Somogyi Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-14 / 215. szám
SPORT 10 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. SZEPTEMBER 14., SZERDA Világbajnoki aranyérmet szerzett a magyar női öttusaválto Ingyen tempók a tanórán program Minden másodikost megtanítanak úszni Kaposváron Kovács Zsófia vízimentőként is a legjobbak köze vágyik A magyar staféta az úszást követően állt az élre, majd a lovaglás,és a lövészettel kombinált futás során óriási csatában megtartotta elsőségét, a második helyen végző németekkel szemben. A Kovács, Gyenesei, Tóth trió korábban a hagyományos csapat- versenyben is remekelt, s második lett. Ezzel Gyenesei Leila az Építők AC Kaposvár és az Álba Volán kettős igazolású sportolója egy arany- és egy ezüstéremmel zárta a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa vb-t. ■ Kun Z. A Kecskemét ellen is győzelemre tör a Csurgó Nem sokat pihenhetnek a Csurgói KK játékosai, mert a szombati mezőkövesdi kirándulás után szerdán 18 órától már hazai pályán szerepelnek a Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga harmadik fordulójában. Az a Kecskemét lesz az ellenfél, amely az elmúlt bajnokságban a Csurgó mögött végzett, és mindig sikerült legyőzni Avar György tanítványait Ugyanakkor masszív társaság a Kecskemét, több szlovák válogatottal a soraiban. A felkészülés során is találkoztak egymással a csapatok, ahol szintén somogyi győzelem született. A papírforma egyértelmű csurgói sikert ígér, ami elvárás is. Persze az úgymond kötelező győzelmek sokszor nehézre sikerednek, de a két pont sorsára nyugodtan fogadni lehet. Érdekesség, hogy a junior válogatott egyik erőssége Antal Szabolcs kölcsönben épp Kecskeméten szerepel, és a hírek szerint nem is rosszul. A táblázaton jelenleg a hírős városiak egyel a csurgó előtt a harmadik helyen vannak, mert az első két mérkőzésüket a Mezőkövesd és a Tata ellen biztosan hozták. Természetes, hogy így az elején ennek a helyezésnek még nincs túl nagy jelentősége, de az óvatosság azért nem árt. A két sérült csurgói iránytó Vadkerti, és Simon még nem játszhatnak, de a hírek szerint szépen javulnak és talán már a jövő hét végén esedékes tatabányai rangadón rendelkezésre tudnak állni. TÓTH T. (Folytatás az első oldalról) A mintaértékű programról további részleteket a Városi Fürdőben tartott bemutató úszásórán és sajtótájékoztatón árultak el. Megtudtuk: az ingyenes úszásoktatásba a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola összes önkormányzati tagiskolájának második osztályos tanulója bekapcsolódik. Ez összesen huszonegy második osztályt, ezen belül 514 tanulót érint. A programhoz csatlakozott még a NBA Katolikus Általános Iskola és Gimnázium második osztálya, további huszonnyolc tanulóval.- Kinek, mi a kedvenc tantárgya? - érdeklődött a medence melletti térben várakozó iskolásoktól Szita Károly, Kaposvár polgármestere. A gyermekektől sorra záporoztak a különböző válaszok. A nebulók egybehangzóan mondták, nagyon örülnek annak, hogy idén az úszás is bekerült a tanrendbe.- Én már korábban is jártam úszni, a jövő héten már a kétméteresbe is bemegyek - mondta egy piros pólós kislány, aki szemmel láthatóan nagyon lelkesen készült a csobbanásra. Közben az üvegfallal körbekerített medencetérben valósággal pezsgett a víz. Mintegy huszonötén gyakorolták az edzők által kért mozdulatsorokat. A tudásszint persze eltérő, hiszen vannak, akik már óvodás koruk óta részt vettek a különböző vízhez szoktató foglalkozásokon. Ők mindenképp előnyben vannak azokkal szemben, akik csak most próbálják ki milyen is a felszínen maradni. Az edzésen részt vevők, valamint a tréning előtt várakozó diákok között mindössze két gyermeket láttunk, akik egyelőre pityeregve vették tudomásul, hogy innentől életük szerves részévé válik a vízi lét. Remélhetőleg azonban ők is hamarosan ugyanolyan vidáman és önfeledtem lubickolnak majd, mint azok a társaik, akiket a foglalkozás végén alig lehet kiparancsolni a medencéből. A második osztályos gyerekek egy jól kidolgozott tematika szerint haladva, a tanmedence és foglalkozásokat követően, a második félévből mélyvízben is folytatják a tanulást. A tervek szerint a tanév végére pedig kéA diákok döntő többsége vidáman tempózott a medencében A PROGRAM KÖLTSÉGEI tSBMMH A tanórai úszásoktatás teljes fedezetét a kaposvári önkormányzat finanszírozza. Költségek a 2011/2012-es tanévben: medencebérlet eszközbeszerzés A program jól illeszkedik Kaposváron 10 éve egyre bővülő iskolai testnevelést segítő alábbi projektekhez: • 4-6 osztályosok tanórai mélyvizes úszása (2-300 diák) a Városi Fürdőben. • Tanórai keretek között ingyenes kor- csoiyaoktatás a Jégcsamokban (költsége évi 8 millió Ft, 1200 diák). • Ingyenesen biztosított műanyag borítású atlétikai-, valamint műfüves labdarúgó-pályahasználat a tanórákhoz a Kaposvári Sportközpont és Sportiskolában. Életet menthet a tudás Nem mondanám, hogy remekül tudok úszni, de autodidakta módon megtanultam. Elsősorban mellen tempózom, ráadásul nem csak a víz felszínén lebegve „nagymamában" szelem a habokat, ami valljuk be férfiként mégis csak szégyen lenne. Egy edző számára azért biztos megmosolyogtató a technikám. Sokkal könnyebb dolgom lett volna egy olyan lehetőséggel, mellyel most a kaposvári második osztályosok élhetnek. Ennek egy hatesztendős leány édesapjaként különösen örülök. Ami pedig a leglényegesebb; ha az ingyenes úszásoktatás miatt később egyetlen gyermekkel is kevesebb fullad vízbe, már megéri a ráfordítás, (kz) pesek lesznek két úszásnemben 50 métert szabályosan leúszni. Figyelmes gesztus, hogy a program életre hívői a szülőkre is gondoltak. Évi két alkalommal nyílt órán maguk is láthatják majd gyermekük fejlődését. A program szakmai vezetői a testnevelés órán felmentett gyermekekre is gondoltak. Számukra szárazföldön végezhető gyógytornás gyakorlatsorokat dolgoztak ki, melyek könnyedén elvégezhetők. Ennek köszönhetően ők is mozoghatnak a parton, amíg társaik a medencében tempóznak. Az iskolások díjtalan szállítását is megszervezték, külön autóbuszok hozzák és viszik a tanulókat az intézmények és az uszoda között.- Másfél évvel ezelőtt - a Kaposvár a legfontosabb elnevezésű várospolitikai célokat megfogalmazó négyéves fejlesztési terv részeként - kiemelt célként fogalmazódott meg a gondolat, hogy valamennyi Kaposváron tanuló általános iskolás gyerek tanuljon meg úszni - mondta a medence melletti rögtönzött sajtótájékoztatóján Szita Károly. - Szeretnénk, hogy a gyermekek rászokjanak a rendszeres mozgásra. Ezért megszerveztük, hogy ingyen, tanórai keretek között úszhassanak. A program költsége mintegy 10 millió forint, a teljes ösz- szeget a kaposvári önkormányzat állja. A szakemberek véleményét is figyelembe vettük az életkor meghatározásánál, így a program a második osztályosoktól kezdődik. Természetesen megfelelő oktatókra is szükség volt, így külön úszóedzőt is alkalmazunk. A cél; hogy a gyermekek tanév végén már az 50 méteres medencében is otthonosan mozogjanak. A teljesítményüket bizonyítvánnyal is elismerjük, valamint egy plasztikkártyát is kapnak, amely arról tanúskodik, hogy megtanultak úszni. Amellett, hogy a kaposvári diákok elsajátítják a sportág alapjait, s minden bizonnyal egészségesebben élhetnek majd, az induló programból a helyi vizes sportegyesületek is profitálhatnak. A tehetséges gyermekek később akár versenyzőként vehetnek részt az úszó, búvárúszó és vízilabda klubok tréningjein. Kaposvár első felnőtt női világbajnoka, azaz Kovács Zsófia újabb nagy megméretés előtt áll, hiszen a „főállásban" uszonyos úszó hölgy a spanyolországi Vízimentő Európa-bajnokságon kap szerepet.- Tegnap indultunk útnak, Budapestről Pozsonyba utaztunk, onnan pedig Alicantéba, az Eb helyszínére repültünk - kezdte Kovács Zsófia, a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE sportolója. - Medencés és tengeri, tengerparti számokban kell helytállnunk, előbbiből alaposan fel tudtunk készülni hazai környezetben is, utóbbi esetében viszont érthetően nem annyira, ám kint a helyszínen még a verseny előtt lesz lehetőségünk gyakorolni. A medencés számok tekintetében a váltóban, valamint a 100 m-es hevederes babamentésben és a 100 m-es úgynevezett sima babamentésben állok rajthoz, míg a tengerparton futás vár rám. Mivel Ebiről van szó, a nagyon erős ausztrálok, új-zélandiak és kanadaiak nélküli mezőnyben bízom a jó szereplésben. A négyfős magyar csapatot a búvárúszó Kovács Zsófia mellett egy váci kajakos és két szegedi úszóhölgy alkotja. ■ Temesvári I. Siófoki búcsú a kupától Dombóváron DOMBÓVÁRI KCSIÓFOKI KOSÁRSULI 86-73 (24-23, 29-18,15-19,18-13) Dombóvár, 100 néző. Vezette: Kollár, Csabai. SKS: Polgár (21/3), Csapody (4), Molnár A. (16), Magyar Z. (13), Hőgye (17/9). csere: Blaumann (2), Pákozdi, Ajzner, Horváth L. edző: Kertész Tamás. Kiesett a Magyar Kupához kapcsolódó, amatőrök - NB I/b- s, NB Il-es csapatok - számára rendezett Hepp Kupából a több játékosát is nélkülöző, a bajnokságot októberben kezdő Kosársuli, mely a második negyedben nem tudott ellenállni a nyáron megerősödött tolnaiaknak. ■ Keszthelyi Z. A Vajmksapat nyerte a klubok közötti pontversenyt ökölvívás A Kaposvári Sípos Richárd különdíjjal térhetett haza a nemzetközi Paks Kupáról Magabiztosak voltak az újonc otthonában Tizennégy egyesület - köztük a somogyi színek képviseletében a Ring SC Kaposvár, a Kaposvári Nehézatlétikai SE, valamint a Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület - 61 sportolóját szólították ringbe a Paks Kupa (korosztályos és felnőtt) ökölvívótornán, amelyet román sportolók Indulása avatott nemzetközivé. A SOMOGYI EREDMÉNYEK. serdülők (13-14 évesek). 48 kg: Benedek András (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület) egyhangú pontozásos vereséget szenvedett a bajnoki címvédő paksi Kovács lánostól. 52 kg: Hardi Barnabás (Ring SC Kaposvár) 3:2 arányú pontozásos vereséget szenvedett a halászteleki Vajtár Lászlótól. 54 kg: Nagy Patrik (Ring SC Kaposvár) ellen már az első menetben feladta a vecsési Varga Dávid. 62 kg: Orsós Dániel (Ring SC Kaposvár) előbb egyhangú pontozással verte a pécsi Árvái Patrikot, majd 3:2 arányú pontozásos győzelmet aratott a vecsési Bénik Viktor ellen. A 72 kg-os Nagy Györgynek (Ring SC Kaposvár) nem jutott ellenfél. juniorok (15-16 évesek). 57 kg: Horváth Tibor Flórián (Ring SC Kaposvár) előbb Kovács Ro- landot (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület), majd a paksi Vidács Istvánt verte egyaránt egyhangú pontozással; a másik ágon Tóth Richárd ugyancsak A serdülőknél a kaposvári Orsós Dániel mindkét meccsét megnyerte egyhangú pontozással verte a taksonyi Scheining Ádámot. 63 kg: Bogdán Dávid (Ring SC Kaposvár) előbb egyhangú pontozással verte a vecsési Horváth Dánielt, majd mérkőzés nélkül győzött, mivel Tóth Ádám (Kaposvári Nehézatlétikai SE) - aki az elődöntőben a harmadik menetben döntő fölénnyel győzött a halászteleki Balogh Gábor ellen- sérülés miatt nem állt ki. ifjúságiak (17-18 évesek). 52 kg: Sípos Richárd (Ring SC Kaposvár) egyhangú pontozással verte Kovács Csabát (CSM Zilah- Románia). 60 kg: Bakonyi Dávidot (Ring SC Kaposvár) a harmadik menetben sérülés miatt leléptették a taksonyi Forgács Szilárd ellen. 69 kg: Horváth Richárd (Ring SC Kaposvár) előbb egyhangú pontozással verte Prainer Richárdot (Bp. Kőbánya SC), majd 3:2 arányú pontozásos vereséget szenvedett Benkő Lászlótól (Kaposvári Nehézatlétikai SE). felnőttek (18 éven felüliek). 75 kg: Nagy Géza (Ring SC Kaposvár) egyhangú pontozással kikapott a vecsési Zsigri Viktortól. A klubok közötti pontversenyt a Vajmi Csaba vezette Ring SC Kaposvár nyerte. A legtechnikásabb ifjúsági versenyzőnek járó különdíjat Sípos Richárd, a Ring SC Kaposvár bunyósa vehette át. ■ Fenyő Gábor ASZTALITENISZ NB l/B - NŐK: DUNAÚJVÁROSI ASE- KAPOSVÁRI NAC 3:15 A Kátainé Váradi Gyöngyi irányította kaposvári együttes - Végh Anikó és Nagy Orsolya a nyáron visszavonult, a hetvenes évek óta játszó Borda Ilona viszont újra csatasorba állt - magabiztos győzelmet aratott a bajnoki nyitányon a serdülő korú játékosokkal felálló újonc Dunaújvárosi ASE otthonában. A KAPOSVÁRI GYŐZTESEK: Fekete Zs. 4, Borda 4, Hujber 3, Magyarcsik 2, valamint a Fekete Zs.-Hujber és a Borda- Magyarcsik páros. A MÉRKŐZÉS ALAKULÁSA: 0:2, 1:5, 1:9,1:13, 3:15. ■ Fenyő G.