Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-07 / 284. szám
MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 7., KEDD Büdzsét rokkantosító ellátási rendszer menekülőútvonal A szakemberek szerint koloncokat is cipel a hazai rehabilitációs hálózat (Folytatás az 1. oldalról) Két egri orvosszakértőt vett őrizetbe a közelmúltban a rendőrség. Kiderült: többször is pénzt fogadtak el hamis leszázalékolásért Az eset kapcsán ismét fellángolt a vita a hazai rokkantnyugdíj-ellá- tás körül. A szakemberek szerint más országokhoz képest kirívóan sokan tartoznak a rendszerhez. Tavaly 766 ezren részesültek rokkantsági ellátásban, közülük több mint 400 ezren nem töltötték be a nyugdíjkorhatárt. Ez a 11 százalékos arány a fejlett országokat tömörítő OECD-ben utcahosszal a legmagasabb - egy kutatás szerint nem is csökken, amíg megéri az ellátásban maradni, mint ismét munkába állni. Magyarországon a rendszer- váltás után ugrott meg a rok- * kantnyugdíjasok száma, a ki- = lencvenes évek elején a hazai g ipar és mezőgazdaság összeom- | lásával rengetegen próbáltak a I rendszerbe jutni, hogy elkerüljék a munkanélküliséget. Az ezredforduló óta évről-évre csökken a pozitív határozatok száma, 2009-ben több mint 22 ezren, - 15 éve még csaknem triplaennyien örülhettek, ami az összes azévi nyugdíjba vonuló csaknem felét jelentette... - jutottak át a mind komolyabb ellenőrzéParkolópályán. A megváltozott munkaképességű emberek számára nem csak a közlekedés akadály abban, hogy visszatérjenek a munkaerőpiacra seken. A magyar szűrőrendszer szigorú, a kérvényezők több mint fele elutasító határozatot kap, ennél Európában csak a lengyel döntéshozók keményebbek. Tavaly a legtöbben, több mint másfél ezren Borsodban kerültek a rendszerbe, míg a legkevesebben, alig ötszázan Nóg- rádban. Somogybán 762 próbálkozó ment át a szűrőkön, a régióban ez a legkedvezőbb adat. A korhatár alatti rokkantosítottak számát illetően hátulról a hetedik a megye, az egy főre jutó átlagjárandóságban utolsó előtti, csak Bácsban kapnak kevesebbet az érintettek. Nagy gond a megváltozott munkaképességűek újbóli munkába állítása is, Európában a harmadik legalacsonyabb. Ennek okaként az unióban egyik legalacsonyabb rehabilitációs keretet jelölik meg a szakértők. Pedig a rokkantosítottak bevezetésével a munka világába mindenki nyer: többet kereshetnek, és az államnak sokkal kevesebbe kerül a rendszer fenntartása. Elemzések szerint a megváltozott munkaképességűek fele kéNyugdíjas kommandós HA NEM IS A ROKKANTSÁGI-, de a hazai nyugdíjrendszer anomáliáit jól mutatja, hogy egy nyugdíjas magyar rendőr nyerte meg november közepén a floridai Orlandóban a kommandós-világbajnokságot Farsang János, a harmadosztályú Bölcske futballcsapatának edzője, a paksi Neutron bevetési osztály korábbi tagja a világ 41 legjobb kommandósát előzte meg. MEGVOLT A SZOLGÁLATI IDŐM- mondta a 43 éves nyugdíjas rendőr s mivel úgy alakultak a nyugdíjba vonulás feltételei, jobbnak láttam, ha nem szolgálok tovább. Rosszul érintett, hogy így kellett döntenem, ha megteremtették volna a feltételeket, maradok. fizikailag bizonyosan alkalmas lett volna rá. pes lenne munkába állni, ennek ellenére a nyugat-európai csaknem 35 százalékkal szemben alig 10 százalékuk jelenik meg a munkaerőpiacon. Becslések szerint a rokkantnyugdíjasok harmada feketemunkával egészíti ki járandóságát. ■ Vas András Kerekes székes programozó: a munkavállaló alkalmasságának megfelelő munkahelyet keresnek A munka öröme. Nagyatádon is megteremtették a foglalkoztatás lehetőségét a ksh felmérése szerint régiónkban a lakosság tíz százaléka, több mint 107 ezer ember megváltozott munkaképességű. A rehabilitációjukkal kapcsolatos célok megvalósítása érdekében megváltozott az ellátások rendszere.- A REHABILITALHATOSÁG nálunk komplex - mondta Szellő János, a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ osztály- vezetője -, orvosi, lelki, szociális és foglalkoztatási rehabilitáció. Csak így lehet őket visszavezetni a munkaerőpiacra. Akiknek az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet (ORSZI) javasolja a foglalkoztatását, azokkal az emberekkel foglalkozunk mi. Legyenek pszichiátriai betegek, vagy más módon megváltozott munkaképességűek. Mindent meg kell tennünk, hogy valamilyen formában megtalálják a számításukat. Ez több időt igényel. a pszichiátriai betegeket önismeretei, csoportterápiás tréningeken szocio-dráma csoportokban segítik.- nagyon sok elemet becsempészünk, hogy munkára kész embereket kapjunk. Tapasztalataink szerint elfordulnak a világtól. Nem járnak közösségbe, félnek az újdonságoktól. A betegségükből eredő labilitás miatt a kirekesztettséggel is meg kell küzdeniük. Egy munkáltató nem szívesen alkalmaz ilyen munkaerőt. Azt figyelembe kell venni, hogy kezd a gazdaság lábra állni. De egy megváltozott munkaképességű nem tud azonos feltételekkel visszakerülni a munkaerőpiacra, mint az egészséges. Eleve hátránnyal indulnak bizonyos területen élők: nincs munkaerőpiac Barcs, Kadarkút, Nagybajom környékén. Kutatások sora igazolja, hogy a megváltozott munkaképességű emberek egyéni szükségletüknek megfelelő felkészítés után, a megfelelő munkahelyen jó munkaerővé válnak. De nagyon nehéz találni megfelelő munkahelyet, főként ha az inaktivitás időszaka meghaladta a két évet és ezek az emberek beálltak egy életritmusra. A foglalkoztatási rehabilitáció komplexitásából adódóan sok résztvevő munkáját kell összehangolni. Ezt a koordinációs munkát azonban nehezítik a jogszabályok, az eljárások bonyolultsága és harmo- nizálatlansága. Hiányzik egy olyan speciális szolgáltatást nyújtó szolgálat, ami az egyes ügyfelek problémáit hivatott megoldani. Minderre azért lenne szükség, hogy a munkáltató valóban foglalkoztatható munkaerőt kapjon. F. sz. Á. ROKKANTSÁGI ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLÖK MAGYARO 2005 [ 2006 2007 2008 2009 Nyugdíjkorhatár feletti , 345 352 356 359 363 Nyugdíjkorhatár alatti 461 _______453 442_______429_______403 ÖS SZESEN_________1 807 804 j 798 788 766 19 94 2010 Fő Fl/fő Fő Ft/fő Baranya 16 505 13 827 19 770 67812 Somogy 10 888 11506__________11465 64 067 Tolna ~ '| 6344 12061 13 811 65 323 Budapest_____________54920 13159 40 270 72 883 Bá cs-Klskun 14 035 11 155 22 601 62 077___ Fejér________________’ 10 731 12 672 12 326 70 258 Gy őr-Moson-Soproo 10039 TÍS87 15676 67 962 Komárom-Esztorgom 13 526_______15 228___________12 717_______73 671 Pe st 35 869 11961 35 681 68 482 Vas_________ 4 414 11 560__________8 760 66 552 Ve szprém 9 554 12 506 10925 I 67 833 Zala____________________5070 11629 7 662 65953 Be sorolás Létszám Összes kifizetett Átlagjuttatás (ezer fő) juttatás (md Ft) (Ft/fő) Nyugdíjkorhatár feletti III, csoport 318 247,7 71961 Nyugdíjkorhatár feletti l-ll. csoport 45___________434__________80097 Nyug díjkorhatár alatti Ili. csoport j__333_ _ 258,2 ; - 65 547 Ny ugdíjkorhatár alatti l-ll. csoport 69 56,0__________67 339__ ÖS SZESEN 766 632.0 68 791 Csontvázak nélkül is nehéz helyzetben a zhnányi önkormányzat gazdálkodás Fejlesztésre egyetlen fillér sem jut, annak is örülnek, ha a működésre futja a költségvetésből Már a tanácsi rendszerben is tagja volt a zimányi testületnek Hideg László, az elmúlt 12 évben pedig alpolgármesterként dolgozott. Az idei évtől azonban már mint polgármester irányítja a település életét. A gazdálkodást tekintve nem érte meglepetés.- Tudtam, hogy mire vállalkozom - mondta Hideg László -, nem voltak csontvázak a szekrényben. Célom az eddig is folytatott törvényes, tisztességes, szigorú, takarékos gazdálkodás. Nem szeretnénk később nehezen korrigálható helyzetbe kerülni. A lehetőségeink rendkívül korlátozottak. Szerencsénkre teljes infrastruktúrával rendelkezünk, a faluban van villany, víz, gáz, szennyvízcsatorna, kábeltévé. Az anyagi lehetőségeink most nem teszik lehetővé hogy nagyobb ívű beruházásba kezdjünk. Egy pályázatunk folyamatban van, a templom és a templomtér felújítására. Talán ezt meg is tudjuk valósítani. Zimány évek óta önhibáján kívül hátrányos helyzetű település. Ám a nyolcmillió 200 ezer forint önhikiből hatmilliót visz- • sza kellett fizetniük.- A működésképtelen önkormányzatoknak kiírt támogatásból sem kaptunk semmit - mondta Hideg László -, így a megtakarításainkhoz kellett nyúlni. Részvényben volt tízmillió forintunk, ebből a működésHideg László: a biztos működés már sikernek könyvelhető el az idén hez el kellett használni hárommilliót. A tartalék pénzünkből biztosítottuk a pályázatokhoz az önrészt, mert az állami normatívából és a saját bevételeinkből nem tudtuk megoldani. A településen egyetlen jelentősebb mezőgazdasági vállalkozás működik, így az iparűzési adóbevétel sem számottevő.- Fejlesztési lehetőségünk a közeljövőben - hacsak az állami támogatások rendszere nem változik - nem lesz. Nehéz évek elé nézünk. Egyetlen intézményünk van, az Igallal társulásban fenntartott óvoda. Ez is nagy érvágás a falunak, mert jelentős összeget kell a működéshez hozzátennünk. A képviselő-testület azonban ragaszkodik az intézményhez, amíg valami nagy baj nem történik, fenn akarjuk tartani. Annak ellenére, hogy egyre kevesebb a gyerek. Több nagycsoportos megy iskolába, mint ahány kezdi a kiscsoportot Gondot jelent az is, hogy a szabad in- tézményválasztás miatt sokan elviszik Kaposvárra a kicsiket. Az önkormányzat megpróbálta a bevételeit az ingatlanjai bérbeadásával gyarapítani, de nem jártak sikerrel. Az iskola épületében először egy agyagos vállalkozás, majd egy varroda működött. Mindkettő csődbe ment, a bérleti díjjal is tartoznak a mai napig.- Eladni nem akarjuk, nem is tudjuk az épületet, mert a szennyvízberuházás miatt jelzálog terheli - mondta Hideg László. - Ha valami csoda folytán nem jutunk plusz forráshoz, csak a működésre futja a büdzséből. Ami pozitívum, hogy a négy település - Magyaratád, Őrei, Patalom és Zimány - által létrehozott körjegyzőség jól működik. És jó a kapcsolat az ön- kormányzat és a település civil szervezetei között. A képviselő- testület tagjai rutinos rókák a település irányításában, hiszen egy tag kivételével a régieket választották meg. Mindent megtesznek azért, hogy ne kerüljön az eddiginél rosszabb helyzetbe a falu. ▲ 4