Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-02 / 126. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 2., SZERDA wm MEGYEI KÖRKÉP 5 PERCES INTERJÚ Kifaggatják a gazdákat 1956: A Vajna-film segített felmérés Nem hagynak mély nyomot gyermekeink tudatában az emléknapok Halloween-ünnep. A fiataloknak nagyon kis része emlegeti ezt ma már Mindenszenteknek vagy Halottak Napjának Kedden elrajtolt az Ál* talános Mezőgazdasági Összeírás (ÁMÖ). A legtöbb helyen készségesen válaszoltak a kérdésekre a gazdák.- Eső, vihar, lehűlés: baljós előjelekkel indult a felmérés. Milyen volt az első napjuk?- Összességében kedvezőek a tapasztalatok - felelte kérdésünkre kedden Forró Ilona, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Dél-dunántúli Igazgatóságának osztályvezetője. - Sajnos, 2-3 helyszínen azonban előfordult, hogy a termelők nem akartak szóba állni az összeíró kollégával. Megbízottunk azonban felhívta a figyelmet arra, hogy mindez szabálysértést vonhat maga után. Ettől függetlenül levelet küldünk a gazdálkodóknak, s remélhetően válaszolnak a kérdésekre.- Hol fordult elő gond?- Kaposváron és Nagyberkiben nem kívántak nyilatkozni. A törvény kötelezi erre az érintett kört.- Mi alapján azonosítják a gazdaságokat?- A legfontosabbnak ítélt mezőgazdasági tevékenység földrajzi helyével azonosítjuk be a gazdaságokat. Ismert, a földrajzi hely meghatározásakor a helyrajzi számot, illetve az úgynevezett Mepar-azonosítót használjuk fel. (Folytatás az 1. oldalról) Tóth Istvánná, a Kaposvári Egyetem adjunktusa azt mondta: a családok szerepe nélkül nem lehet előremozdulni az emléknapok terén. S ha a média világában van jó példa, azt is ki kell használni, bár az kevés kivételtől eltekintve, inkább negatív. - A több mint ezer gyerekkel, kamasszal folytatott beszélgetés után például azt szűrtük le, hogy a Vajna- film segített a legtöbbet nekik 1956 megértésében. Ha pedig így van, akkor el kell vinni minden iskolába. Ahol ugyanis levetítették a Szabadság, szerelem című filmet vagy akik látták a TV-ben, moziban, alaposabb ismereteket szereztek 1956 eseményeiről. Éretten gondolkodó 15 évesek mondták, hogy büszkék az akkori vízilabdázókra, de furcsának tartják, hogy évtizedek óta Amerikában élő producer forgatott üyen felkavaró filmet. Azt mondták az értelmes nagykamaszok, hogy nem szeretik ugyanakkor az agyonreklámozott magyar filmeket, mert úgy tüntetnek fel bennünket, mintha mindannyian lúzerek, simlis kis pitiáner csirkefogók lennénk. Ennek fényében nem kell azon csodálkozni, ha Bruce Willis a példakép. Tóth Istvánná szerint elgondolkodtató az is, hogy a megkérdezettek 70 százaléka gondolkodás nélkül Halloween napjaként emlegeti november első napjait- Azt mondták, már az óvodások is tudják, hogy Uyenkor töklámpások készülnek - mondta az adjunktus. - A nagyobbak szerint is jó buli ez, sajnálták, hogy nem a fővárosban élnek, így a Hősök terén tartandó fergeteges buliból kimaradnak. Még azt is tudták, hogy, aki nem visz tököt, kaphat a helyszínen is. A kész művet haza lehet vinni. A Mindenszentek és Halottak Napja azonban csak 20 százalékuknál került szóba. Egynegyedük megy csak a szülőkkel, nagyszülőkkel a temetőbe mécsest gyújtani. A falusi hagyományok talán jobbak e tekintetben, a nagyobb lányok, de néhány fiú is említette, hogy segít a sírok rendbetételében. Meglepően sok gyerek mondta, hogy nem vett részt az elhunyt nagyszülő temetésén, nem vitték el a Interaktív ünnepélyt! TÓTH ISTVÁNNÉ SZERINT olyan ünnepélyek szervezése is segíthet, amelyek hatnak a gyerekek értelmére és érzelmeire, mondjuk interaktív, a gyereket is bevonó rendezvényformájában. Ugyanakkor a gyásznapokat nem örömünnepként kellene tálalni a médiában sem, az alkalomhoz illő műsorokat szabadna csak adásba engedni. - Fel kellene használni minden olyan képet, hanganyagot az iskolákban - tette hozzá Tóth Istvánná -, amely alkalmas egy-egy korszak, történelmi időszak átélhető megértésére. Szülői értekezleteken is szóba kellene hozni az adott témát, valamint ismeretterjesztő kiadványok sorát a gyerekek kezébe adni, vetélkedőket, versenyeket rendezni az adott napokról, eseményekről. szülők. Még inkább döbbenetesnek találtuk, hogy a félárva gyerek azért nem megy, mehet ki az elhalt szülő sírjához, mert az új apuka, anyuka rossz néven venné. Sajnálatos módon az sem ritka, hogy nem tudják, hol nyugszanak a déd- vagy nagyszülők. Nem volt kedvünk mosolyogni azon sem, amikor többen is nevetve mesélték: előző évben hogyan bolyongott a család egy-egy nagyobb temetőben, ám nem találták meg hozzátartozójuk parcelláját, sírhelyét, s végül dolgavé- gezetlenül távoztak. ■ M. K.- Mennyi helyszínt érint a felmérés?- Somogybán a következő hetekben közel 100 ezer somogyi címet keresnek föl a kollégák. ■ Harsányi Miklós Pihenőhelyre pályáznak a tahi tűzoltók laktanya A jelenlegi 1962-ben épült, a tetőtér régóta beázik, ráfér már a korszerűsítés Forró Ilona: Somogybán 100 ezer címet keresünk fel Nincs pihenőhely a tabi tűzoltó- laktanyában a főállású híradóügyeleteseknek, akik 24 órás szolgálatot látnak el. E gondot pályázati támogatással igyekszik megoldani a tabi önkormányzat. Pályázatot nyújtott be 14,4 millió forint támogatás elnyerésére az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz a tabi önkormányzat az önkéntes tűzoltólaktanya felújítására. Az elkészült tervek alapján a bővítés és felújítás 18 millió forintba kerül, melyhez a város képviselő-testülete 3,6 millió forint önrészt biztosít idei költségvetéséből. A tűzoltólaktanyát az elmúlt években kisebb- nagyobb mértékben bővítették és átalakították, így nyerte el a jelenlegi formáját, hogy megfeleljen a rendeltetésszerű használatnak. A Kossuth Lajos utcai tűzoltószertár padlásterének beépítése már évek óta szerepelt a tervekben, ám anyagi lehetőség hiányában nem került rá sor.- A jelenlegi tűzoltólaktanya 1962-en épült - mondta Reichert Csaba parancsnok. - A tetőtér beázik. A laktanya bővítésére, felújítására benyújtott pályázatból ez megoldódna, illetve a mintegy 110 négyzetméter alapterületű tetőtérben pihenőhely alakítható ki a híradóügyeleteseknek, de tanácskozó- terem és szociális blokk is készülne. Ha az önkormányzat pályázata eredményes lesz, úgy várható, hogy a munkálatokat az őszszel, vagy legkésőbb a tavasszal elvégzik, ugyanis a pályázati kiírás szerint a támogatás összegét 2011. június 30-ig fel kell használni. A tabi tűzoltók így kulturáltabb körülmények közé kerülnének és az összegyűjtött régi tűzoltóeszközöket, felszereléseket is el tudnák helyezni. ■ Krutek József Őszödi imára hívják a zarándokokat is Nemzetünk lelki felemelkedéséért tartanak hálaadó szentmisét Balatonőszödön, a kápolnánál június 12-én. Az eseményt az idén először rendezendő, szemesi Nagyboldogasszony kórustalálkozó részeként tartják; a zarándokokat is imára hívják. Az eseménysorozat egyházzenei áhítattal kezdődik. A másnapi, őszödi ceremóniát Varga László kanonok, karnagy-zeneszerző celebrálja, s hangversenyt ad a váci székesegyház kórusa. Egy nappal később a szemesi kápolnánál lesz szentmise, ahol legalább száztagú kórus áll fel a váci, ajkai, szanyi és szemesi énekkarokból. ■ F. T. Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. Szakembereink folyamatosan dolgoznak azért, hogy a kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergiaszolgáltatást biztosító fejlesztéseket elvégezzék. Értesítjük ügyfeleinket, hogy Lábodon az erzsébetpusztai 0,4 kV-os hálózat átépítésének munkálatai befejeződtek, a hálózat 2010. június 2-án (szerdán) feszültség alá kerül. Az elkészült létesítmények érintése életveszélyes és tilos! Goti Aranypáva-díjat nyert a koppányi menyecskekórus Arany fokozatot, illetve Arany- páva-díjat nyert a törökkoppányi menyecskekórus a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) által hirdetett országos minősítő versenyen Gellénházán. Ku- ruczné Forró Katalin kórusvezetőtől megtudtuk: a megmérettetésen 36 csoport és négy szólista vett részt. Hozzátette: Somo- gyot Törökkoppány képviselte.- Nagyon sok gyönyörű dalt hallhatott a lelkes közönség - mondta Kuruczné Forró Katalin. - Csoportunk az 1992-es újjáalakulás óta a legnagyobb sikert érte el a koppányi népdalokból összeállított tízperces műsorával. ■ K. J. Az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. közleménye Értesítjük Ügyfeleinket, hogy az ÉGSZ Földgázszállító Zrt. tervezett karbantartási munkálatai miatt az alábbi településeken gázszünet várható: 2010. június 2-án 8:00-tól 14:00-ig Berzence, Csurgó 2010. június 2-án 12:00-tól 18:00-ig Háromfa, Rinyaújnép Kérjük, hogy a gázszünet után a nyomásszabályozókat kapcsolják be! Köszönjük megértésüket és együttműködésüket! &on