Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-28 / 302. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 28., HÉTFŐ SOMOGYI VÁROSOK rr-----------------PE RCES INTERJÚ Felnőtteket képeznek Erdőművelő-képzést indítanak Kadarkúton a művelődési házban. Keserű Valéria igazgató szerint ezzel esélyt adnak az embereknek.- Egy művelődési ház miért foglalkozik felnőttképzéssel?- A gazdasági válság fokozottabban sújtja az alulképzett embereket. A terveink szerint tizenkét embernek tudunk lehetőséget biztosítani, hogy elvégezze az általános iskola 7-8. osztályát, két turnusban pedig huszonnégy erdőművelőt képezünk ki. 2010 januárjában indul az oktatás, és 2011 júniusáig tart.- Pénz is lesz a képzésre?- TÁMOP pályázati támogatást nyertünk. A képzések összköltsége tízmillió-nyolcszázezer forint. A jelentkező erdőművelők személyenként harmincezer forint állami támogatást és ingyenes tankönyvet kapnak. Az intézményünk pedig akkreditált képzőhellyé fog válni, illetve saját akkreditált programokkal fogunk rendelkezni.- Magányos harcosok?- Az Együd Árpád Művelődési Házzal szakmai együttműködési szerződést kötöttünk. Ők közel ötvenmillió forintból gazdálkodnak; animátorok és számító- gépes adatfeldolgozók kerülnek ki tőlük. Ez a képzés a kadarkútiak számára is nyitva áll. Átjárhatóak a két intézmény képzései. Finisben az iskolafelújítás beruházás A szállodai szintű kollégiumot már átadták Kadarkúton Nemcsak szakmát szereznek, hanem a tudásukkal biztos bel- és külföldi megélhetéshez is jutnak a kadarkúti iskolában végzett diákok Az elmúlt fél évben gyors ütemben haladt a Jálics Ernő iskola rekonstrukciója, amit 604 millió forintos támogatással és 128 millió forint saját forrással valósítottak meg. F. Szarka Ágnes Elkészült az épületek akadály- mentesítése, megújult az elektromos hálózat, befejeződött a nyílászárók cseréje, felkerült a külső hőszigetelés. Befejeződött a száztíz férőhelyes kollégium földszintjének felújítása, melynek eredményeként a diákok háromágyas szobákat kapnak. A következő hónapokban a belső szerelés folyik, a kivitelező gondosan ügyel eközben a tanítás zavartalanságára. Jövőre pedig a külső területek következnek: sorra kerülnek a sportpályák, a közösségi terek, a parkolók, s megkezdődik a napközi otthonos óvoda teljes felújítása. A pályázati támogatás révén egy egészen új, komplex intézmény épül meg.- A városban élők június végétől nap mint nap láthatták azokat a munkálatokat, amelyek az iskola bővítését, korszerűsítését jelentik - mondta Pécsi Oszkár, az iskola igazgatója. - Büszkék vagyunk a szállodai minőségű kollégiumra. Megvalósult a korszerűsítés, az új szint építése, öt tanterem kialakítása padokkal, székekkel, táblával. A gépészeti rendszer korszerűsítése, az akadály- mentesítési előírásoknak megfelelő közlekedés kialakítása A KADARKÚT ÉLETÉBEN páratlan, jelentős beruházáshoz olyan szakmai korszerűsítési, módszertanifejlesztés is párosult, amely jelentős hatással lesz a pedagógusok tevékenységének változatossá tételére, a tanulói munka, ismeretbővülés hatékonyságára. A tanulók eredményességének növelése a fő cél: a szövegértés, a matematikai ismeretek alkalmazhatósága, a beilleszkedési nehézségek lerámpák, két lift - szintén része a fejlesztésnek. A korszerű világítás kialakítása, a szigetelés, a fűtési rendszer racionalizálása a takarékos üzemeltetést, fenntartást szolgálja. Az udvar, a sportpályák rendezése, az óvodai rész korszerűsítése 2010 nyarán valósul meg. Hatalmas szervezést, odafigyelést igényelt ez a nagy beruházás a nyár folyamán, de szeptemberben is, amikor a fiú kollégistákat kellett egy hónapra ideiglenesen elhelyezni. Október elküzdése, a problémamegoldó képesség javítása. Mindezek eléréséhez új oktatási módszerek alkalmazását végzik a kollégák a csoportfoglalkozásokkal, differenciálásokkal, illetve a tantárgytömbösítésekkel mint oktatásszervezési eljárásokkal. A korszerű technikák - számítógépek, interaktív táblák - alkalmazása azért is válhat hatékonnyá mert napjaink tanulói már nagyon korán megisső hetében így átadhatóvá vált a kollégium egy szintje. Az intézményvezetés naponta egyeztetett azért, hogy minél kevesebb legyen a napi gond az időnként több tucat szakemberrel dolgozó kivitelezővel. A modernizációval, fejlesztéssel egyidejűleg jelentős tartalmi korszerűsítést is elvár az Európai Unió, ezért szükségessé vált olyan módszerek, tartalmi megújítások alkalmazása, melyeknek a lényege az oktató-nevelő munka hatékonyságának javulása. merkednek a korszerű eszközökkel, és jól is tudják alkalmazni azokat AZ 1., 5. ÉS 7. ÉVFOLYAMON CtZ idei tanévtől bekövetkező változások folytatódnak a következő években. A tanítási-tanulási folyamatok eredményességét a pedagógusok a módszertani sokféleség különböző arányokban történő alkalmazásával tudják elérni a tananyag és a személyiségük által biztosítva. Tanulnak a pedagógusok is, hogy hatékonyabban tudjanak tanítani ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK KADARKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT HÍRSÁV Mézeskalács és forralt bor KADARKÚT VÁROS KÉPVISElő-testülete december 21- én este a Városi Művelődési Házban látta vendégül a város lakosságát a „mindenki karácsonyán”. A rendezvényen a művelődési ház dolgozói mézeskaláccsal és forralt borral kínálták a szép számú vendégsereget. Újra közmunkaprogram a térségben A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI Többcélú Kistérségi Társulás közmunkaprogramot indít 2010. január 15-től. A programban 82 főt foglalkoztatnak huszonegy településen. Feladataik között a települések rendben tartása, arculatának szebbé tétele is szerepel. Jegyzői köszöntő a nyugdíjasoknak KARÁCSONY ELŐTT látták vendégül a polgármesteri hivatal dolgozói a városban élő nyugdíjasokat A szépkorúakat Horváth Zsolt jegyző köszöntötte. Köszönet a rendőröknek KADARKÚT VÁROS Képvise- lő-testülete legutóbbi ülésén tárgyalta a város köz- biztonságának helyzetét. A képviselők megállapították, hogy számottevően csökkent a bűnelkövetés a városban. A testület köszönetét fejezte ki a rendőrőrsnek a kiváló munkáért, és dicséretben részesítette az őrs parancsnokát, Illés Norbert rendőr őrnagyot. Fejlesztések a könyvtárban A KADARKÚTI KÖNYVTÁRBAN már működik a kistérségi szerver, amelyen tizenhárom település teljes könyvtári dokumentációja megtalálható. Emellett folyamatosan fejlesztik a honlapot, az olvasók távolról is betekinthetnek az adatbázisba. Eddig a dokumentumok mintegy negyedét dolgozták fel. Városhoz méltó arculatot alakítanak ki Kadarkúton fejlesztés Vízjogi engedély már van, hamarosan kezdődhet a szennyvízcsatorna építése a településen A Dél-dunántúli Operatív Program keretében több mint ötvennyolcmillió forint összegű európai uniós támogatás igénybevételével befejeződtek a városközpont felújítási munkái Kadarkúton. A projekt megvalósítása során két területen összesen 35 férőhelyes gépkocsiparkolót is kialakítottak. A beruházások ho- zadékaként Kadarkút központja kezd városias külsőt ölteni.- Megjelenésében megújult az Id. Kapoli Antal Művelődési Ház külső homlokzata is, sor került a tető felújítására és annak hőszigetelésére, az eresz- csatornák felújítására, az utcai homlokzat nyílászáróinak cseréjére, a homlokzat és a lábazat felújítására - mondta Verkman /ózse/polgármester. - A szabadtéri közösségi rendezvényeknek helyet adó művelődési ház udvarán 300 négyzetméter területet térburkolattal láttunk el. A zöld felületek megtartása, a város arculatának kialakítása érdekében a település központi területén a meglévő, igen leromlott állapotú támfal felújítása mellett parkosítást végeztünk, a park területére hulladékgyűjtő edényeket és padokat helyeztünk ki. Régi vágyuk teljesülhet a ka- darkútiaknak, mert az önkormányzat a Környezet és Energia Operatív Program keretében a „Kadarkút város szennyvízcsaVerkman József: nagyszabású a városunkban elindult fejlődés Jó évet zártak verkman József polgármester elégedett az elmúlt évek történéseivel. Szerinte olyan fejlődési pályám lépett Kadarkút, amellyel a térség és a kistérség vezető településévé válhat. - A várossá válásunkkor többen megjegyezték - mondta -, hogy Kadarkút csak nevében város, külsejében nem. A lassú lépések politikáját folytatva évek alatt elértük, hogy az átutazóknak nem kell megmagyaráznunk, hogy város vagyunk. Látják maguk is. tornázása és szennyvíztisztítása” című projekt előkészítési költségeinek finanszírozásához kapott vissza nem térítendő európai uniós támogatást.- Az előkészítéshez kapcsolódó munkálatok 2009 januárjában elkezdődtek, tervezett befejezésük 2009. december. Az előkészítő munkák nettó összköltsége több mint harmincötmillió forint, melynek nyolcvanöt százaléka támogatás - ecsetelte az eddig történteket és a beruházás várható ütemét Verkman József. - A projekt előkészítési tevékenysége során elkészült a csatornahálózat és a szennyvíz- tisztító telep vízjogi engedélyes tervdokumentációja, az engedélyezési eljárás folyamatban van, továbbá elkészült a projekt részletes megvalósíthatósági tanulmánya, melyet a közreműködő szervezet 2009. október 30-án jóváhagyott A csatorna- hálózat és a szennyvíztisztító telep kiviteli tervei 2009 végére készülnek el. Az előkészítési tevékenység lezárását követően a második fordulós pályázat benyújtására előreláthatólag 2009 decemberében kerül sor, a csatorna- hálózat és a szennyvíztisztító telep kivitelezésének tervezett befejezése 2012. december. A beruházás tervezett költségvetése megközelíti a nettó egy- milliárd forintot. 4 f ♦