Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-01 / 279. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 1., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP Beadták a petíciót, de hiába baki Kéki Zoltán jegyző szerint aláírás nélkül a kérelem csak egy névtelen levél (Folytatás az 1. oldalról) A városháza előtt mutatta be Jur- mann Béla, a PÉK elnöke és Bogó József, a Lakásszövetkezetek me­gyei szövetségének vezetője azt a petíciót, melyet Szita Károly pol­gármesternek címeztek, továbbá a 2800 aláírást tartalmazó map­pát is megmutatták a sajtó képvi­selőinek. A petícióban - mint ar­ról beszámoltunk - azt követeli a 2800 kaposvári, hogy ne a közös költséggel együtt kelljen fizetni­ük a szemétdíjat. A hivatalos ira­tot a polgármester távolléte miatt nem tudták átadni személyesen, hanem Szita Károly titkárnője vette át. Megkérdeztük Kéki Zoltán címzetes főjegyzőt, szabályos-e így a beadvány, azt mondta: nincs külön szabály arra, hogyan juttat­ják el a kezdeményezők a petíci­ójukat a polgármesternek, ezért mint minden kérelem, a PÉK be­adványa is hivatalos kérelemnek számít. Ugyanakkor a két szövet­ségnek kötelessége lett volna el­látni pecséttel, és aláírással az ok­iratot, ez azonban nem történt meg. Ám még ha aláírták volna, akkor is csak két ember kérelmé­nek számított volna a petíció, ugyanis a 2800 aláírást tartalma­zó mappát nem adták át a titkár­nőnek. Jurmann Béla úgy fogal­mazott: nem akarják, hogy hát­rányosan érintse az aláírókat a lista „önkormányzati kézbe kerü­lése”. Kéki Zoltán azt mondta: amíg nem juttatják el a többi alá­írást a polgármesternek, addig a 2800 névsor megkérdőjelezhető, és amíg nem kerül rá aláírás, pe­csét, az nem hiteles, csak egy név­telen levél. ■ Meiszterics E. Hetek óta aláírást gyűjtenek a vezetők, a petíció azonban egyetlen saját kezű aláírást sem tartalmazott Visszakapják a pénzt A TABI TÁRSASHÁZI lakók visszakapják a 60 és a 120 literes szemetes edény közöt­ti díjkülönbözetet - tájékoz­tatta lapunkat Schmidt Jenő tabi polgármester. Amint ko­rábban megírtuk, a társas­házi közös képviselők kifo­gásolták: a szolgáltató Saubermacher-Marcali Kft néhány hónapja váratlanul kétszer 60 helyett kétszer 120 liternyi szemétről kez­dett el a társasházban élők­nek számlát küldeni. A kép­viselők tiltakoztak ez ellen, mondván: ennyi szemetük nem képződik, illetve szerin­tük ez diszkrimináció, mert a családi házas övezetben élők megválaszthatják a ku­kaméretet Pert is kilátásba helyeztek, majd még az elő­ző tabi képviselőtestület fel­hatalmazta a polgármestert, hogy tárgyaljon az ügyről a szolgáltatóval, fónai imre Szemétdíjak az ország más településein megnéztük, mennyit fizetnek Somogybán mások, bár ezekhez településenként más-más szol­gáltatás társul, például zöldhul­ladékszállítás vagy szelektív­gyűjtés. Balatonlellén a 60 lite­res edény egyszeri ürítése 135 forint+áfa, a 110 literesé 177 forint+áfa. Csurgón 2010-ben egy 50 literes edény ürítéséért: 261 forintot kell fizetni. 120 li­teres ürítése 363forintba ke­rül. A Kaposvárhoz hasonló méretű településeken: Zala­egerszegen 110-120 literes edény egyszeri ürítéséért 461 forintot, Tatabányán 303 forin­tot fizetnek A 240 literesért Za­laegerszegen 929forintot, Tata­bányán 673 forintot fizetnek Kaposváron 120 liternél 361 forint és 240 liternél 723forint Marcaliban a kommunális adóval együtt fizetik marcaliban a lakossági sze­métszállítás díja a kommuná­lis adó része. Egy évre a kom­munális adó minimális értéke 6800forint, de legfeljebb 12 ezer forint lehet: alapja 5500 forint lakásonként, amihez hozzáadódik bentlakónként 1300forint A szemétszállítási díj arányát a lakosságszám átlagos fogyasztása alapján számolják ki minden évben- függ például a tartály nagysá­gától, és a szállítás gyakorisá­gától is. A marcali önkor­mányzat havonta 6 millió 200 ezer forintot fizet a szolgáltató­nak, a Saubermacher-Marcali Kft-nek Ez az összeg több mint ami'az adóból beérkezik A különbözeiét egyelőre az ön- kormányzat pótolja ki. Baljós vízszint: 45 éve nem állt így a Balaton betelt A katasztrófavédelmi szakember szerint a hanyagság és az autópálya is közrejátszik (Folytatás az 1. oldalról) Az átmeneti javulás azonban sovány vigasz, a tó és vízgyűjtő­je 1965-ben volt utoljára ennyi­re telített. - Akkor viszont még nem léteztek a beton védművek - mutatott rá Pécseli Péter sza­kaszmérnök, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője ennek ta­vasszal várható következmé­nyeire. A jég ugyanis belátha­tatlan károkat okozhat magas vízszintnél a partvédelemben. A vízügyi vezető szerint már biztos, hogy tavaszig nem zár­ják a Sió zsilipet, a vizet a jég alól is engedni fogják. A Bala­ton vízállása kedden 119 centi­méter volt. Ez kilenc centimé­terrel több az üzemi maximum­nál, s nagyságrendekkel felül­múlja az ilyenkor megszokottat. Pécseli Péter elmondása szerint a vízgyűjtőn hullott idei csapa­dék mennyiség harminc száza­lékkal több a százéves átlagnál. A mostani, rendkívüli helyze­tét azonban korántsem lehet ki­zárólag a többlet-csapadék­mennyiségnek betudni. Hor­váth Iván balatonboglári tűzol­tóparancsnok szerint „civilizá­ciós” okai vannak, hogy például nekik is megállás nélkül kellett dolgozniuk. Mindezt úgy, hogy a szivattyúzásnak gyakorlatilag semmi értelme most a parti ré­szen. - Meg kell nézni néhány gyönyörű, újépítésű apartman­Tűzoltók munkában: van dolguk a katasztrófaelhárítóknak Lassan csökken a vízszint Felszedik a bejárókat és kiássák az árkokat Zamárdiban zamárdi egyes Balaton-közeli utcáiban is áll a víz, s ha nem is olyan kritikus a helyzet, mint a tó nyugati medencéjében, a városvezetés határozott lépésre szánta el magát - Elegünk van abból, hogy egyesek miatt egész utcák­ban kerüljenek víz alá a telkek, a garázsok, a pincék - mondta lapunknak Csákovics Gyula zamárdi polgármester. - Sok helyütt az üdülőterületen kényelmi szempontból, enge­dély nélkül betemették az árkokat 02 átereszeket A Balaton magas vízállása és a csapadékos időjárás következtében így a vt csak a telkek felé tud folyni. Eldöntöttük- rendet teszünk, méghozzá sürgősen. Fölszedjük a bejárókat kiárkoljuk az átereszeket A költségvetésben erre fedezetet biztosítunk, s terv készül a legsürgetőbb feladatokról. ház előtt az utcát. A vízelveze­tésről jobb nem beszélni - így Horváth Iván, aki szerint az még a jobbik eset, ha becsöve­zik az egykori árkokat egy-egy új építkezésnél. - A gyűrűket viszont akár a szemetesautó is összeroppantja, s máris meg­szűnt a víz folyása - így a ka­tasztrófavédelmi szakember. Úgy véli: emellett nem csak az önkormányzatok, hanem a la­kosság is megfeledkezik az eltö- mődött átereszek, árkok tisztí­tásáról. Változást jelentett az érintett részen öt éve megépült M7 autópálya is, mely hatalmas súllyal nyomja az altalajt a be­rekben. A bogiári tűzoltóknak a hétvégi csapadék miatt a helyi Úttörő utcában kellett 120 mé­teres, ideiglenes árkot ásniuk, mert három udvart öntött el a víz. A parancsnok szerint azért, mert az új kerékpárút kivitele­zésekor nem megfelelően oldot­ták meg a vízelvezetést. Malacok, nyulak és tyúkok pusztultak el egy névtelenséget kérő ordacsehi családnál, ahol egy a telken átfolyó patak öntöt­te el az udvart fél méter maga­san. Közben a DRV Zrt. nagy erőkkel dolgozott a hibaelhárí­táson, ismert, hogy vasárnap estére több partközeli helyszí­nen tört fel az aknákból a szennyvíz. A legkritikusabb egy Balatonőszöd és Balatonszemes közti részen volt a helyzet, de a szennyvízzel ke­vert csapadékvíznek a tóba ju­tását itt is sikerült megakadá­lyozni. - A tó magas vízállása, a magas talajvízszint és nem utolsó sorban az illegális csapa­dékbekötések miatt az utóbbi napok csapadéka nem tudott el­folyni. A rendszer ezt már nem bírta elvezetni - közölte Jankó Gábor, a DRV Zrt. PR-vezetője. Fokozottan figyelnek az illegá­lis bekötésekre, s a szabályta­lankodóknak öt évre visszame­nőleg számláznak. ■ Füleki T. JEGYZET BALASSA TAMÁS Betyáros ledorong ha lenne Somogynak pszi­chiátere, amire egyébiránt volna igény, bizonyára ledo­rongolna, amiért a vásárló­erő kullogásáról írunk. Nem először és nem is utoljára írunk nyilván, így a pszichiá­ter rendszeresíthetne egy dí­szes somogyi ledorongot, s használata közben mantráz- hatná a fülünkbe, vannak ennél rosszabb helyek is, és hogy csak egészség legyen, a többi nem fontos. A statiszti­ka amúgy is arra jó, hogy mindent és mindennek az el­lenkezőjét be lehessen bizo­nyítani vele, aki látott már választásikampány-füzetet, tudja, miről beszélek. NA DE MIHEZ KEZDJÜNK a rút valóval? Ha ügyet sem ve­tünk rá, attól az még rút ma­rad. És ha nem nézünk oda, akkor is érezzük a rútságát, s hogy megváltozott minden, a tavalyi hónk, a kedvünk, a svájci frankunk. Megpróbál­hatjuk persze kihámozni a valóságot a válságból, hogy megtudjuk, mennyit rontott a helyzeten a populizmus és a kapitalizmus különös ele­gye, de nem lesz könnyű. A HELYZET VISZONT ennél egy­szerűbb. A baj ugyanis itt volt már a válság előtt is, élt mint mard hevesen, hétágra unatkozott, de valahogy sen­ki a füle botját sem mozgat­ta. Ledoronggal sem. Talán azért, mert a baj elsőrenden nem a „van”, ha­nem a „nincs”. És a követke­ző mondatot egy átlagos, két- három választáson túli so­mogyi bármilyen hangsze­ren kotta nélkül eljátssza: autópálya és repülőtér nél­kül nincs munkahely, anél­kül meg semmi sincs, illetve csak egy dolog van, a baj. A SZEGÉNYSÉGI BIZONYÍTVÁNY, jelentem, nem Somogyé, ha­nem a nemépítőké, a nem­cselekvőké. Minden döntés- nemhozóé, en bloc, tokkal- vonóval, ledoronggal. A világ krémje közt a bogiári „kápolnadomb” Neves champagne-házakat uta­sított maga mögé a balaton­boglári BB exportmárkájának pezsgője Franciaországban. A bogiári kápolnadombról elne­vezett Chapel Hill Sparkling Sweet-et 24 ország több műit félezer(l) mintája közül válasz­totta a TOP 10-be a szakértő zsűri Dijonban. Az Efferves- cents du Monde pezsgő ver­seny előkelő helyezése azért is kimagasló, mert a legjobb tíz közé hét exkluzív francia pezs­gővel együtt jutott be a Törley bogiári nedűje. Happ István, a BB Zrt. vezérigazgatója el­mondta: ugyanezen a verse­nyen a Chapel Hill Sparkling Chardonnay Brut is arany mi­nősítést szerzett, a bogiári ex­portmárkának... ■ F. T.

Next

/
Thumbnails
Contents