Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-28 / 302. szám
11 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 28., HÉTFŐ PROGRAMOK Jó rendőr, rossz rendőr denzel Washington Az egyik legnépszerűbb színész ma 55 éves Denzel Washington a Kiképzés című filmben Búcsú a Zeneakadémiától - kilenc nap, kilenc szimfónia November 8-án zsúfolásig megtelt a Zeneakadémia nagyterme. A közönség összetétele kissé eltért a szokásostól. Számos előadóművész, híresség, volt és jelenlegi diák szorongott elfoglalva minden tenyérnyi helyet. A világhírű Liszt Akadémia ugyanis bezárta kapuit, hogy a tervek szerint két év múlva szakmai rangjához, világhíréhez méltóan új köntösben fogadhassa a zenét tanulni vágyó ifjúságot, az itt koncertező előadó- művészeket és a zenét szerető közönséget. ■ Karácsonytól vízkeresztig- - Beethoven a Duna Televízióban. A november 3-8-ig tartó Épületbúcsúztató Fesztivál betetőzéseként egyetlen napon előadták Beethoven kilenc szimfóniáját. Az est „főhőse”: Kocsis Zoltán karmester és a Zeneakadémia hallgatóival kibővített Nemzeti Filharmonikus Zenekar volt. A Duna Televízió kamerái rögzítették az eseményt. A csatorna nézői karácsony másnapjától vízkeresztig kilenc napon egyenként élvezhetik a Beetho- ven-műveket a késő esti órákban. Ma, holnap és holnapután lesz látható és hallható a 3., 4. és 5. szimfónia, vasárnaptól pedig négy estén át a további négy alkotás. ■ Szimpatikus fizimiskája elhagyhatatlan egy valamirevaló akciófilmből. Denzel Washington ritkán engedheti meg magának, hogy negatív szerepet játsszon, és akkor sem lehet utálni. Tvr-hét A Hajsza a föld alatt című filmben metróalkalmazottként gyűri le a túszszedőket, az Amerikai gengszter címszerepében zseniális bűnözőként a legális világ szupersztárja. A belső emberben kőkemény nyomozó. A jó arcú színészről sokáig szinte le J nem jött a rendőri vagy katonai £ uniformis, ha jó zsarut vagy pozitív hőst keresnek, sok rendezőnek jut először ő az eszébe. Tony Scott sem járt másképp, aki különleges történethez keresett partnert. Deja Vu - már láttam - állítja a film címe arra utalva, hogy az elsüllyedt komphajó áldozatai közül a rendőr valakit fölismerni vél. Aztán az ismerős nő és utána a jelenben nyomozó férfi közt szerelmi melodráma bontakozik ki. A valóságtól kissé elrugaszkodó mesében mindenesetre csinos fiatal nővel bonyolódik közelebbi kapcsolatba Washington. Denzel Washingtonnak már kisgyerekkorában megjósolta egy kedves öreg hölgy, aki a fodrásznál pillantotta meg, hogy egykor milliókat szórakoztat majd. A fiú újságírást tanult az egyetemen, ezzel akár be is válthatta volna a jövendőmondást. Ám végül az amatőr színi előadások öröme eltérítette. Egy évig egyetemen tanulta az új szakmát, majd fejest ugrott a tévézés adta lehetőségbe. A St. Elsewhere című kórházsorozatban doktort alakított, és az első nagy filmje után nyolc évvel már át is vette a - mellék- szereplőnek járó - Oscar-szob- rocskát Az 54. hadtestben játszott szökevény rabszolga alakításáért. A következő 12 évben sorjáztak a főszerepek - 2002- ben átvehette a második, ezúttal főszereplőnek járó Oscart a Kiképzésben nyújtott játékáért. Ezúttal történelmet írt: még sohasem kapott fekete bőrű színész két Oscart. A Kiképzés különleges örömöt jelentett szakmailag is: a sok pozitív figura után (lelkes fiatal zsaru a Visszakézből című filmben, oknyomozó újságíró A Pelikán ügyiratban, az FBI terrorelhárító egységének parancsnoka a Szükségállapotban, sikeres edző az Emlékezz a titánokra című filmben, az Öböl-háború katonája A mandzsúriai jelöltben és A bátrak igazságában) végre velejéig romlott, korrupt zsarut alakíthatott a vásznon. A lelkész és az egykori gos- pellénekesnő három gyermeke közül a második így váltotta be az egykori jóslatot. Hogy ma, ötvenöt évesen is jóképű, sőt vonzó a négygyerekes apa, az csak hab a tortán. Amikor megkérdik tőle, hogyan tartja magát karban egy szexszimbólum, kész a válasszal: „Az ötvenedik születésnapomon megvilágosodtam: rájöttem, a külső lényegtelen. Próbálok egészséges életet élni, és örülni az élet egyszerű dolgainak. Függetlenül attól, hogy szexszimbólum vagyok vagy sem.” Viharmadarak alan apja és bátyjai a Nemzetközi Mentők egy szuper- titkos szervezet tagjai. Áz egyik akció során a gonosz Kanef csapdába csalja őket, majd elfoglalja a Tracy- szigetet. Alannek eddig csak jól kellett tanulnia, ám most barátaival mentőakcióra indul. 19.05 TV2 102 kiskutya A HOSSZÚ BÖRTÖN ÉVEK mély nyomot hagytak Szörnyella életében. Minden szőrmefélétől kitör rajta a frász, ám a lelke mélyén ott lapul a régi vágy: egy hatalmas, pöttyös szőrmebunda. Hogy ártatlanságát bizonyítsa, állást vállal egy kutyamenhe- lyen. 19.30 RTL KLUB Szűcsök szűcse, Monsieur Le Nyúz Értelem és érzelem amikor a családfő meghal, a birtok az elsőszülött Johnra száll. A Dashwood nővérek vagyontalanokká válnak. Elinor fegyvertelen az olyan szerencsevadászokkal szemben, mint Lucy Steele. Marianne pedig egy gátlástalan férfi hálójába keveredik. 20.05 Ml TELEWlZICi-MTJSÖfl fl tVr-Hét AJÁNLÁSÁVAL Eh RTL KLUB ’ÉHl TV 2 Vü Mi WM M2 "lllll VIASAT3 UH DUNA TV ■■ SPEKTRUM VH Eh 7.00 Kölyökklub 6.25 Tv2-matiné (rajzfilmek) 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel 7.45 Pimaszok, avagy kamasz5.30 Gazdakör 8.00 Jamie vidéki konyhája; *0 9.35 Disney-rajzfilm 9.15 Mókás állatvilág © 9.00 Booky és az álruhás Télapó 9.00 Gyerekeknek! ba nem üt a mennykő 6.00 Hattól nyolcig A nagy maiacshow iJ 10.00 Az égig érő paszuly 9.45 A rút kiskacsa meg én © 10.35 Dr.Bubó (2/1.) 50' 10.10 Pizsamaparti (18.) © 8.20 Szívek szállodája 8.00 Kirakat 10.05 Fitt tippek K legendája 11.20 Fenyvesvölgyi kalandok © 11.45 A sokszínű vallás 10.35 A nagy vita © 9.10 Gyilkos sorok 10.00 Daliás idők 10.35 Segítség, tönkrementem! J (amerikai kalandfilm, 2001 (ausztrál családi sorozat) 12.00 Híradó 11.05 A múzsa csókja 10.45 Smallville (magyar mesefilm, 1984) 11.05 Tervezz DebbieTravisszel! 'W-2/1-2.) 172'© 12.55 A nagy Wakk) Pepper © 12.10 Roma magazin 11.30 Átjáró 11.35 Jó barátok 11.30 Kívánságkosár 12.05 Fald fel Amerikát! fi 13.20 Rendőrvicc © (amerikai film, 1975) 103' 13.10 Pettson és Findus 12.30 Együtt 12.30 Ebadta focista 14.00 Híradó 13.05 Agyad eldobom © (amerikai vígjáték, 1994) 84' Esz.: Róbert Redford-Arakétás macska 13.00 A kölcsönkapott Föld (amerikai családi vígj., 2000) 14.10 Kalandozó (ismétlés) 14.05 Földrengető katasztrófák 15.00 Misi, a vízi szörny © 14.55 Párduclányok © 14.30 Utazás a Föld 13.25 Gellérthegyi álmok © 14.00 Talpig zűrben 2. 14.40 Csupa nyalánkság 15.00 Sancho,a vidrakölyök 5 (angol-ka nadai-német (amerikai vígjáték, 2003) 88' középpontja felé © (2/1.) (magyar film, 1975) 98' (amerikai vígjáték, 1991)- Az édesség keserédes Történet egy állatorvos és kalandfilm, 2005) 85' 16.35 Fergeteges forgatás © 16.05 A kis hordó © Szereplők: Huszti Péter, Fsz.: John Ritter története egy árva vidrakölyök talál16.35 Örömapa 2. © (am. vígjáték, 1999) 91' 16.40 Hírek. Körzeti híradók Ferenczi Krisztina 15.35 Smallville 15.30 Egyedül kozásáról R (amerikai vígjáték, 1995) 97' R.: Frank Oz 16.55 Prizma 15.10 Ez történt ma reggel (amerikai sorozat) 16.20 Halld, Izrael! 16.00 A kávé legendája © Fsz.: Steve Martin, Fsz.: Eddie Murphy, Steve 17.15 Sport 2009 17.00 Lenny, a csodakutya 16.35 Jó barátok 16.50 Heuréka!... 17.00 Újrafeltalálók © 'W Diane Keaton, Martin Short, Martin, Róbert Downey Jr., 17.45 A fagyos folyó lovasa © (amerikai film, 2004) 80' (amerikai sorozat) 17.20 Zorro © (78/3.) 18.00 ÁÍlati rekordok © fi Kimberly Williáms Barry Newman (ausztrál sorozat - 65/64.) Fsz.: Sammy Khan 17.25 A nagy házalakítás 18.00 Híróra Fogas kérdés 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.35 Párizsi jó barátok© 18.20 Magyar rock 18.15 Meztelenül is szép vagyok! 18.40 Mese 19.00 Küzdj, Arman, küzdj! 19.00 Fókusz © 19.05 Viharmadarak © (francia sor. - 73/65-66.) 19.20 Az időjárás titkai (átváltoztatóshow) 19.00 Sportaréna (dokumentumfilm-sorozat) 19.30 102 kiskutya 91' (amerikai-francia-angol 19.30 Híradó este (francia sorozat - 26/14.) 19.15 Mesterszakács (ismétlés) 20.00 Mundi Romani Kína: a saolin kungfu; (amerikai vígjáték, 2000) akciófilm, 2004) 83' 19.50 Sporthírek. Időjárás 19.25 Esti mese 19.40 Mesterszakács 20.30 A csirke, a hal Kambodzsa: a bokator m r .... Esz.: Glenn Close (Szörnyella Fsz.: Bili Paxton, Anthony 20.05 Értelem és érzelem © 19.40 Thérese nővér.com © Amatőr konyhaművészés a királyrák 20.00 Ki hitte volna?© H De Frász), Gérard Depardieu Edwards, Ben Kingsley (angol minisorozat-3/1.) (francia krimisor. - 32/14.) bajnokság (37.) (spanyol dokumentumfilm) (ismeretterjesztő sorozat) 50 (Monsieur Le Nyúz) 20.45 Száguldó halál © Fsz.: Dán Stevens, Dávid 20.30 Híradó este. Sport 20.10 CSI - Miami helyszínelők 22.00 Szerelem © Technika a kikötőben fi 21.10 Újabb rendőrsztori © (ausztrál kalandfilm, 2002) MorisseyJanetMcTeer 21.00 Kapcsolat (amerikai krimisorozat) (magyarfilm, 1971) FF85' 21.00 Nagy ötletek (hongkongi akciófilm,2004) Fsz.: AntonioSabatoJr., 21.05 Aranyág 2009 a mennyországgal © 21.00 Angyali szemek R.: Makk Károly kis bolygónknak Fsz.:JackieChan . Kimbertey Davies > Jótékonysági gála a beteg (amerikai film, 2002 - 2/1.) (amerikai thriller, 2001) Fsz.: Törőcsik Mari, Darvas 22.00 Utazás a Marsra Közben: Hírek Közben: Kenősorsolás gyermekek megsegítésére Fsz.: Ted Danson, Diane Ladd Fsz.: JenniferLopez Lili, Mensáros László Út a vörös bolygóra 23.30 Vészhelyzet © 22.30 Mentsd meg 22.50 Hírek. Időjárás 22.30 Záróra 22.50 LasVegas 23.25 Karácsonytól vízkeresztig 23.00 Figyelnek minket © kJ (amerikai sorozat) a pomponlányt! © 22.55 Mementó 23.20 Magyar rock (amerikai krimisorozat) Beethoven Bűncselekmény lefilmezve W Erőnek erejével; (amerikai vígjáték, 1999) 79' 23.05 Ez nem lehet szerelem © 0.15 Itt a piros, hol a piros? © 23.35 CSI - Miami helyszínelők 3. (Eroica) szimfónia 0.05 Újrafeltalálók © ■"9 Derűre ború; Ébredj, dokil 0.05 Füles © (amerikai film, 1994) 89' (francia film, 2005) 80' 0.25 San Francisco utcáin 0.20 Sport. Híradó (ismétlés) 1.05 On the Spot © ** Fsz.: Gorán Visnjic, Mekhi (angol-amerikai vígj., 2006) 0.40 Tréfa © 1.35 Vezérlő fény (83.)© (amerikai krimisorozat) 1.00 Sporthíradé (magyar dok.-film-sorozat) 'W Phifer, Parminder Nagra, Fsz.: Woody Allén, Scariett (magyar film, 2009) 75' 2.15 Sant1 Angek) 1.20 Mission: impossible 2.00 Istentisztelet a vanyarci- A helyszín: Gáza; Maura Tierney, Sharif Atkins Johansson, Hugh Jackman 2.10 Japán különleges élővilága Egy kórház hétköznapjai- az akciócsoport evangélikus templomból- A helyszín: Svalbard co 0 0 '5 50 § 'O M 0 fi S rv M 15.05 Click. 15.30 Értékmentés másként. 16.05 Célpont. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. Sport 1730 Panaszkönyv. 18.05 Halálbrigád. 19.00 Híradó. Sport. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 21.35 Lapzárta (vitamű- sorújságírókkal). 22.05 Ősöktere. 2230 Pálya. 23.05 BBC-híradő. 2330 Panaszkönyv SOMOGY TV VI KAPOSVÁRON 18.00 Híradó 1830 Padlógáz - autós magazin 19.00 Híradó 1930 Miért? - napi aktuális műsor, vendég: Halas Emőné regionális igazgató, Fogyasztóvédelmi Hatóság, téma: Karácsonyi roham után 20.00 Híradó 2030 Képújság23.0OD130Anapi műsor ismétlése 01.30- Képújság VIDÉKÉN 19.00 Miért? - napi aktuális műsor, vendég: Halas Emőné regionális igazgató, Fogyasztóvédelmi Hatóság, téma: Karácsonyi roham után 1930,2030 Híradó 20.00 Hozam ATV WM 1130 Laci bácsi konyhája. 11.55 Híradó. 13.50Többet ésszel! 16.25 Kőbánya-híradó. 16.55 Híradó. Fórum. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.40 Üjságfróklub. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Haszon. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub. 23.55 Híradó KAPÓS TV üli 08.00 Képújság 9.00 Koizó ismétlés 17.00 Nagykörút - közéleti magazin Paor Lillával 1730 Vissza Kaposvárra - a Kapós Televízió filmje 18.15 Géniusz ism. 19.00 Kapospont- a Kapós Tv hírműsora 19.20 Kapós Sport 19.30 Best of Pótkerék 20.00 Kapospont a Kapós Tv hírműsora ismétlés 20.20 Kapós Sport ismétlés 20.30 Hírháló 21.00 Kisvárosi igazság - amerikai akciófilm 23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: Kapospont, Kapós Sport HALOZAT 1 . 15.00 Zodíákus. 17.00 Nagykörút. 17.30 Nyitott egyetem. 18.00 Házibuli Attilával és vendégeivel. 19.00 Sztárok a konyhában. 19.30 Charlie - Majom a családban (német családi sor.). 20.30 Hírháló. 21.00 Kisvárosi igazság (am. akciófilm, 1994). 23.00 Véres ring (am. akciófilm, 1991). 1.00 Hírháló BOGLÁR TV lü Napközben folyamatos képújság 19.00 Eztör- tént 2009-ben - Április 19.30 Géniusz - kulturális magazin 20.00 Ez történt2009-ben - Április 20.30 Pódium - A Delfin Tánccsoport műsora Balatonföldváron 21.00 Ismétlések reggelig SUPRA TV Hl 19.00 Eztörtént2009-ben - Április 19.30 Géniusz 20.00 Ez történt 2009-ben - Április 20.30 Pódium 21.00 Ismétlések reggelig EUROSPORT ■ 830 Síugrás 9.15 Alpesi sí 10.15 Alpesi sí 11.15 Csupa sport 11.30 Síugrás 12.15 Téli sportok 12.30 Alpesi sí 14.15 Síugrás 15.30 Síugrás 16.15 Síugrás 18.00 Sílövészet 20.00 Síugrás 20.40 Sportmagazin 20.45 Pankrá- ció 22.10 Clash Time 22.15 Küzdősport 23.45 Síugrás 1.00 Csupa sport MARCALI TV W 16 órától (H-CS) óránként Marcali Híradó. 19.00 Mikszáth Utcai Általános iskola hangversenye 20.30 Hírháló 21.00 Kisvárosi igazság - am.-fülöpszigeteki akciófilm 23.00 Véres ring- hongkongi akciófilm 01.00 Hírháló 0130 Helyszín, Bűnügyi magazin SIÓ TV mi 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumentum- és ismeretteijesztő kisfilmek, sorozatok 21.00 Esti film SPORT 1 HÜ 930 K0 Tv. 10.30 Rögbi. 12.15 Televíziós vásárlás'. 12.45 Skót labdarúgás. Celtic-Ha- miiton. 15.15 Hibernians-Rangers. 17.15 Angol labdarúgás. 17.45 Mai helyzet. 18.00 Angol labdarúgás. Newcasűe-DerbyCounty (éld). 20.30 Ökölvívás. Pacquiao-Cotto. 22.45 Khan-Salita. 1.00 Jégkorong. NHL 91,2 és 88,0 N-JOtH 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel kapcsolatos információkkal, idójárásjelentéssel, közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reggel 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Koktél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírösszefoglaló 20.00 Zenegép CSURGÓ TV Hl 17.00 HálózatTv 18.15 Pannon Krónika 19.00 Csurgói híradó 1.19.20 így történt 20.00 Kapospont 20.15 Kapós Sport 20.30 HálózatTv HBO Hl 6.00 Szkafander és pillangó 7.55 Filmek és saárok 8.25 Miss Pettigrew nagy napja 9.55 Az utolsó jelentés 11.45 Európai Filmdíj-átadás 2009.1320 Csak a testeden át! 14.55 zuhanás 16.50 Manuéla és Manuel 1825 A Szad- dám-klán 19.30 Felvétel indul! 20.00 A Quantum csendje21.45 Hívatlanok MB2 PETŐFI RÁDIÓ VB 6.00 Hírek, időjárás 6.03 Zene ébredéshez 630 Hírpercek, Félóránként hírek, körzeti időjárás, közlekedés 9.02 Sporthírek 10.03 Zene munkához 11.02 Sporthírek 13.00 Közlekedés 13.02 Sporthírek - Rövid összefoglalók, hírek a legérdekesebb sporteseményekről 14.03 Zene tanuláshoz 15.00 Közlekedés 15.02; 19.02 Sporthírek 18.03 Zene olvasáshoz 22.00 Kultúrfitnesz 23.00 Netidők 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix 1.00 Zenei válogatás -Egy kis hazai... DISCOVERY 13.00 Állítólag... 14.00 Katasztrófa. 15.00 Mocsári favágók. 16.00 Vemrinators. 1700 Nagy durranások. 18.00 A túlélés törvényei. 19.00 A legnehezebb munkák. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Ördöglakat. 2130 Babaarcú testépítők. 2230 Cellanapló. 2330 Dühöngő világ. 030Tomboló tornádók MRl KOSSUTH RÁDlóf Óránként Hírek, időjárás 5.00 Hajnal 6.00 180 perc 9.00 Napközben 10.05 Rendszer- változtató kabaré 11.30 Vendég a háznál 12.30 Magánhangzó 13.04 Rádiószínház 1330A görög katolikus egyház félórája 14.05 Emlékhelyek üzenete 15.15 Hétköznapi tudomány 15.23 Zöld övezet 15.30 Közelről 18.03 Történetek az újrakezdésről 18.30 Határok nélkül 19.05 Sportvilág 19.54 Mese 20.04 Rádiószínház 20.30 Kultúrkör 22.25 Esti beszélgetés 0.10 Éjszaka