Somogyi Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-02 / 77. szám
Jöhetnek váratlan vendégek is húsvét Az ünnepi menü már kész, de apróságokra még szükség lehet Sonkás kosárkák - Ne hagyja kis a mascarponés variációt, mindenkit levesz a lábáról A legtöbb családnál a háziasszony már eltervezte, mit főz az ünnepnapokon ebédre. De apróbb ötletek még jól jöhetnek. AS-összeállítás Ez a hétvége - különösen a lányos házaknál - az igazán nagy vendégjárások időszaka. Nem csak a családi ebédek, baráti ösz- szejövetelek jönnek, befuthatnak az ismerős, sőt néha ismeretien locsolók is. A szokásos színes tojás, csokoládé mellé viszonzásul adhatunk nekik apróbb falatokat is. Ilyenek a sonkás kosárkák is, amelyekhez az amúgy is megfőtt sonka mellett jó segítség a készen kapható friss vagy mélyhűtött leveles tészta, vagy az egyszerű szendJ vicskrém, amelynek adagja akár duplázható is. Felnőtteknek kínálhatjuk akár egy pohár ital mellé, gyerkőcöknek azonban csak üdítővel! Ha italkorcsolyát szeretnénk adni, az ízesített sajtokból gyúrjunk golyókat, mindegyiket a megfelelő „bundába” hemper- getve. Kis pálcikákat vagy fogvájót szúrjunk bele, így kínáljuk. Előző nap elkészítve még finomabb, mert az ízek remekül összeérnek. . ■ HOZZÁVALÓK KB. 16 DB-HOZ: 1 csomag leveles tészta, 25 dkg füstölt sonka, 20 dkg mascarpone, 2 ek. tejszín, 2 ek. ketchup, só, bors ELKÉSZÍTÉS i. A mascarponét keverje jól össze a tejszínnel és a ketchuppal, ízlés szerint sózza, szórja meg őrölt fehér borssal. A sonkát vágja fel kis kockákra, és keverje a krémbe. Felhasználásig tegye a hűtőszekrénybe. 2. A leveles tésztát vékonyra nyújtsa ki. Nagy, recés szélű, kerek pogácsaszaggatóval szaggassa ki, és bélelje ki vele a vtzel kikent kosárformákat. A tésztát 200 Celsius-fokos sütőben 15-20 perc alatt süsse aranysárgára. 3. A kész kosárkákat borítsa ki, hagyja kihűlni, majd töltse meg a sonkás krémmel. Tálalásig tegye a hűtőbe. Fűszeres sajtkrémek rinnal, majd ossza három részre. Az egyik harmadba keverje bele a darált diót, csipet őrölt borsot, sót. Formáljon belőle rudat, hempergesse meg a durvára vágott dióban. 3. A következő adaghoz adjon csipet őrölt borsot, jól keverje ki, és azt rúddá formázva forgassa meg a durvára tört borsban. 4. A harmadik adagot szórja meg őrölt borssal, sóval, majd megformázva hempergesse meg a snidlingben és a paprikakockákban. 5. A rudakat külön-kü- lön csomagolja alufóliába, jól hűtse be. Vízbe mártott késsel vágja kb. 1 cm vastag szeletekre. Friss kenyérrel kínálja. HOZZÁVALÓK 4 FŐRE: 15 dkg dió, 5 dkg egész vegyes bors, 1 csokor snidling, 2 piros húsú kaliforniai paprika, 60 dkg mascarpone, 15 dkg margarin, só, őrölt bors ELKÉSZÍTÉS 1.10 dkg diót daráljon le, a többit vágja durvára. Az egész borsot mozsárban törje szintén M durvára. A megmosott snidlinget és paprikát vágja apróra. 2. A mascarponét keverje habosra a margaCsokoládégolyók HOZZÁVALÓK KB. 16 DARABHOZ: 25 dkg csokoládé, 10 dkg vaj, 2 tojássárgája, 15 dkg porcukor, 2 ek. erős feketekávé, 3 ek kakaópor, 5 dkg tortadara ELKÉSZÍTÉS 1. Az apróra tört csokoládét 1 evőkanál vízzel, vízgőz felett olvassza fel. Vegye le a vízfürdőről, darabokban keverje hozzá a vajat, a tojások sárgáját, a porcukrot, a kávét, az egészet dolgozza sima masszává. Tekerje alufóliába, és a hűtőben hagyja megdermedni. 2. A masszából nedves kézzel formázzon diónyi golyókat. A felét forgassa meg a kakaóporban, a másik felét a csokoládédarában. 3. A golyókat helyezze kis mi- nyonpapírokba, tegye a hűtőbe, de a tálalás előtt 30 perccel vegye ki onnan. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA __________UTAZÁS CS ÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ► PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Az utolsó pillanatokban is segít ha még gondja van az ünnepi fogások, vendégvárók összeállításával, lapozza fel gyorsan a kiskegyed konyhája áprilisi számát, és mindenre talál megoldást. A boróka nem csak káposztába való különlegesen fanyar, er- deifenyő-illatú és édes ízű bogyó a boróka. Elsősorban a vadételeknek ad finom ízt. A sűrű szószok és zsíros húsok könnyebbek (jobban emészthetők) lesznek általa. Emellett jó a savanyú és a vörös káposztához. A faszénen sült húsoknak is remek aromája lesz, ha a sütőtérbe szórunk néhány szem bogyót. Elő a mélyhűtőből? Csak óvatosan! A MÉLYHŰTÖTT étel felolvasztásánál az a legcélszerűbb, ha a mikro „defrost” programját választjuk. így gátolhatja meg, hogy elszaporodjanak a baktériumok. A hideg vizes olvasztás csak jól lezárt zacskóban végezhető, különben az elszaporodó baktériumok miatt megromolhat az étel! Forró vízben sosem szabad ételt kiolvasztani! Frissítsük a lakást is, nekünk lesz jobb alkalom Az ünnepre készítsük fel otthonunkat, adjuk meg a módját A csokoládé: édes öröm, jókedvre derít és ellazít A húsvét örök szimbólumai, a nyúl, a piros tojás és a csibék nemcsak a lakását, hanem a családját is felvidítják. friss virágok Igazi tavaszi hangulatba kerül, ha a szokásos szobanövényei mellé frissen vágott tulipánt, illatos fréziát, nárciszt és színpompás liliomot, barkát tesz a vázákba. A barkára akasszon húsvéti díszeket, kifújt, festett tojásokat, fából készült nyuszi-, bárány- és csibefigurákat vagy színes selyemszalagokat. asztali díszek Készítsen tavaszi tálat, amelyet a nappaliba vagy akár a konyhába is tehet. Egy fonott kosárba füvet szimbolizáló zöld krepp-papírra kerüljön a piros tojások mellé nyuszi-, csibe- vagy bárányfigura. Szórhat a tálba színes tojásdrazsékat is. kerti hangulat A tavaszi dekorálásból ne hagyja ki a kertet sem, amely a húsvéti játékok, a tojásgurítás, tojáskapkodás vagy az elrejtett húsvéti ajándékok keresésének helyszíne. Ültessen nyusziszobrokat a fűbe, kis vödrökbe tegyen tojásokat. Az esti hangulatról gondoskodjon tojásgyertyákkal. ■ Lemosható díszek: ablakra és tükörre is A LEGFONTOSABB ILYENKOR a tojásfestés. Sokféle technikával készíthetnek a gyerekkel közösen színes tojásokat: festéssel, szalvétatechnikával vagy méhviasszal és írókával. Ne maradjanak ki a lakásdíszítés lehet& ségei sem. Egy ovális tükörből könnyen lehet húsvéti dekoráció: lemosható festékkel rajzoljon csíkokat a tükörre, és olyan lesz, mint egy festett tojás. Üvegfesték segítségével az ablakok is díszbe öltözhetnek. Egy vidáman legelő barika vagy egy szép bibliai jelenet megteremti az ünnep hangulatát. Nem árt, sőt, kifejezetten jó hatással van szervezetünkre a csokoládé. Persze csak akkor, ha mértékletesen fogyasztjuk. Egy tábla energiatartalma 550 kaló- riányi. Amerika felfedezője nem nagy kedvvel hozta haza a későbbi csokoládé alapanyagát. Aztán Spanyolországban az apácák cukor és fűszerek hozzáadásával varázsoltak édességet a keserű babból. így született az élvezetes és ráadásul egészséges finomság. A csokoládé jókedvre derít, koffeinje élénkít. A glukóztartalma révén serkenti az agyban a boldogsághormon kilökődését. Ellazít, és még a fájdalmat is csillapítja. Minél nagyobb a benne lévő kakaó mennyisége, annál jobb a minősége. A keserű csokoládé vezet a maga 60 (sőt néha 80) százalékával, míg a tejcsokiban 20 és 40 százalék között mozog a kakaó részaránya. A fehér kakaóvajat tartalmaz, és nincs benne barnító kakaómasz- sza. Annál jobban eltartható a csokoládé, minél sötétebb. A fekete csoki egy évig is eláll. A mogyorós csak néhány hónapig. A nedvesség mindkettő ellensége. Ezért nem szabad hűtőben tartani. Tárolásához az ideális hőmérséklet 15-18 fok. ■ Milyen egyszerű dekoráció, és milyen hatásos tud lenni. Próbáljuk ki! ■ Akinél nincs gond a súllyal, bátran eheti. ELETMOD ÍNYENCSÉGEK