Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-01 / 50. szám

6 GAZDASÁG 2010. MÁRCIUS 1, HÉTF( Mától kell jegy az ingyenesen utazóknak helyközi közlekedés Figyelem: július elsejétől büntetik, ha valaki nem váltott regisztrációs jegyet Az első tapasztalatok sze­rint nem okoz fennakadást, hogy mától jegyet kell vál­taniuk azoknak, akik in­gyen utazhatnak. AS-összeállítás Mától a helyközi közösségi közle­kedésben díjmentesen közleke­dőknek regisztrációs vagy más néven nullás jegyet kell váltaniuk - közölte a kormányszóvivő. A jegy érvényessége korláto­zott, a feltüntetett érvényesség napján az utazást meg kell kezde­ni. Nem névre szól, de arra ügyel­ni kell, hogy feltüntetik, melyik kedvezményezett csoportba tar­tozó kapja. Egy nyugdíjas jegyé­vel nem utazhat egy kisgyerek. Hogy az új rendszer zökkenő- mentesen induljon el, a MÁV több jegypénztárt nyit meg, és mozgóárusok is segítik az utaso­kat, illetve július 1-jéig a kalauz­nál is válthatók nuilás jegyek. A jegyet ellenőrzik a járműveken, de annak hiánya miatt pótdíjat csak július elsejét követően szab­nak ki a közlekedési társaságok. Ennek összege ötszáz forint. A jegyeket a gépesített jegy­pénztárakban lehet megváltam a vonatokra. Ha nincs ilyen, a vona­ton váltható meg. Telefonon is rendelhető, míg az interneten ak­kor lehet megváltani, ha az utas másféle jegyet, esetleg helyjegyet vagy IC-pótjegyet is vált A GYSEV járatain a jegyvizs­gálónál, a Volán-buszokon pedig a járművezetőnél kérhetik re­Eddig elegendő volt az igazolvány, mostantól jegyet is váltani kell gisztrációs jegyüket az érintett utasok. A Volán egyes busztársa­ságainál már februárban bevezet­ték az új jegytípust. Az eddigi ta­pasztalatok szerint a Borsod Vo­lán járatain 2000-2200, a Hajdú Volán buszain pedig 1300-1400 regisztrációs jegyet váltanak egy hétköznapon. A szaktárca szerint az új jegy bevezetése eddig nem okozott késést vagy fennakadást. Szollár Domokos indoklása szerint a kormány azért döntött a Kinek jár? • 65 év felettieknek • hat év alattiaknak • hadirokkantaknak • hadiözvegyeknek • menekülteknek bevezetés mellett, hogy pontos adatokat kapjon a díjmentesen közlekedők utazási szokásairól, így nemcsak a menetrendek tér vezése válik könnyebbé, hanem a kedvezmények átalakítása is. A költségvetés tavaly 330 mil­liárd forinttal támogatta a közle­kedési társaságokat, függeüenül attól, az érintettek igénybe vet­ték-e a szolgáltatást. A regisztrá­ciós jegy bevezetésével pontosan meg lehet majd mondani, ki mi­lyen gyakorisággal, mekkora tá­volságra veszi igénybe az adott szolgáltatást. Ezzel véget lehet vetni a pazarló és felelőtlen gya­korlatnak, hogy a közlekedési tár­saságok normatív alapon igényel­hetik az államtól az „ingyenes” utazások okozta bevételkiesést - közölte a kormányszóvivő. Az idén még több adóvizsgálatra kell számítani Az idén is igyekszik fellépni az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hi­vatal (APEH) az agresszív adó­tervezés ellen - hívja fel a ügyei­met a PricewaterhouseCoopers a nemrég bemutatott 2010-es adóhatósági irányelvek alapján. A tanácsadó cég rámutat: a túl­zásba vitt adóoptimalizáció visz- szaszorítása .érdekében az APEH nemzetközi tapasztalatokat is felhasznál, és épít a más adóha­tóságokkal kötött együttműködé­si megállapodásokra is. Mivel az év eleje óta a mini­mum-járulékalap a minimálbér kétszerese helyett immár a tevé­kenységre jellemző kereset, az ennek megfelelő beüzetéseket is ellenőrizni fogják a revizorok. E kötelezettség teljesítése érdeké­ben fokozottan figyelemmel kí­sérik azokat a vállalkozásokat, vállalkozókat, amelyek/akik já- ruléküzetési kötelezettségüket a tevékenységre jellemző kereset­nél kisebb összeg után teljesítík - derül ki a Pricewaterhouse­Coopers közleményéből. A szakemberek szerint az idén minden eddiginél szigorúbb és szélesebb körű ellenőrzésekre kell számítani a gazdaság min­den ágazatában, különösen a ke­reskedelemben. Az APEH ügyel­me azonban minden bizonnyal a jövőben sem lankad, ez évben ugyanis már kifejezetten a követ­kező évek vizsgálatait megalapo­zó adatgyűjtések is folynak. Érin­tettek többek között a takarító­vállalkozások, az e-kereskede- lem világa, a üzetővendéglátás- sal és falusi turizmussal foglalko­zók, de a jövőben az adóhatóság a bevallásukban foglalkoztatot­tat nem szerepeltető adózóknak is jobban a körmére néz. ■ VG „Árulkodó” jelek • ugrásszerű forgalomnöve­kedés • jelentős arányú szolgálta­tás igénybevétele • beruházási vagy más adó- kedvezmény igénybevétele • támogatások igénybevétele • k+f-fel kapcsolatos járulék­alapcsökkentés • azonos székhellyel vagy kézbesítési megbízottal rendelkező adózók HIRDETÉS Líra margarin 250 g 316 Ft/kg Hegyes erős paprika* ► I. osztály „l;|> lédig ütéshez-főzéshez wtoimb'mií Trendy folyékony súrolószer* 750 ml 199 Ft/líter Cliro tisztítószer* ► ecetes, semleges 1 liter ÍB Trendy kéztisztító paszta ► 500 ml ► 358 Ft/liter WÉSSIG gElNIGt glicerinnel 2010. március 1. hétfő - március 3. szerda Wippy papírzsebkendő* > **^or-3 retegű fk---—-a Slice fehérszőlő üdítőital* ►szénsavas ► 2 liter ► 60 Ft/liter Érvényes: 2010. március 1. és március 3. körött, a késztet erejéig, minden Penny Markét üzletben, az ország 183 pontján. *Az árak a 2010. február 25-ét megelőző Penny Markét fogyasztói árak. *A csillaggal jelölt árucikkek a készlet erejéig kaphatóak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó Mától alkalmaznak hitelplafont lakásra és autóra Március 1-jétől lép életbe a kor­mány hitelplafon-rendelete, amely szabályozza az ingatlan- jelzáloghitelek mértékét, illetve a gépjármű-hitelezést. A kormány- szóvivő elmondta: a rendelet sze­rint a jelzáloghitel aránya forint­hitel esetében a fedezetként fel­ajánlott ingatlan értékének leg­feljebb 75 százaléka, euróhitel esetében 60, más devizahitel ese­tében 45 százaléka lehet. Szoüár Domokos példaként egy húszmil­liós ház vásárlását említette, amelynél legfeljebb 15 millió hi­tel vehető fel forintban, 12 millió forintnak megfelelő összeg euró­bán vagy 9 millió forintnak meg­felelő összeg svájci frankban. Kitért arra: a rendelet szerint a gépjármű-hitelezés szabályai is változnak. A vásárlásra nyúj­tott hitel futamideje nem lehet hosszabb 84 hónapnál, vagyis 7 évnél. Forinthitel esetében a köl­csön nem lehet nagyobb, mint a jármű piaci értékének 75, euró­hitel esetében 60, egyéb deviza esetében 45 százaléka. ■ Egy húszmilliós lakás­hoz mostantól legfeljebb 15 milliós hitel kérhető. A kormányszóvivő hangsú­lyozta: az új rendelet nem jelent érdemi szigorítást, mivel a ban­kok az utóbbi időben már szigo­rították a hitelezési gyakorlatu­kat. Emlékeztetett arra: annak, hogy Magyarországot érzéke­nyen érintette a pénzügyi-gazda­sági válság, az egyik oka az volt, hogy Magyarországon igencsak magas a lakosság devizahitelei­nek aránya. A devizaárfolyamok megugrása és a pénzügyi intéz­mények kamatemelései révén 1,7 millió adós törlesztőrészlete emelkedett meg egyik napról a másikra, olykor drasztikus mér­tékben. A kormány december 23-án fo­gadta el a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelké­pesség vizsgálatáról szóló rende­letet. Utóbbi, a hitelezhetőségi li­mittel kapcsolatos új szabályo­zás június 11-én lép hatályba. E szerint a pénzügyi intézmények a jövőben csak sokkal szigorúbb hitelképességi vizsgálat elvégzé­se alapján nyújthatnak hitelt az ügyfeleiknek. ■

Next

/
Thumbnails
Contents