Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-12 / 187. szám

{% ■ g fűm V caK Sok a kaposváriak adossaga hitelállomány A Progresszív intézet szerint 20, a város szerint 15,9 milliárd A kaposvári a harmadik leg­rosszabb helyzetben lévő ön- kormányzat az egy főre jutó adósságállományt tekintve a 23 budapesti kerület és a 23 megyei jogú város között. Egyebek közt ez derült ki a Progresszív Intézet kedden nyilvánosságra hozott tanul­mányából, amelyben többek közt ezen önkormányzatok gazdálkodását vizsgálták. A ti­zenkét mutatóra épülő kuta­tásból az is kiderült, hogy az eladósodottság mértékét te­kintve a megyei jogú városok rosszabbul állnak, mint a fő­városi kerületek. A teljes adósságállományt megvizs­gálva a legnagyobbal, 30 mil­liárd felettivel Pécs „büszkél­kedhet”. Ám Kaposvár is az „élbolyban” foglal helyet, Szol­nok, Debrecen, Szeged mellett 20 milliárd körüli adósságál­lománnyal küzd a Progresszív Intézet adatai szerint. A kaposvári városvezetés szerint 2010. augusztus 1-én Kaposvár hitelállománya a kötvénykibocsátással együtt összesen 15,9 milliárd forint volt, s ez a hitelösszeg jól ke­zelhető. Szita Károly kaposvá­ri polgármester megkeresé­sünkre úgy reagált: azt, hogy a városi önkormányzatok mi­ért vettek föl hiteleket, s miért bocsátottak ki kötvényeket az elmúlt időszakban, az előző kormány minisztereitől, or­szággyűlési képviselőitől kel­lene megkérdezni - hangoz­tatta a kaposvári polgármes­ter. ^3. OLDAL Somogy is segít a gödrei árváknak Összefogtak a segítő szándékú emberek a hétfőn reggel tör­tént tragikus baleset áldozata­inak családjáért. A segítők közt somogyiak is vannak. Mint ismert: hétfőn két Su­zuki ütközött össze Somogy- aszalónál. Az egyikben négy gödrei férfi ült, akik munkába indultak. Az autót egy 50 éves férfi vezette. Eddig ismeretlen okból letért az útpadkára, ma­jd a szemből jövő járműnek üt­között. >3. OLDAL Bemutatták a jelöltjeiket Látványpolitizálás, látvány be­ruházások és szökőkutak he­lyett több törődésre van szük­sége Kaposvárnak- ezt tűzte ki programjában a szocialista párt. Lamperth Mónika, a párt kaposvári polgármester-jelölt­je hozzátette: vállalkozásbarát helyi politikára van szükség.- A mi programunkat a vá­roslakók írják - hangzott el a Fidesz sajtótájékoztatóján. Mindkét pártnál tegnap mu­tatták be képviselőjelöltjeiket Kaposváron. ►5. oldal ÁR* 120 FT. ELŐFIZETVE: 83 FT HOZSZOL6í|ATÍ "gy" *TMaT|r Jr www.sonline.hu ', Somogyi HirlaDi fi 010. AUGUSZTUS 12., CSÜTÖRTÖK XXI. ÉVFOLYAM, 187. SZÁM ^Jf Wv KÖZÉLETI NAPILAP I. KERESSE A SONLINE.Hu OLDALON: MÁGIKUS HAJCSAT “ÁS KOMMANDÓSOK SZEREZTEK VISSZA re UVAVDADITOU A -1 APARATIAN AZ ÉTKEZÉSI UTALVÁNYT ► WWW.SONLINE.HU 11 I I wll OLDAL j PÁROSSAL ► 11. OLDAL Ellopták a teljes taürt^ bodzatermést MEGYEI KÖRKÉP 2 : Egy lellei gyű- gazdaság---------------6 • mölcsösből ellop- K°Z^LET-----------® ■ ták az egész életmód-----------9 : bodzatermést. sport___________ÍO : A tolvajok egy- séta 11. : millió forint kárt mpsoR_______12 • okoztak a tulajdo- hirdetés 14 : nosnak. krónika 16 : időjárás A szerelem : Tovább kémiája : tart a nyári meleg Romantikus el­idő. Csapadék képzelések sze­nem várható. A rint a szívünk­legmagasabb hő- kel szeretünk, : mérséklet délután de a tudomány | 29 Celsius-foklg bizonyítja, hogy • emelkedik. az agyunk lesz ►13. oldal szerelmes. ►9. OLDAL ; A SONLINE.hu olvasóitól : Ön szerint elég toleránsak vagyunk? • ^ ^ igen Nem A cigánvokkai Magamat ; szemben még biztosan nem. elviselem... ; FORRÁS: SONUNE.HU j VEGYE ÉSZRE! : Vegye észre, hogy nem árt óvatosnak : lenni, mert pillanatok alatt vásárlóból : bűncselekmény elkövetőjévé válhatunk | egy egyszerű bevásárlás közben. Az : egyik kaposvári bevásárlóközpontban : tábla hirdeti: lopásként kezelik, ha vala- : tó egy terméket megkezd vagy megbont : Még jó, hogy észrevettem, mertvalószí- : nűleg az elsők között vertek volna bi- : tincsbe! Ugyanis csöpp gyermekem min- : den vásárláskor azonnal követeli a friss ] sajtos stanglit, amiből, hogy a további : hisztinek elejét vegyem, egy darabot rög : tön le is szoktam tömi neki Ez arra is : jó, hogy míg a majszolással van elfog ■ lalva, nem sorolja: mit kellene még fel­■ tétlenül megvásárolnom neki Most ma- : rád a hiszti, mert azt a hülyeséget bizto- : san nem tudom vele megetetni, hogy • csücsöktolvajnak lenni súlyos bűn... (je) \ ii 11 ii'üii Mim ;9 770865 912046 10187

Next

/
Thumbnails
Contents