Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-02 / 126. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 2., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP Már az udvarokban a Balaton elöntés Száz vízparti nyaraló felé folydogál a szélben kilendült víz (Folytatás az 1. oldalról) Nagyjából hasonló helyzet várható a Balatonnál, mint a két héttel ezelőtti viharban, amikor 15- 20 centiméteres vízborítás keletkezett egyes, mélyen fekvő szakaszokon, majd két-három nap alatt visszahúzódott, véli Pécseli Péter szakaszmérnök, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője. Mint mondta: a tó kereszt- és hosszirányban is kilendült az északi, északnyugati széltől. - Eddig 25-30 milliméternyi csapadék esett a keleti medencében, s a meteorológia jelentések szerint 50 - 80 milliméterre kell számítanunk összesen, melynek jelentős részét csütörtökre jelzik - számolt be a szakaszmérnök. Elmondta: a vízeresz- tés továbbra is 13 köbméter másodpercenként a Sió csatornán, ezt a Kapóson vonuló, s a torkolati szakaszon most tetőző árhullám miatt sem lehet növelni. A homokzsákok nem igazán jöhetnek szóba a Balatonnál, mert a parton a szabad visszafo- lyást is nehezítik. A zsákokat legfeljebb a vízközeli házakhoz érdemes csak elhelyezni a csapó hullámok ellen, de a felázástól ez sem véd. Lombár Gábor, bal- atonfenyvesi polgármester hosz- szú évek óta szorgalmazza azt, hogy végleges megoldás szülessen, eddig azonban legfeljebb a kiemelt figyelmet demonstráló miniszteri látogatás, no meg néhány ígéret jutott a községnek. Fenyvesen már a két héttel ezelőtti nagy vihar után létrehoztak egy munkacsoportot a károk elhárítása érdekében. Most újra nekik jutott a feladat, az érintettek kedd délután is óránként mérték fel a helyzetet a vízparti területeken.- Haladéktalanul el kell végezni azt a feladatot, melyre nem csak a száz közvetlenül veszélyeztetett ingatlannak, valamint a velünk együtt érintett Bala- tonmáriafürdőnek és Balaton- berénynek van szüksége, hanem közös érdek. Biztonsággal megoldható lenne a tó magas víztartása, ha a kritikus szakasz helyzetét végérvényesen rendeznék - mondta Lombár Gábor polgármester. Hangsúlyozta, hogy a megfelelő műtárgyak, s a víz terelését megoldó gátak megépítése elképzelhetetlen állami támogatás nélkül. ■ Füleki T. Balatonmária, a Hullám utca vége, kedden kora délután. Terjeszkedik a Balaton... Ömlött az víz az Opel szalon udvarába, az autókat nem fenyegette az ár KIÖNTÖTT A VÍZELVEZETŐ ÁROK Kaposváron a Füredi úton az Opel szalonnál Az autószalonhoz bevezető út alatt dugult el az átfolyó, az árok megtelt, savíz a szalon udvarára folyt. A TŰZOLTÓK SZIVATTYÚVAL emelték át a vizet a bejárat egyik oldaláról a másikra, majd a szakadó esőben kapával, lapáttal próbáltak utat tömi a rengeteg csapadéknak. J Az autószalont nem fenyegette íj a víz, ám az udvaron néhol j bokáig lehetett gázolni a sá- ! ros lében. A. v. Homokzsákok Keresztúron MÁR HOMOKZSÁKOK VÉDIK Balatonkeresztúron a hetes főút mellett a Petőfi és Rákóczi utca találkozásánál az árkot, akárcsak a Bokrosi hídnál, ami leszűkíti az elvezető medret Kovács József balatonkeresztúri polgár- mestertől azt is megtudtuk: csaknem nyolcszáz zsákot tettek le a kritikus szakaszokon. A hirtelen lezúduló esőt alaposan a nyakukba kapták a balatonkeresztúri- ak és a balatonmáriaiak. Hétfőn háromnegyed óra alatt negyven milliméter csapadék esett A helyiek segítsége mellett a marcali tűzoltóság szinte minden ereje és eszköze kint volt a menté seknél. A hetes főút mellett a vízelvezető árok gátját is átvágták, a mezőgazdasági területre vezetve á csapadékot. Dávid Tamás marcali tűzoltóparancsnok-helyettes elmondta: a nagyobb problé mát az okozta, hogy a hirtelen érkező, nagy mennyisé gű csapadék összegyűlt Balatonkeresztúr délnyugati területén, majd akadályokat nem ismerve elindult, áthömpölyögve a hetes főúton. Bár az egyik részen a vasúti töltés amíg tudta tartotta, duzzasztotta, de végül a víz mégis átbukott, átszivárgód. Volt olyan utca, ahol a telkek szinte eltűntek a víz alatt a balatonkeresztúri polgármester arról is beszélt: a súlyos helyzet kialakulásához az M7-es autópálya vízelvezető rendszerének kiöntése is hozzájárult BALATONMÁRIAFÚRDŐN a lég rosszabb helyzet a központi strand környékén volt. Galácz György polgármester azt részletezte: a belvízelvezető rendszer nincs teljesen kiépítve, s olyan szűk keresztmetszetű levezető részek vannak, hogy nem tudják kezelni az ilyen szélsősé ges időjárás esetén az auté pályáról és a tőlük néhány kilométerre lévő dombokról lezúduló csapadékot. V. E. JEGYZET vas ANDRÁS Hátrébb az egerekkel HONFITÁRSAIM, MAGYAROK! Megjöttünk! - lépett az új kormány megalakulását ünneplő tömeg elé Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, majd gyorsan gyurcsányozott és szemétdombozott kicsinykét Amivel nem lenne semmi gond, győztes választás után a nyertes párttól ennyi belefér. A győztes párttól. És bár a kereszténydemokraták elnöke bő egy hónapja előszeretettel tetszeleg a nagy nyertes pózában, ideje lenne, ha észrevenné: a kétharmados jobboldali sikerhez annyi a köze, hogy hozzácsapta pártja nevét a Fideszéhez. A FIATAL DEMOKRATÁK nélkül a KDNP nemhogy az ötszázalékos parlamenti, de még az állami támogatást jelentő egyszázalékos küszöböt sem valószínű, hogy átvitte volna - utolsó szóló próbálkozásuk idején, 1998-ban alig több mint 120 ezer szavazatot gründoltak össze, s búcsúzták a patkótól. Némi belharc után csapódtak a Fideszhez szatelitszervezetként, s csak 2006-ban érdemelték ki, hogy nevük a fiatal demokratákhoz csatolva ismét feltűnjön. Az idén sem volt ez másképp, frakciójuk, melynek létszámáról minden valószínűség szerint a Nagy Testvér döntött, valójában csak azt a célt szolgálja, hogy a kormányoldal több bizottsági, parlamenti poszthoz jusson, mintha egy pártként jelenne meg. Önálló, a Fidesszel előre nem egyeztetett indítványukra, törvényjavaslatukra nehéz emlékezni, s rendre - még a legjelentéktelenebb esetekben is - a fiatal demokratákkal együtt szavaztak. Mindez szintén nem lenne probléma, ha eközben nem úgy viselkednének, mint egy, a választók akaratából a T. Házba jutó szuverén formáció. persze az elefánt kocogótársa is büszke a nagy, közös dübörgésre... Somogybán félmilliárdnál tart már az agrárkár-összesítés gazdaság Előre borítékolható, hogy idén a korábbinál jóval később vághatják majd a gabonát a megyében Víz alatt a szántó. További százmilliókkal nőhet a somogyiak kára Ötszázmilliós agrárkár Somogybán: jelenleg ennyinél tart az összesítés. Egyre nagyobb a baj, napról napra nő a mezőgazdasági termelők vesztesége - így a megyei szakemberek. A nevelőnek mondott május a harmadik legcsapadékosabb hónap Somogybán. A jelek szerint az elmúlt hónapban sok eső volt, jóval több, mint amennyire a gazdák vártak. Varga Gábor, a megyei mező- gazdasági szakigazgatási hivatal (MgSZH) főigazgatója kedden lapunkat úgy tájékoztatta: idén a sokéves átlagos csapadékmennyiség kétszerese hullott. Sőt, egyes kistérségekben a regisztrált eső mennyisége meghaladta az egész havi nagyságrend három, három és fél szeresét is. - Gyakorta heves záporok és zivatarok mellett felhőszakadások és özönvízszerű esőzések következtében rövid, alig fél órán belül 55-60 milliméter csapadék is lehullott - folytatta Varga Gábor. Hozzátette: így egyre nagyobb területen észlelhető az erózió termőtalajt károsító hatása. Az esőzésekhez sok esetben viharos erejű szél, olykor jégeső is társult. Ez a gyümölcsültetvényeket károsította, s helyenként az őszi vetésű kalászos-, illetve a repceállományok megdőlését okozta. - A felmérés és a bejelentés jelenlegi stádiumában az elemi és a természeti károk nagysága félmilliárd forintra tehető - vont mérleget Varga Gábor. Súlyos gondot okoz emellett az egyre erőteljesebb gyomosodás, amelynek nemcsak számottevő terméscsökkentő, hanem költségnövelő hatása is van. A gyom borította kalászos gabona betakarítása jókora többlet ráfordítással jár. Ács József, a mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetségének somogyi elnöke azt mondta: alighanem még nagyobb veszteséget könyvelhetnek el a gazdálkodók, ugyanis nem mindenki tett eddig bejelentést. Torma Sándor, a kaposvári mezőgazdasági szakképzőiskola igazgatója kedden arról beszélt: a természet egyre szeszélyesebb. Korábban inkább a szárazabb periódus volt a jellemző. - Főleg a kalászosoknál lehet súlyos gond - állapította meg. - Ha a növényvédelmi munkálatokat - amelyre feltétlenül szükség van - nem lehet időben elvégezni, akkor még további, egyelőre beláthatatlan nagyságú kár keletkezhet. Az MgSZH főigazgatója arról is beszámolt: nehezíti a helyzetet, hogy június első napján az esőzések tovább folytatódtak. Az előrejelzésekre utalva jelezte, hogy a hét első 4-5 napján 60-90 milliméter csapadék áztathatja a termőföldet. S mikor vágják a gabonát? Előre borítékolható, hogy csúszik a legnagyobb nyári munka. A korábbi években általában június 18-20. körül kezdték el a betakarítást megyénkben, idén nem kizárt, hogy a hónap végéig is kitolódhat a rajt a somogyi szántókon. ■ Harsányi Miklós