Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-07 / 183. szám

VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy időnként azok sem pontosak, akiknek a legpontosabbnak kellene lenniük: a bankok, amelyek az ügyfelek forintjait kezelik. Remek ötlet, hogy a folyószámlán történt pénzmoz­gásról, egyenlegről SMS-ben is tájékozta­tást lehet kérni. Egyik reggel a telefo­nomra üzenet érkezett: levontak egy ese­dékes díjat, s közölték, mennyi maradt a levonás után a számlán. Na, ez utób­bi éppen kétszer akkora volt, mint amennyiről én tudtam. Mivel gyanús volt, mielőtt elindultam volna elkölteni a plusz összeget, utánajártam a dolog­nak. Ez volt a szerencse. Ha vásárolni indulok, igencsak kellemetlen helyzetbe kerültem volna. Nemhogy a bank értesí­tése, de még az én számolásom is eltúl­zott volt.. Oké, én csak saccoltam. De nekik pontosan kellett volna tudni, (je) Ilii Ilii Illllll 9 770865 912060 10183 Sárözön a kozmetikában boltos bú A kaposvári Ady utcából az üzletekbe zúdult a víz A felújított Ady utcai üzletek tu­lajdonosainak, bérlőinek pén­teken korán kezdődött a nap. Takarítással. Nem a napi sep­réssel, portörléssel, ami az utób­bi hónapokban kihagyhatatlan volt az utcában zajló felújítási munkák miatt A felhőszakadás után több üzletet elöntött a sá­ros esővíz. A nyitásra a boltok­ban tíz centis koszos lé állt- Régebben előfordult már, hogy nagy esőzésnél befolyt a víz az utca végén lévő üzletek­be - panaszolta Pappné Barta Noémi, az Ady utcában lévő kozmetika tulajdonosa és az üzlet bérlője. - De üyen még nem történt: tízperces, inten­zív eső következtében gyakor­latilag elöntötte az üzletet a sár. Reggel óta nincs áramunk, már négy vendéget kellett el- küldenünk. Nem elég hogy az építkezés miatt visszaesett a forgalmunk, még ez is! A por­tálok szétáztak, minden tiszta sár. Mi takarítunk az utcán is, miért nem látunk egy mun­kást sem, akit a város fizet?- Már az építkezés ideje alatt többször jeleztük, hogy nem lesz megfelelő a csapadékvíz- elvezetés az utcában - folytat­ta Gönye Erika, az Ady utcai fe­hérnemű üzlet bérlője. - Erre az volt a válasz, miért gondo­lom, hogy fölfelé fog folyni a víz, illetve azt is mondták: nyu­godjunk meg, műszakilag megoldják a dolgot. Hát jól si­került. ► 2. OLDAL Viszen mindent vitt a víz Schmitt Pál: ellensújy helyett egyensúly kívánok lenni Vihar megyeszerte BÁR MEGLEHETŐSEN IJESZTŐ volt a mennydörgéssel, vil­lámlással és özönvízszerű­én zuhogó esővel érkező vi­har, úgy tűnik, ezúttal meg­kímélte a megyét a komo­lyabb károktól. Leginkább a Balaton környékét, és a barcsi térséget érintette. Sa­lamon Kornél, a megyei ka­tasztrófavédelmi igazgató­ság ügyeletese elmondta: a nap folyamán négy helyre riasztották őket, ahol ki­tört, megrongálódott fát kellett eltávolítani, Siófok, Tab és Nagyatád környé­kén, és kilenc helyen kellett vizet szivattyúzniuk, leg­gyakrabban Siófokon és Csurgón, de akadt egy-egjv eset Barcson, Kaposváron és Balatonbogláron is. Schmitt Pál a sportot is szívesen látná az új alkotmányban Az alkotmányozó munka ak­tív részese kíván lenni a hiva­talába pénteken beiktatott új köztársasági elnök, Schmitt Pál. Az olimpiai bajnok politi­kus nemcsak a Szent Koroná­ra és a kereszténységre törté­nő utalást látna szívesen az alaptörvényben, de annak szerinte a sporttal is foglal­koznia kellene. „Köztársasági elnökként a je­lenlegi, és a majd megszülető alkotmány alapján kell az egyensúly szerepét betöltenem a parlamenti pártok, a magyar társadalom, a nemzet különbö­ző csoportjai között” - hangoz­tatta beiktatási ünnepségén Schmitt Pál. ►8. OLDAL Aki kártyás, Kaposvár közterein ingyen netezhet Péntektől naponta egy órán át ingyen internetezhetnek a bel­városi közterületeken, a Kapos­vár Kártyával rendelkezők. Ezt Szita Károly jelentette be sajtó- tájékoztatón, és közölte: elké­szült Kaposváron a közterületi wifi-hálózat.- A szolgáltatást a városba ér­kezők is igénybe vehetik kedvez­ményesen - tette hozzá a polgár- mester - a díjat, évi hárommillió forintot az önkormányzat űzeti. A Kaposvár Kártyával kedvez­ményesen igénybe vehető szol­gáltatások sora októbertől két új elemmel bővül: olcsóbb lesz a parkolás, a helyi járatú buszbér­let. M. OLDAL Útonálló támadt a turistára Somogyszobnál „Útonálló” fosztott ki német tu­ristát Somogyszob és Kaszó kö­zött. A férfi a kerékpározó asszony elé állt, ő ki akarta ke­rülni, de a férfi elkapta a kerék­pár kormányát, az asszony el­esett. A tettes ezt kihasználva a kerékpár első kosarából ellopta az értékeit A kár 60 ezer forint. Az ismeretlen tettes ellen rab­lás miatt indult eljárás. ■ J.E. Csomópont épült Tabon: biztonság a közlekedésben Schmidt Jenő polgármester avatta fel pénteken a nyolcvan­hétmillió forintból épült tabi öt­ágú körforgalmi csomópontot. A város számára jelentős be­ruházás szervesen kapcsoló­dik a tervezett, és hamarosan épülő Lulla-Balatonendréd összekötő úthoz, amely köze­lebb hozza a tabi térséghez az M7-es autópályát, ►a, OLDAL Leugrott a robogó vonatról, de megúszta Sokat ivott, vélhetően emiatt rossz vonatra szállt fel pénte­ken kora reggel Siófokon egy 19 éves dombóvári fiatalem­ber. Miután észrevette, hogy rossz irányba megy, megpró­bált leugrani a robogó vonat­ról. Ugrás közben egy villany- oszlopnak csapódott. Egy bo­katöréssel megúszta a kaszka­dőrmutatványt. ■ Jakab E. I Kisváros épül a Szigeten ■ Gőzerővel folynak a munkálatok a hét- : fői Kispál és a Borz búcsúkoncerttel : kezdődő Sziget helyszínén, az Óbudai- : szigeten. A szervezők 390 ezer látoga- j tót várnak. ►e. oldal Fix ár, vagy tartaloméi szabadverseny? ; Q J MEGYEI KORKÉP 2 : A könyvpiac . _ \, GAZDASAG 6 : szereplőinek --------------~ : problémai ha- --------­• sonlók, de más ELErMÓP — : irányban kere- SPORT 10 : sik a megoldást, tv-műsor_____12 ►7 . OLDAL KRÓNIKA 16 : Új ablakra vágytak, becsapták őket : Felháborodás országszerte: már felje- | lentést is tettek azok, akiket becsapott : az Ablak-Globál Kft., és eltűnt a cég : több százezer forintjukkal. Kaposváron : is sokakat megkárosított. ►a. oldal : időjárás , ' Mese a : Reggel fel- dackorszak ellen hős, napközben na- Berg Judit mese- : pos idő lesz. Helyi író, négy gyermek : záporok előfordul- édesanyja. Rumi­: hatnak. A hőmér- ni című meseregé­■ séklet 24 fok lesz. nye 2007-ben az : ►13, OLDAL Év gyerekkönyve lett. ►#. OLDAL A SONLINE.hu olvasóitól : Ön szerint kevesebb lenne az áramlopás, ha j olcsóbban jutnánk a szolgáltatáshoz? • Igen, mert Nem, mindig lesznek ; akkor nem 29 95 ügyeskedők Azok is lopják, ; forrás: sonline.hu nkik amúgy ki tudnák fizetni Olvassa vasárnap is a Somogyit! I hostess-ugy- I SJJ atapít • Újra lesz kék Dunánk I • Fogyókúra: a siker ösztönöz * Búcsúkoncert előtt búcsúinterjú 1

Next

/
Thumbnails
Contents