Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-01 / 50. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. MÁRCIUS 1., HÉTFŐ 5 MEGYEI KÖRKÉP Csak az idő fogott ki rajta világbajnokság Tizenharmadik lett Nikoletta a cukrászversenyen Tapaszti Nikoletta szereti az édes desszerteket. A diáklány szívesen részt venne a novemberi világversenyen ■■imiiJiiimwiJM Félrevezetni közpénzen sem szabadna Kolber István, az MSZP megyei elnöke, a megyei közgyűlés korábbi elnöke és Gyenesei István, a Somogyért Egyesület elnöke, a megyei közgyűlés korábbi elnöke reagált február 23- i összeállításunkra: „Valótlanságot állít a Somogyi Hírlap 2010. február 23-i közpénzen fizetett (támogatott) cikkében a megyei önkormányzat. A megjelent képaláírás: »Gelencsér Attila elnök a költségvetést elfogadó közgyűlésen. Ellenszavazat nem volt, Somogy megyének is van immár büdzséje, ha szűkös is.« Akár felületességből, akár tudaüan- ságból, akár tudatos politikai motiváltságból fakad ez az állítás, elfogadhatatlannak tartjuk a somogyi olvasók félrevezetését. Pénzzel sem vehetné meg a megyei önkormányzat vezetése a hamis állítás leközlését. Ráadásul nem ez az első eset, hogy a valóságtól eltérő információt adnak közre. Az igazság az, hogy a negyventagú közgyűlés csak minimális többséggel, kizárólag a Fidesz-KDNP-frakció 22 szavazatával fogadta el a 2010. évi költségvetést. Ketten hiányoztak, 16 képviselő pedig ellene szavazott, vagy tartózkodott, illetve nem szavazott. Az utóbbiak így tiltakoztak a megyei közgyűlés elnökének szakmaiságot nélkülöző, több lényeges tévedést tartalmazó, erősen párt- politikai ízű előadása ellen. Sokatmondó volt az az eddigiekben soha nem tapasztalt, ez ideig egyedülálló passzivitás is, hogy sem kérdés, sem hozzászólás nem hangzott el a költségvetési napirendhez.” A Somogyi Hírlapot már e-mailen is megrendelheti! K-mail clmönfc soT.ftgt ler^íMrkhu Ingyenesen hívható teleíonssáinuüfc 0ő$8 200-4*4 Minden elkészített desz- szertje jól sikerült Tapaszti Nikolettának a cukrászok junior-világbajnokságán, csak az idővel gyűlt meg a baja. Meiszterics Eszter- Kifutottam az időből, épp ettől tartottam - mondta Tapaszti Nikoletta a versenyt követően. A kaposvári Széchenyi kereskedelmi szakközépiskola cukrásza tizenharmadikként végzett a világbajnokságon, magyar riválisa, a kecskeméti Lestár Enikő tizennegyedik lett. Amint arról korábban beszámoltunk: Nikolettának két nap alatt, kétszer nyolcórai munkával kellett elkészítenie azokat a desszertkülönlegességeket, amelyeket előzőleg portfoliójában adott át a zsűrinek.- A bonbonok és a sós-kara- mellás torta rendben mentek - mondta ám a marcipánfigurák készítése közben kifutottam az időből, így a néger babáról lemaradt a fűszoknya, a virág- és a tolldíszítés. Emiatt egy kicsit csalódott vagyok, mert ez a kedvenc feladatom. Az értékelés során állítólag hetven százalékban az ízek számítottak, és a díszes tálalás csak ezután következett. Nikoletta azt mondta, hogy a nemzeti specialitásként választott lúdlábra nagyon büszke volt, úgy ítélte meg, hogy a maga kategóriájában az egyik legjobb lett.- A dizájnos tálalás úgy tűnt, hogy elnyerte a zsűri tetszését, ám utólag nézve talán mégsem találták annyira kiemelkedőnek - mondta. A két parfétortát szintén idejében, remekül sikerült megalkotnia. Pisztáciafagylaltból, málnaszorbetből, csokoládé- fagylaltból, vaníliaparféból és kandírozott papájából készítet- *te, mindezt puffasztott rizses alapra helyezte, és zöld csokival fújta le. Nikoletta azt mondta: ez sikerült neki a legjobban. A budapesti világbajnokságot egyébként egy német cukrászlány nyerte meg, aki Nikoletta szerint döbbenetes méretű ka- ramellkompozíciót kreált, a németek híres precizitásával. A látványos díszmunka majd másfél méteres volt, ezzel Nikoletta csokoládéalkotása nem igazán vehette fel a versenyt. A somogyszili lány azt mondta: minden desszertet lefotózott, hogy minél több ötletet, praktikát tudjon ellesni a külföldi cukrászoktól. Azt reméli, hogy novemberben, a luxemburgi Szakács- és Cukrászművészeti Világbajnokságon talán hasznosíthatja majd a látottakat, ha beleválasztják a magyar csapatba. SEGÍTÜNK... F. SZARKA ÁGNES Alapos a nyilvántartás ZSELICKISLAKI OLVASÓNK fordult panaszával szerkesztőségünkhöz. Elmesélte: két évvel ezelőtt akart a lejárt személyi igazolványa helyett újat csináltatni. Akkor kapta azt az információt, hogy nem szerepel a központi adatnyilvántartásban, így személyi okmányt sem kaphat. Idős olvasónk állítja: előtte soha nem volt probléma az okmányaival. Most ugyanúgy él, mint eddig, mégis úgy tűnik, hogy nem létezik, és hiába fordult bármilyen fórumhoz, nem foglalkoztak ügyével. zolnay xénia, a kaposvári okmányiroda vezetője válaszolt: - Konkrét esetekkel nem szerencsés a lap hasábjain foglalkozni, most azért teszünk kivételt, mert az ügyfelünk maga fordult a sajtóhoz. A panaszos természetesen szerepel a központi adatnyilvántartásban, két éve ideiglenes személyi igazolványt kapott azért, mert születési helye ma már nem Magyarországhoz tartozik. A lakóhelyén kell felkeresnie az önkormányzatot, ahol el kell indíttatni a hazai anyakönyvezését, hogy az állandó személyi igazolványt megkaphassa. ZOLNAY XÉNIA HOZZÁTETTE: az elmúlt tíz évben még egyszer sem szembesültek az okmányirodán azzal a problémával, hogy magyarországi lakos ne szerepelne a központi adatnyilvántartásban. Olyan eset előfordulhat, hogy valaki évtizedekkel ezelőtt elhagyta az országot, és nincs személyi száma. Ám ha visszajön, bejelentkezik, és azonnal visszakerül a rendszerbe. HIRDETÉS Az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. közleménye Értesítjük ügyfeleinket, hogy a Földgázszolgáltató Zrt. tervezett karbantartási munkálatai miatt az alábbi településeken és időpontokban várhatóan szünetelni fog a gázszolgáltatás: • Berzence, Csurgó: 2010. június 2.8.00-14.00 óráig • Háromfa, Rinyaújnép: 2010. június 2.12.00-18.00 óráig • Beieg, Bélavár, Böhönye, Csököly, Jákó, Kisbajom, Kutas, Lábod, Nagyatád, Ötvöskónyi, Segesd, Somogyszob, Somogyudvarhely, Tarany, Vízvár: 2010. június 25.11.00-18.00 óráig • Alsóbogát, Buzsák, Edde, Igái, Lengyeltóti, Magyaratád, Magyaregres, Mernye. Osztopán, öreglak, Patalom, Ráksi, Somodor, Somogyaszaló, Somogygeszti, Somogyjád, Somogyvámos, Somogyvár, Táska Szentgáloskér,Várda:2010. augusztus 16.8.00-19.00 óráig • Bárdudvarnok, Baté, Bőszénfa, Büssü, Cserénfa, Csorna, Fonó, Gadács, Gölle, Kadarkút, Kaposhomok, Kaposszerdahely, Kaposújlak, Kaposvár, Kazsok, Kisgyalán, Mosdós, Nagyberki, Őrei, Sántos, Simonfa, Somogyszil, Szabadi, Szenna, Szentbalázs, Taszár, Zimány, Zselickislak, Zselicszentpál: 2010. augusztus 16.8.00-20.00 óráig • Babócsa, Barcs, Bolhó, Csokonyavisonta, Heresznye, Komlósd, Péterhida, Rinyaújlak: 2010. augusztus 30.9.00-18.00 óráig • Bábonymegyer, Bálványos, Kapoly, Kereki, Lulla, Pusztaszemes, Sérsekszőlős, Tab, Torvaj, Zala: 2010. szeptember 16.9.00-16.00 óráig Kérjük, hogy a gázszünet után a nyomásszabályozókat kapcsolják be! Köszönjük megértésüket és együttműködésüket! Gon OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/968-9444 FÁK. Sokat autózom a Balaton felé. Felháborít, hogy a fákra különböző hirdetéseket szögeznek. Például Mernye előtt az 55-ös kilométerkőnél, de a falu után is. Az illetékeseknek nem tűnik fel, hogy így tönkreteszik a fákat? Remélem, a kampányban a pártok nem használják hirdetőnek használni az út menti fákat. FARSANG. Valóban mindenki akkor vigadjon, ámikor kedve van. Kabóca, Ön a karácsonyt miért is .akkor tartja? Vagy azt is egyéni kedv alapján dönti el, mert nem hithű? Tehát minden ünnepnek megvan az ideje, rendje, szokása, a legtöbbnek étele és zenéje is, ami az európai kultúrában szinte azonos. Ani SOMOGYASZALÓ. Somogyaszaló már messze van az ideális, csendes, jólevegőjű falusi környezettől. Most a főutcán dübörög a 67-es főút elviselhetetlen forgalma, a tervezett elk- erülőutat pedig az eddig csendesebb utcára építik, hogy az változzon elviselhetetlenné. Legfőbb érték az ember? BIOETANOL. Mi a biztosíték arra, hogy az E85 nem káros a motorra? Például a biodízel a dízelre káros, a bosch a tiltja a rendszereiben. Ez fordítva nem lehet igaz? BARTÓK ISKOLA. Azok, akik miatt menekítik a szülők a gyerekeiket a zavartalan tanulás érdekében, ők mit tettek a város, a városrész érdekében, a Bartók iskola hírnevéért? Miért azok vállalnak nagyobb áldozatot, akik munkájuk révén többre jogosultak, mint hallgatva kitérni a normát nem ismerők elől? 1099 * Jó lenne a tabukról nyíltan beszélni! Például arról, hogy a Bartók Béla utcai iskola sorsát még hány másik fogja követni, ha a gyermekük sorsára érzékeny szülők sorra másfelé viszik őket. Pontosabban csak vinnék, mert ha a megszűnésre ítélt két iskola (a Pécsi utcai a másik) roma diákjait, akik közt százalékosan több a lemaradó és a devianciára hajlamos, szétosztják a városban, akkor az eddig komoly tanulmányi előmenetelt biztosító intézmények színvonala veszélybe kerül. * Kedves Feri! Ha 300 diákra 7 pedagógus jutna, az azt jelenti, hogy 42 gyerekre egy felnőtt jut. Próbálj meg ennyi gyerekkel egyedül dolgozni úgy, hogy a 20 évvel ezelőtti tekintélynek már nyoma sincs. Majd amikor az első szülő rád borítaná az asztalt, mert rá mertél szólni a gyerekére (mert a gyereknek jogai vannak), akkor megtudnád, miért kell ennyi pedagógus. Meg ne is beszéljünk a sajátos nevelési igényű gyerekekről! Üdv: Csibi NYUGDÍJ. Olvasva a hozzászólásokat, szinte a végtelenségig lehetne sorolni a vélt és valós sérelmeket a nyugdíjakkal, nyugdíjasokkal kapcsolatban. Legyen az szolgálati, öregségi vagy rokkantsági nyugdíj. Kinek az szúr szemet, hogy miért 57 év a nyugdíj- korhatár a fegyveres testületeknél, kinek a rokkantsági, másoknak az özvegyi nyugdíj, és lehetne sorolni a mi: érteket. Én se értek egyet sokmindennel ezen a téren, de úgy hiszem, megvan erre a megfelelő jogszabály, törvény, ami ellen hiába „ágálnak” sokan. A törvény az törvény, még ha nem is értenek vele sokan egyet. Marimama * Ha a 63 éves megfáradt tűzoltó és rendőr nem tudja folytatni biztonságosan a szakmát akkor váltani kell. Munkát, nem pedig nyugdíjba menni 40 évesen. Sentinel RENDŐRSÉG. Laci bál Abban az „érában" tanultam és szolgáltam. Felnéztünk az elöljáróinkra! Volt, aki azt mondta: „azért büntessen csak, amit maga sem követ el!” (rendőri ittas vezetés, gyorshajtás, stb.). Kire nézzen fel a mai „alárendelt"? Lásd a médiában leírt magas rangú elöljárók ügyeit! Tiszthelyettes * Laci bácsi csütörtöki üzenetéhez csak any- nyit tennék hozzá, hogy ma ilyen még véletlenül sem fordulhat elő, mert az autóst nem állítják meg, csak lefényképezik, azután - mérlegelés nélkül - kapja az akár 100 ezer forintos büntetést. Még azt a fáradtságot sem veszi a T. Rendőrség, hogy a bizonyítékot mellékelje. Eny- nyit a demokráciánkról, az állampolgári jogokról. Az objektív felelősség Törvénye mögé bújva mérlegelés nélkül büntetnek, mert ugye sok pénz tűnt el a költségvetésből. Pista bácsi * Pornós rendőr? A nem írott médiában úgy mondták be, hogy mikor pornós volt, még nem volt rendőr. Kérdésem: kinek az érdeke? De aki feldobta, nyilván pornót néz, onnan tudja. N.N. ÍTÉLET. Egy anya felfüggesztettet kap a kisgyermeke elásásáért, amikor a saját kutyájuk szétmarcangolta, közben hazudozik a hatóságoknak, nehezítve ezzel a nyomozást?! J