Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-30 / 150. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 30., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍRSÁV Pikniket tartottak a Dráva-parton A BARCSI CIVIL SZERVEZETEK tartottak pikniket a hétvé­gén a Dráva-partján. Bokor József, a szervező Cigányo­kért az Európai Unióban Egyesület elnöke elmondta: nyolc civil társaság fogadta el a meghívást, akik közö­sen főztek és hallgatták meg a helyi kulturális együttesek műsorát. Hoz­zátette: ez a közös munká­ról, és nem a versengésről szólt, (jg) Beültették a belvárosi fákat a kaposvári belvárosi re­konstrukció részeként el­készült Ady utcai növény­szigetekbe beültették az első fákat kedden. A tizen­öt, impozáns burkolattal ellátott köztéri látványos­ságba a kertészeti tervek alapján egyebek között ja­pán cseresznyefák kerül­tek. Az utca díszburkolatá­nak kivitelezését tovább folytatják, (bt) Elültették az első fákat a kaposvári növényszigetekbe Tábort bontott a szennai Dudaiskola EGYHETES TARTALMAS prog­ramot zárva tábort bontot­tak kedden a szennai nép­zenei, néptánc- és kézmű­ves tábor résztvevői. A Lá­zi-dombi Kulturális Egye­sület által szervezett nyol­cadik Dudaiskolában mint­egy 120 gyermek és fel­nőtt kapott ízelítőt a zselici tájegység hagyományaiból. A közös daltanulásokat, hangszeres képzéseket, előadásokat és kézműves foglalkozásokat minden este táncház zárta, (bt) Lógós diákra nem jár pénz iskola Kaposváron 5221 órát hiányoztak igazolatlanul a tanulók A szakma szerint szükség volt már egy olyan tör­vényre, amely segít vissza­terelni az iskolákba a ló­gós diákokat. Az azonban továbbra is kérdéses: med­dig érdemes ezt megtenni? Márkus Kata A pedagógusok jó része úgy vé­li, a törvény kellett, még akkor is, ha az elmúlt években igyekezett annak érdekében mindent meg­tenni közösen tanár, gyermek- védelmi szakember és a gyerek­jóléti szolgálat, hogy minél ke­vesebben kerüljék az iskolát. Nem állítják persze, hogy teljes sikerrel jártak. Szabó Zoltánná Kudomrák Zsuzsanna, a központi Kodály iskola főigazgatója üdvözli a tör­vényt, mert mint mondta: ugyan az elmúlt tanévben je­lentősen csökkent az igazolat­lan hiányzások száma a kapos­vári iskolákban, ám még így is sokat, összesen 5221 órát hiá­nyoztak igazolatlanul a diákok. - Szükség volt egy olyan plusz szabályozóra, amelyik betereli az igazolatlanul hiányzó gyere­keket az iskolába - hangsúlyoz­ta. - Ezzel együtt egyfajta kény­szerhelyzetbe hozza azokat a szülőket, akik eddig nem figyel­tek oda kellőképpen arra, hogy gyermekük járjon iskolába. Vajon nem lesz nehezebb a jö­vő tanévtől a pedagógusok dolga azáltal, hogy anyagi okok miatt a kifejezetten érdektelen diákok is ott ülnek majd a padokban? A fő­igazgató erre azt mondta: a pe­dagógus soha nem állt az iskolai Sok diák ugyan elviszi otthonról a tankönyveit, de nem az iskolába megy Ötven óra mulasztás után következik a megvonás AZ ORSZÁGGYŰLÉS hétfőn elfo­gadta azt a törvénymódosítást, amely szabályozza: ha a gyer­mek a kötelező tanórai foglal­kozásokról igazolatlanul több mint ötven órát mulaszt, az adott település jegyzője elren­deli védelembe vételét és a tel­jes iskoláztatási támogatás fel­függesztését A pénz a települési önkor­mányzat részére a kincstár­ban megnyitott családtámoga­tásifolyószámlára kerül mulasztás pártján, hanem azért dolgozott, hogy minden tanulót egyformán fejlesszen, s ehhez minden segítséget megadjon.- Önmagában nyilvánvalóan nem éri el a most elfogadott tör­vény a célját - kommentálta az országgyűlés hétfői döntését Kéki Zoltán, Kaposvár címzetes főjegyzője. - Ám más, eddig is alkalmazott intézkedésekkel együtt eredményes lehet. A gyermekjóléti szolgálat munka­társai, gyermekvédelmi szakem­berek és pedagógusok közösen igyekeztek eddig is csökkenteni az igazolatlan hiányzások szá­mát. A következő hetek feladata lesz megtalálni, hogy az új tör­vény miként illeszthető be a már működő rendszerbe. Ki kell je­lölni .a felelősöket az iskolákban, az önkormányzatnál, s el kell ér­ni, hogy hatékonyabban működ­jön a jelzőrendszer. A feladat - mindenki elismeri - nem könnyű. Hiszen sok oka van annak, ha egy tanuló igazo­latlanul hiányzik. Attól, hogy a kistestvérére vigyáz egy gyerek, egészen odáig, hogy élettársi kapcsolatot létesít. S ez bizony már általános iskolában sem példa nélküli. Ám sok olyan di­ák is van, aki csak tanulni nem szeret, de abban a szakmában, ami érdekli, szívesen dolgozik és ügyes is. Az építőipari szak- középiskolában például azt ta­pasztalják: csak szerszámot kell adni a kezükbe, és nem kell be- kényszeríteni őket az iskolapad­ba. A gyerekek egy részét tehát rögtön az általános iskola után be kell vezetni a munka világá­ba, hogy 17 évesen már szak­munkásként dolgozhassanak. Előrehozott támogatásokat sürgetnek gazdaság Csaknem hatmilliárd forinthoz juthatnának a somogyi termelők A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sürgős és azonnali intézke­déseket kezdeményezett a kor­mánynál, illetve a kormányon keresztül az Európai Bizottság­nál az elemi károk és a termé­szeti csapások mezőgazdasági károsultjainak megsegítésére. Varga Gábor, a somogyi me­zőgazdasági szakigazgatási hi­vatal főigazgatója lapunkat úgy tájékoztatta: tekintettel a hely­zetre, a kormány az európai bi­zottságnál eljár azért, hogy a december elsejétől a következő év június 30-ig esedékes terü­letalapú támogatás (SAPS) egy részének kifizetését hozzák elő­re, s ezt idén októberben, no­vemberben utalják ki. Ennek összege idén hektáronként kö­zel 46 ezer forint volt.- Az ötven-hatvan százalék körüli előleg átutalásának en­gedélyezése öt-hatmilliárd fo­rint SAPS-kifizetését jelentené - utalt a somogyi földhasználók kilátásaira a főigazgató. - Ez az összeg jelentősen segítené - a működési költségek finanszíro­zása mellett - a felvett hitelek törlesztését is. Varga Gábortól megtudtuk azt is, hogy a mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó uni­ós rendelkezések alapján - vis maior bejelentés esetén - az ár- és belvíz miatt műveletle­nül maradt vagy kipusztult te­rület után is megkaphatja a jo­gosult földhasználó a 2010. évi SAPS támogatást. így pedig ér­telemszerűen előlegben is ré­szesülhet. ■ Harsányi M. JEGYZET Plusz ötven fekvőtámasz hétfőn délután végérvénye­sen lezárult az a valami, me­lyet az egyszerűség kedvéért rendszerváltásként szokás emlegetni. Az országgyűlés ugyanis egy életfogytiglanra ítélt 56-os ellenzéki író, vala­mint két, a pártállami dikta­túra lerombolásában tevéke­nyen résztvevő jogtudós után olyasvalakit emelt Schmitt Pál személyében a legfőbb magyar közjogi méltóság szé­kébe, aki ezer szállal köthető a hajdani szocialista rezsim­hez. Mindez még akkor is igaz, ha az augusztus elején hivatalba lépő államfő pró­bálja elmaszatolni korabeli érdemeit. például, hogy államtitkár­helyettesi rangban az akkori sportélet második számú irá­nyítójának számított, akit közvetlen főnöke, Buda Ist­ván, az Országos Testnevelési és Sporthivatal első embere emelt maga mellé, s tett meg egyúttal a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárává. Mely funkciójában nem emelt szót a Los Angeles-i olimpia boj­kottja ellen - az egyetlen el­lenszavazat Jacsó István, a kézilabda-szövetség elnöksé­gi tagja nevéhez fűződött. persze vélhetően okult a hi­bájából, hiszen saját bevallá­sa szerint is az élete végéig tanulni kell, ha így lesz, min­den bizonnyal a jövőben az alkotmányozást nem hason­lítja majd a vérszerződés­hez... Már, ha a görög nyelv, a tárogatóleckék és a fekvőtá­maszok mellett marad ideje elmélyülni ilyesfajta kérdé­sekben is. Mert hát ugye, sa­ját bevallása szerint sem fia­tal ember, aki azonban még mindig lenyom negyven fek­vőtámaszt, és őszre meglesz az ötven is, az hétszentség. És napi rendszerességgel for­gatja az Evangéliumot. kíváncsi lennék, utóbbihoz mit szólt anno Buda István. Mert ez akkoriban minimum száz fekvőtámaszt ért Az is hétszentség... Elégedettség a kaposvári Semmelweis- napon az egészségügyi dolgozók iránt Az árvíz emeli a kenyér árát gazdaság Nehéz lesz olcsó pékáruval vevőket csalogatni Szita Károly polgármester köszönte meg a kiemelkedő szakmai munkát 73 kiló kenyeret fogyasztunk fejenként évente Kaposvár egészségügyi ellátása évről évre kiemelkedő helyen szerepel a város szolgáltatásait értékelő felmérésben. A lakossá­gi elégedettség nagyon fontos fokmérője annak a tevékenység­nek, amit az orvosok, szakdolgo­zók, védőnők végeznek. Ezt Szita Károly hangsúlyozta kedden a városházán, ahol a Semmelweis- napon köszönötték a kiemelkedő munkát végzőket. A polgármestertől dicsérő ok­levelet vehetett át Fekete Julianna háziorvos, Galambos Erzsébet if­júsági orvos, Németh Edit házi gyermekorvos, Németh Gabriella gyermek fogorvos, Tamásné Pap Edit ifjúsági védőnő, valamint Bangó Tünde, Marics Józsefné, Neumarkné Horváth Mária, Tóth Lászlóné és kóros Lászlóné asz- szisztens. Oláh Lajosné alpolgár­mester köszöntőjében a hivatás­tudatról, az egészségügyisek fe­lé áradó bizalomról beszélt, a programot a Füredi Rock-Szín- Kör műsora zárta. ■ B. T. (Folytatás az 1. oldalról)- Indokolt lenne az áremelés, bár emiatt a vásárlók okkal-jog- gal zsörtölődnének - osztja so­kak véleményét Garbera István, a kaposvári Anna utcai sütöde vezetője. - így a vállalkozások „levegőhöz juthatnának". De aki drágít, eleshet a megrendeléstől. Mi nem tervezünk áremelést. A sütőipar bruttó termelési ér­téke - országosan - tavaly 114 milliárd forint volt. A pékszövet­ség adatai szerint 40 milliárd fo­rintra rúgott a befektetett tőke, ebből a külföldiek részesedése 27-28 százalékra tehető. A vál­lalkozások 70 százaléka tíz főnél kevesebbet foglalkoztat, s ötödé Magyarországon évente, fe­jenként átlag 73 kiló kenyeret fogyaszt a lakosság. A fehér és félbarna kenyér részesedé­se 63-67 százaléka, a házi jel­legű kenyéré 22 százalék. 150 féle kenyér található meg a boltok polcain, a pék­sütemény éves átlagfogyasztá­sa - fejenként - 13 kiló. mazottnak ad kenyeret. A kere­set átlag havi 125 ezer forint. A szakágazatban közel 24 ezer dol­gozót foglalkoztatnak, bár elkép­A PÉKSZÖVETSÉG tájékoztatá­sa szerint a sütőipari termő kékből az utóbbi három év­ben 3-4 százalékos csökkenés mutatható ki. A kenyér 55-56 százalékát a kiskereskedelmi áruházláncok adják el A négy multi kereskedelmi lánc saját termelésű részesedése az érté­kesítésből 70-75 százalék. zelhető, hogy újabb pékségek zárnak be az idén. A pékszövet­ség kimutatása szerint az ágazat bruttó nyereséghányada nagyjá­ból egy százalék. ■ Harsányi M. is csupán 10-20 fő közötti alkal-

Next

/
Thumbnails
Contents