Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-07 / 55. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2011. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ SPORT 11 Hengerelt a Körmend kosárlabda nb i/A, férfiar Egy negyed alatt döntöttek a vasiak A körmendiek (sötét mezben) elsősorban a harmadik negyedben harcoltak nagyon elszántan Sportok háza: új helyre költöztek a somogyi sportszövetségek Március első napján új helyre költöztek a somogyi sportszövet­ségek: a Sportszövetség, a Diák­sportszövetség és a Fogyatékkal Élők Somogy Megyei Sportszö­vetsége az egykori SMK épületé­ben, Kaposváron, a Somssich Pál utca 18. szám alatt folytatja munkáját. A Somogy Megyei Önkor­mányzat költözésének' része­ként új helyre került a somogyi „sportok háza”. A megyei sport- szövetség, a diáksportszövetség és a fogyatékkal élő sportolók szervezetének irodái csaknem nyolc évig működtek a Kapos­vári Nyomda Fő utcai épületé­ben, március elsejétől viszont az egykori Somogy Megyei Mű­velődési Központban kaptak helyet ezek a szervezetek. A re­mények szerint a somogyi sportélet képviselői a már meg­szokott színvonalon végezhetik tovább a munkájukat. Száz pont felett termelt és kapott a marcali alakulat KOSÁRLABDA NB 11, FÉRFIAK; MARCALI VSZSE- ZALAEGERSZEGI KK 115-101 (19-23, 24-18, 36-20, 36-40) Marcali, Vezette: Csabai, Koncsek. marcali vszse: Magyar V. (17/3), Kovács M. (23), Mihalics Z. (29), Horváth P. (15/15), Cso- bod L. (2). csere: Koma (20), Ág­falvi M. (9), Szíva (-), Baráth P. (-), Várfalvi D. (-), Kovács G. (-). EDZŐ: Várfalvi István. Tovább őrzi hazai veretlensé­gét a Marcali VSZSE NB Il-es ko­sárlabda-csapata. A dobogós he­lyezésért harcoló két együttes egymás ellen küzdött. Az első félidő végére kétpontos előnyre tett szert a Marcali. A második játékrészben lendületes játék­kal, jó dobóteljesítménnyel, ag­resszív védekezéssel 27 pontra növelték a különbséget. A mér­kőzés végi fizikai fáradtság mi­att gyengült koncentráció, így 14 pontra csökkent az előny. Ezzel együtt biztos győzelmet aratott hazai pályán a somogyi együt­tes. JÓK: Mihalics Z., Horváth P. Koma Krisztián, Kovács Márió. ■ Kun Z. A harmadik negyed meg­győző teljesítményével döntötte el a tartalékos Ka­posvári KK elleni csatát az MJUS-Fortress Körmend együttese az NB I/A-cso- portos Férfi kosárlabda­bajnokságban. Kun Zoltán Még teljes csapattal is nagyon nehéz dolga lett volna Körmen­den a Kaposvári KK alakulatá­nak. Fekete Ádám együttese fi­noman szólva sem egyenrangú ellenfélnek számít a vasiakkal szemben. Elegendő csupán a bajnoki tabellára pillantani. A körmendiek a harmadik, a ka­posváriak a tizenkettedik pozí­ciót foglalják el. A pillanatnyi bajnoki helye­zéssel ugyan lehet, hogy elége­dettek a körmendiek, ám a Ma­gyar kupa kiesést és az utóbbi hetekben tapasztalt hozzáállást már nem nézték ilyen jó szem­mel a vezetőség és a szurkolótá­bor tagjai. Bizonyíték erre a mérkőzés előtt rendezett szur­kolói találkozó, ahol a hazaiak vezetői világosan fogalmaztak. Akin látják, hogy nem a kívánt intenzitással teljesít, attól igen rövid időn belül megválnak és nem számítanak rá a következő szezonban sem. Nos a körmen­diek ilyen előjelekkel indultak neki a somogyiak elleni össze­csapásnak, melynek ráadásul abszolút esélyesei is voltak. Ami a vendégeket illeti még az ág is húzza a Fekete Ádám vezetőedző által irányított csa­patot. Az amerikai Dániel MJUS-FORTRESS KÖRMEND- KAPOSVÁRI KK 103-77 (25-24, 22-14, 35-14, 21-25) Körmend, Városi Sportcsarnok, 1800 néző. Vezette: Ádám, Ki­rály, Makovsky. MJUS-FORTRESS KÖRMEND: Moore (15/9), Németh I. (12/3), Ferencz (17/15), Bell (15/12), Dies (14). CSERE; Dá­vid G. (2), Boldizsár (-), Hege­dűs (10/6), Ruják (3/3), Trum- mer (10/6), Sonyák (3/3), Sömenek (2). vezetőedző; Sabáli Balázs, edző; Hencsey Tamás. Werner betegsége miatt el sem utazhatott, míg a combizom-hú- zódással bajlódó Soós Gábor ugyan ott volt, ám természete­sen nem léphetett pályára. Ennek ellenére az első félidő­ben jól helytállt a kaposvári együttes, ám ahogy telt a talál­kozó és fáradtak el a játékosok már nem tudtak olyan intenzi­tással védekezni. A körmendi­ek pedig egyre jobban belőtték KAPOSVÁRI KK: J. WilSOn (18/3), Kutasi (12/6), Medve (9/3), Kováts R. (2), Cunningham (26/3). CSERE: Fülöp (4), Ko- vács S. (4), Márkus (2), Bíró (-). vezetőedző: Fekete Ádám. edző: Filipovics Gordan. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 3.. perc: 6-7, 8. perc: 21-20, 12. perc: 27-24, 16. perc: 37-32, 24. perc: 60-44, 29. perc: 78-52, 32. perc: 82-58, 37. perc: 93-66. KIPONTOZÓDOTT: Fülöp (a 35. percben). JÓK: Németh /., Moore, Bell, magukat és főleg a harmadik negyedben eredményesen ost­romolták a gyűrűt. Az egy ne­gyed alatt összeszedett húsz­pontos különbség pedig végér­vényesen eldöntötte a csatát. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Falco- ZTE 68-65; Szedeák-Salgótar- ján 115-71; Albacomp-Kecs­kemét 77-73; Szolnok-Sopron 84-70; ASE-NYKK 95-62. Deb- recen-PVSK (lapzártakor). Ferencz, illetve Cunningham. Remekül tartotta magát az első percekben a kaposvári együttes. Elsősorban Cunningham villo­gott, aki alig öt perc alatt kilenc pontot gyűjtött. A negyed végén is partiban maradtak a több cserejátékost is bevető somogyi­ak, akik némi meglepetésre mindössze egypontos hátrány­ban voltak A folytatásban egy 6-0-ás szakasszal lépett el a Körmend, sőt Trummer duplája után 40-32-nél már időt kellett kérnie Fekete Ádám vezetőedző nek. A szünet előtt kihasználták A bajnokság állása 1. Szolnoki Olaj 22 19 3 1911-1560 0.932 2. Albacomp 22 19 3 1913-1610 0.932 3. Körmend 22 16 6 1983-1717 0.864 4. Atomerőmű SE 22 16 6 1861-1671 0.864 5. Kecskemét 21 13 8 1650-1528 0.810 6. ZTE KK 22 13 9 1774-1674 0.795 7. Szombathely 22 12 10 1824-1729 0.773 8. Sopron 22 11 11 1811-1723 0.750 9. Pécsi VSK 20 9 11 1622-1693 0 725 10. Szedeák 22 8 141808-1876 0.682 11. Nyíregyháza 22- 844 1828-1931 0682 12. Kaposvári KK 22 6 16 1767-1955 0.636 13. Debrecen 21 1 20 1587-2061 0 524 14. Salgótarján 22 1 21 1661-2272 0.523 a vendégek, hogy kimaradt né­hány körmendi távoli dobás és a ziccerekkel 42-38-ig sikerült zárkózni. A legvégén azonban Moore a negyedik triplájával to­vábblendítette a vasiakat. A har­madik negyed eleje körmendi . hármasokkal telt, így egyre meg­nyugtatóbb lett a vasiak előnye. Hamar kialakult a 20 pont felet­ti különbség, hiszen Ferencz is negyedi távoli kosarát érte eL A végjáték már csak formalitás volt csupán, hiszen harminc pont közelében maradt a Kör­mend előnye. Megkezdődik a londoni nyári olimpia ötpróba sorozata Szombaton megkezdődik az ' „EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012” versenye. A már hagyomá­nyosnak nevezhető Olimpiai Öt­próba versenysorozatot 1978. óta rendezik. A program célja, hogy minél több embert sportolásra ösztönözzön, és segítse az egész­séges életmód szokásrendszeré­nek kialakítását. Az eseményso­rozat öt sportág eseményeit öleli fel: futás, kerékpár, gyalogtúra, úszás és triatlon/duatlon. A pró­bák különböző távjain különböző pontszámok szerezhetők, ame­lyeket a próbázók a próbakönyv­ben gyűjtenek. Megfelelő pont­szám elérése után ajándékkal ju­talmazzák a résztvevőket. Az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 befejező eseménye 2012. július végén a Balatonátúszás, ahol ki­sorsoljuk a Londoni Olimpián résztvevő nyolc főt. Az Ötpróba két részből áll: az Iskolák Versenye és az általuk rendezett események - helyi próbák. Valamint a Drops Sport Kft. és szervezőtársai által szer­vezett - központi próbák. ■ Az első ötpróbás rendez­vény a Zöldpont Elet- módklub szombati Zseli­ci Gyalogtúrája lesz. Az iskolák versenyének érté­kelési rendszerén belül - a ha­gyományoknak megfelelően - a benevezett iskolai programveze­tők munkáját színvonalas aján­dékokkal jutalmazzák. A prog­ramban résztvevő iskolák prog­ramvezetői három különböző, egyedi, emblémázott sportfelsze­relést vehetnek át - a részvételi feltételekben meghatározott fel­tételek szerint. A 2012-es tanév végén megyénként és a főváros­ban győztes, második és harma­dik helyezett iskolák a tanév ér­tékelése alapján 100 eFt, 75 eFt és 50 eFt értékű ajándékcsoma­got vehetnek át, összesen 20-20 első, második és harmadik he­lyezett. A sorozat végén további 40 darab 50 e Ft értékű ajándék- csomagot is kisorsolnak vala­mennyi iskola között. A kitöltött nevezési lapot a kö­vetkező e-mail címre küldjék vissza: info@otproba.hu A központi próbákat 2011. ta­vaszán, és őszén illetve 2012. tavaszán 20 helyszínen rende­zik (Somogybán csak Kaposvá­ron). ■ K. Z. Tizenhét körmendi triplára csak öt hasonló kaposvári válasz érkezett, ez pedig döntő momentum volt Szolnokon rendezik a férfiak kupadöntőjét A továbbjutásért csatáztak Balatonföldváron sakk Huszonhét együttes vetélkedett a megyei diákolimpiái döntőn a csapatbajnoki címekért Március 13-14-én - immár har­madszor - Szolnokon rendezik a férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjét. A rendezésre csupán egyetlen pályázat érke­zett, így nem volt nagy vita az esetleges helyszínről... A legjobb négy közé a házigaz­da Szolnoki Olaj KK, az Alba­comp, a Kis-Rába menti Takarék Soproni KC, valamint az Atom­erőmű SE együttese jutott be. Az idén pénzdíjas lesz a négyesdön­tő. Valamennyi résztvevő 1 mil­lió forintot kap. A helyezések sorrendjében a kupagyőztesnek további 1 millió forint, a máso­diknak 600, a harmadiknak 300, míg a negyediknek 150 ezer forint jár majd. ■ Kun Z. Balatonföldváron a Bajor Gizi Közösségi Házban rendezték az idei tanév megyei sakk diák­olimpia csapatversenyét. A Somogy Megyei Sakkszö­vetség szervezésében rendezett versenyen huszonhét csapat mérte össze erejét. A három il­letve négy fős együttesek kor­csoportonkénti és nemenkénti bontásban ültek a táblákhoz, de egy-egy mezőnyben előfordult, hogy lányok erősítették a fiúk alakulatát. Kiss Attila versenybíró a helyszínen elmondta; amennyi­ben a somogyi iskolák sakkcsa­patai a hátralévő egy hónapos felkészülési időben megfelelő­en koncentrálják erőiket, méltó ellenfélként ülhetnek majd asz­talhoz a Szombathelyen rende­zendő országos diákolimpiái döntőn. A viadalon versenybíróként tevékenykedő sportszakember hozzátette; Misetáné Burján Anitával, a Somogy Megyei Sakkszövetség elnökével cé­lunk, hogy a jövőben a leányo­kat is minél nagyobb számban vonjunk be a Somogy megyei sakkéletbe. Tapasztalatunk, hogy a sakkozással lányoknál is nagymértékben fejleszthető a stratégiai gondolkodás, amely véleményünk szerint ma már szinte létkérdés a kiegyensú­lyozott életvezetéshez. EREDMÉNYEK, ALSÓS LÁNYOK: A legjobbak a szombathelyi orszá­gos döntőn is asztalhoz ülnek 1. Balatonlelle (Joháczi Virág, Proics Parbara, Molnár Viktó­ria), 2. Balatonfóldvár I. (Jávori Gyöngyi, Rácz Barbara, Hor­váth Mirjam), 3. Balatonfóldvár I. (Paróczi Eszter, Holovits Lili, Pál Laura, Potó Dorottya). alsós FIÚK; 1. Kaposvár, Zrí­nyi (Antal Ákos, Kelemen Sán­dor, Stadler Róbert), 2. Marcali, Mikszáth I. (Király Lilla, Job­bágy Dániel, Pálfi Péter), 3. Marcali, Mikszáth II. (Tombor Máté, Fekete Ákos, Pálfi Gergő). felsős lányok: 1. Balaton­lelle (Miseta Nóra, Kristóf Beat­rix, Kácsor Andrea, Nyakas Viktória), felsős fiúk: 1. Kéthely (Tóth Dániel, Lengyel Péter, Hamrik Bianka, Szerpák Anita), 2. Marcali, Mikszáth (Ángyán Márk, Bacskay Viktor, Kovács Botond, Ballér Bénító), 3. Balatonfóldvár (Abonyi Noel, Holovits Botond, Trombitás Vil­mos, Fehér Ádám). középisko­lás fiúk; 1. Kaposvár, Mun­kácsy (Für Katinka, Lipcsei Ádám, Székács Márk, Szerecz Tibor), 2. Kaposvár, Táncsics (Andrásofszky Dániel, Barsi Ádám, Vörös Benedek, Kerepe­si Dávid). KÖZÉPISKOLÁS LÁNY: 1. Kaposvár, Táncsics (Zakariás Fanni, Permeczky Lilla, Grátz Sarolta). A bajnokok képviselik me­gyénket az április 1-3. között Szombathelyen rendezendő or­szágos diákolimpiái döntőn. <

Next

/
Thumbnails
Contents