Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-17 / 217. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. SZEPTEMBER 17., PÉNTEK 5 PERCES INTERJÚ Három perc, három mérés Az egészség megőrzéséért, a betegség megelőzéséért dolgozik a marcali vásárban is a Szívbetegeinkért Köz- alapítvány.- Három percet vesznek igénybe a mérések? - kérdeztük Horváth Hajnalkát, a marcali Szívbetegeinkért Közalapítvány kuratóriumi elnökét.- Pontosabban három perc alatt három mérést végzünk. Vérnyomást mérünk, ujj- begy-szúrásból megnézzük a vércukrot, és megmérjük a koleszterinszintet is - mondta a kuratóriumi elnök.- Milyen az érdeklődés?- Már nyolcadik éve veszünk részt a marcali vásáron. Átlagosan a négy nap alatt, úgy hétszázan keresték fel a standunkat. Ez tulajdonképpen folyamatos mérést jelent, két kolléga párhuzamos munkájával. A vásár ideje alatt a szűrés ingyenes, erre az önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságától kaptunk pályázati forrást.- Más felajánlások?- Az adók egy százalékából kapunk, bár az idén valamivel kevesebb érkezett, de szervezünk jótékonysági bált is évenként egyszer, s más felajánlások, pályázatok is hoznak forintokat. Legfőképpen a befolyt ösz- szegeket a marcali kórház kardiológiai betegellátásához szükséges orvosi műszerek vásárlására fordítjuk. ■ V. E. Horváth Hajnalka: Szívesen állnak meg a gyorstesztekre az érdelődők Tizennyolc éve a térség gazdasági ünnepe a marcali kiállítás és vásár. Vonzereje a sokszínűségben rejlik, az idén százharminc cég és vállalkozás jelentkezett a termékeivel Nagykorú lett a marcali vásár szakmai találkozó Tizennyolcadszor ünnepük a térség gazdaságát a kiállítók Színes forgatag a standok és sátrak között. A Marcali Nemzetközi Kiállítás és Vásárra csaknem százharminc kiállító érkezett. Vigmond Erika A tizennyolcadik évébe lépett a marcali Nemzetközi Kiállítás és Vásár. Csütörtökön délelőtt Sütő László polgármester nyitotta ki ünnepélyesen a vásárkaput. Elmondta: ezt a tizennyolc évet mindig tartalommal tudták megtölteni, s ha olykor kevesebb is volt a kiállítók száma, soha nem laposodott el a rendezvény, s a kísérő- programok még a standok esti zárása után is zsúfolásig töltötték a fesztiválsátrat. A vásári hangulatot is sikerült mindig megteremteni. A marcali négynapos szakmai találkozó a térség gazdasági ünnepe, ahol a résztvevők megmutathatják fejlődésüket is. Lehetőség nyílik üzletkötésre, s bővíthetik a piaci megjelenésüket is. Egyfajta gazdasági keresztmetszetet is ad. - Teljes egészében reprezentálja a város gazdaságát, illetve annak jelentős részét, mivel természetesen az ország más részeiből is érkeztek kiállítók - mondta Sütő László. - Felsorakoznak a marcali egyéni vállalkozók, s mellettük a legnagyobbak is, mint a ZiehLAbegg, vagy a Videoton, köztük pedig teljes az átmenet kis-és középvállalkozásokból. Kiss László vásárigazgató felidézte: 1993-ban még egyedüli Itt a lengyel testvér A NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS és vásáron a marcali kistérség lengyel testvére, Krotoszyn járás delegációja is részt vesz, és bemutatkozó standot építettek. A járás nevezetességét hozták el: különleges gyertyákkal érkeztek. Ugyanis Lengyelország legnagyobb gyertyaöntője működik Krotoszynban öregbítve a település hírnevét. a két kistérség egyébként alig több mint egy éve kötött megállapodást a testvéri együttműködésre. ilyen rendezvény volt a régióban, 2010-ben, mire nagykorú lett a vásár, ismét egyedüli lett. - A vásár arculatát most is a sokszínűség határozza meg - tette hozzá a vásárigazgató. - Többen tanácsolták, próbáljunk meg valamilyen szakterületet találni, amire profilt alapozunk. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy pont ebben, a programokkal fűVÁSÁRDÍJAT KAPOTT: a Kéthefy és Vidéke Takarékszövetkezet, a Saubermacher-Marcali Kft., a Halm Elektronikai Bt., a Marcali Szakképző Iskola és a Ziehl-Abegg Kft termékdíjas lett: Videoton Elektro-Plast Kft, a Cserép Metall Kft, Stómajer Katalin, a Széchenyi Zsigmond szakközép- és szakiskola és a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás, különdíjas lett a Marcali Kerékpáros Sportegyesület - Zsiga Szero. A vásárépítők díját Sándor Károlyné bőrdíszműves kapta. szerezett vegyes kínálatban találja meg mindenki a helyét: legyen akár kiállító, vagy látogató. Az Aranytűd Őszi Fesztivállá] fűszerezett vásár tizennyolcadik éve mozgatja meg a várost és környékét, s hozza össze az embereket Autómárkákat lehet kipróbálni, kényelmes fotelekbe ülni, otthoni gazdaságban hasznos kisgépeket vizsgálgatni. Egy áráSzemet gyönyörködtető kínálat ért kettő ablaktisztítót venni, vagy alkudozni a cipőkrémre, sőt még őzikét is simogatni. Lehet kertet építő növények közt válogatni, kakasos nyalókát venni, de megkóstolható a háziasán sült kenyér, s hozzá a nagymama szilvalekvárja is. Aki pedig ezek után kíváncsi még a jövőjére is: nyújthatja a tenyerét, vagy jósoltathat kártyából. Őszi fesztivál *> már hagyomány, hogy a kiállítás és vásárt őszi kulturális fesztivállal is összekötik. Az idei seregszemlén Marcali valamennyi művé szeti együttese szerepet vállalt A sztárokat a 30Y együttes és Dobrády Ákos képviselt A hagyományos mesedélelőtt, vagy éppen a nótadélután, illetve az esti tűzijáték sem marad el. A sportot kedvelőkről sem feledkeztek meg: mérkőzések, versenyek, vásári futás várja őket. Hagyományosan kiosztották a vásár díjait is ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Természetfotók az Őszi vásáron A marcali Nemzetközi Kiállítás és Vásáron nyílt újabb tárlat a Bernáth Aurél Galériában. A látogatók ezúttal Németh János fotóművész munkáival találkozhatnak. Erdők-mezők lakói, a táj szépsége, a természet megannyi megörökített pillanatai fogadják a betérőket egészen október ötödikéig Sole-Mizo az év vállalkozója elismerés Önkormányzati díj a marcali tejipari üzemnek Már hagyomány, hogy a marcali önkormányzat a nemzetközi kiállítás és vásár megnyitóján adja át az Év vállalkozója elismerést. Idén a marcali tejipari üzemnek, s egyben annak vezetőjének, Horváth Péternek ítélte a díjat, aki nyugdíjba vonulásával 43 éves tejipari pályafutást zár. Sütő László polgármester, miután átadta az elismerést, felidézte: Marcaliban mindig is működött sajtüzem, már a Széchenyi grófok idejétől. Ebből az évek folyamán később klasszikus tejüzem lett, majd mikor a 80-as években Magyarországon megjelent a Túró Rudi, 1982- ben Marcaliban is elindult a gyártás. A francia Danone csoport 1995-ben vásárolta meg a Marcali Tejdesszert Kft.-t. Ekkor került Horváth Péter a Kaposvári Tejipari Vállalattól a marcali üzem élére. Ember- központú, hatékonyan működő, megbízható minőséget produkáló termelési egységet alakított ki. 2009- ben például a Danone Európa Central üzemei között a marcali gyár lett az első, maga mögé utasítva a nagy modern európai gyárakat. Á marcali cégvezető tizenkét szabadalmi eljárást dolgozott ki, ebből tíz magyarországi kiterjesztéssel működik, míg kettőt világszabadalomra terjesztett ki a Dánon. 2010. január elsejétől újból magyar tulajdonosa van a marcali gyárnak. A Sole-Mizo Zrt.-nek adta el a marcali tejipari üzemet a Danone Kft. Ezzel az ország Túró Rudi gyártásának tizenöt százaléka koncentrálódik a somogyi városban, ami stabilizálja a marcali gyár helyzetét, s több dolgozót is jelent. Jelenleg úgy nyolcvanan dolgoznak az üzemben. ■ Vigmond Erika GYÓGYNÖVÉNYSZAKÜZLET 3700 Marcali, Rákóczi u. 7. Tel.: 85/415-592: 30/298-4249 Nyitva: H-P. 9-17 áriig; Szó. 9-12 áráig- Gyógyhatású termékek -Teák- Vitaminok- Étrendkiegészítők- Gyógyvizek- Immunerősítők- Reform élelmiszerek- Glutén mentes termékek- Gyógy-és natúrkozmetikumok- Henna hajfestékek- Gyógyszerek Kártya elfogadó hely! www.miitivital.hu ■ A Sole-Mizo marcali üzemében koncentrálódik a magyarországi Túró Rudi gyártása.