Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-03 / 28. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 3., SZERDA 10 SOMOGYI KÖRKÉP Az elsüllyedt hajó fogságából is kijött parancsnok A balatoni vízirendőr-kapitány szerint kollégái hétköznapi hősök Biztos volt benne, hogy vízi rendőr akar lenni, az okot azonban nem találja Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője, aki nemrég vehette át a Balaton Régió Közbiztonságáért díjat. Kolumbán Tünde Igazi vízi ember, ám mióta a szá- razfóldön több munkája akad, a pályázatok, közbeszerzések vizén is megtanult biztonsággal hajózni a balatoni vízi rendészet kapitánya. Horváth László 18 éve lett rendőr. Pedagógus édesanyja és mérnök édesapja nem a rendőri pályára szánta, szívesebben látták volna kertészmérnökként, a fiatalember azonban tudta, hogy nem ez a neki való hivatás. így előbb katonának, majd egyből vízi rendőrnek állt, és a rendőrtiszti főiskolán szerezte meg a diplomát. Amikor először megjelent a Siófoki Rendőrkapitányságon, hogy rendőrnek jelentkezzen, megpróbálták meggyőzni arról, legyen inkább kutyás rendőr, de nem engedett. A víz mindig is ott volt az életében: versenyszerűen úszott, kajakozott, kenuzott. Azt a momentumot azonban máig nem találja magában, hogy pontosan miért is akart vízi rendőr lenni.- Nem találom magamban azt az emóciót, emléket, ami abba az irányba terelt, hogy vízi rendPOLICE Horváth László: a víz mindig is vonzott, úsztam, kajakoztam kenuztam őr legyek. Egyszerűen csak olyan munkát, hivatást kerestem, amely a vízhez kötődik. Még csak az egyenruha sem vonzott, soha nem éreztem úgy, hogy uniformisban férfiasabb lennék. Ma sem érzem úgy, hogy az egyenruhától több volnék, hiszen az ember a fontos az egyenruha mögött - magyarázta a parancsnok. Horváth László 1992-ben lakhelyén, Fonyódon ügyeletesként kezdett, négy évvel később, 25 évesen pedig már az őrs parancsnoka volt. Élete legmeghatározóbb, egyben legijesztőbb vízi élménye is Fonyódhoz köti, A szárazföldön is van mit tenni a vízi biztonságért A BALATONI VÍZI RENDÉSZET rengeteget fejlődött az elmúlt másfél évtizedben. Horváth László mégis azt mondja: más európai tavak vízi rendészeteit ismerve messze van az, amit el szeretne érni, bár 2006 óta tartó parancsnoksága idején is számos modernizáció történt. büszke vagyok, hogy olyan dolgoknak lehettem ötletgazdája, megvalósítója, amelyekről pár éve magam sem gondoltam, hogy el lehet érni Ilyen az 1817-es új segélyhívó szám, amelyen bármilyen hálózatból lehet közvetlenül a vízi rendészettől segítséget kérni - mondta Horváth László, aki a büszkeségre okot adó tevékenységei között említette, hogy részese lehetett a Legyen a Balaton Európa Legbiztonságosabb Tava anyag összeállításának. Egyebek mellett ezekért is kapta meg a Balaigaz, akkor már nem az őrs állományához tartozott. 2003. november 22-én valami olyan történt vele, ami akár az életébe is kerülhetett volna. - Ha jött egy nagyobb vihar, akkor szabadidőmben is mindig kötelességemnek éreztem, hogy bemenjek a fonyódi őrsre. Aznap este tón Régió Közbiztonságáért díjat. No, és a 2009-es szezon nagy balatoni viharaiban folytatott megelőző, mentő munka koordinálásáért. Horváth László parancsnokként már ritkábban teheti meg, hogy hajóvezetőként vízre szálljon, felelős vezetőként a tavaly nyári öt heves viharban is a háttérben kellett helytállnia. ' ILYENKOR ELŐFORDUL, hogy rendkívüli dolgokat kell végezni, több befutó segélyhívás esetén komoly dolgokban kell dönteni, és akkor ki vállalja fel a felelősséget, ha nem én?- magyarázza, és hozzáteszi veszélyhelyzetekben gyorsan kell kockázatelemzést készíteni fejben, ebben a szélirányt, a vízben tartózkodó embertömeget, a mozgósítható rendőrhajók számát mind figyelembe kell venni, és akkor még kevés tényezőt említettünk érkezett egy bejelentés, hogy egy 70 éves cukorbeteg horgásznak elromlott a GPS-e, nincs inzulinja, valahogy ki kéne hozni. A hatalmas ködben beültünk a kollégámmal a B7-es háromtonnás, nyolcméteres hajóba, és kimentünk a vízre megkeresni a horgászt. A fonyódligeti csúszda előtt találtuk meg, akkor már partközeibe ért, de a vitorlása felült egy homokpadra - emlékszik vissza Horváth László. Amint meglett a horgász, a rendőrök nekiláttak, hogy lehúzzák a homokpadról, majd bevontassák a kikötőbe. - Elkezdtem húzni a vitorlást hátra, közben figyeltem a műszereket. Úgy tűnt, minden rendben. Visszavettem a gázt, és akkor egyszer csak pár fokot megdőlt a hajó, majd a következő másodpercben - nem úgy, mint a Titanicnak, hanem annál sokkal gyorsabban - felállt a hajó orra, és ahelyett, hogy elsüllyedt volna, hanyatt dobta magát - idézi fel az ijesztő pillanatokat Horváth László, akit a hajó süllyedés közben levitt a három-négy fokos víz alá, és mindaddig nem is tudott kiszabadulni fogságából, amíg a hajótestet az alatta maradt légbuborék felszínre nem dobta. A hajmeresztő baleset szerencsésen végződött, és a parancsnok azt mondja: ma már örül, hogy akkor ő került ebbe a helyzetbe, hiszen gyakorlott úszóként és búvárként az átlagosnál tovább bírja levegő nélkül a víz alatt. A baleset utáni vizsgálat műszaki hibát állapított meg, a hajó faránál lévő szerelőnyílások anyaga volt hibás, így olyan sok víz tudott a testbe áramlani, amelyet a fenékszivattyú már nem volt képes kinyomni, ezért borult fel a vízi jármű. ii 4f J fl Hl H j RT?-. KLUB ■"“""Hi! TV 2 .7.7.. 7"~"T1IIP. Ml Ma .""""""""Hü I VtASATS _ “"“"“"'■I DUNA TV SPEKTOUm"”““T|l H 6.00 Reggeli Magazinműsor 6.25 Tények reggel 5.50 Ma reggel 9.00 Magazinok 8.00 Szívek szállodája 6.00 Hattól nyolcig 8.00 Állati rekordok © :Q Benne: Hírek félóránként 7.00 Mokka 9.00 Önök kérték! (ismétlés) 10.15 Mariazell és Magyar- 8.50 Halálbiztos diagnózis 8.00 Térkép 9.00 Svindlerek © n) 10.05 Top Shop 9.00 Stahl konyhája © 9.55 Nappali ország vallási... 9.40 Gyilkos sorok 8.40 Csehov nyomában... 10.15 A póráz kétvégén H 12.00 Híradó Déli kiadás 9.05 Babapercek © 12.00 Híradó délben 10.40 Századfordító... 10.30 Smallville 9.35 Szülőszoba © (26/11.) Toalettgondok pj 12.10 06-91-33-55-33 9.10 Telekvíz 12.15 Időjárás. Sporthírek 12.00 Híróra 11.20 Jó barátok 10.30 Család barát 11.10 Új otthon 3D-ben 'H 13.30 Fél kettő © 11.20 Vakrepiilés © 113' 12.30 Kárpát expressz 12.55 Záróra 11.45 Két pasi - meg egy kicsi 11.30 Kívánságkosár 12.10 Főzz otthon Jamie-vel! © Magazin a legjobb (német-am. vígjáték, 1999) 13.00 Szomszédok © • 13.50 Másfél millió lépés 12.10 A nagy házalakítás 14.00 Híradó 13.10 Tutanhamon, történetekkel 13.30 Kvízió Telefonos játék 13.35 Nemzetiségi krónikák Magyarországon (14/3.) 13.00 Meztelenül is szép vagyok! 14.10 Kikötő - Friss az aranyifjú© , 14.20 Királynőpalánta © 14.30 Charlie - 14.35 Kormányváró 14.35 Szabadlábon Békésben 13.55 Nyomtalanul 14.15 Város a Vár alatt 14.10 Kincsvadászat 5 (am. családi film, 2001) 96' Majom a családban © 15.05 Ez történt ma reggel 15.00 Szép otthonok... (amerikai krimisorozat) 14.45 A Cukidzsi halpiac janGranttel '*3 16.20 Rubí, az elbűvölő (német kalandfilmsorozat) 16.25 Hírek. Körzeti híradók 15.25 Magyar válogatott 15.40 CSI - Miami helyszínelők (japán sorozat-3/3.) 14.40 Ökotúra-A jólét ára M szörnyeteg® 15.30 Szentek kórháza © 16.45 Teadélután 16.20 Pörög az élet! (13.)® (amerikai krimisorozat) 15.35 Pozitív sokk Egy aranygyűrű 6 (mexikói sorozat) (ausztrál sorozat) Hétfőtől péntekig minden, 16.50 Sophie - A nem | 16.35 A férfi fán terem 16.20 Szerelmes földrajz 15.15 Állati rekordok © kJ Fsz.: Bárbara Móri 16.30 Bűbájos boszorkák ami szórakoztató! kívánt jegyesség © (amerikai vígjátéksorozat) 17.00 Zorro © (25.) 16.10 Svindlerek © '£3 17.20 Mónika (amerikai sorozat) © 17.35 McLeod lányai © 17.10 3 esküvő (3/3.) 17.25 A nagy házalakítás 17.30 Térkép 17.20 Nagy ötletek Q - A kibeszélőshow © 17.30 Joshi Bharat © (ausztrál sorozat-74/23.) 17.40 Balettábécé Henriettel (amerikai sorozat) 18.00 Híradó kisbolygónknak 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.20 A palota ékköve 17.50 Kormányváró 18.20 Meztelenül is szép vagyok! 18.30 Mese 18.20 Állati rekordok © 19.05 Vacsoracsata © 19.05 Hal a tortán © (koreai sorozat-54/23.)© 18.20 Ez történt ma reggel (átváltoztatóshow) 19.00 Újrakezdés © (új-zélandi 20.05 Fókusz© Utána: 19.30 Híradó este 19.35 Esti mese 19.15 Két pasi - meg egy kicsi (olasz sorozat - 60/3-4.) ismeretteijesztő sorozat) 20.40 Barátok közt © Skandinavlottó-sorsolás 1E(.50 Sporthírek. Időjárás ^ 20.00 Híradó | (amerikai vigjateksorozat) 20.00 Harangok zugnak bennem A szaporodás bajnokai g I (magyar sorozat) 20.10 Jóban Rosszban 20.00 Don Matteo © 20.20 Sporthírek. Időjárás j 20.30 CSI - Miami helyszínelők (dokumentumfilm) 19.20 Ki hitte volna? pH 21.20 Sherlock Holmes - Ördögi (magyar sorozat) © (olasz krimisorozat, 2006) 20.25 A fagyos folyó lovasa | (amerikai krimisorozat) Egy óra Csoóri Sándorral (ismeretterjesztő sorozat) Cfl gyilkosok nyomában © 21.20 Doktor House © 21.00 Szerda este (ausztrál sorozat-65/8.)© 21.20 Nyomtalanul 20.55 A jövő szökevénye: Asörgyár H (amerikai-angol krimi, 2002) (amerikai sorozat) j 21.30 Kínai negyed ® Támadás j (amerikai krimisorozat) | Csoóri Sándor I 20.15 Hogyan működik? Fsz.: James D'Arcy 22.20 Született feleségek © (amerikai krimi, 1974) 125' 21.15 Tűzvonalban © 22.10 Esküdt ellenségek 21.30 Híradó. Sport (ismeretterjesztő sorozat) (Sherlock Holmes), Roger (amerikai vígjátéksorozat) • Fsz.: Jack Nicholson, Faye (magyar krimisor.-38/17.) - Különleges ügyosztály 21.40 Közbeszéd 21.20 Érzék, érzet, érzés Mortidge (Dr. Watson) Közben: Kenósorsolás Dunaway, John Huston 22.05 Záróra (amerikai krimisorozat) 22.00 Váltó (dokumentumfilm-sorozat) 23.25 Lelkek tengere 5. 23.20 Szellemekkel suttogó © 23.40 Prizma 22.55 Magyar válogatott 23.00 Hősök 22.15 Tízezer nap © 22.20 Birodalmak (angol thriller, 2005) 89 © (amerikai misztikus sorozat) 23.55 Hírek. Időjárás-jelentés 23.50 Ugrás a tetőről © (amerikai sorozat) (magyar film, 1967) FF 103' és fénykorok© Ej] j Fsz.: Bili Paterson, 0.20 Tények este 24.00 Mementó (orosz film, 1978)85' Fsz.: Milo Ventimiglia, Fsz.: Kozák András, Molnár Egyiptom aranybirodalma l“) i Dawn Steele, Louise Irwin, 0.50 Kék füst® 0.10 Teadélután (ismétlés) 1.15 Tűzvonalban (ismétlés) © Masi Oka, Hayden Panettiere, Tibor, Görbe János -Az utolsó nagy fáraó ^ | Iáin Robertson (amerikai-kanadai 1.00 Nappali (ismétlés) 2.05 Vezénylő fény JackColeman, Ali Larter 0.55 Váltó Extra 23.25 Baleseti nyomozók '£3 : 1.15 Reflektor© romantikus film, 2007)91' Szolgáltató magazin (amerikai sorozat) J 23.50 Nyomtalanul (ismétlés) 1.20 Híradó (ismétlés) 23.55 Fagyállók Sztármagazin Nóra Roberts regényéből 2.55 Prizma (ismétlés) 2.45 Bűvölet (olasz sorozat) 0.40 Esküdt ellenségek (ism.) 1.25 Térkép (ismétlés) 0.25 A britek védőbástyái 2 HÍR TY. .....ATV.............................HÁLÓZAT..................................IÉM ETOqSPORT7"71ll! : SPORT 1 _ ."""""ülll! H?? piSCOVERY^^jBi 12 .00 Déli híradó. 13.05 Lapzárta. 1330 Pa- 11.30 Laci bácsi konyhája. 11.55 Híradó. 14.30 Bencze-show. 15.00 Zodiákus. 17.00 830 Extrém sportok 8.45 Siugró-vk 930 Síiig- 8.45 Arany pillanatok. 930 Olasz labdarú- 6.00 Manuéla és Manuel 7.35 Gracie 9,10 14.00 Ötödik sebesség. 15.00 Hogyan kéö letta. 14.05 Különkiadás. 1605 Hard Talk. 13.50 Többet ésszel! 16.55 Híradó. 17.05 Nóvum. 1730 Grand prix. 18.00 Helyzet- ras 1030 Északi összetett 11O0 Atlétika 1230 gás. 10.00 Televíziós vásártás. 1030 Olasz Apu vad napjai 11.05 Négyen egy gatyában szült? 16.00 Állítólag... 17.00 Újjáépítók. 16.30Paletta. 17.00 Híradó. Sport 1730 Is- Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Főium. 18.55 kép. 1830 Tűzoltók (ausztrál sor.). 1930 Síugró-vk 1330 Snooker 15.00 Bowts 17.15 labdarúgás. 12.45 Televíziós vásárlás. 13.15 213.05 Hipervándor 14.30 Az utolsó jelentés 18.00X-Machines. 19.00 A túlélés törvényei N kolapélda. 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. Charlie - Majom a családban. 20.30 Hírhá- Síugro-vk 19.00 Labdarúgás 19.10 Atlétika Póker. 15.15Kosái1abda.l7.15Férfivízilab- 16.20 High School Musical 3. - Végzősök 20.00 Hogyan készült? 21.00 Végzetesmá20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 21.30 20.40 A tét. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. ló. 21.00 Ne bízz senkiben! (kanadai krimi, 21.00 Szerdai válogatás 21.10 Uwagíás 22.15 da. 19.15 Mai helyzet. 1930 Arany pillana- 18.10 Az arany iránytű 20.00 Hancock2130 sodpercek. 21.30Atú!élés törvényei 2230 Lapzárta 22.05 Negyedik. 22.30 BBC Click. 22.05 Változások 22.55 Híradó 23.05 700- 2007). 23.00 Arizonai farkasvér (amerikai Golf 23.15 Gotf23.45 Golfklub 23.50 Vitorlázás tok. 19.45 Holland labdarúgás (élő). 22.15 Azálomtudománya23.10Brooklyntörvényei Viharvadászok. 23.30 Rács mögött külföldg 23.05 BBC-világhíradó. 2330 Iskolapélda as klub. 2355 Híradó. 0.05 Többet ésszel! thriller, 1996). 1.00 Sztárok a konyhában 23JSSzeidaivábgatás24.000limpiaijátékok Férfi vízilabda. 2.15 Holland labdarúgás 0.55 Szalagavató ön. 030 Cellanapló I SOMOGYTtT"--ÍSpSstY—!■ BOGLÁR Ty”TH RMRCALI Tv"”^ 91,2 és 88,0kTjOT MH2 PETOíl'bSío'BB MHl KOSSUTH' RA1MU BiB KAPOSVÁRON 18.00 Híradó 18.30 Hozam - 08.00 Képújság 17.00 Nóvum: A korai cse- Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 16.00 órától óránként Marcali Híradó 19.00 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 6.00 Óránként Hírek, időjárás 6.03 Zene éb- Óránként: Hírek, időjárás 5.00 Hajnal - Táj gazdasági magazin 19.00 Híradó 1930 Mi- csemókortól az orvosképzésen át az innová- hirdetésekkel, közérdekű információkkal Marcali Híradó 19.15 Mindentudás Egyete- csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, redőshez: 630 Hírpercek. Félóránként hírek 6.00180 perc 9.00 Napközben 11.05 A hely vQ ért? - napi aktuális műsor, vendég: Bogár ciós tudásközpontig-ism. teij. sorozat 1730 19.00 Híradó 19.30 Pódium - A tehetségek me 20.30 Hírháló - az ország híreivel 21.00 Ne- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- 9.02 Sporthírek 10.03 Zene munkához 11.02, 1130 Vendég a háznál 12.30 Magánhangzó NB László, közgazdász. Téma: Szociális reform Korzó ism. 19.00 Kapospont - a Kapós Tele- színpada 20.00 Híradó 20.30 Géniusz - kul- bízz senkiben - kanadai krimi 23.00 Arizonai gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.02,15.02 Sporthírek - Rövid összefogla- 13.04 Rádiószínház 1330 A református egyŰ 20.00 Híradó 20.30 Képújság23.00-01.30 A vízió hírműsora 19.20 Kapós Sport 1930 Gé- turális magazin 21.40 Ismétlések reggelig farkasvér - amerikai horror 01.00 Sztárok a tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- lók, hírek a napi eseményekről 14.03 Zene ház félórája 14.35 Tér-idő 15.15 Közelről 'H napi műsor0130-tól Képújság niusz - kulturális magazin 20.00 Kapospont konyhában 01.30 Hírtiáló foglaló 20.00 Zenegép tanuláshoz 18.03 Zene olvasáshoz 19.02; 15.15 Kihívások 1533Zöldövezet 15.45 HétPJj a Kapós Televízió hírműsora ismétlés 2030 mmmmm ............................................... ................Sporthírek - Rövid összefoglalók, hírek a na- köznapi tudomány 18.03 Ütköző 18.30 HatáVID ÉKEN 19.00 Miért?-napi aktuális műsor, Kapós Sport ismétlés 20.30 Hírháló 21.00 Ne STJPBJI. T¥ .............................................................................................................P .TY.....................................................................pi eseményekről 20.00 Hírek, időjárás és köz- rok nélkül 19.05 Sport 19.50 Mese 20.04 Ráve ndég: Bogár László, közgazdász. Téma: Szó- bízz senkiben! -kanadai krimi 23.00 Kapós 19.00Híradó 19.30 Pódium - A tehetségek 16.30 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 HálózatTv 19.00 Csurgói hírmag. ism. Iekedés22.00 Kultúrfitnesz 23.00 Netidők diószínház 20.30 Kultúrkör 21.04 A nap törciálisreform 19.30 Híradó 20.00 Hozam - Krónika, éjszakai magazin: Kapospont, Ka- színpada 20.00 Híradó 20.30 Géniusz - kul- tűm-és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok 2030 Hírháló - az ország híreivel 21.00 Háló- 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix 1.00 Zenei vá- ténetei 22.25 Esti beszélgetés 23.04 Arcvogazdasági magazin 20.30 Híradó pos Sport turális magazin 21.40 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film zatTv logatás nások 2334 Tér-idő 0.10 Éjszaka mmm * a **.ÜS*r é$ a uzun wp**t mét mm**u*é*4éumutm