Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-25 / 70. szám

2011. MÁRCIUS 25., PÉNTEK GAZDASÁG 7 Hoffmann: Tizenhat éves korig legyen tankötelezettség A tankötelezettséget 16 éves ko­rig kellene fenntartani - hangoz­tatta tegnap Hoffmann Rózsa a PISA 2009 címmel tartott buda­pesti konferencián. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatá­sért felelős államtitkára szerint az „államnak a gyerekek védel­méről is gondoskodnia kell, és 16 év a gyerekkor határa”. A 16 évesnél idősebbeknek nem kell kikerülniük az oktatási rend­szerből, de nem kötelező bent maradniuk az iskolapadban. A jövő év szeptemberében ha­tályba lépő közoktatási törvény a tankötelezettség felső határát 15 évre szállítja le. Hoffmann azt szeretné, hogy 3 éves kortól legyen kötelező be­kapcsolódni az oktatási-nevelési rendszerbe. A kötelezettséget kel­lő rugalmassággal kívánják értel­mezni. A rendszer bevezethető­ségéről most folynak a számí­tások, mivel 30-40 ezerrel több óvodai férőhely szükséges. A kistelepülési általános isko­lákkal kapcsolatban is azt hang­súlyozta, hogy kerülni akarják a kényszert. Ahol igénylik és a kö­rülményeket meg tudják teremte­ni, ott működjön alsó tagozat. „A felső tagozat esetében szükség van arra, hogy az osztálylétszá­mokat racionalizáljuk" - mondta Hoffmann. Számítani kell olyan­fajta összevonásokra, ahol a racio­nalitás és minőség összhangba hozható a gyerekek érdekeivel. ■ Pokorni: 2-4 éven belül még nem lesz pénz arra, hogy 170 ezer pedagó­gusnak nőjön a bére. „Két-négy éven belül nem áll rendelkezésre annyi pénz, hogy a meglévő 170 ezer pedagógus szá­mára érzékelhető bérnövekedést tudjunk finanszírozni” - hangoz­tatta a pedagógusok életpálya- modelljével kapcsolatban Pokor­ni Zoltán. Az Országgyűlés okta­tási, tudományos és kutatási bi­zottságának tagja szerint vagy át­alakítják a bérstruktúrát és a pá­lyakezdőkre fókuszálnak, előny­ben részesítik a tanítókat, mint Dél-Koreában, Szingapúrban. A másik megoldás az lehet, ha „ke­vesebb, de jobban kiválasztott pe­dagógus a záloga az oktatásnak". Pokorni szerint tisztességesebb, ha olyan megoldást kínálnak a pedagógusoknak, amit az ország pénzügyileg is meg tud oldani.* Ráfizet a renitens beteg bonus-malus Két év után törlik a listáról a hatástalan gyógyszert Bonus-malus rendszert vezetne be a betegek gyógyszerfogyasztásánál az egészségügyért feleló's államtitkárság, a gyógy­szerforgalmazókkal pedig csak kétéves szerződést kötne készítményük tá­mogatására az OEP. Az ol­csón gyógyító háziorvos többletpénzt kap. Nógrádi Tóth Erzsébet . Pár év alatt több tízmilliárd fo­rint takarítható meg az egész­ségbiztosító gyógyszerkasszájá­ban a Széli Kálmán-tervben kör­vonalazott új gyógyszer-támoga­tási rendszerrel. A szigorítások oka az Egészségbiztosítási Alap szűkös pénzforrásai mellett az, hogy világelsők vagyunk a szív­ér rendszeri és daganatos beteg­ségek miatti halálozásban, an­nak ellenére, hogy évente 100 la­kosból 26 fordul orvoshoz, s te­temes pénzt költ a közbiztosító a gyógyszerek árának támogatá­sára. Erre részben magyarázat, hogy a betegek nem az orvosi előírás szerint alkalmazzák a gyógyszereiket. Ezen változtat­na az a bonus-malus rendszer, amely szerint csak akkor kapná meg az adott készítményre érvé­nyes gyógyszertámogatást a be­teg, ha az orvos utasítását köve­ti. Ellenkező esetben például a 70 százalékkal támogatott orvos­ság árához csak 50 százalékot adna a biztosító - sorolta az új gyógyszer-politikai elgondoláso­kat Cserháti Péter egészség­ügyért felelős helyettes államtit­kár a Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetségében tegnap ren­dezett életmódnapon. Bevezetnék a „kimenet típusú” finanszírozást is. A gyógyszercé­gekkel csak kétéves támogatási szerződést kötne az egészség- pénztár egy-egy orvosság finan­szírozására, és az csak akkor ma­radhatna tovább a tb-listán, ha „hozná a gyógyuláshoz ígért eredményeket”, ellenkező eset­ben kiesne a támogatásból - mondta Cserháti. Jelenleg csak a tb-listára kerüléshez kell tanúsít­vány, amelyben a készítmény ha­tásossága mellett annak költség- hatékonyságát is dokumentálni kell, amit csak a gyógyszerek kli­nikai vizsgálatai igazolnak. Hamarosan megjelenik az a jogszabály, amely a büntetés he­lyett anyagi ösztönzéssel bírná rá a háziorvosokat a költséghaté­kony gyógyszerrendelésre. A má­sodik Orbán-kormány hivatalba lépésekor eltörölték a „korbács- rendeletet”, ez az országos átlag­nál több orvosságot utalványozó doktoroknak - saját költségükön - kötelező továbbképzést írt elő. E helyett lép hatályba az a rend­szer, amelyben 3 milliárd forint­hoz jutnának a 6800 háziorvosi praxisban gyógyítók akkor, ha részt vesznek az úgynevezett in­dikátorprogramban. Vállalniuk kellene a praxisukba tartozók rendszeres szűrését, a gyógysze­res terápiára szorulóknak pedig nem egy adott készítményt, ha­nem a betegség gyógyítására szolgáló hatóanyagot kellene fel­írniuk a receptre. Egy-egy ható­anyag ugyanis többféle elnevezé­sű és többféle áron forgalmazott gyógyszerben is megvan. Ezzel a generikus programot helyezi elő­térbe a kormányzat: az olcsóbb, lejárt szabadalmi védettségű má­solat készítmények kapnak prio­ritást az originális szerekkel szemben. A 3 milliárdos házior­vosi indikátorrendszer része még a páciensek védőoltásának válla­lása és az is, hogy csökkentsék a fölösleges és drága laboratóriumi vizsgálatok elrendelését. Cserháti közölte: hamarosan nyilvánosságra hozzák a kórhá­zak 2010. december 31-i adós­ságállományáról elkészült ösz- szegzést. A 37 milliárd forintos adósság összege megegyezik a tavaly júliusival. Az adósságspi­rál azért állt meg, mert decem­berben 31,5 milliárd forint több­letforráshoz jutottak az intézmé­nyek a központi büdzséből. Fogy a hazai orvoskar SÜRGETŐ AZ orvosi életpá- lyamodell kidolgozása, hiszen tavaly 1111 doktor kérte az egészségügyi hatóságtól a kül­földi munkavállalásához szükséges jóhímév-igazolást. 564en csupán általános orvo­si diplomával rendelkeznek, ők az egyetemet végzett fiata­lok. Közülük 2010. júliusig 165-en, a második fél évben 399-en akarták itthagyni a ha­zai egészségügyet. A közétkeztetés javítása HETVENMILLIÁRD FORINTOT költ a kormány a TÁMOP uniós forrásból az iskolai egészségfef lesztésre, benne a közétkezte­tés javítására. Elkészült a szaktárca táplálkozáspolitikai terve, amely a mostani 216 fo­rintos fejkvótát 200forinttal növelné, ennek éves forrásigé­nye 12 milliárd. Előtérbe kerül a hazai termékek felhasználá­sa, ezzel a magyar termelőket kívánják helyzetbe hozni Felülvizsgálat a Volánoknál felülvizsgálják a felnőtt kísérő nélkül utazó gyere­kek utazási szabályait, és annak eredményéről az ombudsmant a hivatalos határidőn belül tájékoztat­ják - mondta tegnap Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója. Szabó Máté ombudsman az utazási feltételek módosítá­sát javasolta, miután egy Volán buszról leszállítottak egy jegy és kísérő nélkül utazó tízéves gyereket. Jóváhagyta az EP Farkas kinevezését AZ EURÓPAI PARLAMENT (EP) tegnap Brüsszelben jóvá­hagyta az Európai Unió há­rom új pénzügyi felügyelő szerve ügyvezetőinek a ki­nevezését. Közöttük van Farkas Ádám is, aki az Európai Bankhatóság máso­dik számú vezetője lesz. A másik két ügyvezető a német Verena Ross és a spanyol Carlos Montalvo. Jogerős az ítélet Soros cége ellen helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság az alsóbb fokú bíró­ságok ítéletét, amelyben el­utasították a Soros Fund Management LLC keresetét a pénzügyi felügyelet piac­befolyásoló magatartás mi­att hozott határozata ellen. A PSZÁF 489 millió forintra büntette meg a Soros Fundot, mert megállapítása szerint 2009. október 9-én piacbefolyásoló magatartása az OTP-részvények tőzsdei árfolyamának drasztikus eséséhez vezetett. Soros: elutasították a keresetét Sikerült két reaktort biztonságosan leállítani fukusima A katasztrófában 17 ezer japánnak veszett nyoma, majdnem 10 ezer tetemet találtak Jógazda: betéteseket keres az ÓBA A japán rendőrség az összegyűj­tött tetemek számából kiindulva több mint 9800-ra teszi a két hét­tel ezelőtti földrengés és cunami halálos áldozatainak számát, to­vábbi 17 ezer embert eltűntként tartanak nyilván. A Mijagi rend­őrségi prefektúra szóvivőjének becslése szerint a két összegzés­ben lehetnek átfedések, nagyon valószínű azonban, hogy csak a régióban 15 000-nél több halott­ja van a természeti csapásnak. Sugárfertőzést szenvedett teg­nap három szakember munka közben a Fukusima 1 atomerő­műben. Miközben elektromos kábelek lefektetésén dolgoztak az erőmű 1-es reaktorblokkjában, a maximálisan megengedett sugár­zás mennyiségének mintegy 1200-szorosa érte őket. Kettejü­ket kórházba szállítottak. A mű­szaki munkálatok nyomán hely­reállt az áramellátás az 1-es reak­torblokk vezérlőtermében, a fű­tőelem-tároló medencéket hűtő rendszer azonban továbbra sem működik. Két további reaktor­blokkot sikerült biztonságosan le­állítani - szakszóval: „hidegre le­kapcsolni”-, a maradék három reaktor állapota azonban tovább­ra is bizonytalan. Szakemberek nem zárják ki, hogy füst vagy gőz formájában hasadóanyag kerül­jön ki a komplexumból. „A legna­gyobb esélye jelenleg annak van, hogy a hűtéshez-oltáshoz hasz­nált víz mos ki radioaktív anyagot A japán mentőcsapatok még ezrek után kutatnak a romok közt a környezetbe” - nyilatkozott Peter Hosemann, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ameri­kai szakembere. A korábban leginkább veszé­lyeztetettnek tartott 3-as reaktor­ban 225-ről sikerült 185 fokra csökkenteni a hőmérsékletet az utóbbi 24 órában, amit egyértel­mű pozitívumként értékelt Kiás Idehaag. A Svéd Sugárvédelmi Hatóság illetékese szerint a hű­lő erőmű annak a jele, hogy a fo­lyamatok irányíthatók, ráadásul az áramellátás helyreállításán dolgozók munkáját is segíti. -„Ha a tendencia folytatódik, április elejére túl lehetünk az atomerő­mű válságán" - nyilatkozott a svéd szakember. ■ Zs. A. Az Országos Betétbiztosítási Alap (ÓBA) kifizette a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár­nál befagyott állami garanciás betétek tulajdonosai közül azo­kat, akiket azonosítani lehetett, és várja a többiek jelentkezését- közölte Tóth István kommu­nikációs vezető. A januárban PSZÁF-határozat által bezárt Jógazdánál 1993 júliusa előtt el­helyezett - azaz máig százszá­zalékos állami garanciát élvező- bankbetétek után járó kifize­tést állami megbízás keretében végzi az ÓBA. A Jógazda bezárá­sa miatt végzett adatlementés­kor 186 állami garanciás bank­betétet talált az ÓBA, mintegy 43,5 millió forint összegben. ■

Next

/
Thumbnails
Contents