Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-14 / 214. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. SZEPTEMBER 14., KEDD HÍR SÁV Főhajtás Ungváry és Dakos sírhelyénél a kapós art jubileumi programjain - Vörös András elnök és Halmos Klára titkár volt a házigazda - megemlékeztek elhunytakról is. Ungváry Károly festő és Dakos Rózsa képtárvezető sírjánál koszorúval tisztelegtek a tagok. A dokumentációs kiállítás a hónap közepéig a megyei könyvtárban, a Kapós Art tárlat az egyetemi galériában látogatható. (bt) Posztumusz elismerés a népdalénekesnek díszpolgári címet adományozott Tóth Imrének, a Népművészet Mesterének a kisbárapáti önkormányzat. A posztumusz elismerést ünnepi testületi ülésen hirdették ki a nyáron elmaradt falunap helyett. A helyiek szentmisével emlékeztek a világháborús halottakra, népviseletes felvonulást rendeztek, és szüreti bálban mulattak, (bt) Szerenád a könyvtár kamaratermében brokés Ágnes költőnő Szerenád című kötetét mutatták be hétfőn délután Kaposváron a megyei könyvtár kamaratermében. A szerzővel Somogyi Győző beszélgetett, (av) Márai-est Nagyatádon A ZSÚFOLÁSIG MEGTELT nagyatádi ferences kolostorban a helyi Czindery Szépmíves Céh Mi lesz ezzel a nyomorult csillaggal? címmel Márai-estet szervezett. A műsorban Fejér Zoltán és Hosszú Kata vers- és prózamondását Harkály Gyula gitárkísérete tette még színesebbé, (gyj) gitáron kísérte a fellépőket Még mindig úszik az uszodapénz fürdőberuházás Nem kapták még meg a pénzüket a kaposvári vállalkozók Benedek János: mióta közvetlenül az Aquaplus Kft.-vel állunk szerződésben, azóta minden számlánkat korrekt módon kifizeti a cég (Folytatás az 1 oldalról) A fővállalkozó azért járult hozzá, hogy az önkormányzat közvetlenül az alvállalkozóknak fizessen, hogy a pénz mielőbb a munkát elvégzőkhöz juthasson. Egyelőre úgy fest: a szándék balul sült el.- A kaposvári önkormányzat az ügy kirobbanása óta többször nyilatkozott arról - mondta az egyik károsult, Benedek János, a lász-lakópark ügyvezetője -, hogy 140 millió forintot nem fizet ki az Etalon Kft-nek, és alszám- lán különíti el ezt a pénzt annak érdekében, hogy megkaphassuk a pénzünket. Azt is nyilatkozták: keresik annak a jogilag megtá- madhatatlan lehetőségét, hogy minket kifizethessenek. Lassan már három hónapja egyeztetnek az érintettek, ez idő alatt azonban írásban még nem kaptunk tájékoztatást arról, hogy ki fognak bennünket fizetni. Úgy tudjuk, jogilag még mindig az Etalont illeti meg a 140 millió forint. Mi viAHOGY ÍGÉRTÜK, a 140 millió forintot alszámlán elkülönítettük - mondta megkeresésünkre Szirják Imréné, a kaposvári önkormányzat beruházási ügyintézője. - Az Etalon alvállalkozói már régen megkaphatták volna a pénzüket, ha szont csak rajtuk keresztül kaphatnánk meg a pénzünket, mert velük álltunk szerződésben, az önkormányzattal nem. Ám az Etalonnál hiába kopogtatunk, mert arra hivatkoznak, hogy az önkormányzat nem fizet nekik. Persze az is igaz, hogy ha a város az Etalon hozzájárul ahhoz, hogy közvetlenül nekik utalhassuk a pénzt. Ezt azonban többszöri felszólításunkra sem tette meg. A jogászok megtalálták azt a megoldást, ami lehetővé teszi, hogy az ön- kormányzat kifizesse az alválátutalná a pénzt az Etalonnak, a bank azonnal elvimié a tartozások fejében. Az óriási veszély pedig most már az, hogy ha az ön- kormányzatnál megjelenik az Etalont felszámoló cég, akkor rögtön elviszik az alszámlán elkülönített pénzt is. A probléma tehát lalkozókat a követeléseik megvásárlásával. Jelen pillanatban a kérdéses időszakra eső számlák és egyéb dokumentumok vizsgálata zajlik. Ha valamennyi hiányt pótolják a vállalkozók, egy hónapon belül a pénzükhöz juthatnak. már június közepe óta ismert az önkormányzat előtt, ám azóta csak hiánypótlásokat kérnek tőlünk. Pedig a teljesítésigazolásokat átadtuk az Aquaplus Kft-nek, s úgy tudjuk, már az önkormányzatnál vannak. Benedek János szerint járható út volna, ha az Aquaplus visszahívná ezt a pénzt minőségi hibákra, nem teljesítésre, kötbérre hivatkozva.- S ó'k közvetlenül kifizethetnének bennünket - tette hozzá -, ugyanis már velük van szerződésünk. De az is megoldás lenne, ha az önkormányzat megvásárolná az adósságot, s úgy kapnánk meg a pénzünket. Pillanatnyilag azonban úgy érezzük, mindenki feltartja a kezét, s mindenki számára nyűg ez az ügy. Pedig ha kell, akár Brüsszelig is elmegyünk. A ki nem fizetett összeg egy része ugyanis uniós pénz - mondta -, s a felhasználását ellenőrizni fogják. Hogy a cégünk 40 emberrel most is ott dolgozik a fürdőnél, az annak köszönhető, hogy már közvetlenül az Aquaplus Kft.-vel állunk szerződésben, s amióta ez így van, azóta minden számlánkat korrekt módon kifizetik. Égy másik károsult Járfás Rózsa, a Kőért Kft. képviselője kérdésünkre azt mondta: nincs tudomása arról, hogy akármelyik vállalkozótársa hozzájutott volna már a jórészt tavasszal befejezett munkája ellenértékéhez. Ám azt is hangsúlyozta: még mindig bízik abban, hogy amit Szita Károly polgármester megígért, az úgy lesz. Ő pedig azt ígérte: megtalálják a módját, hogy a kaposvári vállalkozók ne maradjanak kifizetetlenül - mondta. ■ M. K. A jogászok megtalálták a megoldást: a város megveszi a követelést Gyógypedagógusok jutnak ingyenes képzéshez Több ezer hektár szőlőt vághatnak ki a gazdák Közel 10,6 millió forintos támogatást nyert a barcsi Szivárvány ÉGYMI három pedagógus továbbképzésére, akik egy-egy hordozható számítógépet is kaptak, valamint utazási- és szállás- költségeiket, tandíjukat, a szükséges tankönyveket a projekt biztosítja. Domonkosáé Rippel Éva projektmenedzser elmondta: a Társadalmi Megújulás Operatív Program konstrukciójának célja a pedagógiai kultúra korszerűsítése, és a szolgáltatások javítása új módszerek használatának széleskörű elterjesztésével. Hozzátette: a három képzés segít az oktatás minőségének emelésében, a kompetencia alapú oktatás bevezetésében, s hozzájárulnak a pedagógusok szakmai megújulásához. ■ Jeki G. Több mint ötezer hektárnyi szőlőtermő kivágásának támogatását engedélyezheti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), ám az erre szánt ősz- szeget még nem határozta meg az EU bizottsága. Az idén utolsó alkalommal igényelhető szőlőkivágási támogatásra augusztusban lehetett jelentkezni. Országosan közel 4400 kérelem érkezett, s a gazdálkodók csaknem 2500 hektár szőlő kivágását kezdeményezték. Farkas Csilla, az MVH munkatársa hétfőn lapunkat úgy tájékoztatta: az elmúlt évekről - a támogatási keret kimerülése miatt - az áthozott kérelmekkel együtt a kivágásra szánt ültetvényterület meghaladja az 5500 hektárt. ■ Harsányi M. Garázsban találták meg a lopott biciklit Egy szálloda kerékpártárolójából lopta el egy balatonfenyvesi férfi biciklijét egy ismeretlen. A férfi jelentette az esetet a rendőrségén, s a rendőrök végül meg is találták a százötven- ezer forintos kerékpárt egy szintén balatonfenyvesi férfi garázsában. A huszonkét éves tolvaj ellen eljárás indult. ■ Vas A. Igazuk lett a cáfolóknak, nem hamisítottak iratot Ötvenöt év után találkoztak hetvenesek Dalra fakadtak az egykori visontai diákok Háromezer tonna répa érkezett a nyitónapra (Folytatás az 1. oldalról) Észrevették ugyanis, hogy nem a képviselő-testület által megszavazott helyen kezdték el felújítani a gyalogutat, hanem valamivel arrébb, ugyanabban az utcában. Sztányi Tibor akkor cáfolta a mendemondát, és most az ügyészség is igazolta a kaposfői polgár- mester szavát Azt mondta: a nyomozóhivatal bekérte a dokumentumokat, kihallgatták a dolgozókat, majdbűncselekmény hiányában megszüntették az eljárást Korábban megírtuk, hogy a vitás 71 méteres járdaszakasz nem volt része a pályázati elszámolásnak, a szakaszra támogatást nem vett igénybe az önkormányzat A névtelen bejelentő azt nehezményezte, hogy az előterjesztést csatolták a pályázati iratokhoz és nem azt a döntést, melyet megszavazott a képviselő-testület Ez pedig csak adminisztrációs hibának minősül, nem bűncselekménynek. A polgármester hozzátette: nyilvánvaló számára, hogy a választások előtti kampány beindult, véleménye szerint ha nem választási év lenne, a testületen belül, az ügyészség és a sajtó bevonása nélkül is fény derült volna az igazságra. Mint mondta: a pletykákkal és a rossz indulatú feltételezéssel egyébként nem törődik, a településen élők megtévesztését azonban nehezményezi. ■ Meiszterics Eszter A csokonyavisontai általános iskolában köszöntötték egymást a hétvégén azok az egykori diákok, akik tanulmányaikat itt fejezték be az 1954/55-ös tanévben. A 23 végzettből tizenöten élnek, s ti- zenketten jöttek el az ötvenöt éves találkozóra. Az öregdiákok a rinyaújlaki temetőben nyugvó osztályfőnökük, Szabó István sírjára vittek koszorút, virágot Kegyelettel tisztelegtek elhunyt tanáraik, társaik emléke előtt is. Majd az alma materben a közös élmények, diákcsínyek felidézésével folytatódott az estébe nyúló beszélgetés, miközben a tangóharmónika hangjaira dalra fakadtak. Azzal búcsúztak: öt év múlva találkoznak. ■ G. A. m-i i :■ ;[ l : Ama ISMI XAMTUS JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ~ Hetvenes fiatalok. Úgy búcsúztak, hogy öt év múlva újra találkoznak Megérkezett az első adag cukorrépa szállítmány a kaposvári cukorgyárba. Hétfőn hat órakor megkezdődött a január elejéig tartó 110 napos kampány. Kezdetben napi 3000 tonna cukorrépát dolgoznak fel, napokon belül már 7500 tonnát, később ennél is több alapanyagból készítenek cukrot - tudtuk meg hétfőn Szeles Zoltántól, a Magyar Cukor Zrt. operatív igazgatójától. 120 ezer tonna cukor készül ebben az idényben, amelyből 105 ezer tonna belföldön eladható, az Európai Unió piacszabályozási rendszerébe illeszkedő kvótacukor. Ez a magyarországi fogyasztás mintegy harmadát fedezi. ■ H. M.