Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-18 / 14. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 18., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3 Új egészségügyi központ Tabon Koppány völgye Fejlesztés a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében A projekt keretében felépülő 1490 m2 alapterületű egészség- ügyi központ - mely magában foglalja az alapellátás egységeit is - az alapszakmák biztosítása mellett összességében kétszáz szakorvosi és százhúsz nem szakorvosi órában járóbetegszakrendelés nyújt. A fejlesztés során újonnan megnyíló szak- rendeléseken a területileg ellátandó esetek legalább 65 százalékának helyben történő ellátása is megvalósul. A szakrendelő megépülésével tizenhét település lakosai, a kistérség lakosságának 77 százaléka húsz percnél rövidebb időn belül juthat el a szakellátó intézménybe. A projekt megvalósításával 15 543 fő számára biztosítjuk a járóbeteg-szakellátást. A szakrendelőben helyezik el a központi háziorvosi ügyeletet, a felnőtt-háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi rendelőket, és a védőnői szolgálatot Egészségfe KOPPÁNY-VÖLGYE www.koppany-volgye-kek.com jlesztő Központ KISTÉRSÉG ____________ A szakrendelőben helyezik el a központi háziorvosi ügyeletet, így a sürgősségi ellátást kulturált körülmények között, korszerű eszközökkel biztosíthatjuk. Az épületben lesznek a felnőttháziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi rendelők, a védőnői szolgálat és a központi ügyelet is. A szakrendelő kialakításával a jelenleg külön épületben működő tüdőgondozót is integráljuk, az új épületben így lehetőség van a korszerű képalkotó diagnosztika használatára a gondozói tevékenység során is. A kétágyas fektetőrészleg lehetőséget teremt a beavatkozásokat követően a betegek utólagos gondozását, a kórházat kiváltó ellátások - gyógyszeres beállítások, valamint ambuláns infúziós terápiák, gyógyszeres kezelések utáni megfigyelések - lakosságközeli biztosítására; összességében az ellátás színvonalának növeléséhez járul hozzá. Az otthoni szakápolási feladatok ellátásához igényelt havi 300 vizit nagyban elősegíti a nappali kórházban kezelt és a szakrendelőben járó betegként ellátott, tartós kórházi kezelést nem igénylő, de otthonukban tartósan vagy átmenetileg, teljes vagy részleges ápolásra szoruló betegek megfelelő ápolását, rehabilitációját. A bontási munkálatok befejeződtek, az építkezés megkezdődött, a munkák ütemszerűen haladnak. Az újonnan felépülő egészségügyi központ várhatóan 2010 végén kezd üzemelni. ▲ Vastagabb a cseh sofőr fizetési borítékja felmérés A mozdonyvezetők havi átlagjövedelme 272 ezer forint, a buszvezetőké 168 ezer Kevesebbet keres egy kaposvári buszsofőr, mint a fővárosi kollégája Jobb a kamionosoknak, mint a buszsofőröknek (Folytatás az 1. oldalról) Ez az év sem indult rosszul: Kaposváron lezárult a bértárgyalás. A sofőrök kész ténynek vehetik a 4,1 százalékos emelést.- Nálunk a gépkocsivezetők havi átlagkeresete mintegy 194 ezer forint - közölte Csapó József.- Az átlagjövedelem pedig csaknem 204 ezer forint. A fizetésen felül étkezési utalványt kapnak a dolgozók, s az üzemanyagmegtakarításért is pluszpénzt vehetnek fel. A formaruhát is a vállalat biztosítja. A cégnél órabér-kategóriát ál- | h'tottak fel. Egy kezdő sofőr csak- | nem havi bruttó 170 ezer forint- £ tál kalkulálhat. A legjobban keresők akár 210-220 ezer forintot is kaphatnak - bruttóban. Csapó elismeri: nehéz a vállalathoz bekerülni. Ma 82 gépkocsivezetőt alkalmaznak, s 170 olyan jelentkezőt tartanak nyilván, aki az első hívó szóra munkába állna. Németh József, az egyik kaposvári vállalkozás ügyvezető igazgatója azt mondta: a nemzetközi fuvart vállaló járművezetők jobb hónapokban akár nettó 150-180 ezer forintot is hazavihetnek. Nem árt tudni: ez tartalmazza a napi 25 eurós kiküldetési díjat is. Az országhatáron belül dolaz elemzők arra a következtetésre jutottak: kamionsofőrként is lényegesen jobban lehet keresni hazánkban, mint buszvezetőként. A 198 300forintos országos fizetési átlag csábító lehet a bérharcokat folytató BKV dolgozók számára. Az azonban elgondolkodtató - állapítja meg a felmérés -, hogy a fővárosban és Pest megyében az autóbusz-vezetők mennyivel többet kapnak kézhez, mint a más megyékben dolgozók. A194 500 FORINTOS FŐVÁROSI és a 196 900 forintos Pest megyei bruttó fizetés jócskán meghaladja az országos átlagot Tolnában 157 800, Bácsi- Kiskunban 143 300forintra tehető a havi átlagkereset. gozó pilóták szerényebben keresnek: havonta 100-130 ezer forintot utalhatnak a számlájukra. A BKV-sofőrök sztrájkolnak, a Kapós Volánnál leveleznek - közölte a SONLINE.hu. A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) a napokban jelentette be a 2010-es követelését a zrt. vezetésének. Számszerűsítettük az igényüket: legalább 4,6 százalékos béremelést akarnak. Dobi Istvántól, a KKSZ helyi elnökétől tudjuk: a járművezetők havi bruttó átlagkeresete mintegy 170 ezer forint. Némelyik munkatárs - tette hozzá - mindösz- sze nettó 87 ezer forintot kap kézhez. Akik magasabb órabérben látják el a szolgálatot, 110 ezer forinthoz juthatnak.- Ha a minimálbérrel vetjük össze ezt a pénzt, akkor talán azt mondhatjuk, hogy mindez jó - fejtette ki. - Amennyiben azt nézzük, hogy mennyit dolgoznak a gépkocsivezetők, és mekkora felelősség terheli őket, akkor viszont elképesztő. A somogyi cég az átlagfizetéseket tekintve - Dobi tudomása szerint - éppen a szakmai középmezőnyben található. A vo- lános lista 11-12. helyét foglalja el. Ahogy hallotta, a fővárosiak emelkednek ki a rangsorból. Hazánkban még mindig jobban megéri mozdonyt vezetni, mint autóbuszt - áll a Merces felmérésében. Az eltérés a két szakma átlagfizetései között valóban jelentősnek mondható. A Magyarországon dolgozó mozdony- vezetők havi átlagjövedelme eléri a 272 700 ezer forintot. Vagyis egy átlagos mozdonyvezető több mint százezer forinttal keres többet havonta, mint egy sztrájkoló BKV-s sofőr. A kimutatás szerint a mozdonyvezetők szinte ugyanannyit keresnek Csehországban - 272 300 forintot -, mint Magyarországon. Ugyanakkor a hazai vasúti dolgozók lényegesen jobb fizetést tudtak elérni, mint a szlovák kollégáik, ahol a havi átlagjövedelem a mozdonyvezetőknél 193 300 forint.- A belépők sem szégyenkeznek: egy kezdő munkatárs majdnem annyit kap, mint aki hosszú évek óta dolgozik - hallottuk az egyik somogyi mozdonyvezetőtől. - Havonta nettó 150-160 ezer forintot keresek. Egyes hónapok között olykor igen jelentős az eltérés. A pótlék és a túlóra alkalmanként jócskán megdobhatja a bért. Ilyenkor örül az asszony. A fizetés ekkor már erősen közelíti a kétszázezer forintot. ■ Harsányi Miklós JEGYZET Gyilkosok az utakon „AZ ÉLET JÁTÉKA a bumerángok játéka. Gondolataink, tetteink és szavaink visszatérnek előbb vagy utóbb, megdöbbentő pontossággal." Tapasztalataim alapján hiszek Florence Shinn e gondolatának. Ezért ijedtem meg, amikor elolvastam az olvasók véleményét, amelyet a Traffipaxlavinával riogatnak című cikkhez fűztek. Remélem, a száguldo- zókat védőkre nem sújt majd le a bumeráng egy őrült autós személyében... az oldal alján közölt vélemények érdekesek. Érdemes elolvasni a többit is a SONLINE.hu n. Abból kiderül: a véleményüknek hangot adók túlnyomó többsége szerint ha megbüntetik, akkor hibás a rendőr (aki be akarja tartatni a mindenkire vonatkozó közlekedési szabályt), a gépkocsigyártó, illetve a közlekedési hatóság (mert nem maximálják technikailag az autók sebességét), de még az út is (amely kátyús). Csak az nem felelős, aki induláskor tövig nyomja a gázpedált, és vissza sem húzza a lábát, amíg célhoz nem ér. S ha balesetet okoz, akkor általában ártatlanok halnak. a száguldozó sofőrt szerintem nyugodtan tekinthetjük élesre töltött fegyvernek. Vagy akár potenciális gyilkosnak is. NEM KELL A TRAFFIPAXRA meg annak kezelőjére haragudni, ha leleplez, és ennek nyomán büntetnek. Ugyanis nemcsak a traffipax százméteres körzetében kell betartani a sebességet, hanem az egész úton. EGYÉBKÉNT AZ MÉG csak hagyján, hogy valaki 50 helyett 120-szal száguldozik. Ennél is rémisztőbb, hogy világosan látszik: mind többen gondolják azt, hogy rájuk nem vonatkoznak a szabályok. S nem csak a KRESZ területén... MICSODA? A statisztikai adatok javulásáért mi, közlekedők tudunk a legtöbbet tenni, a rendőrség pedig learathatja a babérokat, és „elégedett” lehet magával. Mindenki csak egy kicsit változtasson a közlekedési szokásain, és így megelőzhetjük a bajt. SERES Nem kellene szabálytalankodni, ha az utak nem lennének kátyúsak. így nem kellene az egyik sávból hirtelen a másik sávba sorolni irányjelző nélkül. ZS Engem ma mértek be Somogy- vár és Öreglak között (külterületen) hatvanas táblánál körülbelül 85-tel. A rendőrök a buszmegállóban álltak forgalommal szemben! A bűnözők meg nyugodtan dolgozzanak, úgyis minden rendőr az út mellett lesz! INTELEKTUELL Gyerekek-gyere- kek... Be kell tartani a sebességhatárokat, és ennyi. Ötven helyett haladsz mondjuk kilencvennel, nyersz körülbelül tíz percet, ha a szomszéd településre mész. Településen belül nyersz két percet. Megér ennyit??? De majd jön Viktor, és eltörli a traffit is.:-))) ŐRI GÁBOR Sokszor a harmincas kint felejtett építkezési táblánál mérnek, és büntetnek olyanokat, akiknek a büntetés egy vagyon. A dupla záróvonalon százhússzal előző Audis meg megússza, mert oda „elfelejtenek” kamerát állítani. INCO Én azért tanulok gőzerővel, hogy minél előbb el tudjak menni külföldre dolgozni. Kocsit se éri meg már venni, rengeteg állandó költséggel jár, és szinte bármiért megbüntetnek. Itt hagyom nektek a traffipaxokat, a feljelentgető irigy szomszédokat, a korrupt rendőröket. Ez már nem olyan világ, amiről gyermekkoromban álmodtam. FIGYELEM! AUTÓSOK, FIGYELEM!! Szúrjunk ki a traffipa- xokkal, mindenki csak a megengedett sebességgel menjen, és azt hiszik, rossz a gépezetük, aztán viszik a roncstelepre, vagy eldobják. AUTÓS A következőt tudom tanácsolni: mindenkinél legyen fényképezőgép, akár mobiltelefon, és ha szabálytalan rendőröket látunk, AMI EGYRE GYAKORIBB, készítsünk fotót, és küldjük el valamelyik lapnak és a megyei főkapitányságra!!! HÁBORGÓK Ha tényleg az lenne a cél, hogy csökkentsék a baleseteket, egyszé- rű megoldás lenne rá. Versenypályákat kellene nyitni a nagyközönség előtt kisebb összeg fejében. Somogybán adott a taszári reptér. NOCSAK A rendőrség győzelmi jelentései álljanak fatolvajok, garázdák, betörők elfogásából!!! EMBEREK! Kötelezni kellene az autógyárakat, hogy csak olyan autókat hozhatnak forgalomba, amelyek nem tudnak százharmincnál gyorsabban haladni. Lakott területre pedig be lehetne vezetni például a Forma-1 bokszutcájából ismert sebességszabályozó rendszert, máris meg volna oldva a probléma. MÉTA Európai árviszonyokhoz képest is nagyon magasak a büntetési tarifák. HIHI Azért az mégiscsak furcsa, hogy éjjel-nappal akciózások, a zéró tolerancia és az objektív felelősség adta megúszhatatlan bírságolási gyakorlat ellenére tulajdonképpen egy centit sem javult a megye statisztikája. NO SPEED LIMIT Én egyhavi fizetésemet (165 ezer forintot) áldoztam a blokkolómra. Két radarantennával, dupla lézerérzékelővel, speciális szoftverrel most már „rendőrbiztosan" száguldozhatok, nem tudnak bemérni. Bárki legálisan hozzájuthat ehhez, ne sírjon senki! 2010. JANUÁR 15.19:10 Hamarosan választások lesznek, majd lesz rendőrutánzat a közterületeken, választási gyűlések helyszínei előtt, úgyhogy majd nem jut az utakra, és a negyedéves statisztikát most kell gyártani. ► Továbbiak: S0NUNE.hu CZENE ATTILA CB UKJ4BHH