Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-14 / 214. szám
3 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. SZEPTEMBER 14., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Egységáron adják a multik a lisztet árverseny Kisebb a különbség, alapjában azonos árszinten dolgoznak a boltok Négy nagy multicégnél néztük meg, hogy az általunk kiválasztott árucikkekből hétfőn mennyiért vásárolhattunk be. F. Szarka Ágnes Szerkesztőségi árkommandónk tavaly február, június és november után ismét útra kelt, hogy négy multi cégnél - CBA, Lidi, Penny, Tesco - megnézze, a legolcsóbb termékekből mennyiért rakható meg a bevásárlókocsi. No, és a beharangozott liszt-, tej-, és húsáremelés hogyan hatott a fogyasztói árakra. Ismét megpróbáltunk azonos kiszerelésű és típusú termékeket keresni, de most kihagytuk az akciók adta árkedvezményt, viszont az egyes üzletek saját logós termékei bekerültek képzeletbeli kosarunkba. Az idén azonban hiányzik néhány, az előző vásárlásunk listáján szereplő termék, mert sem hasonló kiszerelésűt, sem hasonló minőségűt nem találtunk mind a négy üzletben. Például, a dejót nem hasonlíthattuk össze a dióval. Ami változatlan: megint csak a Penny bizonyult a legolcsóbbnak és a CBA - elképzelhetően az általunk felkeresett bolt kedvező helye miatt - a legdrágábbnak. Míg tavaly novemberben a Tesco hétszáz forinttal bizonyult drágábbnak a Lidinél, addig hétfőn a különbség alig volt több háromszáz forintnál. Egyes alapvető élelmiszereknél teljesen kiegyenlített a mezőny. Míg tavaly novemberben volt tíz, húsz, harminc forint eltérés a liszt ára között, hétfőn mind a négy üzletben 99, azaz mivel kerekítik az összeget száz forintot kértek kilójáért. Ugyanakkor a kenyér ára néhol - például a CBA-ban - húsz forinttal A vásárlók időnként észre sem veszik, milyen gyorsan dolgoznak az eladók az árazópisztollyal EGYES Á aiama-n BŐI A LE ÍGOLCSŐBBAK UDL CBA TESCO PENNY étolaj 269 299 279 269 liszt 99 99 99 99 cukor 179 199 180 179 SÓ 29 29 29 29 kenyér 1/2 179 129 179 159 zsemle 17 19 14 17 kifli 19 19 15 19 tej 1,5% 169 159 149 139 tejföl 20% 99 109 149 99 szappan 65 184 109 65 áswíz 49 65 42 42 v.bor 249 269 199 199 sör 69 79 99 69 szörp 21 199 399 119 119 krumpli' 180 179 199 179 sárgarép 169 149 199 199 v.hagyma 199 169 199 199 alma 349 189 249 189 petrezsgy. 289 589 799 999 pirospapr 229 209 267 229 zsír 199 179 249 199 citrom 1/21 399 575 379 399 bors 45 115 46 55 májkrém 41 45 43 41 ecet 10% 89 125 126 89 zsel.piskot 165 119 129 165 tojás 299 365 319 299 kocksajt 329 249 159 189 kávé 369 504 395 299 rizs 249 239 189 199 sztészta 99 169 149 99 gyűmtea 199 199 108 109 pzs 100 89 109 75 89 wc*papír 159 199 185 105 leves kocka 169 229 205 169 OSSZ: 6004 6961 6329 5814 csökkent, míg másutt általában tízzel nőtt. Ez adódhat akár egy másik beszállítótól is. A só ára egyetlen fillérrel sem változott, tavaly és most is 29 forintot kértek érte. A petrezselyem ára a listában egy kissé csalóka, ugyanis úgy tűnhet, a Lidiben jóval olcsóbb, mint a többi boltban. Ám itt csak 35 dekás csomagolt gyökér kapható, míg másutt kilóra adják a levesbe valót. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor a Lidiben a petrezselyemgyökér kilója megközelíti a kilencszáz forintot, tehát mégsem igazán olcsó. Megdöbbentően emelkedett a citrom ára: míg tavaly kétszáz forint körül mozgott fél kilónyi, addig most a négyszázhoz közelít. Az alma ára talán a rossz időjárásnak is „köszönhetően" jelentősen megugrott. Az élvezeti cikkeket tekintve emelkedett a sör és csökkent a bor ára. Bár ez utóbbiaknál a minőséget nem díjaztuk, csak a legolcsóbb hétdecis üveges bort tettük a kocsinkba. A legolcsóbb 35 termék listáját nézve a Lidi tizenegy, a CBA nyolc, a Tesco tíz, a Penny 17 termékről mondhatja azt, hogy a négy bolt közül nála kapható a legolcsóbb. A benzinköltséget, vagy a fáradozást nem számolva mintegy ezer forint megtakarítható, ha valaki végigjárja a négy áruházat és megkeresi a legolcsóbb termékeket. A legdrágábbak versenyében a CBA vezet: itt a többiekhez képest a listánkon szereplők közül 17 termék drágább. Őt követi a Lidi tíz árucikkel, harmadik a Tesco nyolccal. A Penny- ben mindössze két termék drágább a többi áruházban kaphatónál. A legnagyobb eltérés a CBA 399 forintos két literes szörpje és a Tesco 119 forintos hasonló terméke között található, de jelentős a különbség a CBA 589 forintért árult petrezselyemgyökere és a Penny 999 forintos ára között. A befőzési szezon elején megemelkedett az ecet ára is, a tavalyi 89-99 forinttal szemben 125-126 forintot is kérnek érte. Összességében elmondható, hogy egyelőre nem látni a beharangozott óriási áremelkedéseket. A multik végülis tartják az árszintet, amit egyes termékeken elveszítenek, azt másikon behozzák. JEGYZET BALASSA TAMÁS Ajánlom magamat választásról választásra felmerül a kérdés, vajon vezetnek-e nyilvántartást a választókról a pártok? Engem nem a válasz érdekel, hanem a kérdés. Mert nem az az érdekes, léteznek-e listák rokon- és ellenszenvezőkről, passzív és masszív bizonytalanokról, hanem hogy az emberek szerint léteznek. Ha a pártokat egy állattal kellene jellemeznünk, akkor a pandamaci, a rókakoma és a galacsinhajtó közül a rókakoma áll nyerésre, nem lebecsülve galancsinhajtó- kollégát sem. Vele a ravaszdi seperc alatt lépne koalícióra. kampány van, a kaposváriak szívének kedves cukorgyári, de a somogyiak teljes közösségének mégis inkább választási. Soha kisebb téttel, ami a változások sodrához képest látványosan unalmas helyi közpolitikát illeti. A pártoknak szinte fáj a plakátköltség. Eldőlt minden, a kétharmados felhatalmazást biankóban megtoldja az ország. A kormánypártok csak azért aggódhatnak, nehogy otthon maradjanak a híveik. Az ellenzék számára pedig minél kisebb a hírverés statisztikusan, annál nagyobb az esély matematikailag. de nem minden matek. Kisvárosi családtag mondta nemrég, nem meri nem odaadni az ajánlását az egyik pártnak, mert félti a következményektől a gyerekeit. Egy falusi rokon üteg jól megviccelte pártjaink és kormányaink jeleseit, és szinte mindenkinek adott már kopogtatót. Kap is meghívást jobbról- balról, csak győzze fogadni a sok önzetlen szeretetet. jómagam egy ideje senkinek nem ajánlom magam: senkit sem ajánlok. Megtartom a szelvényt. Képviselőjelölt ismerősöm mondta, néhány választás, és a saját ajánlásaimmal is induló lehetek. És az adatbázisom is csak nyúlfarknyi lesz... Pogányvölgyi siker: több mint egymilliárd az intézményekre oktatási hálózat A kivitelezők százhúsz nappal korábban adták át az ú] iskola- és óvodaépületeket a településeken Sikertörténet. így nevezte Papszt Lajos társulási elnök, az uniós támogatással megvalósuló több mint egymilliárdos fejlesztést a Pogányvölgyi kistérségben. Az Integrált Nevelési Oktatási Hálózat kialakításának projektje három település négy intézményét érintette. Az eredményekről tartottak Lengyeltótiban regionális szakmai zárókonferenciát.- Ez a projekt is mutatja: az együttgondolkodásban, egymás segítésében, az összefogásban mekkora erő van - mondta Papszt Lajos. Kitért arra is: 2009. május 22-én írták alá a finanszírozási szerződést, és 2010. szeptember elsején - 120 nappal a határidő előtt - vala- Kényelem a gyerekeknek. A somogyvári Tündérkert óvoda a projekt részeként százötvenmillió forintból épült Tanévkezdés időben somogyváron az általános iskolát és a tornacsarnokot újították fel, valamint új óvoda épült. öreglakon új iskolaszárny- nyal bővült az iskola, a régi épületet is rendbe tették. lengyeltótiban felépítettek egy nyolctantermes iskolát, megújult a külső homlokzat és parkolókat is létesítettek. Még némi simogató munka van vissza, de mindegyik intézményben szeptember 1-jével elkezd& dött a tanév. mennyi megújított intézményt birtokba vették a gyerekek. A konferencián a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrációja, valamint a jövő oktatáspolitikája kapott kiemelt figyelmet a közoktatásért felelős helyettes államtitkár, Gloviczki Zoltán tolmácsolásában, aki elsősorban a Nemzeti Alaptanterv változásairól beszélt. Kiemelte a műveltség fontosságát, amelyért az óvodák, iskolák tehetnek a legtöbbet. Újra kell gondolni, mondta, mi az a tudásanyag, információmennyiség, amelyet az életben a legjobban hasznosíthatnak majd a gyerekek. ■ Vigmond Erika