Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-01 / 279. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 1., SZERDA 5 PERCES INTERJÚ Felekezetek találkozója Elfogadhatatlan a drágulás a víz ára Egymást okolja a polgármester és a szolgáltató Vállalkozások: horvát-magyar közös fellépés a piacokon Isten ajtót nyitott a test­vérek számára egymás jobb megismerésére, kölcsönös lelki gazda­godásra a balaton- endrédi gyülekezeti te­remben.- Bár a hívek szerda estén­ként jönnek össze, de ezek nem hétköznapi találkozá­sok - állítja Ficsor Gábor Andor, helyi református lel­kész.- Új kezdeményezésként a környék különböző felekeze­tű lelkipásztorait hívtuk, s hívjuk meg az öt egymást kö­vető alkalomra. A résztvevők bepillanthatnak egy-egy kö­zösség életébe, megismerhe­tik a szolgálat örömeit, gond­jait, s lehetőségeit Nemcsak a más vallásúak lehetnek itt együtt, de az egyház Ura a Vele való találkozásra is al­kalmat készít. „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” jézusi szavakat vá­lasztottuk mottóul.- Kik voltak, s kik lesznek a vendégeik?- Elsőként Csákai László, Tab és körzete református prédikátorát, majd Nagymáthé Huba endrédi nyugdíjas lelkészt hallhat­tuk. Utóbbi évtizedekig New York és New Jersey magyar­jainak hirdette az igét. Most azonban az amerikai jazz- muzsikából adott ízelítőt. De­cember 1-jén Pető Albert sze­ntesi baptista, míg rá egy hét­re Lampért Gábor siófoki evangélikus lelkész lesz a vendégünk. A záróestén Gár­donyi Máté, kiüti katolikus plébánossal találkozhatnak a hívek. ■ G. A. Ficsor Gábor Andor: vendégül látjuk a közeli lelkipász­torokat Cseppenként még megfizethető. Ha tovább drágul a víz, az átlagjövedelműeknek csak a cicamosdás marad A mérsékelt áremelés is elfo­gadhatatlan, s a vízdrágulás mi­att nem helyénvaló az önkor­mányzatokat hibáztatni - erre hívta fel a figyelmet Móring Jó­zsef Attila országgyűlési képvi­selő, Somogyvár polgármeste­re, aki a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) vezérigazgatójá­nak a polgármesterek és jegy­zők tanácskozásán elhangzott álláspontjára reagált. Ismert, hogy a vízmű vezetője rámuta­tott: az önkormányzatokon is múlik a vízdíj emelkedésének mértéke, hiszen az elavult rendszerek miatt drágább üze­meltetést is a lakosságnak kell megfizetnie. Winkler Tamás ve­zérigazgató hangsúlyozta, hogy a települések döntő többsége ta­valy egyáltalán nem költött vizi- közmű-fejlesztésre.-Ez egy rossz belépő volt - summázta Móring József Attila, aki szerint a víz nem azért drá­ga, mert nem korszerűek a rendszerek. A somogyvámosi és somogyvári önkormányza­tok közösen tartanak fenn víz­müvet, s igenis gondoskodná­nak a korszerűsítésről - így Móring, aki szerint esetükben épp a DRV volt ennek a gátja. - Tervszerűen nekiálltunk, fúrat- tunk új kutat. A toronyról a DRV által 2002. körül kért szakvélemény azt mondta: élet- veszélyes, azonnali beavatko­zást igényel. Ugyanúgy a DRV által felkért szakértő 2008-ban azt állapította meg, hogy elég rossz állapotban van, de azért nagy baj nincs. Erre azt mond­tuk némi iróniával, hogy nem szabad hozzányúlni, mert bő öt év alatt rengeteget javult magá­tól. Mi tehát nagyon régen elha­tároztuk, hogy megcsináljuk, s bevontuk a DRV-t is. Együttes testületi ülést tartottunk, kivá­lasztottuk a kivitelezőt. Aztán a vízműtől megtudtuk, hogy mi nem is kivitelezőt választot­tunk, hanem azt, akihez képest majd ajánlatot kérnek. Tehát rajtunk nem múlik, mi rá sze­retnénk szánni a pénzt - így Somogyvár polgármestere. Egy­ben arra is rámutatott: Somogyvár környékén ugyan­úgy rendkívül magas szenny­vízcsatorna-díjat fizetnek, mi­közben a hálózat még nincs tíz éves, tehát meghibásodás nem jellemző. Móring József Attila szerint a kilátásba helyezett „mérsékelt vízdrágulás” sem el­fogadható. - A DRV sem függet­lenítheti magát attól, hogy vál­ság van, az emberek lassan képtelenek kifizetni a díjakat. Szó sem eshetne még az infláci­óval egyező drágulásról sem ­Nem szerencsés winkler tamás vezérigazga­tó kifejtette: a DRV nem tart­ja szerencsésnek, hogy az önkormányzatok a víziköz- mű-bérleti vagy koncessziós díjból más önkormányzati feladatokat finanszírozza­nak, hangsúlyozva azt is, hogy azok a bérleti és kon­cessziós díjak, amelyeket az önkormányzatok nem a há­lózatra fordítanak, az amúgy sem alacsony vízdíja­kat tovább emelik. A DRV Zrt. vezérigazgatója ennek kiküszöbölése érdekében ajánlott ismételten partner­séget a Somogy megyei ön- kormányzatoknak a múlt heti konferencián. véü Móring, aki szerint majd amikor az embereknek több pénz marad a zsebében, akkor lehet szó arról, hogy a közszol­gáltatók nyereséget termelje­nek. Válaszában a DRV ZRt. kifej­tette: a kettő közül a korábbi szakvélemény nincs a birto­kukban, de ha eltérés van, az szerintük minden bizonnyal az amortizációnak köszönhető. Ezt persze cáfolja, hogy a ké­sőbbi vélemény írt le jobb álla­potokat. A DRV közlése szerint a 2008-ban feltárt hibákat, me­lyek a vízminőséget nem befo­lyásolták, az önkormányzatok­kal közösen kijavították.- A fennmaradó feladattal, a belső tér szigetelésével kapcso­latban az önkormányzatok ré­szére megküldött tájékoztató ajánlatok alapján valóban kap­tunk egy testületi döntést konk­rét kivitelező nevesítésével. A DRV Zrt. azonban pályáztatási eljárás lefolytatására kötelezett vállalat, a beszerzési folyamatot semmilyen esetben sem kerül­hetjük meg - hangsúlyozta Jan­kó Gábor, a DRV Zrt. PR-vezető­je. Arról is írt: az üzemeltetési többletköltségeket és díjak mér­tékét a hálózat életkora és a meghibásodások gyakorisága mellett számos további tényező befolyásolja. A Lengyeltóti és térsége szennyvízrendszer, melyhez Somogyvár környéke is tartozik, nagy szintkülönbsé­gekkel rendelkező, hosszú rendszer, magas energia- és szagtalanítási költségekkel. Az érintett településekre ráadásul kiemelten szigorú környezetvé­delmi előírások vonatkoznak. Mindezek önmagukban is ma­gasabb díjat eredményeznek, ehhez adódik még hozzá a DRV által az önkormányzatok részé­re fizetett jelentős rendszerüze­meltetési, más néven eszköz- használati díj. Hangsúlyozták: az előző vezetés pazarlása és fe­lelőtlensége nyomán jelentke­zett károk még évekig kihatás­sal lesznek a cég működésére. A díjak lehető leghamarabbi konszolidálása és kiegyenlítése érdekében is számítanak az ön- kormányzatok részéről hatéko­nyabb együttműködésre és partnerségre. Magyar-horvát, közös vállalko­zásfejlesztésre nyert pályázatot a Somogy Megyei Váüalkozói Köz­pont Közalapítvány és a VIDRA Virovitica-Podravina Megyei Re­gionális Fejlesztési Ügynökség. A program egyeztető értekezle­tét Barcson a Polgármesteri Hi­vatalban tartották szerdán, melynek elsődleges célja a két ország közti határszakasz fej­lesztésének kérdései voltak. ■ Megpróbálják Barcson összehangolni a határ menti vállalkozások stratégiáját. Kocsis Tibor a Somogy Me­gyei Vállalkozói Központ Barcsi irodavezetője elmondta: meg­próbálják összehangolni a ha­tár menti vállalkozások lehető­ségeit, tekintve, hogy Horvátor­szág remélhetőleg a közeljövő­ben az unió tagja lesz, ezért sze­retnék a program segítségével megadni a lehetőséget a vállal­kozóknak arra, hogy a csatlako­zás után már sokkal gördüléke­nyebben tudjanak együtt dol­gozni. Hozzátette: a barcsi és környékbeli gazdaság rettentő féloldalas, hiszen a magyarok­nak a határ másik oldalán nin­csenek sem beszáüítói-, sem ve­vő piacai; ez az uniós tagság után megváltozik. ■ Jeki G. HIRDETÉS HIRDETMÉNY NAGYATÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. december 16-án, csütörtökön 14 órakor a Városházán közmeghallgatást tart, amelynek témája: Nagyatád Város önkormányzata 2011. évi költségvetési koncepció­jának megtárgyalása. A közmeghallgatásra tisztelettel meghívjuk a város érdeklődő lakosságát. A 2011. évi költségvetési koncepció 2010. december 11-től a Városi Könyvtárban és Nagyatád város honlapján olvasható. A közmeghallgatásos ülésre előzetesen kérdéseket, javaslatokat az ülés időpontját megelőző 3. napig lehet a Polgármesteri Hivatal részére eljuttatni, illetve a Polgármesteri Hivatalban kihelyezett kérdésgyüjtő ládába bedobni. Nagyatád Város Önkormányzata Új menetrendjével a dolgozóinak is keresztbe tesz a MÁV vasút Idáig süket fülekre találtak a dél-somogyiak kérései, hiába bombázták a szolgáltató illetékeseit Saját dolgozóival is kitol a MÁV - fogalmazták meg a december közepi menetrendváltozás kap­csán a csurgói kistérségben. Á- hogy az is elhangzott: hiába jelez­te már fél éve a kistérségi társu­lás irodája, s hiába ülnek tárgya­lóasztalhoz pénteken Barcson az érintettek, a menetrend változás úgy lesz, ahogy azt eltervezte a vasúttársaság. Csak remélni le­het, hogy legalább a következő módosításnál befogadó fülekre talál a térségiek kérése. Az előzményekről: a kistérsé­gi iroda a június 24-i csurgói társulási ülésen, a tervezett menetrend változtatással kap­csolatban elhangzott felvetése­ket megküldte a Dél-Dunántúli Regionális Közlekedésszerve­zési Irodának. Többek között azt: Berzence nehezményezi, hogy a MÁV Gyékényes és Barcs között nem akarja megál­lítani a gyorsvonatokat, mert nagyon sok vízvári, somogyud- varhelyi, bélavári diák indul és érkezik a berzencei vasútállo­másra. Novemberben az alakuló kis­térségi ülés után - Kiss Kornél somogyudvarhelyi polgármes­ter és Dergez György, berzen­cei alpolgármester felvetésére - levelet küldött Füstös János, a társulás elnöke a Közlekedés­szervezési Irodának. Azt írta: a Pécs-Gyékényes vasútvonal a régió központot Hátrányára változik a menetrend - állítják utasok és vasutasok köti össze térségünkkel. Az ud­varhelyiek és berzenceiek egy része Gyékényesre jár dolgozni (vámosok, vasutasok, határ­őrök), a diákok Barcsra, Pécsre tanulni, mások Pécsre kórház­ba, ennek ellenére két, jelentős utasforgalmat bonyolító vonat sem áll meg itt. Egyik 19.10-kor indul Gyékényesről és 21.30- kor érkezik Pécsre. Ami érde­kes: a szerelvény Gyékényes és Barcs között nem áll meg, on­nantól viszont - a település nagyságától, az utasok számá­tól függetlenül - minden meg­állóhelyen megáll. Mivel a ter­vezetben gyorsvonatként sze­repel, főleg érthetetlen, hogy a két nagy - 2600 és 1100 fős ­település miért maradt ki a megállóhelyek köréből. A másik vonat (indulás: 16.15-kor Pécsről, érkezés: 18.40-kor Gyékényesre) ugyan­úgy Pécstől-Barcsig minden megállóhelyen megáll, dacára annak, hogy intercity, de Barcstól-Gyékényesig nincs megállóhelye. Pedig e vonat biztosítja a Pécsről hazajutást és esti munkába járást Gyéké­nyesre. Az érintettek most azt remé­lik: a pénteki egyeztetésen végre úgy hallgatják meg őket, hogy egyszer talán be is építik felveté­seiket a menetrendbe. Addig maradnak az egyéb megoldá­sok... ■ Varga Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents