Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-25 / 70. szám

HIRSAV Kezdődik a romagyilkosok bírósági tárgyalása ma KEZDŐDIK a romagyil- kosságok tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. A 6 ha­lálos áldozatot követelő gyilkosságsorozat utolsó nyári tárgyalási napján, jú­lius közepén ítélet is szület­het. A támadássorozattal az előzetesben lévő K. Árpá­dot, K. Istvánt, P. Zsoltot és Cs. Istvánt vádolják. Raffael Sándor pólóján Cozma vérét találták raffael Sándor elsőrendű vádlott pólóján Marian Coz- mának a vérét azonosították - mondta az igazságügyi ge­netikai szakértő tegnap a Veszprém Megyei Bírósá­gon. Szerinte a vérfröccse- nés a kés kihúzása után ke­letkezett. Iván Pesic vese­szúrásánál és Cozma leszú- rásakor kétféle eszközt használtak. Szájer: Nem rejtegetjük az új alkotmányt! rosszindulatúnak nevezte a fideszes Szájer József azo­kat a feltételezéseket, ame­lyek szerint rejtegetni sze­retné alaptörvény-javaslatát a kormánypárt. A szöveg angol nyelvű fordításával kapcsolatos hírekre az EP- képviselő úgy reagált: elő­ször egy nyersfordítást küldtek Brüsszelnek, „és ez az oka annak, hogy a Nem­zeti hitvallás egyelőre nem került bele, hiszen az egy emelkedett szöveg”. Szájer: Nyersfordítást küldtek Letöltendő fogház Gerébnek bíróság Rosszul alkalmazta a fogást: kitörte a baba nyakát Keresik a fóti kettős gyilkosság tettesét Geréb Ágnest bűnösnek találták halált és maradandó testi fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben A Fővárosi Bíróság első fokon 2 év letöltendő fog­házra ítélte Geréb Ágnes szőlészt. A bíró szigorúbb büntetést szabott ki, mint amit az ügyész javasolt. Vég Márton Két év letöltendő börtönbünte­tésre ítélte a bíróság első fokon Geréb Ágnest, mert bűnösnek találta halált és maradandó fo­gyatékosságot okozó, foglalko­zás körében elkövetett veszé­lyeztetésben. Legkorábban egy év múlva szabadulhat feltétele­sen. A fogházbüntetés mellett a szülésznőt öt évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától. Egy vádlott-társát 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, három vádlottat felmentettek. Az íté­let annyiban szokatlan, hogy a bíró szigorúbb büntetést sza­bott ki, mint amit az ügyész ja­vasolt. Az ítélethirdetést hatal­mas érdeklődés kísérte, a tár­gyalóterem és a díszterem is megtelt. Pelle Andrea, Geréb Ágnes ügyvédje már korábban védence felmentését kérte, mert szerinte egyetlen vádpontban sem állapít­ható meg a szülésznő bűnössége. Az ügyész felfüggesztett szabad­ságvesztést és foglalkozástól va­ló eltiltást kért a vádlottra. A Cserni János vezette bírói tanács azonban a letöltendő fogházbün­tetéssel még ennél is súlyosabb büntetés mellett döntött. A bíró úgy fogalmazott, hogy nem azzal volt a gond, hogy mi­lyen fogást alkalmazott Geréb, hanem, hogy rosszul alkalmazta azt, és ezzel „kitörte a gyerek nyakát”. A bíró három szakmai hibát emelt ki, amely miatt a bű­nösséget megállapította: a gát­„A BÁBÁK SAJNÁLATTAL fogad­ták, hogy az ítélet kettős mércét alkalmaz: a bíróság eltérően ítéli meg a kórházi és az intézeten kívüli szülést. Civilizált országokban a bá­bák nem bíróság, hanem szakmai szervezetek előtt fe­lelnek munkájukért” - rea­gált az ítéletre a Születésház metszés elmaradása, oxitocin helytelen alkalmazása és a hely­telenül alkalmazott fogás. A perben négy esetet tárgyal­tak; Geréb háromban érintett, kettőben szülész-nőgyógyász or­vosként, a harmadikban bába­ként. Két esetben meghalt az új­szülött, a harmadikban az anya került veszélybe, őt kivérzett ál­lapotban vitték kórházba a Szü­letésházból a kihívott mentők. Gerébet tavaly október elején vették őrizetbe. Szabadon enge­déséért többször tüntettek ci­vilszervezetek, amelyek egyben azt is követelték, hogy a kor­mány rendezze az otthon szülés Egyesület. Szerintük bár a kormány megalkotta az inté­zeten kívüli szülés szabály- rendszerét, a vádhatóság to­vábbra is fenntartotta kőkor­szaki álláspontját. „A bíró­ság mai döntésével továbbra is fenntartja az otthon szülés kriminalizációját” - vélte a szervezet. szabályozását. Tavaly december végén kiengedték a börtönből, házi őrizetbe helyezték. Geréb a kilencvenes évek ele­jétől kereste a lehetőségét a há­borítatlan, természetes, az anyá­ra, a családra összpontosító szü­lés feltételeinek megteremtésé­re. Beadványokkal próbálta elér­ni az otthon szülés feltételrend­szerének kidolgozását, ám soká­ig merev elutasításban része­sült. A kormány március elején elfogadta az intézeten kívüli szü­lés szakmai szabályairól szóló rendeletet, melyet a május 1-jét követő szülésekre kell alkalmaz­ni. Mivel az otthon szülés eddig szabályozatlan terület volt, Ge­réb és társai többek között erre hivatkozva nyújtottak be kegyel­mi kérvényt a köztársasági el­nökhöz. Schmitt Pál eddig még nem döntött. Ugyanakkor tudni kell, hogy 2007-ben három évre egyszer már eltiltották szakmá­ja gyakorlásától, mivel 2000 márciusában megsértette a fog­lalkozási szabályokat egy ott­hon szülésnél, ahol meghalt a csecsemő. A bíróság szerint a vádlott tudatosan nem tett ele­get a szakmai szabályoknak. Kettős mérce és kőkorszak a bábák szerint Továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség a fóti kettős ember­ölés feltételezett elkövetőjét. A gyilkos a bűncselekményt egy családi házban követte el, ahol a rendőrök szerda este találták meg két megölt nő holttestét. Egy 39 éves asszony és 76 éves édesanyja volt az áldozat, illetve egy 3 hónapos csecsemőt is ta­láltak kiszáradva, akit kórházba vittek. A rendőrséget a feltételezett el­követő, egy 34 éves férfi levélben értesítette arról, hogy fóti házuk­ban egy csecsemő van. Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr­főkapitányság szóvivője nem árult el részleteket a levél tartal­máról és arról sem, hogy hogyan jutott el az a rendőrséghez. A férfi egyébként egy szürke Nissan terepjáróval menekül, hogyha még egyáltalán nála van az autó, és Pelády Tibor Ferenc­nek hívják, 34 éves budapesti la­kos, 182 cm magas, 100 kg sú­lyú, rövid szőke hajú. „Brutális kegyetlenséggel ölték meg a két nőt” - mondta a szóvivő. A szom­szédok nagyon rendes embernek ismerték Pelády Tibort, akik sze­rint a férfi udvarias volt, segített, bevásárolt, együtt tologatták ba­bakocsiban a gyermeküket, tehát nem gondolták volna, hogy ilyen tettet elkövet. A férfi körülbelül két éve lakott itt, élettársi viszony­ban volt a 39 éves nővel, január­ban született meg a kislányuk. ■ Élettársa előtt erőszakolták meg Saját lakásában, élettársa szeme láttára erőszakolt meg egy tizenévesekből álló részeg banda egy 46 éves nőt Vásárosnaményban kedd éjjel. Összeverték a fér­fit, majd felgyújtották az ágyneműjét. A támadás után az áldozatok egy közeli rokonukhoz menekültek, és csak másnap tettek feljelen­tést. A rendőrség még aznap őrizetbe vett egy 16, egy 17 és egy 18 éves fiút. Líbia: tényleg nem tart hónapokig a bombázás? „Folytatódnak a nemzetközi koa­líció légi csapásai Líbiában Moammer Kadhafi erői ellen, de azok nem fognak hónapokig tar­tani” - mondta csütörtökön a francia külügymi­niszter. Alain luppé szerint már szorul a hurok, amit jelez, hogy a líbiai diktátor offenzívája leállt. A nyugati koa­líció légiereje már a negyedik éj­szaka bombázott csütörtökre vir­radóan Líbiában, de egyelőre nem tudott gátat vetni annak, hogy a Moammer Kadhafihoz hű erők páncélosai lőjék a felkelők kezén lévő városokat. A líbiai lég­térzár megvalósításában résztve­vő francia vadászgépek egyike Leállt Kadhafi offenzívája a lázadók ellen. tegnap lelőtt egy líbiai repülőgé­pet. A keleti országrészben a láza­dó erők még mindig csak a kör­nyékén vannak Adzsdábíjának, amelyet több mint három napja próbálnak visszafog­lalni. „A következő fázis a békekezdeménye­zés lesz” - hívta fel a figyelmet Alain Juppé. Ennek az új fázisnak a megszervezése is szerepel az Európai Unió csütör­tök-pénteki csúcstalálkozójának témái között. Az állam- és kor­mányfők megvitatják a líbiai helyzetet, amelyről nincs egysé­ges uniós álláspont, és vélhetően a nézeteltérések a csúcs után is megmaradnak. ■ V. M. Szíria Több mint száz ember vesztette életét szemtanúk szerint rendőrsé­gi tűz miatt a dél-szíriai Daraa városban. A szíriai hatóságok azonban csak tíz kormányellenes tüntető halálát ismerték el. A közösségi oldalak segítségével a tüntetők mára újabb megmozdulást szerveznek. Balla-per: új eljárásra kötelezték a bíróságot Újrakezdődik a Bállá Irma-gyil- kosság pere, ugyanis a másodfo­kon eljáró Debreceni ítélőtábla tegnap hatályon kívül helyezte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ítéle­tét, és új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot. Elrendel­ték a 12 év fegyházra ítélt S. Sándor - az ál­dozat fia - előzetes letartóztatásá­nak azonnali megszüntetését is. A bíróság indoklása szerint „nem sikerült teljes körű bizonyítási el­járást lefolytatni az ügy részbeni felderítetlensége miatt”. Példaként említik, hogy az ál­dozat körme alatt nem találták meg a vádlott DNS-ét, de két má­sik személyét igen, ami karmo­lásból is eredhetett. Ezt a szakér­tői megállapítást meg sem említi az elsőfokú bíróság. Nem foglal­koztak azzal a pajszerrel sem, amiről a gyilkosságot korábban elismerő, majd vallo­mását visszavonó D. Lajos állította: azzal végzett az önkor­mányzati képviselő­vel. Továbbra sem tudni, ki ölte meg négy éve Bállá Irmát. Fiát tavaly májusban ítélték el, most szabadlábon van. Magyar György védőügyvéd szerint a végzés nem a vádlott vagy a vé­dő sikere, hanem az igazságszol­gáltatás dicsérete, mert a rend­szer képes korrigálni korábbi hi­báit, hiányosságait. ■ ■ Első fokon az áldozat fiát 12 évre ítélték. 0 0 Vádat emeltek Leonyid Kucsma volt ukrán államfő ellen Georgij ■Hi HIHiiH Gongadze újságíró meggyilkolásával kapcsolatban. Az ügyészség szerint Kucsma- . > ' „törvénybe ütköző utasítást adott a belügyminisztériumnak, ami az újságíró hatá- , „ _ ™ IBI - Iához vezetett". Gongadze fej nélküli tetemét egy erdőben találták meg 2000-ben. - f; HIIIiIjLüj JL ; 11 • — " • • - - ——-----------------------——.----------------—...—

Next

/
Thumbnails
Contents