Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-03 / 28. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 3., SZERDA SPORT 11 Egy kedvenc jött, egy másik ment labdarúgás Oláh Lóránt érkezése után Nemanja Nikolics a Videotonhoz igazolt Debrcenben kell helytállniuk a siófoki újoncoknak Oláh Lóránt érkezése után gyorsan elillant a hurrá­hangulat a Rákóczi-szur- kolókból, hiszen Nemanja Nikolics hétfőn este már a listavezető Videoton közös vacsoráján vett részt. Temesvári Iván No, nem arról van szó, hogy a Ka­posvári Rákóczi elmúlt két évé­nek első számú gólfelelőse bará­ti meghívásnak tett volna eleget. Mint kiderült, Nemanja Nikolics három és fél évre Székesfehérvár­ra szerződött. A zöld-fehér csapa­tért szorítok egyik szeme tehát sír, a másik pedig nevet, hiszen egy kedvenc érkezett, egy másik viszont néhány órával később tá­vozott.- Számomra is váratlanul fu­tott be a Videoton ajánlata, még a múlt szombaton a Sesvete elle­ni edzőmeccsre utazva csörrent meg a telefonom - mondta Nemanja Nikolics. - Illés elnök úr hívott, hogy tárgyalhat-e a ne­vemben a listavezetővel, más­nap pedig Mezey úrral szemé­lyesen is találkoztunk és meg­egyeztünk. Hétfőn este a közös vacsora alkalmával be is mutat­tak az új csapattársaimnak, a keddi napot pedig egy felmérés­sel kezdtem.- Ezek szerint gyorsan történ­tek a dolgok, nehezen döntött?- Nem volt könnyű, ugyanis szerettem a Rákócziban játszani, itt lettem élvonalbeli labdarúgó. Ám, mint mindenkinek, nekem is újabb és újabb céljaim van­nak. Nemanja Nikolics két évvel ezelőtt éppen új csapata, a Videoton ellen szerezte élete első élvonalbeli találatát- Nem lesz könnyű dolga, hi­szen magyar szinten erősnek mondható a Videoton támadó sora, elég csak Andre Alves, Sitku ülés vagy Gorán Vujovics nevét említeni.- Természetesen tisztában voltam vele, hogy mely játéko­sokkal kell majd felvennem a versenyt a csapatba kerülésért. Ezzel együtt nem tartok a kon­kurenciától, igyekszem a Video­tonnál is úgy játszani, mint Ka­posváron, s akkor rendben lesz­nek a dolgok. Tudom, hogy nagy kihívás ez a klubváltás a szá­momra, de bízom benne, hogy megfelelek az elvárásoknak.- Három somogyi csapatban is megfordult ezt megelőzően. Milyen emlékei vannak ezek­ről az állomásokról?- Mondhatni, hogy lépésről lé­pésre haladtam. A barcsi idő­szak alatt is az volt a vágyam, hogy egyszer az NB I-ben játsz­hassak, aztán a Kaposvölgyénél egy nagyszerű fél szezont produ­káltam, ezt követően igazolt le a Rákóczi. A zöld-fehéreknél is gyorsan beilleszkedtem, úgy ér­zem, a csapattársak és a szurko­lók is kedveltek, és a játék is jól ment, hiszen már az első élvo­nalbeli évemben tizenhat gólig jutottam.- Apropó gólok. Emlékszik, melyik csapat ellen szerezte el­ső NB I-es találatát?- Ilyen furcsaságokat produ­kál az élet. Persze, hogy emlék­szem: a székesfehérváriak ellen lőttem első élvonalbeli bajnoki gólomat, s azzal a találattal 1-0- ra nyertünk is a Vidi ellen. Három egylet is öt gólt rúgott az ellenfelének Befűzték az oktatófilmet Újvárosban röplabda A második szettben csupán hét pontot engedélyeztek a Dunaferrnek NAGYBAJOMI VÁROSI KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 11, FORDULÓ EREDMÉNYEI: Segesdi öregfiúk-Pellini 5-0; Kolping Tanárok-Nagybajomi öregfiúk 5-2; Vése-Oázis Fa­gyizó 0-1; Kolping Iskola-Ku­tas 1-2; Mező utca-Vásártéri Falábúak 2-5. A 12. forduló mérkőzéseit szerdán 17.30 órá­tól játsszák Bajomban. ■ F. G. DUNAFERR SE-DIAMANT KAPOSVÁR 0-3 (-16, -7, -16) Dunaújváros, 200 néző. V.: Hóbor, Donkó. dunaferr SE: Tóth A. (3), Sza­bó B. (1), Baráti (11), Hatvány A. (3), Tomanóczy (4), Lukács (2). csere: Pápai (liberó), Bokor (3), Johansson (-), Hatvány Zs. (-). vezetőedző.- Ruffing Péter. diamant: Koch (2), Nagy J. (10), Kovács Z. (4), Kántor (6), Skorics (13), Németh F. (11). cse­re: Dömötör (liberó); Csorna (4). vezetőedző: Zarka Péter. A pályán történtek alapján csak „papíron” volt fáradt a Diamant Kaposvár csapata, amely januárban kereken tíz tét­meccsen volt érdekelt. A somo­gyi együttes - amely a liberó mellett csupán egyetlen cserével játszotta végig a dunaújvárosi találkozót, vagyis többen pihen­hettek - a játék minden elemé­ben magasan a házigazda Dunaferr fölé nőtt. Alighanem kellő tekintélyt ví­vott ki magának a Diamant ked­den este Dunaújvárosban. A ta­lálkozóra a Kecskemét vezetői is kíváncsiak voltak, s túl sok kel­lemes élményt nem szerezhet­tek a kaposváriakról. Pénteken este a Hírős városban lép fel a Diamant bajnoki találkozón - a két együttes a jövő héten, ked­den 18 órakor a somogyi megye- székhelyen is egymásnak feszül -, s minden bizonnyal a 19-ei Magyar Kupa-döntőt is a (házi­gazda) kecskeméti és a kaposvá­ri alakulat vívja majd egymás­sal. ■ Fenyő Gábor Két csalódott klub találkozik szer­dán 18 órakor Debrecenben, ahol az újonc Siófok KC vendégszere­pei az NB I-es női kézilabdabaj­nokság tizenhatodik fordulójá­ban. A házigazdák egy ferencvá­rosi vereség, a vendégek pedig egy hódmezővásárhelyi és egy Veszprém elleni hazai kudarc után vannak. A találkozó egyér­telműen a házigazdáknak áll, akik második helyen vannak a bajnoki tabellán, tíz ponttal töb­bet gyűjtve, mint a hatodik siófo­kiak. A két csapat őszi, balatoni meccsén Valovics Nóra remek já­téka és hat gólja ellenére is maga­biztos, hét gólos (25-32) debrece­ni siker születet Nagy kérdés per­sze milyen formát mutat a talál­kozón a debreceni együttes, mely mától tizenegy nap alatt négy mérkőzést játszik. ■ A Vác ellen látott kisik­lás nem ismétlődhet meg Debrecenben.- Annyit mondtam a lányok­nak az edzésen, hogy tisztessé­ges mérkőzést játszunk, aztán meglátjuk ez milyen eredmény­hez vezet - mondta Varga József, a siófokiak szakmai igazgatója. A legnagyobb baj, hogy a mester szavait csak kilenc mezőnyjáté­kos hallotta, ugyanis betegség miatt az átlövő Tóth Mária és a két beálló Szűcs Viktória és Kiss Olívia sem vett részt a trénin­gen. Nem a legjobb előjel, bár a házigazdáknál Mörtel Renáta személyében is lesz hiányzó.- Egyébként sem mi vagyunk az esélyesek - folytatta a siófoki­ak debreceni szakvezetője.. - A hazaiak szinte két válogatott sort tudnak kiállítani, ráadásul biztosan fűti őket a bizonyítási vágy a Fradi elleni verség után. Az utóbbi legalább akkora meg­lepetés volt, mint a mi Veszprém elleni találkozónk. Biztosan megpróbálják majd emiatt maxi­málisan kiszolgálni a közönsé­güket, mi pedig azon leszünk, hogy ebben megakadályozzuk őket. Számomra ez is egy meccs lesz a sok közül, nem befolyásol a munkában, hogy kötődöm a klubhoz. Érdekesség, hogy a szakveze­tő mellett Kovács Adrienn is Debrecenből érkezett Siófokra, de a játékosok közül Lajtos Nóra és Tóth Mária is a klub játékosa volt korábban. ■ Keszthelyi Z. Zalaegerszegen maradtak alul a balatoniak Nehéznek ígérkezik a balatonfüredi visszavágó kézilabda magyar kupa, férfiak Hiába vezetett a félidőben négy góllal a csurgói együttes ZALAEGERSZEGI TE- BFC SIÓFOK 2-0 (1-0) Zalaegerszeg, 100 néző. bfc siófok: Bartus (Szalma) - Sallér (Pécsell), Fehér Zs., Már­ton, Köntös (László A.) - Ribi (Thiago), Kanta Sz., Ludánszki (Horváth A.), Arany Z. - Róni (Sontra, Gadó), Délczeg (Sowun- mi). edző: Horváth Károly. GÓLSZERZŐK: Pavicsevics, Rudnevs (11-esből). Vereséget szenvedett idei első felkészülési mérkőzésén a BFC Siófok másodosztályú labdarú­gócsapata. A balatoniaknál be­mutatkozott a Bartos, Arany, Sontra hármas, melyből az utób- . bi biztosan nem lesz a siófokiak játékosa. ■ Keszthelyi Zoltán CSURGÓI KK-BALATONFÜREDI KSE 23-23 (13-9) Csurgó, Városi Sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Bonifert, Oláh. csurgói KK: Hudák - Buday 6/3, Dömös, Oláh G. 5/2, Szöl- lősi Sz. 3, Nagy M. 1, Fodor 2. csere: Nikolics (kapus), Szabó B., Frey T. 2, Cifra 1, Gelley, Józsa 2, Kemény. VEZETŐEDZŐ: Buday Ferenc. Balatonfüredi KSE: Szath- máry - Bakos 5, Tombor 3, Pásztor 5, Szöllősi B. 2, Sala­mon 3, Kiss Á. CSERE: Szász Zs. (kapus), Heiczinger, Németh L., Horváth R. 1, Lelkes, Kovács Gy. 2, Frey J. 2. vezetőedző: Velky Mihály. Kiállítások: 6 perc, illetve 12 perc. Hétméteresek: 5/5, illetve 1/0. A nemzetközi kupaszereplés szempontjából létfontosságú mérkőzéssel kezdte a Csurgói KK együttese az idei évet. Az el­lenfél az a Balatonfüredi KSE csapata volt, melyet a bajnok­ság során már kétszer - idegen­ben és hazai pályán is - egy­aránt legyőzött a somogyi ala­kulat. A csurgóiak számára rosszul keződött a mérkőzés, a fürediek gyorsan kétgólos előnyre tettek szert. A Buday- legényeknek negyed óra után sikerült utolérni az ellenfelet. A 16. percben már a vezetést is át­vették Fodorék. Az első percek­Oláh Gábor az utolsó percben egyenlített a Balatonfüred ellen ben megsérülő Dömös Tibor hi­ányát ugyan támadásban meg­érezte a Csurgó, de a jó védeke­zés miatt a félidő végéig sike­rült négygólos előnyt kicsikar­ni. Ekkor már mindenki azt gondolta, hogy a hazaiak már az első mérkőzésen eldöntik a továbbjutás sorsát. A folytatás­ban azonban még tovább ron­tották teljesítményüket a hazai­ak. Álmosan, tanácstalanul ké­zilabdázott ekkor a Csurgó. Fel­zárkózott a Füred és a 46. perc­ben már a vezetést is maguk­hoz ragadták a vendégek (16-17). Az elképzeklés nélkül játszó Csurgó ettől kezdve már csak az eredmény tartására volt képes. A somogyiak ráadásul örülhettek az összecsapás vé­gén, hogy legalább a döntetlent elérték. • BUDAY FERENC: - A játékkal elégedett vagyok, csak sajnos kihagytuk a ziccereket. velky MIHÁLY: - A párharc sorsolásakor a Csurgó volt az esélyesebb. Felkészültünk el­lenfelünk játékából, ezzel az eredménnyel pedig talán 50 százalékra hoztuk a sanszun­kat. A számunkra is igen ne­héznek ígérkező hazai találko­zón fog eldőlni a továbbjutás sorsa. A találkozó visszavágóját március 10-én, szerdán 18 órá­tól játsszák Balatonfüreden. TÓTH TIHAMÉR

Next

/
Thumbnails
Contents