Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-05 / 3. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 5., KEDD MEGYEI KÖRKÉP : 5 Fogadalom a baloldali értékekért óévzáró Suchman Tamás minden eddiginél keményebb politikai harcra készül más, eredményekben bővelkedő év volt. Nincs ez másképp a vá­lasztókerületében sem, kor­mánybiztosi tevékenységében pedig azért is szerencsésnek vallja magát, mert a megbízatás elnyerésével olyan feladatokat kapott, amelyekről a legtöbben úgy gondolták, sosem fognak megvalósulni. A tetszhalott álla­poton azonban sikerült változtat­nia. - A legbüszkébb arra va­gyok, hogy bár a Pécs Európa Kulturális Fővárosa (EKF) prog­ramot írták le a leginkább és a legtöbb alkalommal, ennek elle­nére Pécsett valamennyi fejlesz­tés elindult, és azóta egyetlen nap csúszásban sem vagyunk. Január 10-én pedig a tizedik át­adott projekt helyszínén, a Szé­chenyi téren megnyílhat az EKF 2010 programsorozat. Suchman Tamás arról is be­szélt: örömmel tölti el, hogy vá­lasztókerületében 15 fejlesztés lépett a megvalósítási szakasz­ba. A júniusra tervezett próba­futammal megnyitja kapuit a sávolyi Moto GP-pálya, épül a marcali gyógyszálló, Csurgótól Böhönyéig egészségügyi és ok­tatási fejlesztések zajlanak, amelyeket másfél éven belül át lehet adni a nagyközönségnek. A Balaton reneszánsza - nemcsak közös gondolat, hanem fejlesztések sora Sosem kaptak annyi pénzt a balatoni attrakciók, mint az elmúlt évben Mozgalmas, eredmények­ben is bővelkedő évet ha­gyott maga mögött Suchman Tamás kiemelt fejlesztésekért felelős kor­mánybiztos, a Balaton Fej­lesztési Tanács elnöke. Elé­gedettségét csupán a politi­kai közhangulat rontja. Kolumbán Tünde Egy év eredményességét a ma­gánembernek és a politikusnak is a mások által tartott tükörben kell látnia - vallja Suchman Ta­más, aki politikusként úgy látja: lelkiismerete tiszta lehet, mert ő a maga és kormánya lehetősé­geihez mérten mindent megtett azért, hogy a társadalom és a vá­lasztópolgárok elégedettek le­gyenek. Mégsem azok. - A vá­lasztásokig hátralévő időben sok mindent kell még tenni azért, hogy az előrevetített ered­ményeket elfogadják és elhigy- gyék az emberek. Eddig árnyalt a kép, hiszen Magyarország az európai uniós fejlesztési forrá­sok felhasználásával nagyon so­kat fejlődött az elmúlt években és 2009-ben is. Nagyon sok olyan döntés született, amely meghatározza az elkövetkező évek Magyarországát. Ezekkel elégedettek lehetünk - hangsú­lyozta a kormánybiztos, és hoz­zátette: az is elégedettségre ad­hat okot, hogy a világgazdasági válság kedvezőtlen hatásai mel­lett olyan programot fogadott el a kormányzat, amely alkalmas a válság megállítására, illetve az elkövetkező években a folyama­tok megfordítására. - Reálpoliti­kus vagyok, pontosan látom, hogy azokat az intézkedéseket, amelyek közgazdaságilag és minden emberi logika szerint szükségesek voltak, az embe­rek nem fogadták el Igazán, de legalábbis árnyalt volt az azono­sulás. E tény sokat ront a szoci­alista párt és a kormány meg­ítélésén. A politikusnak ugyan­akkor arra kell törekednie, hogy racionális, gazdaságilag elfogadható döntéseket hozzon, vagy ilyeneket szolgáljon, mert nem a magunk érdeke számít, hanem az ország boldogulása - fejtette ki a politikus. Suchman Tamás úgy látja: a 2009-es esztendő a balatoni tár­sadalom életében is mozgal­A BALATON FEJLESZTÉSI TANÁCS (BFT) elnökeként Suchman Ta­más 2006-ban olyan átfogó fej­lesztési stratégiát indított el, amely megítélése szerint 2009 végére ért be. - Politikusokkal, balatoni szervezetekkel és ön- kormányzatokkal közösen vé­gül is a „Balaton reneszánsza” gondolatot sikerült nemcsak meghirdetni, hanem jórészben meg is valósítani. Ezt igazolják vissza a megvalósult és a ta­nács által már megalapozott fejlesztések - mondta. Hozzá­fűzte: az elmúlt években turisz­tikai fejlesztések egész sora va­lósult meg a Balaton régióban. az elmúlt időszak eredményei között tudható be az új Bala- ton-törvény elfogadása, illetve az is, hogy a BFT rendelkezésé re álló pénzek három év alatt megsokszorozódtak. Először fordul elő a tó történetében, hogy a Balaton az állam által nevesített forrást kapott: 24,2 milliárd forintot az attrakciók fejlesztésére. kiszélesedett a sportolási le­hetőségeket felsorakoztató Mozdulj, Balaton! program, rengeteget fejlődött az európai mércével mérve is jelentős víz­biztonsági rendszer, létrejött az új Balatoni Halgazdálkodási Nonproflt Zrt. A tó a horgászo­ké lett, hiszen a cég csak az egyensúly fenntartását szolgáló halászati munkát végezhet. AZ ELŐBBI feladatokról a BFT elnöke úgy nyilatkozott: a fej­lesztési tanács elnökeként megvalósításuk elősegítését a „Balaton gondnokaként” vé gezte, és szorgalmi feladatai között tartja számon. AMIRE IGAZÁN BÜSZKE Vagyok, hogy sikerült politikai békét te- remetni a Balaton körül. Nem politizáltunk, hanem a Bala­ton turizmusáért és a térség boldogulásáért dolgoztunk. Suchman Tamás: nem a magunk érdeke számít, az ország boldogulása Nem adja fel NEM VAGYOK ELÉGEDETT a politikai közhangulattal, a szocialista párt jelenlegi helyzetével, erőfeszítéseink ellenére a közmegítéléssel, ezért azt a fogadalmat tet­tem, hogy a választásokig, és aztán - ha bekerülök a Parlamentbe, ha nem - tel­jes erőmmel mindent megte­szek azért, hogy a klasszi­kus baloldali értékek érvé­nyesülésének valamennyi feltétele meglegyen - kezdte újévi fogadalmát a hon­atya, aki - mint mondta - nem szeretné elveszíteni azok bizalmát, akikét az el­múlt húsz évben politikus­ként élvezhette. - Az előt­tünk álló évek keményebb politikai küzdelmet jelez­nek, mint amilyet eddig ta­pasztaltunk. Mondhatnám azt is, hogy nemkívánatos módon, de kezdődik egy 21. századi (és csak remélhet­jük, hogy az európai politi­kai kultúra szabályai sze­rint zajló) osztályharc. Ahogy ma látom a radikali- zálódó jobboldal térnyerési kísérleteit és gyakorlatát, úgy érzem, hogy nagyon ke­mény politikai harc vár ránk - szögezte le Such­man, aki hangsúlyozta: nem az a feladós típus, ezért ereje, hite és képessé­gei szerint részt kíván venni ebben az előrevetített küzde­lemben. Tartozik ezzel a vá­lasztóknak, a baloldali kö­zösségnek, nem utolsósor­ban Horn Gyulának, aki az első somogyi szocialista po­litikusként tett miniszterré. A KÉPVISELŐNEK FOGADALMA mellett újévi kívánsága is volna, ami úgy szól: a hazai politikai kultúra ne süllyed­jen a Weimari Köztársaság idején megtapasztalt szintre, és a fiataloknak ne kelljen megélni, hogy szélsőséges po­litikai nézetek között miként működik egy ország. Mert a 21. század a demokráciáról, a progresszivitásról kell, hogy szóljon, hiszen ez lehet csak az Európai Unió, Ma­gyarország, illetve Somogyor- szág üzenete a jövőnek. SEGÍTÜNK.., F. SZARKA ÁGNES Kétezres számla PANASZOS OLVASÓNKNAK Vonyarcvashegyen van nyaralója, amelyet az el­múlt hónapokban egyálta­lán nem használt. A most megkapott vízszámla ősz- szege nulla fogyasztás mel­lett közel kétezer forint. Az kérdezte: miért? JANKÓ Gábor, a DRV PR- vezetője válaszolt: - Azo­kon a településeken, ahol a víziközmű-hálózat állami tulajdonú, kéttényezős díj­rendszer van. A számlán szereplő fizetendő összeg a fogyasztástól független, fix összegű havi rendelkezésre állási alapdíjakból, vala­mint a fogyasztással ará­nyos köbméterenkénti víz- fogyasztási és csatorna- használati változó díjakból tevődik össze. A rendelke­zésre állásnak jelentős költségei vannak akkor is, ha egy adott fogyasztó több hónapon keresztül nem fo­gyaszt vizet: a biztonságos üzemeltetés érdekében végzett fenntartási, karban­tartási munkák költsége, az ivóvíz minőségének fo­lyamatos ellenőrzése, a víz­mérők négyévenkénti cse­réjének költségei vagy a 24 órás hibabejelentő szolgá­lat működtetése. „Orvul” mérnek több olvasónk is szóvá tette a rendőri közlekedési akció­kat: Taszár külterületén sza­bálytalanul és orvul mér­tek. A sünökre valóban nem vonatkozik a KRESZ, ők törvény felett állnak. Tu­domásul kell vennünk, hogy az egész a lehúzásról szól. Azzal érvelnek: a gyorshajtás a fő baleseti ok. Ez a legnagyobb csúsztatás. MERNYÉN A RENDŐRÖK a buszmegállóban forgalom­mal szemben, este, kivilá- gítatlanul mértek. Rájuk nem vonatkozik a KRESZ? KUTYA. Fehér pulikeverék kiskutyák gazdit keresnek, ingyen elvihetők. Érdeklődni a 30/536-76-74-es tele­fonon. * Elkóborolt, szürkés színű kaukázusi szuka átvehető a taszári reptéren. Mamu * Eltűnt Nagyba­jomban december 31-én egy szál­kásszőrű tacskó. Aki látta, kérem se­gítsen! T.: 30/901-38-75 * Üzenem annak a kegyetlen hóhérnak, hogy az életben ne legyen nyugta, aki ka­rácsony 2. napján az - állatokat imá­dó - kisunokám szeme láttára agyonverte a gyerek puli kutyáját Csurgónagymarton külterületén, leír­hatatlan fájdalmat szerezve ezzel a családnak. Bánatos nagymama POLITIKA. A Julinak igaza van! Suchman is és a kivonulgatók is fi­zessék vissza, amit az utolsó négy évben felvettek. Mindjárt közelebb kerülünk az euróhoz. Mamu * Az MSZP-sek nem látják, hogy nyolc év alatt nem csináltak semmit, csak tönkretették az országot. Mégis ez a párt jó. Mára megjelenésüktől kiráz a hideg. Ébresztő, ideje váltani! Pi­roska * Míg az idős emberek élet­mentő jelzőkészülékeit nem támo­gatják, leszerelik, szocmunkások munka nélkül maradnak, már megint 30 milliós végkielégítést fi­zetnek egy személynek, rontva az emberek közhangulatát. Juli * Név­telen! Navracsics nem szólógitáros, hanem jogi végzettsége van és teszi a dolgát. Nem ellenség, hanem el­lenzék. Ejha * A megszorult csalá­dok menjenek albérletbe! A dolgo­zóktól minden juttatást megvonnak. A pedagógusföldet eladták, de ki­nek? Középiskolással növelték a lét­számot, de kivel? Most már csak a dolgozók bérét lehet csökkenteni. Mert ekkora pályázathoz ki tudja, honnan lett önerőigazolás és miből? Senki nem vizsgált semmit, nem hallanak, nem látnak az illetékesek, vagy cél a kassza kiürítése? A kétke­zi dolgozók meg szakadjanak meg minimálbérért?! Bűnös fejetlenség! * Többször olvastam a Somogyi Hír­lapban a hazai építőipar csődjéről. Sajnos ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis az egyéb kiszolgáló és gyár­tó háttérvállalkozások is sorra dől­nek be. Családok ezrei kerülnek szörnyű helyzetbe. Az agymosó szoci propaganda szerint ez a sikeres vál­ságkezelés? Eközben Bajnai önma­gát ünnepli. MMR * A pécsi polgár- mester úgy „páváskodik" a kulturális fővárossal, mintha bármi köze lenne hozzá! A megtisztelő cím MSZP-s elődei érdeme! Laci bácsi KEDVEZMÉNY. Egyet értek Bokros Lajos minden szavával, mikor azt mondja, hogy a MÁV-ot, a VOLÁN tár­saságokat, a BKV-t csak úgy lehet gazdaságossá tenni, ha megszűn­nek a kedvezmények. Ma sajnos az ország lakosságának nagy része in­gyen, vagy különböző kedvezmény­nyel utazik. Tehát meg kellene szün­tetni a nyugdíjasok, a MÁV, a Volán társaságok, a BKV-s dolgozók és családtagjaik ingyen jegyeit és kizá­rólag rászorultsági alapon való jogo­sultságot kellene bevezetni. Ez na­gyon sokat javítana, no meg egy na­gyon szigorú felügyelő független bi­zottság, amely mindenfajta kifizetést fel tudna tárni. A prémiumokat, a ju­talmakat, a végkielégítéseket csak nyereségességhez és átdolgozott szabályokhoz kellene kötni. Ember BANKOK. A válság egyik megszünte­tése: a bankok régen is az emberi­ség rablói voltak, és ma is azok. Ezért nem világos: aki kirabolja őket, az úgymond bűnöző. Az uzsorások, kupecok, menedzserek szintjén te­vékenykednek, akiket kemény törvé­nyek közé kell szorítani. Ez nem rab­lásra buzdítás! János (Nagy merész­ség az uzsorásokat és a kupeceket a menedzserekkel összehasonlítani. - A szerk.) FIZETÉS. A köztársasági elnök és a jegybank elnök fizetéséről beszéltek a tévében. Érdekes és tanulságos: 2 és 9 millió. ÜDVÖZLET. Ha én küldök üdvözletét, azért én fizetek! Ha a cégem nevé­ben küldöm, a cég fizeti. Engem hi­telbe ne köszöntsön senki! Mamu KAPOSVÁR. A fideszes városvezetés úgy állítja be, mintha a távhő és alapdíj csökkenés a saját érdemük lenne. Csak emlékeztetőül: az MSZP frakció kezdeményezése ezügyben már november közepétől aláírás- gyűjtési akciókkal, aláírásokkal iga­zolható követelés volt. Tehát az ér­dem Jurmann Béláé, Lamperth Mó­nikáé, az MSZP frakcióé és mindazo- ké, akik resztvettek az ennek érde­kében szervezett csendes demonst­rációban.Ember * Jó lenne, ha a sportolni vágyó autósok nem a mo­gyoródi pályának néznék az Arany János 2. és 4. közötti parkolót! Egy ottlakó FÁSY. Nem vagyok médiaszakértő, de ahogy Fásy Ádám műsort vezet, az kész katasztrófa. Ezt tetézi azzal, hogy a műsor színvonalát az éneklé­sével lefelé húzza. Amúgy is (tiszte­let a kivételnek) nevenincs művé­szek lépnek fel a műsorban. Éppen ezért nem is nézem. Ember (Ezzel szemben százezrek viszont nézik. A tévé már csak ilyen: amíg magas a nézettség, addig megy a műsor, és jön a hirdetés. Egyébként egyre több ismert szereplő lép fel az adás­ban. - A szerk.) OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/968-9444

Next

/
Thumbnails
Contents