Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-05 / 3. szám

6 2010. JANUAR 5., KEDD GAZDASÁG A számla végösszege is sokkoló sokaknak, s még bonyolult is. A szolgáltatók ugyan igyekeznek a precíz közléssel, mégis ideges lesz az ember Megújuló közműszámlák terv Részletes, átlátható és egyszerű kimutatást a fizetnivalóról! Olyan jogszabályi változ­tatások előkészítését ren­delte el a miniszterelnök, amelyek révén a közmű­szolgáltatók nem élhetnek vissza erőfölényükkel. B. Horváth Lilla Bajnai Gordon kormányfő a ki­küldött számlák gyakran érthe­tetlen voltára hivatkozott az Mű­nek, és úgy vélte, a kikapcsolt gáz vagy áram visszakapcsolá­sa sokszor túl nagy terhet ró az érintettekre. Ezért a következő hónapokban a közműszolgáltatások igénybe vevőinek is szeretne a kormány ugyanolyan védelmet nyújtani, mint amilyet a banki kódexszel elértek a hitellel rendelkezőknél - derült ki szavaiból. Megvizs­gálják, miként módosíthatják azokat a jogszabályokat, ame­lyek garantálják, hogy a közmű­veket - a víz-, villany- és gázszol­gáltatást - igénybe vevőknél a szolgáltatók ne élhessenek visz- sza erőfölényükkel. „Sokszor elér hozzánk az a ki­áltás az ország számos részéről, hogy nyugdíjasok vagy alacsony jövedelmű családok érdekel sé­rülnek a közműszolgáltatók és az ügyfél közti viszonyban” - fo­galmazott Bajnai Gordon. A számlák azonban csak azt tartalmazzák, amit a jogszabály előír. Abból a közműcégek nem hagyhatnak el egyetlen elemet sem, miközben maguk is szíve­sebben állítanának ki egysze­rűbb és olcsóbb számlákat. „A probléma kettős” - reagált la­punknak Balog Róbert, a Főtáv Zrt. szóvivője. Miközben a köz­műcégeknek átlátható és meg­alapozott számlát kell kiállítani­uk, a fogyasztók többsége nem ismeri a jogszabályokat, és sen­ki sem készítette fel őket szám­lájuk értelmezésére. Boross Nor­bert, az Elmű-Émász csoport szóvivője szerint az is kérdéses, hogy a jogalkotó elérte-e a célját a bonyolult számla kiállíttatásá- val, vagyis azt, hogy a fogyasztó érthetőbb, pontosabb tájékozta­tást kapjon. A tapasztalatok sze­rint inkább romlott a helyzet. A Kossuth rádióban nemrég készült összeállítás alapján egyébként hasonló közüzemi- számla-panaszaik vannak a szomszédos- országokban élők­nek is. A MAGYAR ENERGIA HIVATAL ta­valy augusztus óta dolgozik az áramszámlák egyszerűsí­tésén. Erről az összet aján­lást készített, december 4-én pedig meg is jelent a hama­rosan hatályba lépő döntés a Tipikus számlahibák* * Túl részletesek * Nem közérthető fogalma­kat is tartalmaznak * Költségesebb az előállí­tásuk * Nem lett tőle átláthatóbb a díjszámítás * Sok panaszt generál * Félreértésekre ad okot * Nem igényelt adatokat is közöl * TARTALMÁT RENDELET ÍRJA ELŐ. FORRÁS: VG Bizonyos eszközeik persze maguknak a szolgáltatóknak is lennének, hogy érthetőbb szám­lákat állítsanak ki az adott jog­szabályi kereteken belül. Felve­tésünkre Balog Róbert közölte: cége 2008 végén a Fogyasztóvé­delmi Főfelügyelőséggel és fo­gyasztóvédelmi szervezetekkel egyeztetve új formátumú szám­lát vezetett be. Az Elmű-Émász rendszerhasználati díjakról szóló, 64/2009 KHEM- rendelet részeként - tudtuk meg Vigassy Csabától, a hi­vatal szóvivőjétől. Folyik a gázszámlák egyszerűsítésé­nek előkészítése is. csoportnál is csiszoltak a szám­lán, de Boross Norbert szerint nem ez a megoldás. A távfűtésből nem zárható ki fogyasztó, a gáz- és az áramszol­gáltatásból igen. Ám az utóbbiak ki- és visszakapcsolásának költ­sége nem a szolgáltatónál jelenik meg bevételként. Az Elmű- Émász csoport e tevékenységre közbeszerzési pályázatot ír ki, a munkát a legalacsonyabb díjat kérő villartyszerelőknek adta. Bo­ross Norbert szerint vitatható az az álláspont, hogy az érintettek­nek ne kerüljön pénzébe a ki-be kapcsolás. Ekkor ugyanis e költ­ségeket is az adott szolgáltató töb­bi ügyfelének kellene állnia. Van persze most is, ahol egy­szerűbb számlát kapnak a lakos­sági fogyasztók: a versenypiacon. Az ottani közműszolgáltatóknak nem kell részletes számlát kiállí­taniuk. Lakossági árampiacun­kon azonban még nincs üyen sze­replő, és a gázpiacon is csak egy, az EMFESZ Kft. Utóbbi csak az alapdíjat, a gázdíjat, az adójelle­gű tételeket és az E.On kompen­zációját célzó, kormányrendele­tekben előírt díjat közli - tudtuk meg a kft-től. Magát az említett gázdíjat is leegyszerűsítette a cég a mérőóráról leolvasott mennyi­ség és a gáz egységárának a szor­zatára. Az egyetemes szolgálta­tók e helyett egy további szám­mal megszorzott, úgynevezett gáztechnikái díjat közölnek. Havi 10 ezer forint ösztöndíj a fontos szakmát tanulóknak Havi 10 ezer forint ösztöndíjat kapnak februártól azok a szakis­kolai tanulók, akik a regionális fejlesztési és képzési bizottságok által kijelölt szakmák közül vá­lasztanak, ősztől viszont a tanul­mányi eredménytől függ az ösz­töndíj összege - derül ki a Ma­gyar Közlönyben megjelent kor­mányrendeletből. A bizottságok január 15-ig je­lölik ki az idesorolható szak­mákat. A regionális fejlesztési és képzési bizottságok a regiszt­rált állástalan pályakezdők, a régióban a bruttó hozzáadott ér­téket tartalmazó KSH-adatok, il­letve a munkaerő-piaci prognó­zis alapján választják ki azt a legfeljebb tíz-tíz szakmát, amelynek a tanulói jogosultak az ösztöndíjra. Az első félévben minden jogo­sult automatikusan 10 ezer fo­rint ösztöndíjat kap, a következő félévben, mint fentebb írtuk, a tanulmányi eredménytől függ az összeg. A 2,51 és 3 közötti átlag­ra továbbra is jár a 10 ezer forint, viszont aki 4,51 felett teljesített, az 30 ezret kap. A második féléves ösztöndíj júliusra és augusztusra is jár. A 2009/10-es tanév második félévében, tehát ez év februárjá­ban indul a program. A szakisko­lák az ösztöndíj 2 százalékát kapják meg lebonyolítási költ­ségként a szakképzési és felnőtt- képzési intézettől. ■ Megint drágul szerdától a benzin és a gázolaj A jövedékiadó-emelés miatti ár­növekedés után ismét emelke­dik az üzemanyagok ára a hazai töltőállomásokon holnaptól - ér­tesült piaci forrásokból a hol- tankoljak.hu. A benzin literen­kénti ára 4, míg a gázolajé 3 fo­rinttal nő. így szerdától a benzin országos átlagos ára várhatóan 317 forint, míg a gázolajé 297 fo­rint körül alakul. Az E85-ös átlagára 219, az LPG-é pedig 167 forint a hazai töltőállomásokon, ezek az árak vélhetően szerda után sem mó­dosulnak. Az olaj hordónkénti ára 80 dollár körül áll. ■ Nyitott kapukat döngetnek Szollár Domokos: „Mindenki nyugodjon meg!” benzintender Olcsóbb ajánlat - Az osztrák társaság nem ismerheti meg a fedett rendszámokat A kormányszóvivő szerint „min­denki nyugodjon meg, minden a legnagyobb rendben van az ál­lami szervek üzemanyag-kiszol­gálásával kapcsolatban”. Szollár Domokos hétfőn arra reagált, hogy a Fidesz szerint a kabinet a magyar érdekeket tuda­tosan sértve hozott döntést a kor­mányzati benzintender ügyében. A kormányszóvivő emlékeztetett: csaknem ezer állami szervezet, intézmény az idén az OMV-től vá­sárolhatja meg az üzemanyagot Az OMV közbeszerzési verseny keretében győzte le a Molt azzal, hogy jobb ajánlatot adott. Ennek köszönhetően az idén 100 millió forintnál is többet takaríthat meg a központi költségvetés. Fidesz: kapkodó kiírás kontrát károly, a rendészeti bizottság fideszes tagja hétfői sajtótájékoztatóján azt mond­ta: az üzemanyag-pályázattal veszélybe került a rendőrau­tók tankolása. Szerinte átgon­dolatlanul, kapkodva írták ki a tendert, amit „gyorsan visz- sza kell vonni”. A kormányszóvivő december 30-án tudatta, hogy az OMV nyerte a kormányzati szervek egységes tankolására kiírt ten­dert, mivel az osztrák társa­ság 2-3 forinttal nagyobb ked­vezményt ajánlott a Mólnál. Szollár kiemelte: a 21. század Európájában versenyen dőlnek el a nagy értékű beszerzések, a ver­senyeket pedig a jobb ajánlatot te­vő cég nyeri meg. A kormányszó­vivő hangsúlyozta: az új szolgál­tatóval kötött szerződés nem érin­ti a nemzetbiztonsági szempont­ból érzékeny és stratégiailag fon­tos állami szervezetek egy részé­nek üzemanyag-ellátását. Szollár szerint a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők, a vám- és pénzügyőrség, a köztársasági őr­ezred és néhány más szervezet továbbra is a Móltól szerzi be az üzemanyagot. Minden rendőr számára egyértelműnek kell len­nie, hogy a korábbi Mol-kártyá- jával szerezheti be az idén is az üzemanyagot. Nemzetbiztonsági szempontból nincs kockázata, hogy az OMV elküldte a kártyá­kat a rendőrségnek vagy a men­tőknek. A rendőrség és a mentők rendszámai bárki számára meg­ismerhetők. Nem ez jelenti a nemzetbiztonsági kockázatot, ha­nem az, ha a tankolásból ezek út­vonala azonosítható. A kormányszóvivő kitért arra: a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) az eddigiekben sem a köz­pontosított közbeszerzés kereté­ben szerezte be az üzemanyagot, így elméletileg sem volt érintett a mostani üzemanyagtenderben, ezért az OMV nem ismerheti az NBH-hoz tartozó gépjárművek rendszámát ■ A BUX index 2010. január 4-én 21 600 I Nyitóérték: Záróérték: / •■ 21 500 1, ^.1....... 21562 21400 fty/v. ........rí 21 300 r 21200 1.........................................\...... __ _ j Változás: 1,58% j 21100 Előző heti ' 21 000 záróérték: i^aNewYorkf w onn 21428 tőzsde nyitása /1 pont/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2010.01.04. kMÓ' MéiM VÜOíáSi*) MMnft Econet 126 7,69 181 Mól 17 935 . 5,5 4 444 Egls 19 250 2,33 259 Hiba 700 1,89 30 Fotex________386___L57______9 yi-SZTCSEíK FORRÁS: BÉT : Részvény Utolsó ár (Ft) VaUozás {%) MIK Ft Émász 21450 -1,15 5 MTelekom 725 -0,95 574 Danubius 3 525 -0,42______7 P— Bar 797 -0,3?t 7 81 I KEG 578 -0,34 5 A BUX index az elmúlt napokban 21600 21570 a 21400 7V 21200 / 21428 21000 20 943 / 20800 20m_yr 20600 q/^^ 20714 20400 20566 20 200-------------------------------------------­po rt/12.21 12.22 12.23 12.28 12.29 12.30 FORRÁS: BÉT BÉT-áruszekció (forint/tonna, 01.04.) ; iííiÉlliíí EUROBÚZA 2010. március__________32 000 TA KARMÁNYBÚZA 2010. március ____28 000 TA KARMÁNYKUKORICA 2010. március ________31300 TA KARMÁNYÁRPA 2010. március 28 000 OLAJNAPRAFORGÓ 2010. március 70 000 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2010. január 4-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft \ \ \ 269.50 187,23 181,16-1,34 Ft -0,84 Ft -1,18 Ft Forintbetétl* kamatok (%) ■■■■■I ■■■■ Alllanz Bank__________5,25 6,00 Budape stBank 6,25** 4,25 Erste Bank___________5,25 5,50 K& HBwilf*** 3,30 5,60 JWKB Bank 4,83 4,93 OTP Bank 2,00 2,00 Ralffelsen Bank**_____6,30 6,40 UnlC redlt Bank 5,40 5,40 • ALAPTERMÉKEK, 1 Mil l ió FORINTRA. •• AKCIÓS. ••• 3 HÓ HELYETT 6 HÓ. Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 01.04.) __________________Vételi Eladási Allianz Bank 263,98 277,52 BudapestBank 262,06 278.27 CIB Bank 259,39 281,01 Citibank J260.46 282,16 Erste Bank 263,22 278,38 K&H Bank________262,95 278,09 MK B Bank________263,64 277,16 ff W»B«HK_________262,18 275,62 Raiff eisen Bank 264,57 276,47

Next

/
Thumbnails
Contents