Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-26 / 249. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 26., KEDD November közepéig jelölhetők a kitüntetettek Szakadhat Szántód a kerítés miatt lakópark Közösségi tulajdon a strand úgy is, hogy csak a negyvenhárom vevőé November 15-ig várják a kaposvá­ri polgármesteri hivatal titkársá­gán a javaslatokat: ki kapja a vá­ros napján a Kaposvár Város Díszpolgára és a Kaposvár Váro­sért kitüntető címeket. Előbbi adományozására a közgyűlés tag­jai, bizottságai mellett legalább 500 kaposvári állandó lakos te­het javaslatot A Kaposvár Váro­sért kitüntető cím odaítéléséhez legalább 100 kaposvári állandó lakos javaslata szükséges. Mind­két javaslathoz csatolni kell a ja­vaslattevők nevét, születési ide­jét, lakcímét és aláírását, a java­solt személy rövid életrajzát, lak­címét. ■ Márkus K. Barcsi történész írása a kötelező irodalomban A barcsi török palánkvár kuta­tásának újabb eredményei is be­kerültek „A középkor és a kora újkor régészete Magyarorszá­gon" című kétkötetes műbe. A Magyar Nemzeti Múzeum, a MTA Régészeti Intézete, a Buda­pesti Történeti Múzeum és az' ELTE Régészettudományi Inté­zetének 40 kiváló kutatója mel­lett helyet kapott a műben a bar­csi Dráva Múzeum munkatársa. Rózsás Márton a palánkvár ku­tatásának eredményeiről szá­molt be. Marosi Ernő akadémi­kus hangsúlyozta: az egyetemi oktatásban, a régész- és törté­nész szakokon kötelező iroda­lom lesz a könyv. ■ Jeki G. Kétszáz laptop a nagyatádi gimnazistáknak Közel 200 laptoppal és számítás- technikai eszközökkel gazdagod­ik a nagyatádi Ady Endre Gimná­zium és Szakközépiskola. Lezá­rult az informatikai infrastruk­túra fejlesztésére kiírt pályázat közbeszerzési eljárása. Az össze­vont szülői értekezleten Ormai István polgármester elmondta: az önkormányzat fontosnak tartja a fiatalok oktatását, informatikai képzését. ■J.G. Kárpáti József (balról) és Kukoricza János nem kerítésbontás-párti. Állítják, ezt csak bűncslekmény útján tehetné meg a polgármester Akár el is szakadhat a szántódi üdülőterület az 1997-ben alakult település­től, ha tovább fajul a kerí­tésügy. A polgármester fel­szabadítaná a lakópark előtti Balaton-partot, a ha­tósági és bírósági vélemé­nyek azonban nem az ő igazát támasztják alá. Fónai Imre Az új ciklus egyik legfontosabb feladatának tartja Dolgos lános szántódi polgármester - írtuk meg a minap hogy a VIP Ser­vice Kft. által még az ezredfordu­lón értékesített lakópark strand­kerítését elbontassa és bárki által szabadon átjárhatóvá tegye a Ba­laton-partot. Dolgos szavaira reagálva azonban Kukoricza lános, a VIP Service Kft. ügyvezetője (maga is tulajdonos a lakóparkban) azt állítja: ezt csak bűncselekményt felvállalva teheti meg a polgár- mester. - Éppen a napokban kaptam kézhez a bírósági szak- véleményt, miszerint nekünk valóban elővásárlási jogunk van, Karabinszky szerint hűtlen kezelés, Kárpáti szerint ámokfutás KARABINSZKY GYULA 1997 ÓS 2006 között volt Szántód pol­gármestere, most képvisel& ként jutott a testületbe. Nem ért egyet ő sem Dolgossal.- szántódon megvan a törvény által óhajtott 30 százaléknyi szabad parti sáv, azaz szaba­don megközelíthető vízfelület, ami nem kell hogy strandot je­lentsen. A lakópark meg osz­tatlan közös, nem is lehet ne­vesítve külön a strandi rész, ezt elmagyarázta a polgármes­ternek az egyik tárgyaláson a bíró is. Hamis elővásárlási jog­ra hivatkozva viszont területvá­sárlásba hajtotta bele a testü­letet A kerítésbontásból akar politikai tőkét kovácsolni és sajnos tud is a jelek szerint. Félrevezeti a szavazókat, a köz­véleményt Milyen alapon szór­ja a közpénzt, fizet az ügyvé­deknek, amikor testületi dön­tés van, hogy nem folytathatja a kerítés-ügyet? Mindez felveti a hűtlen kezelés gyanúját is. kárpáti József képviselő sem kerítésbontáspárti. - Bírósági szakvélemény született arról is: ha felszedi a kerítést, 5,4 millió forinttal csökken egy te­lek értéke. Azaz 250 millióba kerülne Szántódnak a bontás. Óriási erkölcsi és anyagi káro­kat okoz Dolgos lános ámok­futása a falunak, ez már nem Szántód ügye, csak az övé. Ha ilyen bátor, bontsa le maga a kerítést és vállalja a bűncse­lekmény következményeit! ellenben az önkormányzatnak nincs, hiába állította eddig Dol­gos János azt, hogy ha valakit el­adja a telkét, akkor a strandterü­let tulajdonjogát fel kell ajánla­nia az önkormányzatnak. Egy­szerűen rákényszerített néhány tulajdonost erre, így szerzett tu­lajdonjogot a lakóparkban, de jogtalanul. Vissza fogjuk perelni ezeket a területeket. Ami meg a kerítést illeti: amikor a kft. meg­vásárolta az ingatlant a Hunguesttől, már volt ott egy ke­rítés, azaz az eredeti telek is a partig tartott. De mi fölszedtük mert csúnya volt, aztán látva, hogy tele lett szeméttel, a horgá­szok meg elzavarták a strandról a gyerekeket, felhúztunk egy új kerítést. Való igaz, még építési engedélyt sem kértünk rá, hi­szen eredetileg is állt ott kerítés. Fennmaradási engedélyt azon­ban kaptunk rá, de ez is jelzi, hogy nem jogtalanul húztuk fel. Évi 3-4 millióba kerül nekünk a partszakasz karbantartása; a jég évente tönkre teszi, ide hozza a szemetet északról a szél. A lakó­park több mint negyven tulajdo­nosának közpsen megvásárolt strandszakasza ez, vagyis közös­ségi tulajdon, még ha Dolgos polgármester ezt nehezen érti is meg. Szűklátókörűségre vall azt gondolni, hogy minden ilyen te­rületet fel kell szabadítani, a Ba- laton-törvény sem erről szól. Te­hetős emberek, nagykövetek, ál­lamtitkár, vállalkozók vettek ott telket, csendre, nyugalomra vágytak. A falu hasznára is van, mert nem kell rá költeni és adó­bevételt hoz. Ez a szántódi fejlő­dés útja, nem az, hogy le a kerí­téssel és jöjjenek a lángossütők. Kukoricza János arra is emlé­keztet: a lerobbant területre a ki­lencvenes évek végén az akkori képviselő-testület készíttetett ve­lük rendezési tervet azzal a cél­lal, hogy kertvárosias, ligetes la­kópark alakuljon ki, kis telkek­kel. Arra is hajlandók voltak, hogy egy 3000 négyzetméteres területet önkormányzati strand céljára négymillió forintért oda­adjanak a községnek. - Nem volt több pénze a falunak, de bele­mentünk és a csatornát is meg­építettük hetvenmillió forintért - így Kukoricza, aki visszauta­sítja, hogy Dolgos János mutyi- zással vádolja.- Mutyizni a kiemelt védettsé­gű Balaton-parton, ahol több mint húsz hatóság engedélye kell, meg az építésztanácsé, a jegyzőé, a főépítészé? - teszi fel a kérdést az ügyvezető, hozzáté­ve: képtelenség a polgármester állítása, hogy kétféle térképmá­solat létezik és az egyiken a la­kóparkhoz tartozik a lezárt strand, a másikon nem. - A 46 vevő közös tulajdona a partmen­ti rész is, ez fehéren-feketén minden földmérési, földhivatali papíron rajta van. Utólag ho­gyan lehetne „odamutyizni” ezt? Eddig minden hatóság, bíróság nekünk adott igazat, de Dolgos János nem hagyja békén a lakó­parkot, folyamatosan valótlansá­gokat állít, rágalmaz, ami bűn- cselekmény. Egyetlen alkalom­mal sem ült le velünk tárgyalni, közben óriási adókkal vadul sar- colja az üdülőket, hát csoda, hogy odáig fajult az ügy, hogy a tulajdonosok egyesületet alakí­tottak és azt fontolgatják, hogy a szántódi üdülőterület elszakadá­sát és a szomszédos városhoz, Balatonföldvárhoz csatolását kezdeményezik? Adott esetben, ha valóban idáig fajul az ügy, ezerhatszáz üdülő tulajdonosa állhat mögénk... SZEPSEGVERSENY Kattintson a Sonline-ra, és szavazzon a Sonlány-ra www.sonline.hu Pókos Patrícia A ROVAT TÁMOGATÓI: AMAZON SZÉPSÉGSZALON Kaposvár, Berzsenyi u. 2/a. GOLD SZÉPSÉGSZALON Kaposvár, 48-as Ifj. utca 34. Középső Iph. kaputel.: 20. LICI KOZMETIKA Kaposvár, Fő utca 12.11/30. Anker Ház MINI STÚDIÓ Kaposvár, Zárda utca 31. NAP STÚDIÓ SZOLÁRIUM Kaposvár, Fő u. 12. SZERÁJ SZÉPSÉGSZALON Kaposvár, Ezredév u. 11. (éjszakai orvosi ügyelet mellett) SONUHEM 2009. SZEPTEMBER KÖZÖNSÉGDÍJASA PÓKOS PATRÍCIA ▲ Oltóanyag már van, influenza még nincs vakcina Ingyenesen szerezhet mindenki védettséget a H1N1 ellen (Folytatás az 1. oldalról)- Szerdától szállítják az oltó­anyagokat az ÁNTSZ-ekhez, utá­na a háziorvosok juthatnak az influenza elleni vakcinákhoz - mondta Szűcs Mária, az ÁNTSZ regionális járványügyi osztályát nak főorvosa.^ Az idén minden^ ki, aki kéri megkaphatja korláto-1 zás nélkül az orvosától a Hl NI | elleni vakcinát. Somogyba ebből 20 ezer, míg a három komponen- ses vakcinából, - ami a Hl NI mellett a szezonális influenza el­len is védelmet nyújt - 41 ezer dózis kerül. Ez utóbbit a kiemelt csoportba tartozók, a fokozottan veszélyeztetettek kaphatják meg térítésmentesen. A kaposvári belvárosi patikában van oltóanyag, vevő még nincs Az egyik kaposvári gyógyszer- tárban van ugyan vakcina, de ed­dig egyetlen adagot adtak el.- A receptre kapható oltó­anyag ára 1300 és 2100 forint kö­zött változik. A hírek szerint kö­zel sem lesz akkora hisztéria a vakcina körül, mint tavaly, de rajtunk nem múlik, lesz belőle elég - mondta Győrbíró László, a patika vezetője. Hasonló a hely­zet a belvárosi patikában: oltó­anyag van, érdeklődő nincs.- A nagykerektől korlátozás nélkül rendelhetünk influenza elleni oltóanyagot - tájékozta­tott Baán Andrea szakgyógysze­rész - a legújabb készítmény a legdrágább is egyben, majdnem 3400 forintba kerül. Magyaratádon Németh Anna háziorvos most írja össze az igénylőket: tavaly több mint 200 lakost oltott az ingyenes vakciná­val, az idén hasonlóra számít. Inf­luenzás beteggel még nem talál­kozott, most az enyhe hőemelke­déssel járó felső légúti hurutos megbetegedések szezonja van.- Aki jelentkezik a háziorvosá­nál, az ingyen megkaphatja a H1N1 elleni vakcinát - foglalta össze Antal László kaposfői házi­orvos, a kamara somogyi szek­cióelnöke. A kombinált, három komponenses vakcinát a veszé­lyeztetett csoportba tartozók in­gyen kapják meg, míg mások a gyógyszertárban vehetik meg re­ceptre. ■ F. Szarka Ágnes l 4

Next

/
Thumbnails
Contents