Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-10 / 34. szám
3 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 10., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Diplomák: elő a páncélból idegen nyelv Vizsga hiányában elnapolt oklevélátadók Fontos az idegen nyelv, a kicsiknél is. Az egyetemen nem törődnek bele, hogy a végzősök fele nem rendelkezik nyelvvizsgával Családsegítés: szorít a közös kalap a Rinya mentén (Folytatás az 1. oldalról) A taranyi polgármester szerint a társulás legfőbb indoka az volt, hogy így jóval több állami forint jár, mintha minden település egymaga látná el ugyanazt a feladatot. A pénz közös kalapba kerül, és ebből működik a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat mindenütt. Azzal van a gond, hogy milyen elv alapján kerül ki a pénz a kalapból. A legutolsó elszámolás szerint a Rinya menti települések felének százezreket kellett befizetnie, a másik fele ugyanakkor jelentős összeghez- némelyik milliókhoz - jutott. Akkor van értelme egy társulásnak, ha valamennyi érintett jól jár. Itt azonban vannak, akik jól járnak, és vannak, akik nem. ■ Azoknak is zsebbe kell nyúlniuk a jövőben, akik ezt eddig esetleg még megúszták. Taranynak több mint nyolc- százezer forintjába került a családsegítés, idén pedig még többtől tartanak. A polgármester szerint esetükben az állami normatíva 4,4 millió forint, s mert társulásban csinálják, azért további 1,4 milliót kapnak. - Érthetetlen, hogy miért kell emellett mélyen zsebbe nyúlnunk - mondta.- A társulástól azt várnánk, hogy olcsóbb legyen a szolgáltatás, vagy ugyanazért a pénzért jobb ellátást kapjunk. Ebben az esetben egyik sem teljesül, hiszen ennyi pénzből önállóan.,is működtethetnénk.- El kell fogadni: Táráin lián és nyolc másik településen nem elegendő az állami támogatás a szolgáltatásra. Átszervezéssel lehetne pénzt megtakarítani: olcsóbbá válhatna az ellátás, ha több községet látna el egy-egy családgondozó. Azonban minden településen ragaszkodnak a saját szakemberükhöz, akit már megismertek és elfogadtak - mondja Simonovics Józsefné, a Rinya menti gondozási központ vezetője. Hozzátette: a jövőben azoknak az önkormányzatoknak is zsebbe kell majd nyúlniuk, amelyek eddig ezt megúszták. Az iskolafenntartás is sok pénzébe kerül a falvaknak; a szociális ellátás pedig ugyanolyan fontos feladat. ■ Nagy László (Folytatás az 1. oldalról) Hallgatóik nyelvvizsga-hiányosságait szeptembertől kétszer két féléves nyelvi kurzussal pótolják; a második év telik a szakmai nyelvi felkészítéssel. Mindezt államilag finanszírozott formában teszik, és a nyelvvizsgáig juttatják a hallgatókat. Aki rendelkezik középfokú C típusú bizonyítvánnyal, másik nyelvből lesz lehetősége új ismereteket szerezni. Polgárőröknek és a gázszolgáltató munkatársainak adták ki magukat trükkös besurranok a könnyű zsákmányszerzés reményében Somogytarnócán. Kísérletük azonban mindkét esetben meghiúsult. Cserti István rendőrkapitány elmondta: két hét alatt két esetük volt. Egyszer férfiak álpolgárőrökként csöngettek be egy idős nőhöz, akinek A nyelvi képzés számos okból, de méltatlanul mostoha- gyermek a felsőoktatásban. A bolognai rendszer fix számú kreditszerzési kötelezettsége nem kedvez a zéró kreditet jelentő nyelvoktatásnak. A képzési kimeneti követelmények (kkk) azonban nem tiltják, hogy kötelezővé lehessen tenni a nyelvi kurzusok hallgatását. Ugyancsak szeptembertől indul az óvodapedagógusok számára nyelvi képzés, merthogy a azt mondták, az udvarában két tolvajt láttak, és megnéznék, megvan-e a hölgy pénze. A következő alkalommal a tolvajok az E.ON alkalmazottainak adták ki magukat. A rendőrkapitány hozzátette: kiemelt intézkedés- sorozat kezdődött a megyében, amely az időskorúak sérelmére elkövetett trükkös lopások megelőzésére szolgál. ■ J. G. kaposvári pedagógiai karon azt gondolják, az új idők új kihívásokat is támasztanak az óvónőkkel és „óvó bácsikkal” szemben. Benczéné Fekete Andrea óvodai németnyelvoktatás- programja segíti ezt a munkát. A tanító szakon levelező képzésben indul két féléves nyelvi kurzus a középfokú vizsgával már rendelkezőknek. A végzettek a 6. osztályig taníthatnak majd idegen nyelvet.- Piacképes tudással és a záA Balatont körülölelő rendezvénysorozattá növi ki magát idén a Magyarok Vására. A tavaly Ba- latonlelléről indult programot a tervek szerint Lellén túl egyebek mellett Keszthelyen, Hévízen, Füreden és Almádiban is megrendezik. - Tavaly Lellén a turisták meglepődve tapasztalták, hogy nem szokványos kipakolásról, hanem a népművészet mestereiróvizsgák után ténylegesen átvehető diplomával szeretnénk felvértezni a leendő pedagógusokat, ezért a lehető legkomolyabban kell vennünk a nyelvoktatást - mondta Kovács Zoltán. A dékán nem állítja, hogy a tanítóknak nem szabad zavarba jönniük, ha egy Metallica-szám szövege szóba kerül az iskolában, de nem hátrány, ha hozzá tudnak szólni a témához angolul, persze prózában. ■ Balassa Tamás nek színvonalas vásáráról van szó, ahol a kultúrprogramok, mint a népzene, a néptánc, a bábszínházak és gyermekfoglalkoztatók mellett minőségi kézművestermékeket lehet vásárolni, s bárki bekukkanthat a műhelytitkokba is - fejtette ki Moldován Dalma szervező. Az eseménysorozatot a Balaton Fejlesztési Tanács is támogatja. ■ F. T. A tolvajok csengettek, hogy tolvajt láttak Körbejárja a tavat a Magyarok Vására JEGYZET VAS ANDRÁS Megint jőnek., kopogtatnak levelet hozott a posta, benne a szelvény, melyért ádáz harc folyik majd március közepéig, hiszen ezeken a kis - egyedi tintával nyomtatott, perforált - fecniken múlik, kik állhatnak csatasorba április 11-én. Nem kis feladat zúdult több mint nyolcmillió magyarra, érdemi döntést hozni, kinek a nevét írja a papírra, hiszen elképzelhető, egy rosszul kitöltött szelvényen múlik az ország sorsa. Legalábbis a listákat állítani akaró pártok felfokozott kampánya alapján. Előfordulhat, egy hányaveti aláírás hiúsítja meg egy eddig rejtőzködő kis Churchül, Roosevelt, Bethlen, Gyurcsány vagy Orbán rivaldafénybe kerülését arról nem is beszélve, hogy hiába a gyöngybötűk, ha nem a hivatalos, hétpecsétes, megbízóleveles, igazolvá- nyos, az adott párt színeire neoluxozott gyűjtőembernek adjuk papírjainkat. Hanem valami svihák álmegbízott kezébe, aki cédulánkat maximum gyújtósnak használja majd ebben a farkasordító hidegben. Mert bizony a közelmúlt tapasztalatai alapján nem elképzelhetetlen, szocialista fanatikus álgyűjt majd a Fidesznek, jobbikos a sza- desznek, kisgazda a Munkáspártnak. Persze kiművelten, a kampánydumákat fejből citálva, akár a lapockára varr- va a gyűlölt ellen vezérének portréját - egy cizellált Lendvai Bdikó-tetkó a bal vállon már több mint gyanús... mintha bármi tétje is lenne az egésznek: müyen poli- tikus(jelölt), akinek nincs annyi ismerőse, rokona, hogy ne szedje össze tőlük a kötelező penzumot. Az egész csak kampányfogás, számháború, csinnadratta, mely már nyolc éve tart. S bár egyre többen mondják, az érintettek mégsem akarják meghallani: csendesebben vigadjanak, Isten áldja meg kendteket... Később épülnek csak a szélkerekek a kányái határban energia Az osztrák befektető kimarad a beruházásból, de Szabó Árpád talált hazai finanszírozót (Folytatás az 1. oldalról) Korábban megírtuk: a tornyok az eredeti tervek szerint azért nem épültek meg határidőre, mert egy magyar vállalkozó - aki egymaga tíz torony felállítását vállalta - tavaly októberben visszalépett a beruházástól. Ezzel, ahogy azt Szabó Árpád, a szélerőművek felállítását szorgalmazó családi gazdálkodó elmondta, meghiúsította a beruházás indítását. Ezután jelentkezett egy osztrák cég, amely a földterületet nem bérelte, hanem megvette volna.- Az osztrák cég az előzetes megbeszélés alapján negyven darab harminc méter magas, egyenként 50 kW teljesítményű tornyot Szabó Árpád: a szélerőművek a villamos hálózatra csatlakoznak majd Áprilisban alapoznak? A beruházást szorgalmazó Szabó Árpád szerint: ameny- nyiben a földbérleti szerződést aláírják, a szakhatósági engedélyek mellé építési engedélyt kell beszerezni. Úg}' gondolja, március végére jogerőre emelkedhet az építési engedély, és a tervek alapján áprilisban megkezdődhet a tornyok alapozása. A tizenhárom széltorony az év végén már áramot termelhet a 20 kV-os hálózatra, amennyiben az E ON erre az időre kiépíti a csatlakozást kívánt felállítani a tőlem megvásárolandó területen - magyarázta Szabó Árpád. - Január 31-ig kellett volna adásvételi szerződést kötnünk a területre, ám a külföldi cég nem kívánta megadni azt az ipari övezeti árat, amelyet kértem. így kimarad a beruházásból. Időközben a kivitelező Wind Europe céggel új, hazai befektetőket találtunk. Tárgyalásaink előrehaladott állapotban vannak a hosszú távú - 25 évre szóló - földbérleti szerződésre. Amennyiben a bérlemény árában egyezségre jutunk, a szerződés rövid időn belül aláírható. Szabó Árpád a Somogyi Hírlapnak tegnap azt mondta: február 4-én Kaposváron az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató kirendeltségén kezdeményezte, helyszíni bejárással tegyenek javaslatot arra, hogy légvezetéken, légkábelen vagy földkábelen javasolják az erőművek csatlakoztatását a 20 kV-os hálózatra.- A múlt héten jártam Pécsett is a környezetvédelmi szakhatóság regionális igazgatóságánál, ahol közölték, a jogszabályok értelmében 600 kW-ig nem kell környezetvédelmi tanulmány - hangsúlyozta Szabó Árpád. - Ez azt jelenti, hogy az első lépcsőben megépülő 13 szélerőmű- torony generátorai - melyeket egyenként 44 kW-ra szabályoztak - nem érik el ezt a teljesítményt. ■ Krutek József