Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-07 / 183. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. AUGUSZTUS 7., SZOMBAT HÍRSÁV Várják az észrevételeket a kaposvári tervhez Kaposvár építési szabály­zatának, szabályozási ter­vének módosításai megté- kinthetők a város honlap­ján megjelent hirdetéshez csatolva. A tervet a város­háza földszintjén közszem­lére helyezték, az észrevé­teleket, véleményeket au­gusztus 30-ig várják, (mk) Almádiba kirándultak a kálmáncsai táncosok A kálmáncsai Vadvirág Táncegyüttes Balatonalmá­diba kirándult a közel­múltban. A pártoló­tagokkal közösen 30-an töltöttek három napot az üdülőhelyen. Az utazás költségeit a Nemzeti Civil Alap programon nyert több mint százezer forint­ból fedezték, (ga) Somogyaszalóban a Cigánykaraván a cígánykaraván című fil­met vetítették le pénteken este a somogyaszalói mű­velődési házban. Az alko­tók településről település­re járnak, s a filmvetíté­sek után kikérik a közön­ség véleményét az alko­tásról. (mk) Vízvezetéket cserélnek a Vöröstelek utcában utcai ivóvízvezeték cseré­jét végzik a napokban a kaposvári Vöröstelek utcá­ban a VÁÉPSZER kivitele­zésében. Kovács József ügyvezető elmondta, hogy a gerincvezeték-csere 10 millió forintba kerül, és a munkát a tervezett októbe­ri határidő előtt augusztus végéig elvégzik, (nm) Még néhány hét. A kivitelező előbb befejezi a munkát Alámosott utak, balesetveszély áradat Viszen is pusztított az özönvíz, a helyi vállalkozók mentették az utcákat Mindenki segített, ahogy tudott. A viszi vállalkozók összefogtak, hogy a vízelvezető árkokból kiömlő víz ne okozzon még több gondot Felhőszakadás Tabon tabon a csapadékvíz elvezető árkai pillanatok alatt megteltek a reggeli felhőszakadás után, az utcákat több helyen horda­lék, sok helyen tíz centi vastag iszapréteg borította. reichert Csaba tabi önkéntes tűzoltóparancsnoktól megtud­tuk: a reggeli viharos szél a Kossuth utcában három ga­rázsra döntött egy faágat, me­lyet már eltávolítottak. lullán - ahogyan azt Reizinger Károly polgármestertől megtud­tuk - fél óra alatt 43 milliméter eső zúdult a településre.- A focipályán olyan nagy mennyiségű víz folyt, amit az utóbbi húsz évben nem láttam. A Kossuth utcában eltömődött egy híd, ugyanis a hömpölygő csapadék mintegy két köbmé­ternyi fát és hordalékot vitt az utcában a házak között Mar­kolóra volt szükség az akadály megszüntetéséhez. A falu Kos­suth utcai felén a kerteket is el­öntötte az iszapos víz. KRUTEK JÓZSEF Sártenger a kaposvári üzletekben. A most felújított Ady Endre utcából a boltokba folyt a víz Pusztított a dombokról le­zúduló csapadék Viszen, néhány önzetlenül segítő helyi vállalkozó mentette a menthetőt. Füleki Tímea Elöntötte a mezőgazdasági terü­letekről lezúduló sártenger Visz két utcáját pénteken. A károkat a polgármester legalább hétszáz­ezer forintra becsüli. A csapadék­elvezetés szempontjából nem megfelelően karbantartott külte­rületekről lezúduló víz elsodorta az útpadkát, s alámosta a két utat. Az érintett rész balesetve­szélyes. Néhány helybeli vállal­kozó munkagépeket ajánlott a haváriahelyzetben.- Olyan elvonások után va­gyunk, hogy örülünk, ha a túl­élésre futja. Arra nem is gondol­hatunk, hogy a csapadékvíz-el­vezetésre költsünk - mondta Szűcs Attila polgármester. - Előbb-utóbb az összes kis falu így fog járni. Most csak az iszap feltakarítását és az árkok tisztí­tását tudjuk elvégezni a felaján­lásnak köszönhetően, a két utca helyreállításához vismaior- támogatásban bízhatnak. (Folytatás az 1. oldalról) gönye erika, az Ady utcai fe­hérnemű üzlet bérlője hozzá­tette - de nem csak ez a gond. Autóval közvetlenül nem köze­líthetők meg szabályosan a boltok, kiskocsival toljuk be az árut. Mivel én vásározok minden szombaton és vasár­nap. Most még istenes, de mi lesz télen a nagy hóban? jovánczai zsolt bérlő szerint ez a mostani eset már csak hab a tortán. Azt mondta: 40 százalékkal esett vissza a for­galmuk az építkezés óta.- ráadásul, amikor megválto­zott a forgalmi rend - tette hoz­zá -, és már nem lehetett meg­állni az utcában autóval, a bol­tosok jó részét többször meg­büntették. Igaz, én is hibás va­gyok, mert nem vettem észre, hogy letakarták a parkoló táb­lát, de nem lehetett volna a változás előtt néhány nappal mondjuk felhívni az élintettek figyelmét a várható forgalmi rend változásra? MIRE A boltosok kezükben a seprűkkel, lapátokkal, fel­mosófákkal kipanaszkodták magukat, az Ady utcai üzle­tek is kezdtek elfogadható ké­pet mutatni. Nem úgy a Cor- so bevásárlóközpont telefo­nos és sportboltja, ahol ek­kor odáig jutottak a takarí­tással, hogy a legnagyobb sa­rat feltörölték. Vásárlókat Egész délelőtt takarítottak a belvárosi butikokban... még nem tudtak fogadni. Azt mondták: az a víz, ami az Ady utcában nem tudott el­folyni, náluk kötött ki. Azért persze bíztak benne, hogy délutánra nagyjából rendező­dik a helyzet. Bár á szétázott áruval nem sok mindent tud­tak kezdeni. VALAMIVEL EGY ÓRA ELŐTT ..és az üzletek előtt. A kövek közül kimosott homokot söpörték azonban újra kezdődött az égi áldás. Igaz, ez rövidebb volt és kevésbé heves, mint a hajnali. Vigasznak azonban ez édeske vés volta boltosoknak...- A HAJNALBAN lezúdult felhő- szakadásban rövid idő alatt 25 milliméter eső esett - rea­gált a történtekre Bajzik Imre, a polgármesteri hivatal mű­szaki és pályázati igazgatója. -Ezt a csapadékmennyiséget a csapadékcsatorna-hálózat több helyen nem tudta elvezet­ni Az eső az Ady Endre utcá­ban a frissen rakott díszburko­latból kimosta a homokot. A falevelek és az utcai hulladék a homokkal keveredve eltömí­tette a víznyelő rácsokat, így a csapadékvíz az úttesten höm­pölygőit, és az utca végén az alacsonyan fekvő üzletekbe be­folyt A város más részein is problémát okozott a hirtelen lezúdult eső. A műszaki kollégák a helyszí­nen vizsgálták, hogy milyen műszaki megoldással lehet a jö­vőben elkerülni, hogy a mai e- set megismétlődjön. Márkus k. Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. Szakembereink folyamatosan dolgoznak azért, hogy a kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia­szolgáltatást biztosító fejlesztéseket elvégezzék. Értesítjük ügyfeleinket, hogy a Pécsi Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság által kiadott vezetékjogi engedély alapján 2010. augusztus 9-én megkezdjük a „Kaposvár-Böhönyei 22 kV-o$ gerincvezeték átépítése, II. ütem" tárgyú közcélú vezeték építését. A nyomvonal által érintett települések: Hetes, Mezőcsokonya, Somogysárd. A pontos nyomvonalrajz az önkormányzatoknál megtekinthető. A területen kb. egy hónapig folyó munkák miatti esetleges kellemetlen­ségekért elnézésüket kérjük. A kistermelők élénkítik a falusi turizmust jogszabályváltozás A vendégeit is megkínálhatja termékével a gazda A kistermelők az elmúlt időszak­ban módosított jogszabályoknak köszönhetően szabadon értéke­síthetik az általuk megtermelt termékeket, nemcsak a fogyasz­tóknak, helyi boltoknak, étter­meknek, közétkeztetést folytató intézményeknek, hanem az ál­taluk vendégül látott turisták­nak is.- A kistermelői közvetlen ér­tékesítés és vendéglátás kere­tén belül többek között heti tíz sertésből, kétszáz házityúk-fé- léből készült élelmiszer, illetve 150 kilogramm lekvár forgal­mazható - közölte Varga Gábor, a megyei Mezőgazdasági Szak- igazgatási Hivatal főigazgató­ja.- Mindez élénkítheti a falusi Patcán frisssen sült kenyeret is kóstolhatnak a gyerekek turizmust, hiszen a termelő vi­déki környezetben, saját egyé­ni, és családi gazdaságában nemcsak bemutathatja, hanem fogyasztásra is felkínálhatja az általa termelt és készített helyi, hagyományos, friss, aszalt, füs­tölt, őrléssel készült élelmisze­reket. Könnyítést jelent az is, hogy eltörölték a napi 16 fős vendéglétszám-korlátozást. Fontos, hogy a falusi turizmus szervesen kiegészüljön az agro-, az öko-, a vadász-, és egyéb tu­rizmusokkal is, amelyek - a munkahelyteremtés mellett - tovább élénkíthetik és növelhe­tik a kistermelők szolgáltatás­ból származó bevételét. ■ F. Szarka Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents