Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-23 / 19. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUAR 23., SZOMBAT 5 A MAGYAR KULTÚRA NAPJA Köszönet az ertekteremtoknek. Somogy kulturális életének színe-java gyűlt össze pénteken a megyeházán a magyar kultúra napján. Valamennyi művészeti ág jeles képviselői és azok, akik a kultúra közvetítésében vállalnak szerepet. Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke azt mondta: nem szándékuk szerint, hanem a nehéz körülmények miatt a megye nem tud annyit tenni a kultúráért, amennyit szeretne. Hozzátette: a kultúra sajnos most nem „húzóágazat”, de talán nem kell már sokat várni arra, hogy elfoglalhassa az őt megillető helyet, betöltheti fel­adatát, segít eligazodni az élet dolgai között. A megyei közgyűlés elnöke köszönetét mondott a vendégeknek azért, hogy a nehéz körülmények között is teszik a dolgukat, értéket teremte­nek. Most a legfontosabb feladatuk, hangsúlyozta, hogy éltessék a reményt, tartsák a lelket az emberekben, hogy az általuk teremtett, óvott értékek hitté, aztán tetté alakulhassanak Csurgó híven őrzi a hagyományait elismerés Szászfalvi László polgármester adta át a város kulturális díjait Régi hagyomány, hogy Kaposvár után Csurgó az első házigazdája a Somogyi Hírlap jelenti című sajtófotó-kiállításnak, amely minden évben a kultúra napján nyílik meg a dél-somogyi város­ban. Ezúttal sem volt másként: pénteken Árpási Zoltán, lapunk főszerkesztője ajánlotta a közön­ség figyelmébe a Csokonai Kö­zösségi Házban látható kiállítást. A főszerkesztő Róbert Cápát idézte, miszerint egy nagy ese­mény jól kivágott része többet képes megmutatni a valóságból annak, aki nem volt jelen, mint a kép egésze. így a Somogyi Hír­lap fotóriportereinek képei töb­bet képesek megmutatni So- mogyból, mint amire gondol­nánk, mi is történt tavaly. Szászfalvi László polgármes­ter arról beszélt: büszkén vall­ják, hogy Csurgó a kultúra vá­rosa, de ez nem csak kivívott Terefere a tárlaton. A Somogyi Hírlap fotókiállításával nyílt a kultúra napi rendezvény Csurgón eredmény, hiszen folyamatosan tenni kell érte.- Kicsi a bors, de erős: Csurgó kisváros, nem nagy anyagi lehe­tőségekkel, de hagyományai él­tették, éltetik, és át fogják vinni a jövőbe - mondta a polgármes­ter, majd bemutatta a Szeretet­tel vár Csurgó című új könyvet. A város szülötte, Radák Zsolt egyetemi tanár beszédében ki­emelte: noha Magyarországon félrecsúszott az értékítélet és er­kölcs, a tudomány kapaszkodót adhat. A tudománynak nincs legmagasabb csúcsa, Mont Eve­restje, mert soha nem érezhet­jük azt, hogy mindent tudunk. Az ünnepség zárásaként Szászfalvi László elismeréseket adott át. Csurgó Sportdíját Ba­logh Veronika kézilabdázó kap­ta, Az Év Sportolója Hosszú Boglárka és Fodor Krisztián ké­zilabdázó lett. ■ Varga Andrea Elismerés a barcsi kultúra megőrzéséért Átadták a kultúra napi elisme­réseket Barcson. 2004 óta a civi­lek, intézmények jelölhetik az általuk érdemesnek tartott sze­mélyeket. Feigli Ferenc polgár- mester elmondta: Barcs jelentős kulturális örökséggel rendelke­zik, ezért nehéz minden évben csupán öt embert kiemelni. Idén Tóth Krisztinának, a BNI Vikár Béla Alapfokú Művé­szetoktatási Intézmény zongo­ratanárának; Kollár Bállá Len­kének, a BNI Széchényi Ferenc Gimnázium pedagógusának, a musicalszakkör elindítójának; Lempelné Kalmár Máriának, a Barcsmédia szerkesztő-riporte- rénak; Nagy Barnabásnak, a Dráva Völgye Középiskola drá­ma tagozata pedagógusának és a városi tűzoltóknak a tevé­kenységét ismerték el. A kultúra napján osztották ki a pedagógus szolgálati emlék­érmeket is. 2010-ben Kimpf Ist­ván és Tóth István kapták a bar­csi szakképzőben végzett sok­évi áldozatos munkájukért. A kitüntetések átadása után a közönség ízelítőt kapott a vá­ros színes kulturális életéből: színpadra léptek a Bárdos Lajos vegyes kar és a zeneiskola pe­dagógusai. ■ Jeki G. ízelítő a helyi kincsekből Balatonbogláron A város kulturális csoportjai ad­tak ízelítőt a magyar kultúra kincseiből péntek este Balaton­bogláron. Kovács Miklós polgár- mester mondott ünnepi köszön­tőt Az óvoda pedagógusai, álta­lános és zeneiskolás diákok, a Boglárka Hagyományőrző Egye­sület, a Dió Banda, a Szelence Gyermektánccsoport és a Bala­ton Vox kórus lépett színpadra. Az estet táncházzal zárták. Folklórtáncházat rendeznek ma este a szomszédos Balaton- lellén is. ■ Füleki T. Herceg Fstertvtey Miklós, W iskola alapítója, Somssich Pafjaz Országgyűlés elnöke, Noszlopy Gáspár, az 1848/49-es szabadságharc kormány­biztosa, Kaposi Mór orvos-tudós, Kónyi Manó, az Országgyűlés legendás gyorsírója, Németh Ist­ván, Kaposvár polgármestere, Rippl-Rónai József festőművész, Vaszary János festőművész, Kunffy Lajos festőművész, Réthy Aurél orvos-tudós, Gyergyai (Szegő) Albert irodalomtudós, Nagy Im­re, 1956 mártír miniszterelnöke, Ráüss Károly mikrobiológus-tudós, Bodosi Mihály főorvos, olimpikon, Takáts Gyula Kossuth-díjas költő, Nyíri Tamás teológus, Győrfy Endre építészmér­nök, ezüstérmes olimpikon, Hanák Péter törté­nész-tudós, Szász Endre festőművész, Fodor And­rás Kossuth-díjas költő, Bene Ferenc világváloga­tott, olimpiai bajnok labdarúgó. Emléktábla a Táncsics büszkeségeiről. Városi vezetők, a Somssich-Táncsics Baráti Kör tagjai, a tanári kar és a diákok is megjelentek azon az ünnepsé­gen, melyen leleplezték a Táncsics Mihály Gimnázium előtt elhelyezett új emlékművet a kultúra napján. Kincsesbányához hasonlította a gimnáziumot köszöntőjében Kéki Zoltán címzetes főjegyző, majd a nagyra tartott személyiségek életútját ismertette. A könyvet formáló emlékművön huszonegy olyan jeles tudós, művész, sportoló, költő, az intézmény életében jelentős szerepet betöltött személy neve áll, akikre méltán büszke az alma mater KÖZÖS énekléssel ünnepelt Kaposvár. Az Európa parkban gyülekeztek a kaposváriak a kultúra napján pénteken. Hunyadkürti György színész elő­adását követően Bárdos Lajos Nemzeti fény című kórusművét hallhatta a közönség. Heintz Tamás fideszes országgyűlési képviselő köszöntője után az Egyesített kórus elénekelte a Himnuszt Közös tárlatot nyitottak a fonyódi múzeumban Fonyódon a múzeumba várták a művészetkedvelőket pénteken, Hídvégi lózsef polgármester kö­szöntője után Bántó Zsuzsanna, a Mátyás Király Gimnázium igazgatója nyitotta meg Szmre- csányi Boldizsár szobrászmű­vész és Breznay Pál festőművész közös kiállítását. Lengyeltótiban Pálfalvi Doroty- tya író Vindornyalaki mesék a ti­tokzatos házban című könyvé­nek apropóján várták író-olvasó találkozóra a helyieket ■ F. T.

Next

/
Thumbnails
Contents