Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-07 / 55. szám

SPORT 12 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ Hegyi-beszéd a csoknyai drukkereknek megye i. osztályú labdarúgó-baínokság Tél a tavaszban: csípős hideg és hangulat az idénynyitón A hazaiak mondhatni az utolsó pillanatban egyenlítettek, mégis inkább a vendégek örülhettek az egy pontnak Két perccel a rendes játékidő letelte előtt egyenlített a házigazda Somogyvár Bár csak az utolsó pilla­natban egyenlített a Somogyvár, az összkép alapján a Mezőcsokonya örülhetett inkább a pont­nak, melyet kapusának köszönhetett. Vas András Némi rugdosás, jóval több anyá­zás, talán, ha fél tucat ökölcsa­pás és egy méretes sercintés, s végre lekerült a rigli a somo- gyvári sporttelep oldalbejáratá­nak kapujáról, s a kucsmás- bundás alak lezuttyanhatott a kisszékre, éppen a felezővonal­hoz. A mozdulatsor akár jelzés is lehetett, hiszen szinte ugyan­ebben a pillanatban Hegyi sporttárs vezetésével pályára kocogtak a csapatok, azaz meg­kezdődött a szurkolók által oly­annyira várt tavaszi szezon. Utóbbi ezúttal teljesen komo­lyan értendő, ugyanis csaknem százan álltái körbe a pályát, no­ha az időjárás csak naptárilag, illetve az időjósok hét eleji vá­gyaiban idézte csak a tavaszt. A csípős hideget a publikum egy része emelt szintű alkohol­bevitellel, a játékosok pedig a szokottnál nagyobb irammal próbáltak ellensúlyozni, ezen védekezésfajtáknak aztán a somogyváriak itták meg a levét - pályán kívül és belül egy­aránt. A kezdést követően ugyanis azonnal gólt kapott a haza csa­pat, méghozzá a potya kategóri­ába ülőt, ugyanis Balogh Kovács kapus kezéből lőtte a hálóba a labdát, s érte ezzel utol hét talá­latával a házi góllistán az amúgy hiányzó Májért. A korai kapott gól láttán a hazai drukke­rekben felsejlett az őszzárás: kedvenceik az utolsó öt mérkő­zésből négyet elbuktak, s a 13. helyről tekintgettek felfelé. Ez­zel szemben a Csoknya számára kifejezetten rosszul jött a pauza, hiszen tíz pontot harácsoltak ös­sze az ősz utolsó négy meccsén.- Nem baj, fiúk, rúgunk ket­tőt! - jött ennek ellenére a korlát mellől, s úgy tűnt, erre csak nőtt az elszántság a hazaiakban, leg­alábbis Kovács kapus levette jumbósapkáját. Hogy nem nőtt a különbség, mégsem ennek volt köszönhető, a hálóőr ugyan­is csak szemmel - és méretes SOMOGYVÁR-MEZŐCSOKONYA 2-2 (1-2) Somogyvár, 87 néző. Vezette: Hegyi (Szilvás, Pintér Sz.) somogyvár: Kovács Z. - Már­ton, Kovács G., Fazekas K., Si­sóhajjal - tudott kísérni egy le­csúszott beadást, mely a felső lécről pattant vissza a mezőny­be - Pintér taccsbírónő is annyi­ra rossznak látta a centerezést, hogy hevesen kirúgást jelzett, noha a labda nagyjából a tizen­hatos vonaláig pattant vissza... A léc csattanása lehetett az ébresztőjel, ugyanis hirtelen összekapta magát a Somogyvár, s ha Horváth kicsit jobban cé­lóz, vagy jobb döntéseket hoz - jobb játékos? -, könnyedén for­díthattak volna. A hazaiakkal együtt a vendégdrukkerek is feltámadtak, egyre többször ta­lálták meg a néha tényleg vitat­ható döntésekkel kitűnő Hegyi sporttársat, aki több vendégjáté­kossal is összezördült.- Hol a Dzsudzsák? - került ki mon Z. - Projcs (Kesztyűs L. a 73. p.), Horváth L, Rádics, Virágh L - Fazekas A., Valkó T. edző: Fazekas Krisztián. mezőcsokonya: Varga T. - Hor­váth F., Bathó, Palkovics, Ko a közérdeklődésből a játékveze­tő, amikor úgy húsz méterre a hazai kaputól befújt egy - amúgy vitathatatlan - faultot, de nem hiányzott az eindhoveni zseni, ugyanis Szili is eltekerte a sorfal mellett a labdát, mely Kovács jelentős közreműködé­sével végül a jobb alsóban kötött ki. Egyúttal biztossá vált, nem ismétlődik meg az őszi odavágó egy-egy-es végeredménye. Az ikszre viszont megmaradt a sansz, ugyanis egy kajla fel- szabadítási kísérletet követően Projcs még a szünet előtt visz- szahozta a hazai nagyérdemű kedvét. Melyet a második félidő­ben akár farsangivá varázsol­hattak volna a somogyváriak, ám hiába kerültek mind több­ször a fáradó csoknyai védelem vács Z. - Szili, Gyenesei, Baksa, Zóka - Domokos, Balogh R. edző: Brunczvig Róbert gólszerző: Projcs (44. p.), Fa­zekas K. (88. p.), illetve Balogh R. (4. p.), Szili (41. p.). mögé, egyszerűen nem sikerült túljárniuk az ihletett formában védő Varga kapus eszén - ha egy hete Újpesten üyen produk­ciót mutat be a Rákóczi kapusa, a kaposváriak második helye­zettként utazhattak volna Szom­bathelyre... Mivel kedvenceiktől ekkor ke­vés látványos jelenetre futotta, a csoknyai szurkerek ismét - s ez­úttal is: többször jogosan - „ész­revették” a játékvezetőt. Aki bi­zony rendkívül következetlenül fújdogált ezen a délutánon, s bár mindkét oldalra tévedett, egy drukkert értelemszerűen csak saját csapata sérelmei ér­dekelnek. És bosszantanak fel. Ami ko­moly verbális attakban összpon­tosult, hozzávetőleg kétszáz­Recop megye I. osztály INagybajom 17 15 2 0 59-14 47 2.Csurgó 17 10 5 2 45-22 35 3.M.csokonya 16 8 6 2 33-24 30 4.Lábod 17 9 3 5 42-34 30 5.B.szárszó 17 8 3 6 35-25 27 6.B.keresztúr 17 8 3 6 30-33 27 7,Buzsák 17 7 4 6 42-42 25 8.Balatonszabadi 17 5 9 3 30-30 24 9.Tab 16 6 4 6 33-28 22 10.Babócsa 17 6 3 8 33-28 21 11. Marcali VFC 16 4 8 4 24-26 20 12.Karád 16 4 6 6 28-37 18 13. Somogyvár 16 5 2 9 30-32 17 14. Kaposmérő 16 3 6 7 16-19 15 15.Tapsony 17 1 2 14 26-65 5 16. Satelit FC 17 1 0 16 19-66 0 Megye II. osztály/Észak 1.Ságvár 17 14 2 1 57-23 44 2.Kéthely 16 12 2 2 49-20 38 3.Lengyeltóti 16 10 3 3 39-16 33 4.B.berény 17 10 3 4 51-38 33 5.Igái 16 9 3 4 42-29 30 6.Szőlösgyörök 17 8 5 4 45-32 29 7.Zamárdi 16 7 4 5 36-21 25 8.Öreglak 16 7 3 6 40-34 24 9.B.szemes 16 6 4 6 34-33 22 10. Fonyód 17 7 1 9 38-49 22 11. Balatonboglár 16 6 2 8 35-34 20 12. Bálványos 16 4 3 9 23-55 15 13. Balatoni Vasas 17 2 6 9 24-43 12 14. B.szentgyörgy 17 3 1 13 26-45 10 15. Bábonymegyer 16 2 2 12 20-52 8 16. B.föktvár 16 1 2 13 16-51 5 Megye II. osztáty/Dél 1.Kiskorpád 15 13 2 0 64-17 41 2.Somogyjád 14 11 1 2 45-10 34 3.Magyaregres 15 10 0 5 58-26 30 4.Berzence 14 7 3 4 41-25 24 5.Toponár 14 6 4 4 27-25 22 6,Böhönye 14 6 3 5 24-27 21 7.Cs.visonta 15 6 2 7 37-32 20 8.Taszár 14 7 1 6 32-28 19 9.Somogyszob 15 6 1 8 28-35 19 10. Tarany 14 5 3 6 27-35 18 11. Kadarkút 15 3 5 7 32-26 14 12.Segesd 13 4 2 7 26-43 14 13. Somodor 15 0 0 15 12-82 0 negyvenkilenc B.zd meg! hang­zott el fertályóra alatt. Ám ez sem hatalmazta fel a sporit, hogy kiszóljon az őt szidóknak - egyfajta Hegyi-beszéd... -, s a meccs utáni verekedést helyez­zen kilátásba az egyik hangos- kodónak... Ez persze csak olaj volt a tűz­re, melyet aztán Fazekas Krisz­tián oltott el két perccel a vége előtt, amikor egy szögletet köve­tően a hosszúba bólintott, pon­tot mentve ezzel a ramaty pá­lyán - a szomszédos szántóföl­deknek biztosan jobb volt a tala­ja... - az utolsó pillanatig küzdő Somogyvárnak. Ez volt a délután utolsó mo­mentuma, Hegyi sporttárs különmeccse ugyanis elma­radt... További eredmények TAPSONY-SATELIT FC Somogytamóca 4-0 (2-0) Tapsony, 50 néző. V.: Nagy J. Gólszerzők: Horváth A. 2 (mindkettőt 11-esből), Hiti, Ba­ranyai J. Az ifimeccsen: Tapsony-Satelit FC Somogy­tamóca 2-2. FÁBOS ISTVÁN BUZSÁK-MARCALI 5-2 (2-0) Buzsák, 150 néző. V.: Bana. Gólszerzők: Himics 3 (mindhár­mat 11-esből), Rosta, Kesztyűs, illetve Zsiga (11-esből), Sára (11-esből). Az ifimeccsen: Bu- zsák-Marcali 0-5. MEGGYESI ISTVÁN BABÓCSA­BALATONKERESZTÚR 2-0 (0-0) Babócsa, 130 néző. V.: Mohai. Gólszerzők: Mangult, Pingiczer (11-esből). Az ifimeccsen: Babócsa-Balatonkeresztúr 1-5. CZUKK SÁNDOR TAB-BALATONSZABADI1-1 (0-0) Tab, 150 néző. V.: Horváth J. II. Gólszerzők: Kaveczki, illetve Bévárdi. Az ifimeccsen: Tab- Balatonszabadi 4-1. GOMBÉR GYÖRGY KARÁD-KAPOSMÉRŐ 0-0 Karád, 100 néző. V.: Ballér. Az ifimeccsen: Karád-Kaposmérő 1-5. NAGY LÁSZLÓ BALATONSZÁRSZÓ- NAGYBAJOM 1-2 (0-1) Balatonszárszó, 120 néző. Gól­szerzők: Kovács D., illetve Wág- ner, Ágoston (11-esből). Az ifimeccsen: Balatonszárszó- Nagybajom 0-3. IDŐSEBB SARANG SÁNDOR LÁBOD-CSURGÓ 0-3 (0-0) lábod, 200 néző. V.: Nagy A. Gólszerzők: Varga G. 2, Balogh Zs. Az ifimeccsen: Lábod- Csurgó 1 -2. SZEKERES JÓZSEF Új elnöknő Tarnócán csizmadia gézáné lett a Satelit FC Somogytamóca első embere; az öt fős elnökségnek még Hor­váth Ernő, Török lászló, Szabó István és Virovecz Adorján lett a tagja. A számvizsgáló bizottság élén megerősítették Petrákovics Károlyt, s örökös tiszteletbeli edzőnek választották idősebb Bolhái Ferencet Az új elnökség első döntése alapján Csizmadia Géza lett a szakosztályvezető, Juhász Dániel a technikai veze­tő, Gyurókovics lászló pedig a szakmai vezető. fenyő g. Öt gólt rágott a Balatonboglár és a Ságvár együttese winner sport megyei ii. osztályú bajnokság Az idegenben szereplők közül egyedül csak a Kiskorpád tudott győzni ÉSZAKI CSOPORT: BALATONBOGLÁR-BALATONI VASAS 5-0 (2-0) Balatonboglár, 70 néző. V.: Szántó 1. II. Gólszerzők: Fodor I. 2, Porvazsnyik 2 (egyet 11-es- bói), Takács Gy. Az ifimeccsen: Balatonboglár-Balatoni Vasas 5-2. PINTÉR ISTVÁN SÁGVÁR-ÖREGLAK 5-2 (1-2) Ságvár, 50 néző. V.: Agócs. Gólszerzők: Horváth Gy. 2, Feri K. 2, Virágh J. (öngól), illetve Frank, Kálics (11-esből). Az ifimeccsen: Ságvár-Öreglak 2-6. VIDA ANDRÁS KÉTHELY-LENGYELTÓTI 2-1 (0-1) Kéthely, 110 néző. V.: Cservöl­gyi. Gólszerzők: Kórosi, Kormos (11-esből), illetve Geiszt. Az ifimeccsen: Kéthely-Lengyel- tóti 0-5. ID. NIKULA ANDRÁS SZŐLŐSGYÖRÖK- BÁLVÁNYOS 4-1 (0-0) Szőlősgyörök, 100 néző. V.: Tóth B. Gólszerzők: Silimon, Főnyedi, Horváth G., Molnár Gy., illetve Bolevácz. Az ifimeccsen: Szőlősgyörök- Bálványos 3-2. SILIMON PÉTER IGAL-BALATONFÖLDVÁR 4-1 (1-1) Igái, 60 néző. V.: Benke. Gól­szerzők: Lakatos, Szírer, Hor­váth F., Takács I., illetve An- dorka. Az ifimeccsen: Igal-Ba- latonfóldvár 2-2. IDŐSEBB TANÍTÓ TIBOR BALATONBERÉNY- BALATONSZENTGYÖRGY 3-1 (1-1) Balatonberény, 100 néző. Gól­szerzők: Vörös B., Kiss P. (11-es­ből), láger (öngól), illetve Hor­váth K. (11-esből). Kiállítva: Hor­váth K. (Balatonszentgyörgy) a 80. percben a második sárga lap után. Az ifimeccsen: Balaton- berény-Balatonszentgyörgy 4-4. BALOGH BÉLA BÁBONYMEGYER- FONYÓD1-1 (1-0) Bábonymegyer, 70 néző. V.: Révész. Gólszerzők: Németh K., illetve Vecsera. Az ifimeccsen: Bábonymegyer-Fonyód 5-2. HORVÁTH ISTVÁN BALATONSZEMES-ZAMÁRDI 0-0 Balatonszemes, 100 néző. V.: Radák. Az ifimeccsen: Balaton- szemes-Zamárdi 0-2. SZENT1VÁNYI GÁBOR DÉLI CSOPORT: SOMOGYSZOB- CSOKONYAVISONTA 3-0 (1-0) Somogyszob, 100 néző. V.: Mónus. Gólszerzők: Vastag, Ker­tész, Török (11-esből). Kiállítva: Szolomájer (Csokonyavisonta) a 75. percben leköpte az ellenfelét Az ifimeccsen: Somogyszob- Csokonyavisonta 2-2. PINTÉR REZSŐ TASZÁR­SOMODOR 3-1 (1-0) Taszár, 150 néző. V.: Persa. Gólszerzők: Stikrád 2, Orsós J., illetve Éhl. Az ifimeccsen: Taszár-Somodor 5-2. BOGDÁN KRISZTIÁN TOPONÁR- TARANY 2-2 (1-0) Toponár, 150 néző. V.: Orsós J. Gólszerzők: Bank Sz., Tóth T., il­letve Szabó Á., Király Z. (11-es­ből). Kiállítva: Németh Z. (Topo­nár) a 75. p., a második sárga lap után. Az ifimeccsen: Toponár- Tarany 4-0. KELLER IMRE BÖHÖNYE- KADARKÚT 2-2 (1-1) Böhönye, 50 néző. V.: Kovács I. Gólszerzők: Nagy R., Tóth T., ü- letve Krénusza R., Strublics A. Az ifimeccsen: Böhönye-Kadar- kút 0-4. BÍRÓ ATTILA MAGYAREGRES- KISKORPÁD 1-3 (1-1) Magyaregres, 200 néző. V.: Ferencz. Gólszerzők: Rofrics R., illetve Mátés 2, Bázel. Az ifi­meccsen: Magyaregres-Kiskor- pád 0-4. HORVÁTH GÁBOR A Somogyjád, a Berzence és a Kadarkút szabadnapos volt. így folytatják RECOP MEGYEI I. OSZTÁLY A 18. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA szombat: Balatonszabadi- Karád; Csurgó-Babócsa; Satelit FC Somogytamóca-Balaton- szárszó; Marcali-Tapsony; Somogyvár-Buzsák; Kapos- mérő-Mezőcsokonya. vasárnap: Balatonkeresztúr- Tab; Nagybajom-Iábod. A mérkőzéseket egységesen 15 órakor játsszák.

Next

/
Thumbnails
Contents