, rá- f adásul en- g e d é 1 y ;j nélkül? Madarász Zoltán azt felelte neki: . a jogszabály belső égésű motor üzemeltetését tiltja, azt nem, hogy a vízen ilyen legyen. A törvény szerint ugyanBartha László: hasznosak a régi rádiós rendszerek, bizonyítottak a japán földrengés után akkor mindenkinek kötelessége, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel és a legjobb tudása szerint életet mentsen, mert ha nem, cserbenhagyást követ el. Ha tehát kifut a hajó - magyarázta a kapitány -, meg kell vizsgálni, miért ment ki. Az életmentés mindenek fölött áll, ám ha pe- cázni mennek vele, szigorúan fellépünk ellenük, ezt mondta. Szó szerint tudom ma is, megvan a felvétel. Ha vízirendőrök találkoztak velünk a vízen, azt mondták: ha itt vagytok, nekünk itt nincs dolgunk.- Mennyi ideig mehetett az illegális mentés?- Nem sokáig. Nem egyesület, hanem alapítvány vagyunk, ez volt a baj, ezen az m szón véreztünk el. Elmentem a legvégsőkig, a Legfelsőbb Bíróságig, ahol elutasították a kérelmünket a vízimentésre. Amikor vége volt a tárgyalásnak, azt mondtam: bíró úr kérem, szeretném látni, amikor a következő áldozat hozzátartozójának a szemébe néz. Fenyegetett: kivezettet. Nem kell, magamtól is távozom - feleltem és otthagytam. A bírósági ítélet után törvénytisztelőként már nem folytattam a szélmalomharcot.- De a vízimentést folytatták mások Zamárdiban...- Igen, méghozzá alelnökünk, Nánási Ákos doktor vezetésével. Az elmúlt tíz évben nem is történt ott halálos vízi baleset.- Vagyis megérte. A korábbi összetűzései is a „hatalmasságokkal”?- Már az „átkosban” is szemet szúrtunk a hatóságoknak a jól működő budai CB-klubunkkal. Álb'tólag valamelyik kerületi rendőrkapitány segítségével visz- szavonták a rádióengedélyünket. Reklamáltunk, hiába. Közben a fővárosi tanács felkért, hogy mutassam be a cébézést a nagyközönségnek az őszi BNV-n. Ekkor már jól működött a segélyhívó hálózatunk, a zamárdi S.O.S. budai őse. A tanács járt közben végül, hogy visszakaphassuk az engedélyt. De tudtuk, hogy folyamatosan figyelnek bennünket a belügyi szervek. Azt is megtudtam, hogy egy bizonyos Soós századoshoz „tartoztunk”. Felhívtam, s meginvitáltam hozzánk, mondván: ne másodkézből kelljen megtudnia, mi történik nálunk a klubban. Rádióztunk, semmi ártalmasat nem csináltunk.- De csinálhattak volna?- A rádió fegyver is lehet, fel lehet használni ellenséges célokra is. És ez innentől már politika. Sokan támadtak bennünket fű alatt. Amikor azonban a Népszabadság | egész oldalas cikket írt rólunk, a tanácselnök elvtárs magához hívatott és megkérdezte: . Bartha elvtárs, mire I van szükségük? Én meg mondtam, hogy kellene már egy rendes rádió, ami a klubé. Mibe kerül, kérdezte, mire én rávágtam: 25 ezerbe. A szeme se rebbent, pedig akkor ötezer forint körül kerestem.- Van létjogosultsága ma is a régi rádiós rendszereknek?- Határozottan igen. A tervek szerint a katasztrófavédelem digitális rendszere mellett is használni akarják. A német rendőrautókban is két rádió van, a hagyományos, meg a korszerű. A japán földrengéskor is összeomlott a kommunikáció, de a jó öreg rövidhullámú és URH-rá- diók működőképesek maradtak... Gyerünk a moziba be: 1909-ben építették föl az Apollót emelt fejjel Előrelátóan alakították a műsorpolitikát, 1956. október 23-án a Viharban nőttünk fel című filmet vetítették A19- 20. század fordulóján egy új művészeti ág, egy addig nem ismert szórakoztató műfaj jelent meg Kaposváron, alig lemaradva a világ-, illetve az országos premier mögött: a kinematográfia, azaz a film. Egy olasz vándormozis már 1899 tavaszán előadásokat tartott a Ferenc lózsef Szállóban, amely a mai Irányi Dániel utcában állt. 1902-ben már Grünwald Mór, a kaposvári Fiume kávéház bérlője is mozgófényképeket mutogatott a nagyérdeműnek. 1909-ben pedig kifejezetten mozi céljára is emeltek épületet a János (a későbbi Dózsa György) utcában. Ez utóbbi volt a művészetek ógörög Előző heti feladványunk: Az egykori Apolló (Szabad Ifjúság) mozi épülete védnökéről, a napistenről elnevezett Apolló Színház, városi kirándulásunk mai állomáshelye. (Ne tévesszen meg senkit a „színház” elnevezés, hiszen az új műfajra hirtelenjében nem találtak jobbat. „Villamos színháznak” is nevezték, hogy kevésbé legyen félreérthető.) Az Apolló Színház első műsorán humoros és drámai jelenetek váltakoztak, a vásznon mozgó szereplők közül persze a betörő és a cowboy sem hiányzott. Itt jegyezzük meg, hogy egy vándormozis már 1906 májusában levetítette az első szexfilmet Kaposváron. Az Apolló mozi igazgatója, Kozma Sándor igyekezett komolyan vermi a filmes mesterséget. Neki köszönhető, hogy az első magyar nyelvű filmszakkönyv is a somogyi megyeszékhelyen jelent meg 1911-ben, miután a jeles igazgató lefordított egy német szakmunkát. Néhány hónappal a világháború kezdete előtt a Kaposváron forgatott első riportfilmet is bemutatták: szintén Kozma Sándor készítette a városi „jégünnepélyről”. Érdekes, hogy a kaposvári mozik milyen előrelátóan alakították műsorpolitikájukat 1956 forradalmas napjaiban. Október 23-án a kaposvári Kiosz-Béke moziban éppen a Viharban nőttek fel című filmet vetítették... ► Bővebben: S0NUNE.hu Ugye milyen szép ez az épületrész? Vajon hol látható? írja meg: Somogyi Hírlap Szerkesztősége, 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/A, vagy emeltfejjel@sonline.hu
